Pár nappal ezelőtt botlottam az Arnoldos kávéfőzős promóanyagba. Már itt érezhető volt, hogy nagy tervei vannak Gal Gadottal Rachel Stone-ként a Netflixnek. Már most borítékolom a folytatást. Szóval érdeklődve álltam neki az új "nagy dobásnak", John Hammond szavaival élve "nem spóroltam semmin", és valóban, kitett magáért a vezető streaming szolgál
A gengszter Keefe D, aki korábban azzal dicsekedett, hogy részt vett Tupac Shakur (galériánkban) rapper és színész meggyilkolásában, rendőrségi forrásokból származó információk alapján hamarosan a vádloattak padjára ülhet, írja a The Sun.
Bonnie Aarons jogi képviselete azzal vádolja a Warner Bros. Discovery stúdiót, hogy az megvonta a színésznőtől a Démonok között filmek merchandising-bevételeiből származó jutalékát.
Kétségtelen, hogy Tom Six napjaink egyik legismertebb botrányfilmese, aki korábban olyan hírhedt produkciókkal rukkolt elő, mint az Az emberi százlábú trilógia, amelyekkel sokakat sikerült elborzasztani.
190 000 dolláros (67 millió forint) pert indított a Disney ellen Christine Overs speciális effekt szakember, aki A kis hableány forgatása során szenvedett sérülést.
Egy megdöbbentő ügyet tár fel előttünk a Netflix idén szeptemberben debütáló dokumentumfilmje, a Scout's Honor: The Secret Files of the Boy Scouts of America.
Piszok erős hét elébe nézünk streaming fronton! A nagyobb szolgáltatók egy sor régi és új sorozattal készülnek, amelyek mind a nézők figyelméért fognak küzdeni és bizony előzetesen nehéz lenne megjósolni, hogy kié lesz a legtöbb nézett óra. Hat sorozatot mutatunk, amelyek közül kettő új évaddal érkezik, négy viszont tényleg újdonság. A verseny szor
Ha a mozikban lemaradtál róla vagy szívesen újra megnéznéd, van egy jó hírünk: az Ezra Miller főszereplésével bemutatott Flash – A Villám premierje augusztus 25-én lesz az HBO Max-on.
A rendezvényhelyszínek hasonló neve okozta a galibát. Az amerikai nő végül csak a lagzira ért oda, pedig ő lett volna a ceremónia nem hivatalos videósa is.
2000-ben mutatták be George Clooney és Mark Wahlberg főszereplésével a Viharzónát, amely Billy Tyne kapitány életén és egy halászhajó tragikus eseményén alapul.
A Disney+ 2023. december 20-án mutatja be a Percy Jackson és az olimposziak című sorozat első két epizódját, amely Rick Riordan könyvsorozatán alapul, és egy fiatal félistenről, Percyről szól.
A forgatókönyvírók és a SAG-AFTRA színészek sztrájkja miatt a nagy stúdiók, köztük az Amazon is, törlik a korábban jóváhagyott projekteket. Most az egyik legjobb sci-fi sorozatot kaszálták el.