Az elnökválasztáson leadott szavazatok megosztották Lengyelországot, nagyon fontos lesz az új államfő és a kormány közötti együttműködés - mondta Ewa Kopacz lengyel kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjét, Andrzej Dudát választották meg Lengyelország új elnökévé.
Palmüra, a világörökség részét képező szíriai történelmi város műemlékei eddig sértetlenek, az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges dzsihadista szervezet még nem tett kárt bennük - közölte kedden a szíriai régészeti hivatal vezetője.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet legkevesebb száznegyven fegyveresével végzett a szíriai légierő az ország északi részén - jelentette a SANA állami hírügynökség kedden.
Globális érvényre emelné a boltok ételpazarlását tiltó, múlt héten elfogadott francia törvényt kezdeményezője, Arash Derambarsh, aki egy párizsi külvárosban kezdett harcolni a még fogyasztható élelmiszerek kidobása ellen.
Ötven tehenet, 70 juhot és 30 kecskét kínált Barack Obama amerikai elnök 16 éves lánya, Malia kezéért egy kenyai ügyvéd - írta kedden a The Nairobian című kenyai újság.
Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője kedden Szergej Nariskinnel, az orosz törvényhozás alsóházának (duma) elnökével egyeztetett Moszkvában.
Lengyelország hatvan olyan szíriai családot készül befogadni, amelynek tagjai a szíriai erőszakcselekmények miatt kénytelenek menedéket kérni - jelentette be Ewa Kopacz lengyel kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén, hozzáfűzve, hogy már meg is kezdték az ehhez szükséges logisztikai előkészületeket.
Megerősítette a török legfelsőbb közigazgatási bíróság, hogy törvénysértő módon épült természetvédelmi területen az 1150 szobás török elnöki palota - közölte kedden az ankarai építészkamara és több török lap.
A német kancellár megszakítás nélkül ötödik éve vezeti a Forbes magazin litáját. Hillary Clinton a második, Bill Gates felesége, Melinda Gates a harmadik.
A Gázai övezetből a tavalyi Erős szikla hadművelet óta először rakétákkal lőtték kedd este Izraelt - jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna esti híradása.
Tovább gyengült a holland kormánykoalíció, miután kedden elvesztette törékeny többségét a parlament felsőházában, növelve ezzel az előre hozott parlamenti választások kiírásának esélyét.
A nemzetközileg elismert líbiai kormány miniszterelnöke kedd este túlélt egy merényletkísérletet a keleti országrészben fekvő Tobruk városban - közölte a kabinet szóvivője.
Ismét Angela Merkelt választotta a világ legbefolyásosabb nőjének a Forbes magazin, a német kancellár megszakítás nélkül ötödik éve vezeti a listát, amelyen ezúttal Hillary Clinton amerikai politikus a második, Bill Gates emberbaráti tevékenységéről ismert felesége, Melinda Gates pedig a harmadik.