2017. szeptember 27. szerda

szept. 27
12:33
Folytatódik a párizsi polgárháború? (Azenpenzem)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre második fordulójának mai mérkőzései közül kiemelkedik a PSG–Ba­yern München meccs, és ezúttal nem elsősorban a vitathatatlan sportértéke miatt. Igaz, mindkét gigász kisebb gödörben van. A PSG a Montpellier-vel remizett (0-0) a legutóbbi bajnokiján, a bajorok pedig 2-0-ról rontották 2-2-re a Wolfsburg elleni ö
szept. 27
12:45
Sárga lappal köszönte meg Modric önkéntes segítségét a játékvezető (m4sport.hu)
Kuipers szemmértékét kérdőjelezte meg.
szept. 27
13:06
Labdarúgás: Egervári és Mezey is meglátogatta a székelyföldi akadémiát (She)
Tekintélyes vendégei voltak a Székelyföld Labdarúgó Akadémiának: többek között Egervári Sándor és Mezey György, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányai, valamint az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerző Básti István és Szalay Miklós (mindkettő a Salgótarjáni BTC korábbi labdarúgója) is Csíkszeredában járt.
szept. 27
13:15
Vettel üzent szingapúri kritikusainak (m4sport.hu)
„Könnyű véleményt alkotni egy olyan esetről, amely még öt másodpercig sem tartott”
szept. 27
13:39
Bajnokok Ligája: Bajba kerülhet a sok hiányzó miatt a MU Moszkvában? (Agroinform)
Pogba, Carrick, Fellaini és Valencia el sem utazott a többiekkel. Viszont a CSZKA nincs valami kirobbanó formában.
szept. 27
13:39
Sidi Péter Európa-csúcsot lőtt (m4sport.hu)
A magyar sportlövő az olaszországi EK-versenyen diadalmaskodott.
szept. 27
14:09
Fényesebb éremre cserélné a bronzot az Érd fotográfus jobbátlövője (m4sport.hu)
A spanyol kézilabdázó büszkén viseli az Érd mezét.
szept. 27
14:09
BL: komoly erőfelmérő Párizsban (HírTV)
Ma újabb 8 mérkőzést játszanak a BL-ben. Pályára lép a Barcelona és a Manchester United is, míg a játéknap rangadója a Paris Saint-Germain–Bayern München találkozó lesz.
szept. 27
14:15
Sainz: Alonso Renault-jából Alonso nyomdokába? (m4sport.hu)
"Egy olyan időszakban csatlakozom a csapathoz, mint amilyen a 2003-as, 2004-es volt, amikor még úton voltak a csúcs felé"
szept. 27
14:18
Tenisz: Babosék párosban elődöntősök Üzbegisztánban (She)
A kedd délelőtti egyéni sikere után Babos Tímea párosban, Andrea Hlavácková társaként a Monique Adamczak, Lizette Cabrera ausztrál duóval találkozott kedden délután. Az első helyen kiemelt magyar, cseh kettős az első szettet a várakozásoknak megfelelően 34 perc alatt 6:4-re hozta, ám a másodikat 33 perc alatt 6:2-re elvesztette. Így szupertie-brék döntött Babosék javára.
szept. 27
14:18
Nagy örömhírt osztott meg rajongóival Szalai Ádám (Ripost)
Rég várt erre a válogatott csatár. Csapata Európa-liga-meccsre utazott nélküle, de ő sem csügged, sőt!
szept. 27
14:21
A 2017/18 szezon újdonságai: Fischer - a brilliáns (Síelők)
Idén a női vonalat erősíti a Fischer, valamint az előző évben bevezetett Curve modell technikai fejlesztéséből most az RC4-es lécek is kaptak.
szept. 27
14:33
A szurkolók kényszerítették cserére Gulácsi csapattársát a BL-meccsen (m4sport.hu)
Szó szerint lefütyülték a pályáról Gulácsi csapattársát a Besiktas-drukkerek. Videó!
szept. 27
14:36
Tragédia: meghalt a fiatal magyar focista (Blikk)
Elhunyt Utasi Tamás, egy megye I-ben szereplő fiatal labdarúgó.
szept. 27
14:36
Kép: a hatszoros olimpiai bajnok amerikai Hosszú-sapkával (She)
Ryan Lochte, a hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó vasárnap töltött föl egy képet a hivatalos Instagram-oldalára, amelyen kisfiával játszik. S hogy mi a különlegessége a fotónak? Hosszú Katinka kiszúrta!
szept. 27
14:39
Torz gömbérzék (Azenpenzem)
Napok óta az Egyesült Államok elnöke ellen formálódó, egyre gerjedő kampányról szólnak a tengerentúlról érkező sporthírek. Igen, a sporthírek. Kíváncsian várhatjuk, a Donald Trump elleni tiltakozás eléri-e az amerikai labdarúgás, a „soccer” ligáját, az MLS-t, mert ha igen, abból óhatatlanul nemzetközi botrány kerekedik.
szept. 27
14:45
Bajnokok Ligája: Nagyon kevesen gondolják, hogy nyerhet a Bayern (Agroinform)
A magyar fogadók nem nagyon bíznak a Bayern München pontszerzésében. Meglepő vagy ez a realitás?
szept. 27
14:45
Jövőre a Fradi főtáblára jut az Európa-ligában (444.hu)
És ehhez bravúr sem kell a Ferencváros vezérigazgatója szerint. Ezt az ígéretet érdemes megjegyezni.
szept. 27
15:03
Tokióban is Bíró Attila irányítja a női pólóválogatottat (m4sport.hu)
A szövetségi kapitányt megerősítették tisztségében.
szept. 27
15:06
Döntöttek Bíró Attila posztjáról (Infostart)
"Bátrabban lehet kísérletezni, tehetséges és tehetségesnek mondott fiatalokat mély vízbe dobni".
szept. 27
15:09
A kormány 4,6 milliárdos támogatást nyújt a PVSK fejlesztéseihez 2019-ig (Azenpenzem)
A magyar kormány 2017 és 2019 között központi költségvetési forrásból összesen 4,6 milliárdos támogatást nyújt a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) sportinfrastruktúra-fejlesztéseihez – jelentette be szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Pécsen.
szept. 27
15:15
Babosék az elődöntőbe jutottak (m4sport.hu)
Az első helyen kiemelt magyar, cseh kettős döntő rövidítésben verte egy ausztrált kettős.
szept. 27
15:21
Döntöttek a női vízilabda-válogatott kapitányáról (ATV)
A tokiói olimpia évének végéig, 2020. december 31-ig Bíró Attila lesz a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
szept. 27
15:33
E-sport: Érdekes végeredménnyel zárultak a Worlds selejtezőinek csoportkörei (Agroinform)
Lezajlott a világbajnokság első köre, ahol számtalan meglepő és drámai esemény mellett azért a papírforma is bevált.
szept. 27
15:33
Budapest után Csengtuban is elbukott az orosz teniszező (m4sport.hu)
Karen Hacsanov már a nyolcaddöntőben kiesett.
szept. 27
15:39
A nehézségek megacélozták Vandoorne-t (m4sport.hu)
Sokat tanult az autóról, és magáról is.
szept. 27
15:45
Elutasították a Vác óvását (m4sport.hu)
A váci kézilabdaklub 15 napon belül fellebbezhet.
szept. 27
15:48
Ezzel lepte meg alaposan Hosszú Katinkát a hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó - fotó (Blikk)
Hosszú Katinka nagyon megörült, amikor meglátta, hogy Ryan Lochte kisfia egy ismerős piros sapkában játszadozik.
szept. 27
15:51
Közel egyéves kihagyás várhat Guardiola méregdrága védőjére (m4sport.hu)
Már a francia helyettesét keresi a Man. City menedzsere.
szept. 27
16:03
Orbán Viktor igazi Puskás-hasat villantott Pécsett (444.hu)
Lehet, hogy hű famulusa, Szöllősi György, lenyúlta neki Puskás Ferenc pocakját a hagyatékból?
szept. 27
16:06
Kosárlabda: megvan az új női kapitány; Ivkovics marad (She)
Az Európa-bajnoki szereplés után a női és a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának is lejárt a szerződése, ezért az MKOSZ elnökségének szeptember 27-i ülésén napirendre került a szakvezetők sorsa – áll a szövetség közleményében.
szept. 27
16:09
Minden idők vizes vébéje: még mindig drágul (444.hu)
A városligeti helyszín világszínvonala követelt újabb tízmilliókat.
szept. 27
16:09
Kihasználná a ziccert a kosárlabda (Azenpenzem)
Az 1968–69-es kiírás óta idén fordult elő először, hogy a magyar női és a férfi-kosárlabdaválogatott egyaránt részt vehetett az Európa-bajnokságon. Egyik csapat sem okozott csalódást, sőt a férfiak szereplése óriási közönségsikert hozott. Azóta megkezdődtek a nemzetközi kupák selejtezői, hamarosan rajtol a bajnokság – a sportág helyzetéről beszélge
szept. 27
16:15
Tate nélküli győzelem (444.hu)
Detroitban összecsapott a liga legdrágább irányítója a tavalyi legjobbjával. És most a drágább bizonyult jobbnak, még ha a Lions 12 másodperccel a vége előtt el is bukta a meccset. NFL-összefoglaló és elemzés.
szept. 27
16:15
Látta, Ramos mekkorát hibázott, mielőtt kezezett? (m4sport.hu)
Ezúttal megúszta az ész helyett az erejét előnyben részesítő sztárbekk.
szept. 27
16:24
Ő maga osztotta meg rajongóival: remek hírek érkeztek Szalai Ádám állapotáról (Blikk)
A Hoffenheim csapata Szalai Ádám nélkül utazott el a csütörtöki Európa Liga-mérkőzésre, azonban a magyar válogatott támadónak így is van oka az örömre.
szept. 27
16:26
Babos Tímea 67 perc alatt jutott a nyolc közé (Blikk)
Babos Tímea (24) magabiztos győzelemmel jutott a negyeddöntőbe szerdán a 250 ezer dollár (58 millió forint) összdíjazású taskenti kemény pályás női tenisztornán.
szept. 27
16:33
Tipp: Két angol meccs, négy gól - így dupláznánk meg pénzünket szerdán (Agroinform)
Mindkét sheffieldi csapat pályára lép szerdán, ezeken a mérkőzéseken pedig sok gólt várunk.
szept. 27
16:39
Magyar csúccsal súlyemelő Európa-bajnok Terebesi Adrián (m4sport.hu)
Az ózdi versenyző a szakítást és a lökést is nyerte az U15-ös kontinensbajnokságon.
szept. 27
16:45
DK: a Mezőkövesd Zsóry FC adja ki a tao-elszámolásait!!4 (444.hu)
Tállai András csapata kapja a felcsúti Puskás után a második legtöbb felajánlást, négymilliárdot.
szept. 27
16:51
Kvjat csak két futamot hagy ki? (m4sport.hu)
A Toro Rosso szponzora szerint Austinban ismét autóba ülhet.
szept. 27
17:03
Legjobb nyolc között a világelső (m4sport.hu)
Muguruza három szettben oldotta meg a továbbjutást.
szept. 27
17:05
Milák Kristóf: Apa rám erőltette, hogy kérjek autogramot Cseh Lacitól (m4sport.hu)
„Minden egyes pillanata megérte, amikor úsztam.”
szept. 27
17:07
Hosszabbított a Real Madrid alapembere (m4sport.hu)
A francia labdarúgó 2022-ig írt alá.
szept. 27
17:21
Bajnokok Ligája: Ezzel a fogadással szinte tuti a profit (Agroinform)
Keddi vereségével a Borussia Dortmund a kiesés szélére került a Bajnokok Ligájában, legalábbis az oddsok alapján.
szept. 27
17:33
Megye II-be száműzte fegyelmezetlen játékosát a sereghajtó (m4sport.hu)
Csákváron nem csak a rossz forma jelent gondot.
szept. 27
17:35
Futball = szabadság – egy magyar példakép az UEFA kampányában (m4sport.hu)
Szabó István sosem látott futballmérkőzést, de beleszeretett a labdarúgásba és azóta is a pályán van.
szept. 27
17:36
Valósággal megrohamozták: világsztárként fogadták Hangát a Barcelonánál (Blikk)
Hatalmas szeretetet és megkülönböztetett figyelmet kap új klubjánál a szurkolóktól Hanga Ádám (28). A spanyol Barcelona magyar kosárlabdázóját a drukkerek sztárigazolásnak tekintik, s azt várják tőle, hogy vezér legyen a 2017/2018-as idényben.
szept. 27
17:38
Siralmas számok: 1387 napja nem nyert magyar a BL-ben (Blikk)
Lassan négy éve nem terem babér a magyar focistáknak a legrangosabb euró­pai klubsorozatban, a Bajnokok Ligájában.
szept. 27
17:54
Női kézi Eb-selejtező: Magyarország–Koszovó – élőben az NSO-n! (She)
A magyar női kézilabda-válogatott megkezdi a szereplését a 2018-as franciaországi Európa-bajnokság selejtezőjének 7. csoportjában. Az ellenfél Koszovó, amelyet minden bizonnyal nagy különbséggel legyőznek Kim Rasmussen tanítványai. Tartsanak velünk, kövessék figyelemmel élő, percről percre frissülő közvetítésünket, szóljanak hozzá, kommentálják az eseményeket!

Keresés