2021. december 28. kedd

dec. 28
4:48
A chip-krízisnek még messze nincs vége (Mínuszos)
Nem lesz egyhamar vége a félvezetőáramkör-ellátási hiánynak a német Bosch járműipari alkatrész- és berendezésgyártó vállalat leendő vezérigazgatója, Stefan Hartung szerint. Hartung az új év elején veszi át a Bosch vezérigazgatói posztját Volkmar Dennertől. A Focus magazinnak adott nyilatkozatában a leendő vezérigazgató annak a meggyőződésének adott
dec. 28
6:18
Kiderültek a Xiaomi 12 és 12 Pro főbb hardverspecifikációi (GSMring)
Kiszivárogtak a Xiaomi 12 és Xiaomi 12 Pro főbb hardverspecifikáció, valamint több közei renderkép is érkezett a mobilokról. A Xiaomi várhatóan ma, azaz december 28-án mutatja be legújabb zászlóshajóit. Az eddigiek alapján várhatóan a Xiaomi 12 és 12 Pro néven érkeznek majd a csúcsmodellek. Ha igazak a pletykák akkor rajtuk kívül lesz még egy Xiaom
dec. 28
6:54
Huawei: megújult, és a Bolttal erősít a Petal Térkép (Mínuszos)
A Huawei bejelentette, hogy megújult navigációs alkalmazása, a Petal Maps is, amely interaktív és intelligens funkciókkal bővült. Továbbá az utasszállító applikáció, a Bolttal történt közös fejlesztéssel is kiegészült a Huawei térkép. Már elérhető az AppGalleryn a Petal Térkép következő verziója, amely még egyszerűbbé teszi a navigációt. A Petal Té
dec. 28
6:56
Brexit: jövőre visszatérnek a roaming és a külföldi hívások díjai (Mínuszos)
Bár egyelőre még nincs extra költsége az Európai Unióból az Egyesült Királyságba, illetve az onnan indított hívásoknak, sms-eknek, valamint a kontinensen történő mobilhasználatnak, de ez már nem sokáig lesz így. Jövőre ugyanis sorra térnek majd vissza a brit szolgáltatók a 2017-ben elhagyott roaming– és nemzetközihívás-díjakhoz. A BillKiller szakér
dec. 28
7:24
Új, hajlítható kijelzős okostelefonnal készül a Motorola (GSMring)
Hamarosan egy új hajlítható kijelzős okostelefonnal készül a Motorola, amit valószínűleg a következő évben mutathatnak be. Mutatjuk a részleteket. A Motorola a 2019-es évben dobta piacra a Motorola Razr hajlítható kijelzős okostelefont, ami az elsők között mutatkozott be a hajlítható kijelzős piacra, egy évvel később pedig ennek az 5G változata is
dec. 28
7:48
4iG: újabb sikeres kötvényaukció (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. újabb sikeres NKP-kötvényaukciót hajtott végre, ezzel 83 milliárd forint forrást tudott bevonni – közölte a vállalat. A 4iG Nyrt. az aukció eredményeként 6,2446 százalékos átlaghozammal, 83 milliárd forint össznévértékben bocsát ki kötvényeket december 29-én. A tíz éves futamidejű papírok évi hat százalékkal kamatoznak. A társaság a múl
dec. 28
7:57
Ismét felrobbant egy Xiaomi telefon (PCWorld)
Nem az első eset idén, hogy a Xiaomi egyik telefonja rendkívül veszélyes módon hibásodott meg.
dec. 28
8:03
A Sea of Thieves fejlesztőjének alapítója új projekttel tér vissza, de nem mi vagyunk a célcsoport (GameStar)
A Sea of Thieves után valami ambiciózusabb bejelentésre számítottunk, ehelyett lehet öltözködni.
dec. 28
8:18
Új olcsó Oppo telefon jelent meg a napokban – A11s (GSMring)
A kínai vállalat az év végére is tartogat még meglepetéseket, hiszen egy új olcsó Oppo telefon jelent meg. Mutatjuk, hogy mit tudunk az Oppo A11s mobilról. Az Oppo egyre népszerűbbé válik az okostelefon piacon, nem csak Kínában, hanem globálisan is. Ennek az az oka, hogy jó áron kínálnak jó minőségű termékeket. Rengeteg okostelefont dobtak piacra
dec. 28
9:09
James Franco is tanúskodni fog Amber Heard és Johnny Depp ügyében (GameStar)
A színészt Depp ügyvédei idézték tanúként, vallomása kulcsfontosságú lehet az ügy előrehaladásában.
dec. 28
9:24
Újévi kiadással készül az Oppo (GSMring)
A kínai vállalat egy újévi kiadással készül, amit hamarosan meg is lehet majd vásárolni. Mutatjuk, hogy mit tud az Oppo Reno 7. Az Oppo az előző hónapban mutatta be az Oppo Reno 7 készüléket, ami most egy speciális, újévi kiadással Vörös bársony színben is megjelenik, amit december 27-től meglehet majd vásárolni Kínában. A 2022-es év
dec. 28
9:57
A vérnyomást, a vércukorszintet és még sok mást is mér a Movano okosgyűrűje (PCWorld)
Az újdonság a napokon belül induló CES 2022-n fog debütálni.
dec. 28
10:03
Elképesztően fest a Skyrim az Unreal Engine 5-ben felépítve (GameStar)
A Myrkur Games egyik fejlesztője megmutatta, hogy milyen lenne a Skyrim, ha az egyik legmodernebb motorral remake-elnék.
dec. 28
10:33
Ezekkel játszol majd 2022-ben - harmadik menet (GameStar)
Végére értünk a 2022-es év legfontosabb megjelenéseit taglaló videós listánknak.
dec. 28
10:36
Nem ússzák meg, ha egymást verik át a kiberbetyárok (Bitport)
A net legsötétebb bugyraiban is működik az igazságszolgáltatás. Igaz, kicsit másképp, mint a hivatalos bíróságokon.
dec. 28
11:21
Megérkezett a Resident Evil: Village magyarítása, és ez még nem minden (GameStar)
Örülhetnek a magyarul játszó GTA- és Titanfall-rajongók is.
dec. 28
11:51
A Samsung a Google új operációs rendszere felé kacsintgat? (PCWorld)
Pletykák szerint az Android utódjának készülő operációs rendszer bevezetésekor akár előnybe is kerülhet a koreai telefongyártó.
dec. 28
12:09
Minden, amit Boba Fettről tudni érdemes (GameStar)
Saját tévésorozatot kap a Star Wars egyik legikonikusabb karaktere, így épp itt az ideje összegyűjteni minden fontos tudnivalót Boba Fettről.
dec. 28
13:03
Gondoltátok volna, hogy a Steam téli vásár legnépszerűbb játéka egy olyan cím, amelyik nincs is leárazva? (GameStar)
Egy új early access alkotás minden más játéknál népszerűbb volt az elmúlt héten.
dec. 28
13:33
Az XPG SSD-t rejtő egérrel készül a CES 2022-re (PCWorld)
A tajvani gyártó egy füst alatt oldaná meg a vezérlést és a szállítási gondokat.
dec. 28
13:54
Videón látható a Honor Magic V (GSMring)
A Honor Mobile ma a Weibo közösségi oldalon osztott meg új információkat a Magic V okostelefonról, amely várhatóan jövő év elején fog megjelenni. A megosztott rövid videó segítségével részletes betekintést nyerhetünk a zászlóshajó készülék dizájnjába. Kiderült, hogy az okostelefon nem egy “kagylóhéj”, hanem egy “könyv” formát fog kapni, amelynek ki
dec. 28
13:57
Megint a Tiger King miatt perelik a Netflixet (GameStar)
Az Ace Ventura 2 készítői állítják, hogy a Tigrisvilág alkotói jogosulatlanul használták a filmjük részleteit.
dec. 28
15:21
Méretes kártérítést fizetett egy diszkriminációs perben a Riot Games (GameStar)
Harminckétmilliárd forintnyi összeget fizet ki a Riot Games kártérítésként és jogi költségekre a női kollégákkal kapcsolatos bánásmódjuk miatt.
dec. 28
15:30
Mindenhová átlátszó tévét rakna az LG (Bitport)
Az LG Display a pár nap múlva startoló CES-re melegítve mutatott be több koncepciót arra, miként lehetne a nappaliktól a kiállításokig hasznosítani speciális kijelzőit.
dec. 28
15:45
Peter Dinklage szerint rendben volt a Trónok harca lezárása (GameStar)
A színész azt gondolja, aki még ennyi idő után is dühös a Trónok harca finélája miatt, annak ideje továbblépnie.
dec. 28
16:15
Érdemes megnézni a Resident Evil: Welcome to Raccoon Cityt? (GameStar)
Rebootolták a mozis Resident Evil szériát, és bár az igyekezet mindenképp értékelendő, sajnos több ponton is csúnyán félrement a Welcome to Raccoon City.
dec. 28
16:42
Ismét felrobbant egy Xiaomi telefon (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 28
17:21
Kooperatív játékkal lepett meg mindenkit az Epic Games Store (GameStar)
Nem csak te, hanem az egész család örülhet az Epic Games Store mai ingyenes játékának.
dec. 28
18:09
Kiszivároghatott a God of War Ragnarök megjelenési dátuma (GameStar)
A hivatalos bejelentésig persze semmiben sem lehetünk biztosak a God of War Ragnarök kapcsán.
dec. 28
18:57
A Marvel's Spider-Man-rajongók most A csodálatos Pókember 2-szerelésért kampányolnak (GameStar)
Sokak nehezményezik, hogy a rengeteg MCU és más filmes pókjelmez mellé nem fért már be A csodálatos Pókember 2-ben látott ruha.
dec. 28
19:33
Mitől különlegesek a Halo játékok járművei? (GameStar)
Nemrég videósorozatot indítottunk a Halo játéksorozat kapcsán, a legújabb részben a játékokban kipróbálható játékokról mesélünk.
dec. 28
19:45
Ez lett az év legnépszerűbb sorozata a torrentoldalakon (GameStar)
A széria mellett a Marvel összes többi idei Disney+-os tartalma is felkerült a torrentezők toplistájára.
dec. 28
20:39
Shin Megami Tensei V teszt - mi lesz most, hogy a teremtő halott? (GameStar)
Mi történik a világgal, ha az az emberi ambíció áldozatává válik? Az SMT V szerint démonoktól hemzsegő sivataggá válik.
dec. 28
21:18
Veszélyes email és sms terjed, figyelmeztet a Magyar Posta! (GSMring)
Ismét adathalász sms-t és email-t küldenek ismeretlenek a Magyar Posta nevét felhasználva. Figyelmeztet a magyar vállalat weboldalán és közösségi felületén. A Magyar Posta nevét és logóját használják fel ismeretlen elkövetők, hogy a gyanútlan emberektől. A cég többször is hivatalos közleményt adott ki, de újabb és újabb próbálkozásoknak lehettünk t
dec. 28
21:27
A Pókember: Nincs hazaúttól rengeteg bevételt remélhet a Sony (GameStar)
Tom Holland harmadik hőskalandja tulajdonképpen nyomtatja a pénzt a vállalat számára.
dec. 28
22:21
A japánok szerint ez minden idők 100 legjobb játéka (GameStar)
Egy közvéleménykutatás alapján kiderült, hogy mik a szigetország játékosainak kedvenc videojátékai - a listán vannak meglepő nevek is.

Keresés