2021. október 4. hétfő

okt. 4
0:03
Először mutatják be a Kabarét Vígszínházban (Tudás.hu)
A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét. A darabot október 9-én és 10-én láthatja a közönség a nagyszínpadon. A látványos, népszerű slágerekkel teli zenés produkciót Béres Attila rendezi, Sally Bowles szerepében október 9-én Szilágyi Csenge, október 10-én Dobó Eni
okt. 4
0:07
Mesterséges intelligenciával fejezték be Beethoven X. szimfóniáját (Tudás.hu)
Mesterséges intelligencia (MI) bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet októberben mutatnak be a németországi Bonnban. A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetköz
okt. 4
0:11
Könyvbemutató, verskoncert, közönségtalálkozó is lesz a könyvtári napokon Salgótarjánban (Tudás.hu)
Könyvbemutató, verskoncert, közönségtalálkozó is lesz az Országos Könyvtári Napok salgótarjáni rendezvénysorozatában; az október 4-e és 10-e között zajló események között új szolgáltatási tereket is átadnak, a szakmai programok sorában tapasztalatátadó napot is tartanak – tájékoztatott a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója. Molnár Éva elmondt
okt. 4
5:27
Fontos kérdést tisztázott a magyar virológus (Infostart)
A koronavírus elleni vakcinák mellékhatásainak ellenőrzéséről osztott meg részleteket Kemenesi Gábor.
okt. 4
6:21
Őszi könyvajánló: különleges sorozatok (Tudás.hu)
Ezúttal két figyelemre méltó könyvsorozatot ajánlunk olvasóinknak. A Poket könyveket és az Európa Kapszula Könyvtár köteteit. Kellemes külső, igényes tartalom, mindegyiket érdemes forgatni. Poket könyvek Bár a magyar kulturális élet gazdagon burjánzó, ebből a dús televényből is kiragyogó, üde és friss ág a Poket könyvek sorozata. 2018-ban találta k
okt. 4
7:09
Október végén kerül a magyar mozikba a Post Mortem (Tudás.hu)
Október 28-től kerül a magyar mozikba Bergendy Péter Post Mortem című kísértetfilmje, amely eddig több magyar és nemzetközi díjat is kapott. A Post Mortem története 1918 fagyos telén játszódik. Tomás, a fiatal vándorfotós (Klem Viktor) abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében – olvasható a tájékoztatóban.
okt. 4
7:39
Karikó Katalin nagy napja lehet a hétfői, a Nobel-díj bejelentésének napja (Infostart)
Az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
okt. 4
7:39
Karikó Katalin felkerült a Time top 100-as listájára, a Washington Post is őt méltatja (SzMo)
A magyar tudós a világ 100 legbefolyásosabb embere közé került, sokan őt várják a hétfői orvosi Nobel-díj legfőbb várományosának is.
okt. 4
8:03
Bejelentik a Nobel-díjak nyerteseit, Karikó Katalin az esélyesek között (Demokrata)
Elsőként az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
okt. 4
9:27
Andrej Korobejnyikov ad zongoraestet a Müpában (Tudás.hu)
Andrej Korobejnyikov estjével folytatódik az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat október 5-én a budapesti Müpában. Korobejnyikov műsorának összeállításakor mindig a személyességre, valamint az irodalom és a költészet zenében való találkozására törekszik. Budapesti koncertjén Beethoven, Schubert és Rahmanyinov egy-egy műve mellett Muszorgszkij Egy kiá
okt. 4
11:09
Magyar kutató vizsgálja, hogyan lehetne ivóvizet előállítani a Marson (SzMo)
Pál Bernadett a Svábhegyi Csillagvizsgáló által rendezett eseményen beszélt arról, mekkora kihívás is ez a marsi környezetben.
okt. 4
11:09
Magyar fejlesztésű beltéri komposztáló mutatkozik be a Planet Budapesten (Demokrata)
A Planet Budapest 2021 alkalmából a köztársasági elnök podcastja heti rendszerességgel jelentkezik.
okt. 4
11:57
Nem Karikó Katalin nyerte az orvosi Nobel-díjat (Infostart)
Az amerikai David Julius és a libanoni Ardem Patapoutian kapta az orvosi-élettani kategória Nobel-díját, amiért felfedezték a hőmérséklet és az érintés receptorait. Az mRNS-vakcinát kifejlesztő magyar tudóst is az esélyesek között tartották számon.
okt. 4
11:57
Megvan ki nyerte az orvosi Nobel-díjat (hirado.hu)
Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdettek nyertest Stockholmban
okt. 4
12:03
Molekuláris biológiáért ketten kapják az orvosi Nobel-díjat (Demokrata)
David Julius és Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
okt. 4
12:09
Megvan ki nyerte az orvosi Nobel-díjat (hirado.hu)
Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdettek nyertest Stockholmban
okt. 4
13:45
Kezdődik a 10. Szemrevaló Filmfesztivál (Tudás.hu)
Október 7-17. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg a 10. Szemrevaló (Sehenswert) Filmfesztivált. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Idén 12, túlnyomó részt
okt. 4
15:03
Milliószám vannak a testünkben, mégsem ismertük a működésüket - eddig (Infostart)
A csili paprika csípős, égető érzést keltő alkotóelemét is felhasználták a kulcsfontosságú eredményekhez vezető úton.
okt. 4
16:39
2021-ben az Év Emlőse a hermelin (Tudás.hu)
Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, mely egyben Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének az emléknapja is.  A jeles dátumra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az Év Emlősének megválasztott fajáról előadással készült. Az első ízben 1931-ben említett világnap az állatok védelmére hívja fel a figyelmet; arra emlé
okt. 4
17:03
Sokkoló mennyiségű hulladék lebeg a Földközi-tenger felszínén – térképek (Infostart)
Ez a terület a műanyagszennyezettség gócpontjának számít.
okt. 4
18:03
Leállt a Facebook (hirado.hu)
Hazai és külföldi alkalmazásfigyelő weboldalak szerint is beborult a Facebook hétfő délután.
okt. 4
18:57
Az idei orvosi Nobel-díj számos szálon kötődik a magyar kutatókhoz (Demokrata)
Jó érzéssel tölt el, hogy az a téma, amelynek kutatásával az életét töltötte édesapám, édesanyám és én is, mégiscsak Nobel-díjra érdemes – mondta az SZTE professzora.
okt. 4
19:33
Karikó Katalin megszólalt a Nobel-döntés után (Infostart)
Számára a legnagyobb örömöt a kutatás izgalma adja.
okt. 4
20:09
Telefonbetyárra gyanakodott a friss Nobel-díjas (Infostart)
Mindkét díjazott meglepődött.
okt. 4
20:15
Több mint 800 km-t is meg tud tenni egy töltéssel egy elektromos luxusautó, jóval többet, mint más hasonló modell (SzMo)
A Lucid Air Dream Edition nevű kocsi 185 km-rel többet képes menni töltés nélkül, mint egy Tesla.
okt. 4
22:15
Borított a volt Facebook-alkalmazott, köze lehet ahhoz, hogy leállt a fél internet (hirado.hu)
A Facebook a saját profitját rendszerint fontosabbnak tartja, mint a közjót vagy a társadalmi béke megőrzését – mondta egy, a vállalattól idén kilépett mérnök-informatikus a CBSN televízió műsorában. Egyesek szerint ennek köszönhető, hogy zavar keletkezett hétfő este több techóriás működésében.

2021. október 5. kedd

okt. 5
6:00
A legnagyobb hazai aranyozó mesterekkel beszélgettünk (Tudás.hu)
Mire teljesen befejeződik, csaknem fél évtizedes felújítási munka eredményét csodálhatja meg a hívő és az egyszerű látogató. A ma barokk arculatot mutató győri bazilika belső tere a stílusnak megfelelően gazdag aranyozású. A hatalmas és változatos formájú csillogó felületeken (sok más restaurátor között) Varga Ferenc és Nagy Gergely dolgozik munkat
okt. 5
6:09
Rusvai Miklós elmondta, milyen vakcinára milyet érdemes kérni harmadiknak (Infostart)
Közel a célvonalhoz a Szputnyik vakcina, de a WHO bólintása még nem jelentené automatikusan az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét. Rusvai Miklós víruskutató magyarázta el a részleteket az InfoRádióban.
okt. 5
7:03
Megfejtették a királyné szenvedélyes leveleit (Infostart)
Mária Antónia levelezőpartnere cenzúrázott bizonyos részleteket, de most sikerült olvashatóvá tenni azokat.
okt. 5
7:36
Nobel-díj – Molekuláris biológiáért ketten kapják az orvosi Nobel-díjat (Tudás.hu)
A hőmérséklet és a tapintás érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben. A meleg, a hideg és a tapintás érzékelésének képessége létfontosságú
okt. 5
7:45
Kiderült, mi okozta a Facebook történelmi leállását (Infostart)
A hiba a vállalat belső eszközeit és rendszereit is érintette, ami tovább nehezítette a probléma megoldását.
okt. 5
8:27
Befutott a Windows 11 – így lehet telepíteni (Infostart)
Több opció is adott, már amennyiben a hardver kompatibilis az operációs rendszerrel.
okt. 5
8:30
A kormány nemcsak beszél a környezetvédelemről, tesz is érte (Demokrata)
Nyitrai Zsolt a kormány zöld ügyekben indítandó online párbeszédje kapcsán arra hívott fel mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet.
okt. 5
9:33
Ez a bolygó a csillagászokat is meglepte (Infostart)
Tovább keresik a jelenség magyarázatát.
okt. 5
9:42
Először fedezhettek fel három csillag körül keringő bolygót (Tudás.hu)
Először fedezhettek fel három csillag körül keringő bolygót. A Las Vegas-i Nevadai Egyetem (UNLV) tudósai a chilei Atacama sivatagban található ALMA obszervatórium segítségével vizsgálták a GW Orions csillagrendszert. Az ebben lévő három csillag körüli három porgyűrűt elemezték, amelyek kulcsfontosságúak a bolygóképződés szempontjából – írja a PhyO
okt. 5
11:54
Elkészült Magyarország első átfogó madáratlasza (Tudás.hu)
Megjelent a Magyarország madáratlasza című könyv, amely 800 oldalon mutatja be 420 vadon előforduló hazai madárfaj elterjedését, állománynagyságát, természetvédelmi helyzetét. A kötet 1,5 millió karakternyi szöveggel, 1700 térképpel és grafikonnal, másfélszáz fotóval jelent meg az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesüle
okt. 5
11:57
Sokkoló: A világ korallzátonyainak 14 százaléka eltűnt egy évtized alatt (hirado.hu)
Az elmúlt évtizedben a tömeges korallfehéredések olyan gyakoriak voltak, hogy a koralloknak nem maradt idejük a felgyógyulásra.
okt. 5
12:45
Holt galaxisokat talált a Hubble (hirado.hu)
„A holt galaxis azt jelenti, hogy nem keletkeznek vagy nem nagyon keletkeznek csillagok ezekben a galaxisokban”.
okt. 5
13:03
A komplex fizikai rendszerek kutatása ért fizikai Nobel-díjat (Infostart)
Három tudós veheti át az elismerést.
okt. 5
13:15
Ők hárman kapják a fizikai Nobel-díjat (hirado.hu)
A komplex fizikai rendszerek megértésében elért úttörő eredményeiért három tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
okt. 5
14:03
Itt vannak a legfrissebb adatok: eddig véd hatékonyan a Pfizer-vakcina (Infostart)
Az oltás után eltelt idővel nem csökken egyformán a megbetegedés és a súlyos állapot elleni védelem. A kutatók arra is emlékeztetnek, hogy a harmadik oltás szerepe a fertőzés továbbadásával kapcsolatban is jelentős.
okt. 5
14:06
Jancsó Gábor: az idei orvosi Nobel-díj számos szálon kötődik a magyar kutatókhoz (Tudás.hu)
Az idén orvosi-élettani Nobel-díjjal elismert kutatásoknak komoly szegedi gyökerei vannak, számos szálon kötődnek magyar kutatókhoz – hangsúlyozta Jancsó Gábor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZTE) professzora annak kapcsán, hogy a hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért az amerikai David Julius és az Egyesült Á
okt. 5
14:45
A fizikai Nobel-díjakkal a klímaválságra is reflektáltak (SzMo)
A komplex fizikai rendszerek kutatásáért hárman kapják meg idén a fizikai Nobel-díjat.
okt. 5
15:30
A James Bond-filmek legjobb nyitóhétvégi bevételét hozta a Nincs idő meghalni az Egyesült Királyságban (Tudás.hu)
Daniel Craig utolsó James Bond filmje 21 millió fontot forgalmazott a brit és az ír mozikban a hétvégén, amivel a James Bond-filmek legjobb nyitóhétvégi bevételét hozta az Egyesült királyságban – adta hírül a BBC. A James Bond – Nincs idő meghalni című film nyitóhétvégi bevételei magasabbak, mint a 2012-ben bemutatott Skyfall és a 2015-ben bemutato
okt. 5
15:57
Megjelent az első, Crispr-módszerrel génmódosított paradicsom (SzMo)
A kutatók szerint fogyasztása oldhatja a stresszt és segítheti az alvást. De a CRISPR-Cas9 technológia ennél sokkal fontosabb dolgokban is hatalmas változásokat hozhat.
okt. 5
16:33
Koronavírus-gyógyszert fejlesztett ki az AstraZeneca (Infostart)
Engedélykérelmet nyújt be brit-svéd gyógyszergyártó az amerikai gyógyszerhatóságnak egy olyan gyógyszerre, ami a Covid kialakulását hivatott megakadályozni azoknál a személyeknél, akiknél a gyenge immunrendszerük miatt nem hat a vakcina
okt. 5
16:57
Jön az új android (Infostart)
Még a Pixel mobilok tulajdonosainak is heteket kell várniuk rá.
okt. 5
17:18
Szabó István legújabb filmje nyerte az izmiri filmfesztivált (Tudás.hu)
Szabó István legutóbbi rendezése, a Zárójelentés nyerte az izmiri Balkán Panoráma Filmfesztiválon a legjobb film díját, a legjobb színésznő díjával pedig Kerekes Évát tüntette ki a filmben nyújtott alakításért a nemzetközi zsűri. A Balkán Panoráma Filmfesztivált szeptember 27. és október 3. között tartották meg tizenhat ország részvételével, idén i
okt. 5
19:09
Itt a lista: ezek az országok a legnagyobb "klímabűnözők" (Infostart)
Az ipari forradalom kezdete óta kibocsátott szén-dioxid teljes mennyiségének átfogó elemzése megmutatja, mely országok felelősek a legnagyobb mértékben a klímaváltozásért.
okt. 5
19:42
Kettős évfordulóra emlékezik október 22-én a Zeneakadémia a Cziffra György-emlékévvel (Tudás.hu)
A Cziffra György-emlékévvel karöltve tartja hagyományos október 22-i, Liszt Ferenc születésnapján megrendezett hangversenyét a budapesti Zeneakadémia. Az egyetem alapítója idén 210 éve, Cziffra György pedig 100 éve született. Az ünnepi eseményen Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra100 sorozat művészeti vezetője, a Liszt Ferenc Zenemű

Keresés