Két információt lehet kihámozni az ELMÛ és az ÉMÁSZ közgyűlési előterjesztéseiből: az egyik, hogy a negyedik negyedévben megint gyenge teljesítményt nyújtottak a profitabilitás terén, a másik...
A Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban (KHEM) még dolgoznak a komáromi új Duna-híd nemzetközi szerződés tervezetén, amelyet várhatóan áprilisban megküldenek a szlovák társminisztériumnak - közölte a KHEM az MTI érdeklődésére.
Meghalt a cherokee indiánok korábbi vezetője, Wilma Mankiller. A Tahlequah központú törzs bejelentése szerint Mankiller kedd reggel hunyt el, miután hosszú ideje küzdött a hasnyálmirigyrákkal.
Lendületesen indult ez a hét is a világ börzéin, melyből a BÉT sem maradt ki. A BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. Az OTP részvények ára 91 forinttal, 1,27 százalékkal 7.270 forintra nőtt, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki. Mai hangos elemzésünkben az OTP részvény várható árfolyam alakulását elemezzük.
Felfüggesztette Szoboszlai Barna, a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi, az Összefogás Párt képviselőjelöltjének mentelmi jogát kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság.
Indonéziában és Thaiföldön lefújták azt a cunamiriadót, amelyet a két országban azt követően rendeltek el, hogy nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg az Indonéziához tartózó Szumátra szigetét szerda reggel.
Vegyesen zárták a keddi kereskedést a New York-i tőzsde irányadó mutatói: a Nasdaq Composite és az S&P szerényen emelkedett, a Dow Jones pedig minimális veszteséget könyvelhetett el.
Talán éppen azzal növelik a mellrák kockázatát a nők, hogy naponta szednek multivitaminokat, pont azért, hogy elkerüljék a betegségeket - olvasható a tanulmányokban. A kutatók szerint majdnem 20 százalékkal nő a tumor kialakulásának veszélye azoknál a középkorúaknál és az idősebb nőknél, akik rendszeresen szednek ilyen készítményeket.
(MTI) - A kormány a közelmúltban hozott döntései alapján öt cég 29 beruházása után kaphat összesen mintegy 27,8 milliárd forint közvetlen, vissza nem térítendő támogatást (ekd) a gazdasági tárca által felügyelt beruházásösztönzési célelőirányzat terhére - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Csúcsminisztériumokból irányítanák majd az ügyeket a következő ciklusban, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ugyanis már korábban is úgy tervezte, ha ismét ő alakít kormányt, megváltozik a korábbi szerkezet - írta szerdai számában a Népszava. (MTI)
Como — Erőszakos bűncselekmény áldozata lett az a 25-30 éves svájci nő, akinek holttestét a világhírű színész, George Clooney (49) comói háza közelében emelték ki a tóból az olasz rendőrök.
Az LMP akár hat-nyolc százalékot is elérhet a vasárnapi országgyűlési választásokon; abban bíznak, hogy ha bekerülnek a parlamentbe, akkor nem lesz egyetlen pártnak kétharmados többsége, és adott esetben velük lehet kétharmados törvényeket meghozni - mondta Schiffer András, az LMP listavezetője a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban. (MTI)
A Tesco visszatéríti a növényvédőszerrel szennyezett bébitápszerek árát; a gyártó más, almát tartalmazó termékében is találtak szennyeződést, ezért az áruházlánc azokat is visszavonta a forgalomból - tájékoztatta az áruházlánc az MTI-t.
A tervekkel ellentétben mégsem indul az április 18-i Amstel Gold Race kerékpárversenyen az amerikai Lance Armstrong, hogy többet edzhessen, illetve több időt tölthessen családjával.
Öt-tíz millió forintos közbeszerzési bírságot kaphat a MÁV, mert késve és szabálytalanul hosszabbította meg a személy- és tehergépjármű-flotta bérleti szerződését - olvasható a Magyar Nemzetben.
Indonéziában, Thaiföldön és Malajziában is lefújták a cunamiriadót, amelyet a térség országaiban rendeltek el, mert nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg az Indonéziához tartózó Szumátra szigetét szerda reggel.
Az energiaipari szakértők kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a közműszolgáltatások jövője az okos mérőkben (és az áram esetében) az intelligens hálózatokban rejlik. Ezen eszközök, illetve...
A zsír aktiválhatja a szunnyadó tuberkulózisfertőzést - derítették ki amerikai kutatók. Alapesetben az immunsejtek elkülönítik a bakteriális kórokozókat, de a vérben oldott zsírok meggyengíthetik e védelmi rendszert.
A Tesco visszatéríti a növényvédőszerrel szennyezett bébitápszerek árát; a gyártó más, almát tartalmazó termékében is találtak szennyeződést, ezért az áruházlánc azokat is visszavonta a forgalomból.
Keveset mozgunk, egészségtelenül élünk, túl sokat dohányozunk és iszunk, túl sok zsíros ételt eszünk. A WHO nemzetközi kampánya a "közösségi tereket nyitja meg az egészség előtt".
Az LMP akár hat-nyolc százalékot is elérhet a választásokon; abban bíznak, hogy ha bekerülnek a parlamentbe, akkor nem lesz egyetlen pártnak sem kétharmados többsége
Európát meghódította Sztár. A hároméves border collie tavaly első lett a világ legrangosabb kutyakiállításán, idén pedig a legeredményesebb angol pásztorkutyáknak járó vándorkupát is elhozta.
Varázslatosan csodálatos szerda reggelt mindenkinek! Valaki igazán felvilágosíthatna, hogy mi lett a Barca-Arsenal vége. Bár Sport Géza úgyis mindjárt megmondja...
A Népszava értesülése szerint egy korábbi átszervezés miatt légüres térbe került három BKV-vezető: munkakörük nem maradt ugyan, mégis alkalmazták őket tovább, csaknem egymilliós havi fizetéssel.
A Tesco visszatéríti a növényvédőszerrel szennyezett bébitápszerek árát; a gyártó más, almát tartalmazó termékében is találtak szennyeződést, ezért az áruházlánc azokat is visszavonta a forgalomból - tájékoztatta az áruházlánc az MTI-t.
Csökkent a munkanélküliség a Közép-dunántúli régióban. A regionális munkaügyi központ nyilvántartásában március végén 68.534 álláskereső szerepelt. A munkanélküliség hónapok óta tartó emelkedése után először csökkent az álláskeresők száma, közel ezerrel - mondta el a főigazgató a munkaügyi tanács keddi ülésén.
Nagyrészt emelkedéssel telt a szerdai kereskedési nap az ázsiai piacokon, azon várakozásoknak köszönhetően, hogy az alacsony kamatszintek továbbra is táplálhatják a gazdasági növekedéséket világszerte.
Ötvenmillió eurós, részben forintban folyósítandó hitelkeretet nyit a CIB Bankon keresztül magyarországi kis- és középvállalatoknak a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A...
A Portfolio.hu által megszervezésre kerülő Portfolio.hu Facility Management Reggeli (facility, property és asset menedzsment) az ingatlanszektor elmúlt időszakban bekövetkezett jelentős változásaira kíván reagálni. Az elmúlt hónapok során egyre inkább előtérbe kerültek az üzemeltetési, illetve vagyonkezelési szolgáltatások, üzletágak. A fejlesztési lehetőségek beszűkülésével több piaci szereplőnek…
Különböznek-e a nők a férfiaktól abban, hogy mit várnak a diploma megszerzésétől? A férfiak vagy a nők vágynak magasabb pozícióra? - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Diplomás pályakövetés 2009-2010 kutatás, amelynek során csaknem nyolcezer felsőoktatási hallgatót kérdeztek meg a témában.
HUMET Nyrt. tájékoztatása szerint az Igazgatótanács elnöke, Dr. Galamb Vilmos úr többségi tulajdonában lévő DMC Pharma Kft 2010. április 2-án az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató segítségével tőzsdén kívül átruházott 993.000 darab HUMET törzsrészvényt, így részvénytulajdona 793 darabra csökkent - olvasható a BÉT honlapján.
Letartóztattak három ellenzéki személyt Bolíviában a tavalyi állítólagos merényletkísérlet miatt, helyi idő szerint kedden. Az AFP jelentése szerint a baloldali államfő ellen kitervelt állítólagos összeesküvés vezetőit vették őrizetbe a hatóságok.
Annak ellenére, hogy a Kínában zajló események hosszabb távon jelentősen befolyásolhatják az aranykereslet és kínálat alakulását, meglehetősen kevés információhoz lehet jutni az ország belső...
Erősödött kissé a forint szerdán hajnalra, a kedd délutáni 265 forint feletti és az esti 264,80 forintos árfolyamot követően reggel 264,50 forinton állt az euró.
Még mindig nem egyezett meg Tapolca és a helyi kórházat működtető cég az átadás-átvételről. A Medisys 500 millió forintot szeretne beruházásai ellenértékeként, az önkormányzat azonban ezt nem akarja kifizetni