2023. február 2. csütörtök

febr. 2
0:12
Kiderült, mi lesz a Superman és Lois sorsa (GameStar)
James Gunn és Peter Safran mindent átrendeznek, így adott volt a kérdés, folytatódhat-e a Superman és Lois.
febr. 2
4:51
Mostantól Thurzó felel a Vodafone pénzügyeiért (Mínuszos)
A Vodafone Magyarország pénzügyi területeinek vezetésével Thurzó Csabát, a 4iG csoport gazdasági általános vezérigazgató-helyettesét bízták meg. Thurzó közgazdász és jogi szakokleveles közgazdász végzettségeket szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai pályafutását portfolió menedzserként a Forrás Vagyo
febr. 2
5:51
Tábori vezérhelyettes (IS) lett (Mínuszos)
Vodafone Magyarország általános vezérigazgató-helyettesének nevezték ki Tábori Tamást, aki emellett a DIGI ügyvezetője is. Tábori a Vodafone általános vezérigazgató-helyettese korábban dolgozott már a Vodafone Magyarország munkatársaként, ahol 12,5 évet töltött (2005-2017 között) különböző vezetői pozíciókban. Ezt követően két évig a Magyar Telekom
febr. 2
6:18
A brit kormány rendet vágna a kriptovaluták soraiban, szabályozni akarja azokat (PCWorld)
Átfogó szabályozással vetnének véget a kriptopiacon uralkodó vadnyugati állapotoknak.
febr. 2
6:24
A Batman Arkham játékok egykori fejlesztője beleállt James Gunnba az egyik döntése miatt (GameStar)
A Rocksteady egyik volt munkatársa nonszensznek tartja Gunn egyik bejelentését.
febr. 2
6:51
Blénessy a Vodafone élén (IS) (Mínuszos)
Vodafone Magyarország irányítását vezérigazgatóként Blénessy László, 4iG Nyrt. üzleti folyamataiért felelős általános vezérigazgató-helyettese veszi át. Blénessy, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója számos informatikai és távközlési vállalat munkatársaként, vezetőjeként dolgozott több évtizedes karrierje során. Első munkahelye a Matáv Pécsi Táv
febr. 2
7:18
Közel tíz percen át nézhetjük, milyen lesz az Atomic Heart játékmenete (GameStar)
A Mundfish gameplay gyorstalpalót tart a szovjet érát megidéző, BioShock-szerű FPS-éből.
febr. 2
7:51
Dudler a 4iG vezérigazgató-helyettese (Mínuszos)
2023. március 1-től Sacha Dudlert a 4iG Nyrt. transzformációért és integrációért felelős vezérigazgató-helyettesévé nevezik ki, aki az elmúlt egy évben sikeresen irányította az infokommunikációs vállalatcsoport albán távközlési vállalatainak összeolvadását. Dudler, a 4iG Nyrt. vezérigazgató-helyetteseként a cégcsoport magyarországi távközlési üzlet
febr. 2
8:06
A MacBookok torkának ugranak a Samsung új laptopjai (PCWorld)
Kecses ultrabookokat is hozott a Samsung Unpacked Event.
febr. 2
8:06
Kukázta a Titanfall és az Apex Legends világába helyezett single-player játékát az EA (GameStar)
A fejlesztői által Titanfall Legends néven emlegetett projekt nem az egyetlen, amelyiktől a kiadó megvonta támogatását az elmúlt napokban.
febr. 2
8:15
Azzal vádolják a Facebookot, hogy szándékosan nyírhatja ki a telefonok akkuját (Bitport)
A társaság egy volt alkalmazottja a bíróság előtt is tartja magát ahhoz, hogy a vállalat "negatív tesztekkel" veszélyezteti saját felhasználóit.
febr. 2
8:48
A fehérorosz KGB terroristának minősítette a World of Tanks stúdiójának egyik vezetőjét (GameStar)
Valószínűleg bosszúból azért, mert a Wargaming elhagyta az országot, miután Fehéroroszország támogatta Oroszország ukrajnai invázióját.
febr. 2
9:51
Közösen terelgetné a mesterséges intelligenciát az EU és az Egyesült Államok (Bitport)
Az internet jövőjéről szóló tavalyi nyilatkozatot követően megszületett az MI társadalmi alkalmazásainak közös fejlesztéséről szóló megállapodás is.
febr. 2
9:54
Ilyen penge PC-t kér a szamurájos Yakuza, a Like a Dragon: Ishin! (GameStar)
Egy új trailer társaságában hozta nyilvánosságra a Sega a Like a Dragon: Ishin! gépigényét.
febr. 2
10:06
Gyönyörködj orosz processzorral, orosz operációs rendszeren futtatott játékokban (PCWorld)
Egy sor régi cím alatt mutatkozik meg az Elbrus-8SV nem túl izmos teljesítménye.
febr. 2
11:06
Pedro Pascal kalapáccsal fenyegeti kollégáját és fertőzöttel táncol (GameStar)
A The Last of Us főszereplője fogja vezetni a szombati Saturday Night Live-ot, és láthatóan imádja a feladatát.
febr. 2
11:18
Az AMD elismerte, hogy szándékosan veri fel a hardverek árait (PCWorld)
A trükközés határozottan jót tett a vállalat pénzügyi eredményének.
febr. 2
11:30
Szárnyal a God of War Ragnarök, újabb fontos mérföldkövet léptek át a játék eladásai (GameStar)
A Santa Monica kollégái megköszönték a támogatást, miközben számolgatták az elsőrangú munkájukkal kiérdemelt bevételt.
febr. 2
11:39
Hiánypótló kutatás a hazai nagyvállalatok felhőhasználatáról. Az Ön véleménye is számít! (Bitport)
Az eredményeket először május elején, a CIO Hungaryn osztjuk meg a konferencia vendégeivel.
febr. 2
12:18
Erre nem számítottunk: a Sony elveszi a PlayStation Plus Collection játékait (GameStar)
Már csak rövid ideig marad elérhető az előfizetéses szolgáltatás ár-érték arányát jelentősen megdobó játékkollekció.
febr. 2
12:48
Rekordszámú PlayStation 5-öt adott el a Sony, ebben a generációban nem zárt még ilyen jó negyedévet (GameStar)
Bármi is történik a többi részleggel, a vállalat abban biztos lehet, hogy a PlayStation hozni fogja, amit elvárnak tőle. Most sem okozott csalódást.
febr. 2
13:00
Megvan, mikor érkeznek az AMD bivalyerős Ryzen7000X3D processzorai (PCWorld)
A 3D V-Cache-sel érkező újdonságok megjelenési dátumát és árát is elárulta az AMD.
febr. 2
13:27
Kiderült a nagy titok: havi 20 dollár lesz, és ChatGPT Plusnak hívják (Bitport)
Az Open AI bejelentette, hogy előfizetőknek plusz szolgáltatásokkal kínálja a ChatGPT-t.
febr. 2
13:30
Rossz hírünk van annak, aki egyedül játszaná végig a Redfall kampányát (GameStar)
A félreértések elkerülése végett az Arkane tisztázta a helyzetet az online kapcsolat igényeivel összefüggésben.
febr. 2
13:54
Mit szólnak a Dying Light 2 fejlesztői a Dead Island 2 érkezéséhez? (GameStar)
A Techland szekere az első Dead Island játékkal lódult csak meg igazán, így nyilván fontos, hogy mit gondolnak a stúdió munkatársai a folytatásról.
febr. 2
14:30
Így festene a The Witcher és még pár kedvenc játékunk, ha a Studio Ghibli csinálna belőlük animét (GameStar)
MI segítségével álmodtuk meg azt, milyenek lehetnének ezek az adaptációk, ha a Studio Ghiblire bíznánk a munkát.
febr. 2
14:42
Bajban az Intel, jelentősen csökkentheti a processzorok árát (PCWorld)
Borzalmas negyedévet zárt a cég, amire bizonyos processzorok árának csökkentésével reagálhat.
febr. 2
15:18
Megjelenés előtt módosult az egyik legjobban várt FPS gépigénye, erősebb konfigurációra lesz szükség (GameStar)
Az utolsó pillanatban emeltek a fejlesztők a szovjet BioShock, vagyis az Atomic Heart rendszerkövetelményén.
febr. 2
15:21
Behúzott nadrágszíjjal igyekszik egyenesbe jönni a Meta (Bitport)
A Facebook anyavállalatának a vártnál kevésbé sikerült rosszul a legutóbbi negyedév, ami nagyon jót tett a tavaly padlót fogott részvényárfolyamnak.
febr. 2
16:00
Ettől az újítástól ezerszer jobb lesz a Warzone 2.0 (GameStar)
A távol-keleten darálhatjuk majd egymást a felpörgetett battle royale módban.
febr. 2
16:18
Az RTX 4090 az első Lovelace kártya, amelyik feltűnt a Steam hardverfelmérésében (PCWorld)
Bár az RTX 4060 és 4050 még nem elérhetők, az RTX 4090 megjelenése így is minimum meglepő.
febr. 2
16:36
Menő cyberpunk-western kalandnak tűnik a szörnyű nevű ExeKiller (GameStar)
Egy független, lengyel játékfejlesztő csapat meglehetősen izgalmas koncepción dolgozik.
febr. 2
16:42
Ezzel az okosítással sokat spórolhatunk az áramfogyasztáson (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 2
17:15
GPT-vel turbózza a Microsoft a Teamset – 7 dollárért (Bitport)
Hivatalosan is elindult az OpanAI segítségével okosított Teams Premium. De a 7 dolláros ár csak június végéig marad.
febr. 2
17:24
Megjöttek az Epic Games Store e heti ajándékai, töltsd őket hamar! (GameStar)
Nehogy aztán egy hét múlva csak szomorkodj, hogy lemaradtál.
febr. 2
17:54
Óriási veszteséget hozott össze Zuckerberg metaverzuma (PCWorld)
A Metának sokkal jobban alakult a legutóbb negyedév, mint várták, a VR-üzletág viszont szabályosan égeti a pénzt.
febr. 2
18:06
Izgalmas újításokat hoz a PlayStation 5 következő frissítése (GameStar)
Már tesztelhető az új rendszer, amitől sokkal jobb lesz használni a konzolt.
febr. 2
18:15
Deloitte: Magyarországon is elérhető az új digitális részletfizetési lehetőség (hirado.hu)
A BNPL legnagyobb globális szereplői többek között az Affirm, a Klarna és az Afterpay; Magyarországon már a nagyobb kereskedelmi bankok, de akár az Apple, a Revolut és az Ikea is kínálja.
febr. 2
19:00
Könnyek szöknek a szemedbe, ha meglátod a Halálos iramban most kiadott előzetesét (GameStar)
Nosztalgiázással készül a Universal a Fast X első trailerének kiadására.
febr. 2
19:18
Csigatempóban, de nő a Windows 11 népszerűsége (PCWorld)
A legfrissebb adatok alapján fokozatosan gyarapszik a Windows 11-et használók tábora, de a Windows 10 még így is meg tudott erősödni.
febr. 2
19:54
Megmosolyogtató oka van annak, hogy a The Last of Us sorozat Billje sosem próbálta ki a játékot (GameStar)
Jimmy Kimmel műsorában mesélt arról Nick Offerman, hogy mi tartotta vissza a Naughty Dog kultjátékának megismerésétől.
febr. 2
20:18
Meglepő eredményt mutatnak a hazai mozis számok (GameStar)
Az Avatar: A víz útja egyelőre még tartja magát, de sorra jönnek a kihívók és akadnak köztük meglepők is.
febr. 2
20:48
A Microsoft az OpenAI segítségével turbózta fel a Teams konferenciáit (PCWorld)
A Teams Premium előfizetői a piacon egyedülálló funkciókhoz férhetnek hozzá.
febr. 2
20:54
10 perces gameplay videóval akarják a The Day Before fejlesztői bizonyítani, hogy ez tényleg egy igazi játék lesz (GameStar)
A zombis MMO-ról sokan azt hitték, hogy egy hatalmas átverés, de a Fntastic most bizonyított.
febr. 2
21:36
Ilyen tartalmakkal indul a SkyShowtime Magyarországon (GameStar)
Olyan blockbusterek is láthatóak lesznek rajta, mint a Top Gun: Maverick és a Jurassic World: Világuralom.
febr. 2
22:18
Kiderült néhány dolog a Marvel's Wolverine-ről (GameStar)
Például az, hogy véres lesz, de egy Wolverine játéknál ezen egyáltalán nem lepődünk meg, sőt, el is várjuk.

Keresés