2011. február 10. csütörtök

febr. 10
6:29
Nem tetszik a rendőröknek Balsai javaslata (hirado.hu)
A rendőrök szavahihetőségét és az igazságszolgáltatás működésének hitelességét alapjaiban ingatná meg Balsai Istvánnak a 2006. őszi tömegoszlatások miatt benyújtott semmisségi törvényjavaslata - állítja Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára
febr. 10
6:31
Bankkártyával pengetjük az adót (hirado.hu)
Nemcsak az adót, hanem az árverési vételárat is ki lehet plasztikkal egyenlíteni. Honfitársaink egyre inkább élnek a lehetőséggel
febr. 10
6:33
Rostoványi Zsolt: Túlzás Egyiptom és Irán között párhuzamot vonni (Infostart)
Amerika és Izrael is a "demokrácia vagy stabilitás" dilemmával küzd Egyiptom ügyében - mondta Rostoványi Zsolt egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Közel-Kelet szakértő szerint túlzás Egyiptom és Irán között párhuzamot vonni. Még akkor is, ha fönnáll annak a lehetősége, hogy az ellenzéki Muszulmán Testvériség pozícióba kerülése esetén felülvizsgálhatják az Izraellel kötött…
febr. 10
6:35
Phenjan nem tárgyal többé Szöullal (Infostart)
Észak-Korea a váratlanul megszakadt előző napi katonai tárgyalások után közölte csütörtökön: nem érzi szükségét annak, hogy folytassa a párbeszédet déli szomszédjával.
febr. 10
6:36
Gombi vergődése szíven ütötte a szerelmét (BorsOnline)
Akár egy gyámoltalan kisgyerek, úgy pityereg ismét Gombi. A VV-villa bánatos szépfiújáért aggódik testvére és szerelme, és csak abban reménykednek, hogy nem adja fel a játékot.
febr. 10
6:39
VV4: Veszélyben Laci játéka a ValóVilágban? (Habostorta)
A villa terminátora csak üvöltve és a nővér segítségével tudott a vizsgálóba feküdni Nem csökkennek Laci fájdalmai, így elképzelhető, hogy mégiscsak kés alá kell feküdnie, következésképpen pedig feladnia a játékot. A villa legtermetesebb egyéniségét vasárnap szállították először kórházba - korábbi porckorongsérülése miatt lerobbant a dereka. Fájdalomcsillapító injekciót kapott, de mint utóbb…
febr. 10
6:42
Görgl az éneklő világbajnok (Behaviour)
A hétfői megnyitón az alpesisí-világbajnokság hivatalos dalát eléneklő osztrák Elisabeth Görgl tegnap megnyerte az első számot, a női szuper-óriásműlesiklást. Garmisch-Partenkirchenben a címvédő amerikai Lindsey Vonn a rajt előtt hisztizett, majd csupán a 7. helyen végzett.
febr. 10
6:42
Csudacégek az APEH adóslistáján! Csemegézzünk... (ProfitLine)
Egyre több cég tartozik tartósan az adóhatóságnak, a tartósan adós magánszemélyek listája ugyanakkor rövidült - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.
febr. 10
6:44
Innerhofer a szuper-óriás! (Behaviour)
Meglepetésre az olasz Christof Innerhofer nyerte a férfi szuper-óirásműlesiklók versenyét a Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesisí-világbajnokságon. A pálya nehézségét mutatja, hogy a legjobb huszonkét síelő közül hat nem ért célba, az egyik szuperklasszis, Bode Miller pedig a pályán hagyta fél botját.
febr. 10
6:45
Amerika vigyázó szemeit Magyarországra veti (hirado.hu)
Odafigyelnünk és arra biztatjuk magyar barátainkat, hogy teremtsenek olyan környezetet, amelyben helye van az érdekelt felek nyílt és racionális vitájának - mondta Pamela Quanrud helyettes államtitkár
febr. 10
6:46
Tőzsdecápák a Forma-1-ben (Behaviour)
Tegnaptól új időszámítás kezdődött a száguldó cirkusz egyik legendás csapatának, a Williams istállónak az életében. Ugyanis ahogy azt Frank Williams főtulajdonos és csapatfőnök bejelentette korábban, tőzsdére vitte a brit gárdát, melynek részvényeit tegnaptól egészen február végéig lehet előjegyeztetni, és az első kereskedési nap, amikor a csapat részt vesz a frankfurti tőzsdén, várhatóan március…
febr. 10
6:47
Tucatnyi katonát megölt egy kamasz öngyilkos merénylő Pakisztánban (hirado.hu)
Tíz katonát megölt és legalább egy tucatnyi további katonát megsebesített az a merénylet Pakisztánban, melyet egy iskolai egyenruhába lévő kamasz
febr. 10
6:51
"Buborékos" vodka a moszkvaiaknak (Blikk)
febr. 10
6:51
Megszólalt egy OTP jenhiteles: félresiklott az áthidaló megoldás (Portfolio)
A bank ügyfele néhány hónappal a válság kirobbanása előtt döntött úgy, hogy eladja a meglévő lakását és vásárol egy új ingatlant. A pénzintézet ?úgyis csak vagy egy évre kell? alapon a legkedvezőbb...
febr. 10
6:51
Megszólalt egy jenhiteles - blog (Pénzcentrum)
A bank ügyfele néhány hónappal a válság kirobbanása előtt döntött úgy, hogy eladja a meglévő lakását és vásárol egy új ingatlant. A pénzintézet "úgyis csak vagy egy évre kell" alapon a legkedvezőbb kamatozás mellett kínált jen alapú lakáscsere hitelét ajánlotta, a szerződés létrejött, majd nem sokkal később elszabadultak az árfolyamok....
febr. 10
6:51
Irán és a Hezbollah lángba borítaná a Közel-Keletet + videó (ATV)
Nem akar hatalomra kerülni és nem állít elnökjelöltet sem a Muzulmán Testvériség – ezt a radikális iszlamista szervezet állította Kairóban. Az eddig betiltott ellenzéki mozgalom azt is mondta, hogy nem kíván iszlám államot létrehozni Egyiptomban. A kairói kormány szerint viszont Irán és a libanoni Hezbollah terrorszervezet az egész közel-keleti térséget igyekszik lángba borítani. Közben a Mubarak…
febr. 10
6:54
Nem tud zöld ágra vergődni Budapest 23 kerülete (Privátbankár)
Hiába fideszes vezetésű a kormány, a főváros és szinte valamennyi kerület, Tarlós István főpolgármester egyre több konfliktust kénytelen kezelni
febr. 10
6:54
Borotvált fejjel sokkol a megasztáros énekesnő - fotó (BorsOnline)
Hevesen tiltakoztak Hien szülei, amikor a lány először állt elő azzal az ötlettel, hogy egy nagyobb csíkot leborotváljon a fején. Ám mára mindenkinek tetszik a szokatlan frizura.
febr. 10
6:56
Lengyel neje: ököllel ütött a férjem (BorsOnline)
Mint megírtuk, a feleségek szerint a Dunaferr két korábbi focistája, Salamon Miklós és Lengyel Ferenc is veri őket. Utóbbi lányát annyira megviselte apja terrorizálása, hogy az öngyilkosságra is gondolt.
febr. 10
7:00
A színpadi meztelenségről is vitáznak (Spa Trend Online)
Mától vasárnapig ötödik alkalommal ad helyet Debrecen a DESZKA - kortárs magyar drámák fesztiváljának. Az idei programot Fábri Péter író válogatta, aki szerint jó állapotban van a magyar kortárs drámakultúra. A fesztivál díszvendégei Spiró György drámaíró és Szörényi László irodalomtörténész lesznek.
febr. 10
7:00
Testvérháború? Teljesen kizárva! (Behaviour)
Hétvégén rendezik meg Budapesten a cselgáncs Hungária Kupát. A Körcsarnok ad otthont a kvalifikációs nemzetközi versenynek, ahol a kilátogató nézők - ingyenes lesz mindenki számára a belépés - akár egy igazi testvérháborút is végigizgalhatnak. Ugyanis a jelenkori magyar dzsúdó két magasan jegyzett versenyzője, Ungvári Miklós és öccse, Attila is utóbbi súlycsoportjában, a 73 kilósok között indul.
febr. 10
7:02
A hét filmjei (Spa Trend Online)
Csak szexre kellesz (**) Szegény szépséges Natalie Portmanre kicsit rájár a rúd. Egyrészt mert hogy a Cannes-ban tavaly, majd az Oscar-jelölések alkalmával idén körülajnározott, feltúrbózótt filmje, A fekete hattyú nem más, mint egy artisztokratikus kommersz. Szépelgő és hatásvadász giccs. De erről majd egy hét múlva, amikor itt lesz a bemutatója.
febr. 10
7:03
Orbán: nem lesz reformdiktatúra (hirado.hu)
IMF kontra magyar út - a miniszterelnök szerint e kettő közül lehetett választani, s Magyarország a kockázatos útra lépett - a Népszabadság szerint erről beszélt a miniszterelnök Siófokon, a Fidesz-KDNP frakcióülésén. Orbán Viktor nyilvánvalóvá tette, hogy lesznek reformok, de konzultációk sorát tervezik minden egyes változtatásról
febr. 10
7:04
Baltából irodalmat (Spa Trend Online)
A minapi hír szerint egy azeri börtönben készült el Szabó Magda Az ajtó című regényének legújabb fordítása. Furcsa világban élünk, annyi szent: a fordító, Ramil Safarov mélyen kötődik Magyarországhoz, hiszen itt követte el azt a gyilkosságot, amelyért életfogytiglanra ítélte hazánk bírósága, és amely tettéért az Év emberének választották Azerbajdzsánban.
febr. 10
7:05
Közterületesek a külső kerületi BKV-vonalakon is (hirado.hu)
Atrocitás nem történt, viszont nőtt a biztonság, kevesebb a bliccelő azokon a vonalakon, melyeken közterület-felügyelők segítik az ellenőrök munkáját - mondta a Magyar Nemzetnek a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója
febr. 10
7:07
Újabb gyanús webshopot talált a Magyar Nemzet (hirado.hu)
Amszterdami hangulatot kínál egy oldal, mely immár a rendőrség figyelmét is felkeltette. A működtetők viszonteladókat is keresnek
febr. 10
7:09
"Az Egyesült Államok odafigyel Magyarországra" (Infostart)
Odafigyelünk Magyarországra - jelentette ki Washingtonban Pamela Quanrud amerikai helyettes külügyi államtitkár a Johns Hopkins Egyetemen Magyarország: egy második rendszerváltás? címmel megrendezett konferencián.
febr. 10
7:09
NBA: a Cleveland már nem csak a liga legrosszabb csapata (She)
A Cleveland Cavaliers nyeretlenségi szériája tovább tart: a Cavs ezúttal a Detroit Pistonstól kapott ki 103–94-re hazai pályán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 107. játéknapján. A clevelandiek zsinórban 26. vereségükkel beállítottak az NFL-ben szereplő Tampa Bay Buccaneers 1976–77-es idényben felállított negatív csúcsát, amely a leghosszabb nyeretlenségi…
febr. 10
7:09
Adóprésben a cigi? (HírTV)
A dohánytermékek jövedéki adójának módosítására készül a kormány, miután a kereslet eltolódott az olcsóbb és alacsonyabb állami bevételt eredményező sodrós dohány irányába – értesült a Magyar Nemzet. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem kívánt reagálni a lap kérdéseire, noha a tavalyi bevételek jóval elmaradtak a várttól.
febr. 10
7:09
Cellájában marad az óriásrab (Blikk)
febr. 10
7:09
Eszeveszett módon drágul a búza és a kukorica (Portfolio)
Gigantikus emelkedésen van túl a búza és a kukorica piaca, az utóbbi évben az árak mindkét esetben megduplázódtak. A szélsőséges időjárási viszonyokról (a búza és kukorica piacán fontosnak számító...
febr. 10
7:09
Kirúgták a főmeteorológust (ATV)
A napilap információi szerint Bozó László felmentését Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kezdeményezte.
febr. 10
7:11
Bevonták Adriano jogosítványát (Blikk)
febr. 10
7:12
Jogellenesen rúgtak ki szakszervezeti vezetőket (Privátbankár)
Jogellenesen bocsátott el tavaly nyáron két szakszervezeti tisztségviselőt a Tesco - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ)...
febr. 10
7:12
Rihanna meztelen fotói ellepték az internetet (BorsOnline)
Rihanna ártatlan tiniként tört be a zeneiparba és mára igazi vadóc szexszimbólummá vált. Sorozatunk negyedik részében botrányáról és gyökeres átalakulásáról olvashatnak.
febr. 10
7:14
Ön adna munkát a kólás túszejtőnek? (BorsOnline)
Megbűnhődött és megbocsátást nyert Radványi István László, aki öt évvel ezelőtt végső elkeseredésében ejtett túszokat egy zuglói családsegítőben. Most új életet kezd, tanulni, dolgozni akar.
febr. 10
7:15
Matolcsy- az előző kormány meghamisította a költségvetést (ProfitLine)
Matolcsy György a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent írásában újólag megerősítette azt az álláspontját, hogy az előző kormány által benyújtott 2010-es költségvetés hamis számokon alapult és úgy véli: Bajnai Gordon és Oszkó Péter ezzel ellentétes állítását megfogalmazó közleményükben saját magukat cáfolták meg.
febr. 10
7:18
Magyar filmesek a 61. Berlinalén - újra van magyar versenyfilm (Spa Trend Online)
Tarr Béla filmjének világpremierje, Kárpáti György Mór vizsgafilmje, Mundruczó Kornél és Nagypál Orsi új filmtervei és öt ifjú magyar a Talent Campuson - csütörtök este kezdődik a világ filmművészetének és filmiparának nagyszabású seregszemléje, a berlini filmfesztivál.
febr. 10
7:27
Indoklás nélkül rúgták ki Bozó Lászlót - lapszemle (Infostart)
Indoklás nélkül kirúgták Bozó László akadémikust az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről - tudta meg a Népszabadság. A Magyar Nemzet a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás elmaradottságáról ír.
febr. 10
7:27
Mégis talpon marad a BKV (HírTV)
Az Alstom-ügy még csak az elején tart, nagyon sok megmagyarázhatatlan részlet van még a szerződés körül és magában a szerződésben – mondta Vitézy Dávid a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t vezérigazgatóként tavaly november óta irányító szakember többek között beszélt arról, hogy másfél évtized után 2013 végére az 1-es villamos átér Budára, a közterüle...
febr. 10
7:27
Megnyílt Lengyelország első erotikamúzeuma (Blikk)
febr. 10
7:27
Kevés lesz a soproni bor (ATV)
Hiány lesz az idén soproni borból; a térségben az utóbbi évek legkisebb termését szüretelték az ősszel - mondta el Taschner István hegybíró.
febr. 10
7:27
Erotikamúzeum nyílt Lengyelországban (Metropol)
Újonnan nyílt, privát erotikamúzeum borzolja a kedélyeket a katolikus Lengyelországban. Dariusz Kedziora, a múzeum tulajdonosa elmondta: a kiállítással meg akarja mutatni az embereknek, hogy az erotika "normális dolog".
febr. 10
7:29
„Kényszerszinglik országa” (HírTV)
Az Európai Unió területén hazánkban a legalacsonyabb az otthoni távmunka és a részmunkaidő aránya, amely jelentős arányban hozzájárul az országot jellemző demográfiai krízishez. Kopp Mária kutató szerint bár családközpontú nép vagyunk, egyre kevesebben vállalnak gyermeket, ráadásul a meddő házaspárok és a szinglik száma is intenzíven nő – írja a Magyar Nemzet.
febr. 10
7:29
Elbocsátották a főmeteorológust (Blikk)
febr. 10
7:29
Egyre népszerűbb a bankkártyával való adófizetés (ATV)
Egyre népszerűbb az adók bankkártyával való fizetése a fővárosban és vidéken egyaránt, tavaly már több mint 7,1 milliárd forintnyi kötelezettséget róttak le ily módon az adózók - tudta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az MTI. Az árverési vételárat is ki lehet plasztikkal egyenlíteni.
febr. 10
7:30
Eltörlik az óraátállítást (BorsOnline)
Aggódik a stresszes és kialvatlan állampolgárok miatt Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Az elnök ugyanis úgy döntött, hogy eltörli az inkább több gondot, mint hasznot jelentő téli időszámítást.
febr. 10
7:31
Videó: kapufa, bepattant, megint kapufa, de mégsem adta meg a bíró (ATV)
Hihetetlen, hogy a bíró nem látta az esetet.
febr. 10
7:33
Orbán Viktor: az a cél, hogy áprilisig megszülessen az új alkotmány (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint kormánya egy olyan országot vett át tavaly, amely a csőd szélén lavírozott, ezért határozott lépéseket kell tenni az ország és a gazdaság talpra állítása érdekében. Orbán Viktor erről a Fidesz és KDNP közös frakcióülésén beszélt szerdán Siófokon.
febr. 10
7:39
Nem állnak szóba a gyermekei Bakáccsal (hirado.hu)
Volt pénze, amikor szalámit lopott - állítja Bakács, akinek a nehéz anyagi helyzete úgy értendő, hogy a számlák kifizetése után havi 80 ezer forintja marad. Az újságíró rettentően sajnálja tettét, mert immár sem édesanyja, sem lányai nem beszélnek vele

Keresés