Észak-Korea az utolsó pillanatban elhalasztotta a találkozót a koreai fegyverszünetet ellenőrző, amerikai vezetésű ENSZ-parancsnokság (UNC) tisztviselőivel, amelyen megvitatták volna a májusban elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügyét.
Fesztiválnagyhatalom lettünk. Nem pusztán a térség legnagyobb kulturális rendezvénysorozata a miénk a Sziget szervezőirodájának köszönhetően, de jószerivel nem bukik le úgy a nap a délibábos magyar rónán, hogy ne esne minden hétvégére legalább egy több tízezer főt vonzó programsorozat az országban.
Akár már jövőre újra a régi, Andrássy úti székházát használná a MÁV - értesült a Magyar Nemzet. Az új vezetésnek kapóra jön, hogy az ingatlant eddig nem sikerült eladni
Közszemlére tette nemi szervét Veres Robi. A Bors birtokába jutott fotósorozaton női ruhákban és sminkben pózol a Csillag születik felfedezettje. A megbotránkoztató képek mintegy fél éve készültek.
Lezárult a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) jogi, szervezeti és gazdasági átvilágítással járó vizsgálata: mint kiderült, összesen 8 milliárdos adósságállomány terheli az alapítványt. Ez főként az aránytalan számban készült nagyjátékfilmeknek köszönhető. A következő 3 évben évi 12-15 játékfilm, viszont több animációs és dokumentumfilm készülne összesen mintegy 26 milliárd forintból. A szervezet…
Bár kapitányuk, Bert van Marwijk sportszerűen elismerte, hogy a jobbik csapat nyert, a csalódott játékosok szerint a játékvezető vette el tőlük a világbajnoki címet.
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést hétfőn a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
Ismerős helyszínen és ismerős ellenféllel szemben kezdi meg idei BL-szereplését a magyar bajnok: a Debrecen a selejtező második fordulójában csatlakozik a mezőnyhöz, és ma a tavaly kettős győzelemmel kiejtett észt Levadia Tallin otthonában debütál.
Pécsett az Expo Centerben ad koncertet ma este Seal, a háromszoros Grammy-díjas soul és R&B előadó, aki az Európa Kulturális Fővárosa program keretében lép fel.
Az a dolguk, hogy műalkotást hozzanak létre - vallja az új alaptörvényt kidolgozó, tanácsadó testület egyik tagja, az MTA elnöke, aki szerint egyszerű, de szerethető új alkotmányra van szükség
Halálra verte 11 éves kisfiát egy 45 éves férfi Dunaharasztiban. A borzalmas tettel gyanúsított H. Gábort erőszakos figurának ismerték, gyakran járt el a keze, pedig korábban polgárőr volt.
A regionális államigazgatási hivatalok helyett szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek "szuperhivatalként" működnek majd - írja a Népszabadság.
Csaknem 230 olyan szerződést kötött még oktatási és kulturális miniszterként Hiller István, amelyeknek fizetési kötelezettsége részben az új tárcavezetőt terheli – derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közzétett átadás-átvételi jegyzőkönyvből. A dokumentum két melléklete összegzi a még Hillerék által kötött, az április 30-i átadás-átvételkor „érvényben lévő vállalkozási é...
Kisnyugdíjasként él az a férfi, aki 34 billió forintot követel az államtól kárpótlásként egymillió egykori tsz-tag nevében. A 77 éves Szalai József állítja: akár Brüsszelig is elmegy igazáért.
Míg Traian Basescu román államfő a korábbi szintre csökkentené a hozzáadott érték adót, és a nyugdíjak megadóztatásából pótolná a költségvetési hiányt, addig Emil Boc miniszterelnök ragaszkodik a 24 százalékos áfa megtartásához.
Pálinkás József, az MTA elnöke szerint a részletekben el nem vesző, inkább az alapvetésekre koncentráló, egyszerű, de szerethető új alkotmányra van szükség
Interjút sugárzott hétfőn a kubai média Fidel Castróval, aki évek óta nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban. A kubai vezető, aki augusztusban tölti be 84-ik életévét, a Kerekasztal nevű népszerű tévéműsor különkiadásában szerepelt, amelyet a szigetország vezető tévéállomásai sugároztak.
Német sajtóhírek szerint a Bundesligában szereplő Mainz mindenben megegyezett a Real Madriddal Szalai Ádám átigazolásáról. A német klub félmillió euró körüli összeget utal át részletekben a „királyi gárdának" a magyar válogatott támadóért, aki három évre szóló szerződést köt a Lőw Zsoltot is foglalkoztató mainziakkal.
Valóban 750 millió forintos árbevétel-kiesést szenvedett el az idei év első öt hónapjában a BKV – ismerte el hétfőn Székelyné Pásztor Erzsébet – írja a Magyar Nemzet.
Legkevesebb 17 ember életét vesztette és 44-en eltűntek a heves esőzések miatti földcsuszamlásokban Kína délnyugati Jünnan (Yunnan) és Szecsuan (Sichuan) tartományában - jelentették be kedden helyi önkormányzatok.
Biztosítani kell az MNB részvételét a törvényjavaslat elfogadási eljárásában, és a törvényjavaslatot úgy kell módosítani, hogy az megfeleljen a központi banki függetlenség elvének - szögezte le az EKB
Orbán Viktor kormányfő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert és Varga Mihályt szeretné "főtárgyalónak" a bankokkal folytatott egyeztetéseken a ...
London – Ősi kínai méregtelenítő kezelést csináltatott magán Victoria Beckham (36), mert a múlt heti ominózus tivornyázása után úgy érezte, hogy nem árt egy kicsit rendbe hozatni a szervezetét.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a MÁV új vezetése újratárgyalná a tavaly megkötött 15 éves irodabérleti szerződést és akár már jövőre újra a régi, Andrássy úti székházát használná, amit addigra felújí...
Érdemes-e több óráig mozdulatlanul bámulni a számítógép monitorát nap mint nap? A válasz egyértelműen nem. Sok ember, aki rendszeresen teszi ezt, számol be kellemetlen, tompa, néha erős lüktető, görcsös tarkótáji, máskor homloktáji-halántéktáji fejfájásról, mely időnként a koncentrációt is befolyásolhatja.
Hétfő délután indultak haza a magyar diákok Philadelphiából. A tizenhárom fős csapat kedden érkezik meg Mosonmagyaróvárra. A két vízbe fulladt diák holttestét azonban még nem szállítják haza.
Kassai Viktor, az idei labdarúgó-világbajnokságon négy meccset – köztük az elődöntő egyik mérkőzését – vezető bíró szerint sikeres munkát végeztek Dél-Afrikában, amihez nagyban hozzájárult a játékosok viselkedése is. A játékvezető erről kedden, a hajnali órákban beszélt az MTI-nek, miután leszállt a gépe a Ferihegyi repülőtéren.
Kérdésessé válhatnak a Nemzetközi Valutaalap ellenállása miatt a rossz devizahiteleket befogadó Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos tervek. Az ezzel kapcsolatban felröppent értesüléseket mindeddig hivatalosan nem cáfolták a kormányzati szervek. A valutaalap állítólag azt tartja aggályosnak, hogy az eszközkezelő felállítása megnövelné az államháztartási hiányt – írja a Magyar Nemzet.
Roman Polanski ügyvédje útján köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, s Párizsban kiadott rövid közleményében tudatta, hogy nem kíván nyilatkozni annak kapcsán, hogy a svájci igazságügyi miniszter elutasította az Egyesült Államok kérelmét a filmrendező kiadatására.
A regionális államigazgatási hivatalok helyett - a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként - szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok...
Bolzano — Egy természeti csapás miatt halt meg az a magyar hegymászó, aki vasárnap az olasz Dolomitokban, a Sella-tornyoknál, Bolzano és Trento provinciák határán 2300 méteres magasságban zuhant le egy szikláról.