A Pannon az idei év második negyedévében 18,49 milliárd forint EBITDA-eredményt ért el, szemben a tavalyi 19,23 milliárd forinttal – adta hírül a társaság.
Csatát nyert a Microsoft Az új-zélandi Automobile Association egyebek mellett kompatibilitási problémákkal és a roadmap hiányával magyarázta, hogy megvált az OpenOffice.
Ma még kevés társaságnál hallottak Magyarországon a Rendszergazdák Megbecsülésének Napjáról, de az általunk megkérdezett cégek – egy-két kivételtől eltekintve – jó bulinak tartják.
Sokáig váratott magára, és mire megjön, több mint háromszor annyiba kerül, mint előzetesen várták. A mikulás zsákjába idén egy non-profit szervezet által tervezett laptop is bekerülhet a szegény gyerekek számára.
A világ egyik vezető internetes kiskereskedése, az amerikai Amazon.com idei második negyedévi részvényarányos adózott eredménye közel négyszerese volt az egy évvel korábbinak.
A Lolita-történetek mindig is népszerűek voltak. Az idős férfi és a szemtelenül fiatal lány sztorija volt annyira pimasz, hogy Oscar-jelölést érdemeljen.
Niki Belucci márciusban váltott Nokiáról a Sony Ericsson K800i típusára. A külföldön is ismert topless dj azért döntött egy másik készülék mellett, mert túl sok problémája adódott korábbi telefonjaival.
A Sagem sikeresen ötvözte a jellegtelen külsőt a kellően jó tudással. Mint mindig, most is a telefon ára dönt majd a népszerűségéről ami nagy kár, mert lehetett volna ez sokkal jobb is.
Hillary Swank is beadja a derekát - ha csak pár pillanat erejéig is. A kétszeres Oscar-díjas színésznő ugyanis feltűnik majd a Robert Downey Jr. főszereplésével készülő Vasember című filmben.
A Benq és a Siemens együttmûködésében készül - a pletykák szerint - az alábbi telefon, melynek különlegessége, hogy az LCD kijezõ a telefon testén belül helyezkedik el.Hasonlóan a többképernyõs Samsung telefonhoz, a telefonálási alapadatokat egy kisebb, elõlapi képernyõn is szemmel követhetjük, a nagyobb képernyõt pedig akkor kell "elõugrasztani", amikor komolyabb felületre van szükségünk egy-egy…
Az AT&T, az Apple telefonját egyedüliként terjesztő szolgáltató nyilvánosságra hozta az első másfél nap eredményeit. Néhány elemző "kiábrándító"-nak nevezte őket.
Miután a Sony 600-ról 500 dollárra csökkentette a 60 GB-os PlayStation 3 játékkonzol árát a tengerentúlon, azonnal megugrott a készülék iránti kereslet és a cég számításai szerint két hét alatt máris 135%-kal nőttek az eladások.
Egy meglehetősen fejlett funkciókkal rendelkező kártékony program bukkant fel az Interneten, amely egyszerűen kezelhető megoldások révén teszi lehetővé különböző vírusok készítését.
Rendhagyó együttműködési megállapodást ír alá ma az MTV és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az oktatás fejlesztése és az értékteremtés és -megőrzés érdekében.
Az FBI és a kínai hatóságok munkatársai lecsaptak Kína egyik legnagyobb szoftverhamisító csoportjára, és több százmillió dollár értékű másolatot foglaltak le a művelet során.
Eldőlt, hogy a tavalyihoz képest csak 10 forinttal drágább Moziünnepen közel 200 film közül választhatunk majd. Teljes terjedelmében nézhetjük meg QT és Rodriguez filmjét, valamint Nicolas Cage új akcióját is.
A nonprofit szervezet partnere néhány napon belül beindítja a gyártósorokat, egyelőre még az utolsó tesztek elvégzése céljából. A szoftveres oldal szeptemberre készül el, az első sorozat példányait októberben szállítják le.