2023. február 3. péntek

febr. 3
4:15
A sziget szellemei: Szakíts, ha bírsz! (Mafab)
Martin McDonagh-t napjaink egyik legspirituálisabb alkotójának is nevezhetnénk, hiszen műveiben mindig az emberi lélek legmélyebben elfojtott, legsötétebb zugait térképezi fel. Eddigi legsikeresebb munkái, az Erőszakik és a Három óriásplakát Ebbing határában a nyers erőszak és az elemi agresszió határait feszegették. Ezektől a témáktól nem távolodi
febr. 3
7:51
Robert Pattinson nem örül annak, amit a TikTokon csinálnak az arcával (Mafab)
Kétségtelen, hogy egy új korszak hajnalán járunk. Egy olyan korszakén, amikor a valóság és a képzelet közötti hatás minden korábbinál vékonyabbra szűkül. És mindennek az alapja a mesterséges intelligencia, amely olyan dolgokra képes már ma is, ami könnyedén becsaphatja az emberek érzékeit. Ez rengeteg jó dologra használható, de könnyen rossz dolgok
febr. 3
8:39
Philip Seymour Hoffman emlékére: Egy tragikus sorsú ikon igaz története (Mafab)
Hollywoodban létezik egy szállóige, amely mára már közhellyé vált, miszerint a színészek más embereket játszanak, a sztárok viszont önmagukat adják a filmekben. Philip Seymour Hoffman esetében ezt persze nehéz lenne megállapítani, hiszen megannyi szerep és egy ellentmondásokkal teli életút után joggal nevezhetjük őt korunk egyik legnagyobb színészé
febr. 3
9:27
Valódi rémálom: Így néznének ki a mesehősök a valóságban (galéria) (Mafab)
Sok illusztrátor elképzelte már, hogyan nézne ki élőben Simpson nagypapa vagy a Jégkirály a Kalandra fel meséből, fenti galériánkban található grafikák viszont minden elképzelést felülmúlnak.
febr. 3
10:21
'Még mindig szexi': Harrison Ford nem kertelt a kolléganőjét illetően (Mafab)
Harrison Ford (galériánkban) számára saját bevallása szerint is nagyon vonzó volt csatlakozni az 1923 sorozathoz, a színész pedig azt is elárulta, hogy miért is nem habozott egy percig sem igennel válaszolni, amikor megkeresték a szerephez.
febr. 3
10:39
A lehető legrosszabb szögből készült fotó került a Kölcsey-szoborról egy tankönyv borítójára (SzMo)
A meglehetősen félresikerült borító a hetedikesek irodalmi munkafüzetét díszíti.
febr. 3
11:21
Apokalipszis thriller, a gyönyör keresése és mások: 7(!) ütős filmpremier a hétvégére (Mafab)
Lassan újra itt a hétvége és könnyen lehet, hogy továbbra is ilyen esős változékony marad az idő. Ilyen időben pedig remek hétvégi pihenés lehet egy jó film, legyen az a mozikban vagy épp otthon, valamely streaming platformon. Márpedig jó filmből nem lesz hiány a következő napokban sem, mi mindjárt hét ígéretes újdonságot is tudunk mutatni.
febr. 3
12:09
A Titanic 5 törölt jelenetét mindenkinek látnia kellett volna (Mafab)
.
febr. 3
12:51
James Cameron beismerte, egy módon mégis túlélhette volna Jack a Titanicban (Mafab)
.
febr. 3
13:27
Gimnáziumi zaklatójához ment feleségül egy amerikai lány, miután megbocsátott neki (SzMo)
Egy autóbaleset volt kapcsolatukban a fordulópont, aminek a fiú is szemtanúja volt.
febr. 3
13:39
Jake Gyllenhaal minisorozatát kötelező lesz látni (Mafab)
Jake Gyllenhaal (galériánkban) megkezdte az Apple TV+-ra érkező minisorozatának, a Presumed Innocent forgatását.
febr. 3
14:33
Tom Hardy sorozatgyilkossá válik az új sorozatában, és ezt nem szabad majd kihagyni! (Mafab)
A Deadline értesülései szerint Zazie Beetz (galériánkban) és Tom Hardy lesz a főszereplője az Apple TV+ skandináv noir sorozatnak. A Lazarus Lars Kepler Joona Linna könyvsorozatán alapul, a projekt jelenleg fejlesztés alatt áll.
febr. 3
14:39
Sárospatakra került az Év Hotele díj (SzMo)
Január 22-én lezárult AZ ÉV HOTELE 2022 Közönségszavazás döntője. A kéthetes szavazásból a sárospataki Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa****superior került ki győztesen.
febr. 3
15:21
Jake Gyllenhaal Guy Ritchie háborús thrillerjében, itt a The Covenant előzetese (Mafab)
Jake Gyllenhaal sikeres és változatos karriert futott be, és mostanában olyan akciófilmrendezőkkel dolgozik együtt, mint Antoine Fuqua, Michael Bay és Doug Liman. Legújabb filmjét Guy Ritchie rendezi.
febr. 3
16:15
Kiderült, kit alakít Charlie Chaplin unokája az Avatar 3-ban (Mafab)
Az Avatar: A víz útja továbbra is töretlen sikernek örvend a mozipéntáraknál, a film jelenleg a negyedik legmagasabb bevételét hozta a maga 2,13 milliárd dollárjával, az Avatar 3-at pedig már leforgatta James Cameron és csapata.
febr. 3
17:03
Ilyen lesz a Stallone-család valóságshow-ja, itt az első kedvcsináló (Mafab)
.
febr. 3
17:57
Már a Netflixen 2022 legnézettebb magyar filmje (Mafab)
2022 legnézettebb magyar filmje, Tiszeker Dániel és Lévai Balázs Nyugati nyaralás (Rivera East) című alkotása Pokorny Lia, Mészáros Máté, Szőke Abigél, Szervét Tibor és Znamenák István főszereplésével február 1-jén bekerült a Netflix kínálatába. Immár otthon, kanapénk kényelméből is élvezhetjük a 80-as évek nosztalgikus báját idéző fordulatos és sz
febr. 3
18:45
Ryan Reynoldsszal reklámoztak női fehérneműt, de annyira kínosan, hogy bocsánatkérés lett a végre (Mafab)
Nehéz eldönteni, hogy maga a reklám a kínosabb vagy az a magyarázkodás, amit a cég utána lenyomott. Az elmúlt napokban bejárt a közösségi médiát egy kép, amely a Harper Wilde fehérneműmárka Instagram-oldaláról indult el. És rendkívül kínos helyzetben hozta Ryan Reynoldsot és magát, a céget is.
febr. 3
19:33
A 2022-es év sci-fi gyöngyszeme, és te nem is hallottál róla (Mafab)
Előfordul néha, hogy egy film legyen bármennyire is eredeti és értékes, egyszerűen nem kap kellő felhajtást és így az emberek zöme még csak a létezéséről sem tud. Így az anyagi bukása garantált, holott sokkal többre lenne érdemes. Pontosan ilyen filmnek tartják a kritikusok a tavalyi év egyik gyöngyszemét, a francia-belga-litván koprodukcióban kész
febr. 3
20:21
10 megdöbbentő rendőrségi ügy a filmforgatásokról (Mafab)
.
febr. 3
20:39
„Öt éve a férjem, három és fél éve viszonya van mással, de mégsem hagyom el” (SzMo)
Nem elég, hogy megcsalta, a férfi rendszeresen ivott és a szerencsejátékokat sem vetette meg. A felesége minderről semmit sem tudott.
febr. 3
20:45
Napra pontosan megjósolta a mesterséges intelligencia, hogy mikor és miért tör ki a III. világháború még idén (SzMo)
Még jóval az ukrajnai konfliktus előtt jósolta azt a szoftver, hogy idén ősszel az oroszok támadást indítanak Németország ellen.
febr. 3
21:09
Díjnyertes filmekkel érkezik a 13. Frankofón Filmnapok (Mafab)
Egy hónap múlva, március 2-án a 75. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, a Csapó! című vígjátékkal kezdődik a 13. Frankofón Filmnapok. Március 2-12. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 26 kortárs frankofón - francia, belga, kanadai, koszovói, marokkói, román, svájci és tunéziai - alkotást nézhet m
febr. 3
21:33
Soha nem látták többé a házaspárt, akik egy búvártúrára mentek, és eltűntek merülés közben (SzMo)
A hajó, amelyik kivitte őket a merüléshez a Nagy-korallzátonyhoz, nélkülük tért vissza. A kutatás során az derült ki, hogy az amerikai házaspár még legalább egy napig élhetett.
febr. 3
22:03
Homofób hullámot váltott ki a The Last of Us legújabb epizódja (Mafab)
Túl vagyunk a The Last of Us harmadik epizódján, amely nagyban különbözik az első két résztől, hiszen ebben a felvonásban a nézők Bill és Frank történetét ismerhettük meg, amelyet bár a legtöbben egy rendkívül erős és megindító drámának tartanak, sokakban ellenszenvet váltott ki.
febr. 3
22:21
24 karátos arannyal bevont luxusvibrátorokat loptak el egy spanyol szexshopból (SzMo)
A banda kifejezetten az egyenként körülbelül 640 ezer forintot érő aranyozott vibrátorokra hajtott, de ha már ott voltak, kirámolták a széfet, és az olcsóbb szexjátékokból is felpakoltak.

Keresés