2011. január 21. péntek

jan. 21
6:04
Letartóztatások Tuniszban (Kripto Akadémia)
Kiléptek tegnap az Alkotmányos Demokratikus Tömörülésből (RCD), az elmenekült diktátor, Zine El Abidine Ben Ali pártjából a tunéziai egységkormány még párthoz tartozó miniszterei - jelentette az állami média csütörtökön. Ennek hatására több száz tüntető gyűlt össze a párt székháza előtt Tuniszban, hogy megünnepeljék az RCD bejelentését. A tömeg azt követelte, hogy vegyék le a párt nevét is az…
jan. 21
6:06
A NASA nyárra is tervez még űrsikló-repülést (Infostart)
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA csütörtöki bejelentése szerint még egy ráadás űrsikló-repülést tervez nyárra, noha az ehhez szükséges költségvetési hozzájárulást a washingtoni törvényhozás még nem szavazta meg.
jan. 21
6:09
Drágulnak a repülőjegyek (hirado.hu)
A nyersolajjal együtt drágul a kerozin is, így vélhetően többet kell majd fizetni a repülőjegyekért, és újra megjelenhetnek az üzemanyagpótdíjak - olvasható a Napi Gazdaságban. Szakértők szerint a légitársaságok csak arra várnak, hogy valaki áremelésbe kezdjen
jan. 21
6:11
Váltóátállítás: kkv-szektorra épít a MÁV (hirado.hu)
Levélben fordult a MÁV vezére a kkv-szektorhoz, minél több vállalkozást szeretne ugyanis bevonni a vasúttársaság beszerzéseibe - tudta meg a Magyar Nemzet
jan. 21
6:12
Izraeli és jeruzsálemi látogatásra hívta meg Semjén Zsoltot Izrael állam főrabbija (Infostart)
Hivatalos látogatásra hívta meg az év első felében Izraelbe és Jeruzsálembe Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest Izrael állam főrabbija.
jan. 21
6:12
Libanon miniszterelnöke új kormányt akar alakítani (Infostart)
Szaad Haríri ügyvezető libanoni miniszterelnök csütörtök este megerősítette, hogy a jövő héten új kormányt szeretne alakítani a Hezbollah fenyegetéseinek dacára is.
jan. 21
6:12
Simán vertük Ausztriát (Infostart)
A biztosan középdöntős magyar férfi kézilabda-válogatott tét nélküli mérkőzésen 32-30-ra legyőzte Ausztriát a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság csütörtöki csoportzárásán.
jan. 21
6:14
Chicagóban működik majd Obama újraválasztási stábja (Infostart)
Nem téved nagyot, aki arra fogad, hogy Barack Obama 2012-ben harcba száll majd az újraválasztásáért - mondta csütörtökön Washingtonban Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője, ám azt még mindig nem tudni, hogy a döntésről mikor születik meg a hivatalos bejelentés.
jan. 21
6:14
Negyeddöntőben a Milan (Infostart)
Utolsóként az AC Milan jutott be a negyeddöntőbe a labdarúgó Olasz Kupában, miután csütörtökön legyőzte a Barit.
jan. 21
6:18
A második leggyakoribb daganat (WebBeteg)
A prosztatarák világviszonylatban a férfiak körében a tüdőrák után a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat, a betegek száma pedig az egész világon - így hazánkban is - évről-évre nő.
jan. 21
6:24
Alekosz szétszakítja a testvérpárt (BorsOnline)
A gonoszkodó biztonsági őr gyengíteni akarja Béci és Gigi együttes erejét, de ahhoz nincs bátorsága, hogy egy férfival küzdjön meg. Ezért biztos, hogy Gigit vagy a nála is gyengébbnek tartott Zsófit választja ellenfélül.
jan. 21
6:27
Elvált Schmuck Andor? (hirado.hu)
Állítólag Schmuck Andornak és Schmuck Krisztinának szétváltak útjaik. Az egykori szocialista politikus nem akar beszélni minderről, a család egyik barátja szerint azonban az egykori szocialista politikus ugyanolyan romantikusan vett búcsút szerelmétől, mint amikor összekötötte vele az életét
jan. 21
6:29
Papcsák nekimegy Zuglóban a tanácsadói díjaknak (hirado.hu)
A volt elszámoltatási kormánybiztos zuglói polgármesterként a kerület korábbi vezetése által törvénytelenül kifizetett tanácsadói díjakat akarja visszaszerezni. két napilap is arról számol be, hogy Zuglóban havi 400 ezer forintért foglalkoztattak tanácsadóként egy moldáv-orosz származású férfit, akit az önkormányzatnál soha nem láttak, és még a nevét sem hallották
jan. 21
6:36
Bepattantak a 16 közé (Behaviour)
Ellenkező előjellel liftezett ugyanabba a pozícióba a két magyar Euroligás-csapat: a Pécs feljött, a Sopron lecsúszott a negyedik helyre. A lényeg persze ugyanaz: a női kosarasok elitligájában túlélte a csoportkört mindkét magyar egylet.
jan. 21
6:42
Több embert megöltek Laci hóhérai? (BorsOnline)
Szörnyű titkot tudott meg két ismerőséről, ezért kellett meghalnia a tizenhét éves kunszentmártoni tanulónak, Tóth Lászlónak. A két tettest tegnap előzetes letartóztatásba helyezték, egyikük beismerő vallomást tett.
jan. 21
6:44
Cseke Katinka: szétdúlja a háború a szerelmünket (BorsOnline)
Félti tunéziai szerelmét Cseke Katinka. A Jóban Rosszban Bodolai Böbéjének választottja depresszióba esett a hazájában dúló polgárháború miatt, ami a színésznőt is megviseli.
jan. 21
6:45
Duvalier nem hagyhatja el Haitit (hirado.hu)
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja Michéle Montas újságírónő, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár korábbi szóvivője Jean-Claude Duvalier-t, Haiti egykori diktátor-elnökét
jan. 21
6:45
„A szocialistákat eszi a frász” + videó (ATV)
Szijjártó szerint az MSZP és európai párttársai egyszerűen nem tudják megemészteni a Fidesz kétharmados többségét.
jan. 21
6:47
Obamáék Cicagóban rendezkednek be (hirado.hu)
Obama választási kampányát az elnök hátországából, Chicagóból fogják irányítani
jan. 21
6:47
Nappal receptgyár, éjjel abortuszgyár: évtizedekig praktizált a kontár orvos (ATV)
Évtizedeken keresztül végezte az az orvos üzelmeit az Egyesült Államokban, akit magzatok illegális abortálásával vádoltak meg. Az ügyészség szerint hajmeresztő körülmények között zajlottak az operációk, a nőket kontár módon műtötték meg, nemi betegségekkel fertőzték meg. Legalább ketten vesztették életüket a beavatkozások során.
jan. 21
6:48
Írna Ön hat tanulmányt 30 millióért? - Lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy megindult az albérleti piacon a belső mozgás. Egyre több bérlő dönt a költözés mellett, mivel még mindig erős túlkínálat miatt a korábbinál olcsóbban tudnak jobb helyen lévő, nagyobb, szebb állapotú vagy kisebb rezsijű lakást bérelni.
jan. 21
6:50
A főpolgármester elmondta. hogy milyen kérdésekben központosítana Budapesten (Infostart)
Korainak tartja Tarlós István azt a kérdést, hogy indul-e másodszorra is a főpolgármesteri posztért 2014-ben, de az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: van még benne ambíció, viszont ebben a ciklusban akar nyomot hagyni.
jan. 21
6:54
Szemétszálló nyílt Madridban (Blikk)
jan. 21
6:54
Duvalier nem hagyhatja el Haitit (Metropol)
Nem hagyhatja el Haitit Jean-Claude Duvalier, a karibi ország egykori diktátor-elnöke, aki vasárnap tért haza váratlanul 25 éves száműzetéséből. Az igazságügy szervek azzal indokolják a döntést, hogy Duvalier ellen bírósági eljárás van folyamatban.
jan. 21
6:54
Anand az élre lépkedett (Behaviour)
Wijk aan Zee-ben, a Tata Steel Chess 2011 szuperverseny résztvevői a negyedik forduló után pihenőnapot kaptak. A 20-as kategóriájú viadal eddigi 28 játszmája sok érdekességgel szolgált. A legnagyobb szenzációt a címvédő, a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen a harmadik játéknapon világossal 22 lépésben elszenvedett veresége jelentette.
jan. 21
6:54
A hét filmjei (Spa Trend Online)
A következő három nap című film előtt, megkímélendő magát a csalódástól, jobb, ha az ember elfelejti, hogy Paul Haggis Hollywood egyik legjobb forgatókönyvírója. Az Egy néma kiáltást ugyan francia és belga koproducerek segítették a világra, de alkotói, szereplői és színhelye is a közép-afrikai ország, amelyről legfeljebb annyit tudunk, hogy egyike a világ legszegényebb országainak, illetve lakóit…
jan. 21
6:56
Jégcsákánnyal másszák a vízeséseket (Blikk)
jan. 21
6:56
Landis nem tiltaná tovább a doppingolást (Behaviour)
Floyd Landis, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny korábbi győztese engedélyezné a doppingolást.
jan. 21
6:56
Szemlesirató (Spa Trend Online)
Ilyenkor már mindenki a szemlére készülődött. Úgy értem, mindenki, aki a film barátjának mondta magát, a magyar film érdeklődő barátjának. Sőt, ilyenkor talán már ki is robbantak az első botrányok, mert az utóbbi években azokból is volt néhány. Kit és mit nem válogattak be az előzsűrik, ki és mi nem készült vagy készül el időre az utómunkákkal, mert nincs pénz, paripa, vagy fegyver.
jan. 21
6:57
Már 24.380 pénztártag jelezte, hogy maradna magánkasszájánál (ProfitLine)
A több mint hárommillió magán-nyugdíjpénztári tagból csütörtök délutánig 24.380 nyilatkozott arról, hogy a magánnyugdíjrendszerben kíván maradni - tudta meg az MTI az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF). Már csak bő egy hét van a nyilatkozattételre.
jan. 21
6:58
A magasság kevés, több kell, a tudás (Behaviour)
Egy svájci tanulmány szerint az FC Barcelona labdarúgócsapatának a legalacsonyabb az átlagmagassága Európában, míg az osztrák Mattersburg játékosai a legmagasabbak. Az eredmény alapján azt hihetnénk, hogy elég néhány alacsony játékost keresni, és meg is van a siker receptje. A helyzet természetesen nem ennyire egyszerű.
jan. 21
7:00
Keleti Györgyi vakon rohant a végzetébe (BorsOnline)
Minden útja előtt kikérte az égiek véleményét Keleti Györgyi, ám mostani, müncheni utazása előtt elfelejtett jósoltatni magának. Bajba is került.
jan. 21
7:00
Ne sírj értük, Argentína! (Behaviour)
Szokásos udvariasságunkkal ezúttal is kezdjük a hölgyekkel. Az idei első Grand Slam-tornán a női egyes legnagyobb esélyesének tartott Kim Clijsters megint edzett egyet, mert másnak nem nevezhetjük azt a 61 percet, amely alatt 6:1, 6:3-ra legyőzte a spanyol Carla Suárez Navarrót.
jan. 21
7:02
VV Zsuzsi Liptai Claudia helyét akarja (BorsOnline)
A legmélyebb pokolból indult, de most is a csúcsra, a gondtalan élet felé tart. A ValóVilág 4 kidobott szexbombája, Márki Zsuzsi testét meztelenül már láthattuk, sorozatunkban a lelkét is lecsupaszítja. Tabuk nélkül.
jan. 21
7:03
Színkódokkal különböztetné meg gumijait a Pirelli (F1világ)
Miután Abu Dhabiban újabb privát tesztet teljesített a Forma-1-be idén visszatérő Pirelli, az olasz gumigyártó most azon dolgozik, hogy megfelelő megoldást találjon az abroncsok megkülönböztetésére.
jan. 21
7:03
Új kormányt akar a libanoni miniszterelnök (hirado.hu)
Hétfőn megkezdi egyeztetéseit Michel Szulejman köztársasági elnökkel az új kormány megalakításáról - jelentette be Szaad Haríri ügyvezető libanoni miniszterelnök
jan. 21
7:06
A halőrök a jég hátán is dolgoznak (Infostart)
A halőrök idén már a jégen és az olvadáskor is folytattak ellenőrzéseket a Balatonon, két orvhalászt a Nyugati-övcsatornán fogtak el, Balatonkeresztúr és Somogyszentpál között - közölte Varga László, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.
jan. 21
7:06
Olaszország: több római ultra is lemaradhat a Juve elleni mérkőzésről (She)
AS Roma labdarúgócsapatának számos drukkere kénytelen lesz kihagyni a Juventus elleni Olasz Kupa-negyeddöntőt, amelyet jövő szerdán rendeznek.
jan. 21
7:06
Győzelem a tét nélküli zárómeccsen (Metropol)
A biztosan középdöntős magyar férfi kézilabda-válogatott tét nélküli mérkőzésen 32-30-ra legyőzte Ausztriát a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság csütörtöki csoportzárásán.
jan. 21
7:08
Négy között a Real Madrid (Metropol)
A Real Madrid bejutott a legjobb négy közé csütörtökön a labdarúgó Spanyol Király Kupában.
jan. 21
7:12
Hamis aranyat próbált eladni az ékszerboltos (Blikk)
jan. 21
7:12
Önként és dalolva (Metropol)
Az önkéntesség a fejlett államokban jelentős, ahol a társadalom nagy részének nincsenek súlyos anyagi gondjai, ezért szabadidejükben sokan hátrányos helyzetű embertársaikon segítenek.
jan. 21
7:12
Balikó és Szíki is visszalépett (Spa Trend Online)
Visszavonta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára beadott pályázatát Balikó Tamás, a teátrum jelenlegi vezetője.
jan. 21
7:14
Új közbeszerzési gyakorlatot vezet be a MÁV (Blikk)
jan. 21
7:14
Több tucat embert kellett kiköltöztetni Kulcson (Metropol)
Több tucat embert kellett kiköltöztetni a Fejér megyei Kulcson, mert leszakadt a löszfal a Duna-parti településen. Kiss Csaba polgármestert kérdeztük.
jan. 21
7:18
Palace mozik cseréltek gazdát (Privátbankár)
A Cinema City International felvásárolta a Palace Cinemas magyarországi, csehországi és szlovákiai érdekeltségét 28 millió euróért. A cég közlése szerint az ügylet keretében a Cinema City 15 multip...
jan. 21
7:18
Weboldalkészítő suli #32. - Weboldalak papíron (PCWorld)
A weboldalak készítésekor a képernyőt tekintjük elsődleges megjelenítő felületnek. Ugyanakkor a felhasználók rendszeres kívánsága, hogy egyes oldalaknak legyen nyomtatható változata is.
jan. 21
7:18
Megússza a fogházat a gázoló kézilabdás? (BorsOnline)
Új tárgyalást tartanak az ősszel halálos baleset okozása miatt első fokon nyolc hónap fogházbüntetésre ítélt Pásztor István ügyében. A kézilabdázó a zebrán gázolt el motorjával egy idős férfit.
jan. 21
7:20
Trust 2 Port USB 3.0 Notebook ExpressCard (PCWorld)
Laptop és USB 3.0 meghajtó közé pont erre lesz szükségünk.
jan. 21
7:20
Kikosarazta Nikolas VV Ildit (BorsOnline)
Takács Nikolasról álmodik a ValóVilág 4 Ildije. A tordasi törtetőnek azonban semmi esélye, Nikolas semmiféle érdeklődést nem mutat iránta.

Keresés