Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Barcelona ellen 2–1-re megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után elmondta, a Camp Nouban sem állnak majd be védekezni.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Kansas City Chiefs is beállt a sorba: az AFC-ben ebben a szezonban a legtöbb sacket produkáló Tamba Halira franchise taget helyezett el. Az Oakland Raiders védő falembere, Richard Seymour pedig ma két évvel meghosszabbította szerződését klubjával.
Könnyen lehet, hogy az orosz élvonalban folytatja pályafutását Bodor Boldizsár, a holland első osztályban szereplő Roda JC magyar válogatott labdarúgója.
A Videoton és az Újpest egymás elleni felkészülési mérkőzéssel hangolt a tavaszi szezonra. Bár a lilák sokáig vezettek, végül 2–1-re kikaptak a győztes gólt a hajrában szerző fehérváriaktól. A mérkőzés után a két vezetőedző, Mezey György és Mészöly Géza, illetve a Videoton válogatott védője, Lázár Pál értékelt.
Az angliai viszonyokat ismerve kirívóan kevesen, mindössze 7515-en tekintették meg a helyszínen a Wigan Athletic–Bolton Wanderers (0–1) megismételt labdarúgó-mérkőzést az FA-kupa negyedik fordulójában.
Nem tud aludni? Ne aggódjon, nincs egyedül. Az Egyesült Államokban található Országos Alvás Alapítvány (NSF) felmérései szerint az amerikaiak egyharmada küzd napi szinten az álmatlansággal.
A torok és garat gyulladását számos kórokozó kiválthatja. Leggyakoribbak a légúti vírusok, amelyek többnyire csak a képletek lobosságát okozzák, bár egyes esetekben gödrös mandulagyulladáshoz is vezethetnek. A betegség hátterében bakteriális fertőzés is állhat.
Magyarország versenyképessége 2002-től jelentősen romlott; az unió átlagához történő felzárkózás először lelassult, majd teljesen leállt, az ország tőkevonzó képessége is romlott, exportteljesítménye elmaradt a régió többi országától - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyzetértékelésében, amelyet a tárca szerdán jutatott el az MTI-hez.
Az orvosoknak készülőknek kettő, a leendő jogászoknak, politológusoknak, szociális munkásoknak egy emelt szintű érettségi vizsga lesz kötelező 2013-től.
Az RTL Klub magabiztosan nyerte a múlt hetet is a kereskedelmi csatornák nézőkért folytatott csatájában. Heti átlagban a főműsoridőben 16,5 százalékponttal kapott ki a TV2, a csatát pedig...
Rengeteg pénzt hagynak ott a magyar bevásárló-turisták az osztrák boltok kasszáinál - derül ki a Burgenlandi Gazdasági Kamara felméréséből. A Pénzcentrum.hu utána érdeklődött, hogy okoz e valamilyen problémát a hazai kereskedőknek a jelenség hatására előforduló esetleges forgalomcsökkenés....
Túlzás nélkül mondható: több bíróság is rendőrnapot tartott tegnap, miután vádlottként közülük többnek is felelnie kellett a Fővárosi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, valamint a Pécsi Ítélőtábla tanácsai előtt korrupció illetve bankrablás miatt.
Líbiára is átterjedtek az arab országokbeli tüntetések. Bengazi városában súlyos összecsapásokra került sor a tüntetők és a biztonsági erők között. Megmozdulásokra került sor Bahreinben is.
Mi egy frakció kedvenc autója, hányan hajtanak papíron is személygépkocsit, mennyibe kerülnek a luxusautók? Az atv.hu ezúttal a képviselői kocsiparkot nézte végig.
Jelentősen átdolgozták a főváros idei költségvetési koncepcióját a január közepén tárgyalt "nulladik" verzióhoz képest: mintegy 30 milliárd forintttal nőtt a bevételi és a kiadási főösszeg is, de ez nem jelenti azt , hogy az év elején heves politikai vitát kiváltott megszorításokon érdemben enyhítettek volna.
Már tizennyolc halálos áldozatot követelt az idei influenzajárvány, az elhunytak között egy öt éven aluli gyermek is van. A vírus lassabban, de még mindig terjed, és továbbra is a H1N1 a domináns kórokozó. A múlt héten több százan szorultak kórházi ellátásra.
A melegfelvonulás menetének szervezői ismert jogvédők (a TASZ és a Helsinki Bizottság) segítségével a Fővárosi Bírósághoz (FB) fordultak a rendezvényt tiltó rendőrségi határozat felülvizsgálatáért. A bíróság ilyen esetben csak egy fokon jár el, elutasítás esetén Strasbourgig is elmennének a jogvédők . Az FB-nek három napja van dönteni.
Az Európai Unió ugyan segítséget ígért Olaszországnak az észak-afrikai menekültáradat ügyében, ám emberi jogi szervezetek szerint Brüsszelt nem a szolidaritás vezérli, hanem minél több menekültet akarnak visszatoloncolni szülőhazájukba.
"Vállalniuk kell a rizikót azoknak, akik egészségkárosító termékeket fogyasztanak" Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ezekkel a szavakkal indokolta az egészségre káros termékek tervezett megadóztatását, közismertebb nevén a hamburgeradó bevezetését....
Új világ- és Guinness-rekord született az ausztriai Weissensee (Fehér-tó) vastag jégpáncélja alatt. A török Sahika Ercümen sportolónő 110 méternyi távolságot tett meg egyetlen lélegzettel, teljesítményével pedig minden eddigi jég alatti szabadtüdős merülési rekordot túlszárnyalt.
Japán átmenetileg felfüggesztette az antarktiszi bálnavadászatot, mivel a Sea Shepherd természetvédő társaság hajója folyamatosan zaklatja a japán halászhajókat.
A Cardnet Zrt. az ajándékkártyák hazai vásárlási szokásairól készített - nem reprezentatív - kutatása szerint az ajándékok csaknem fele nem tetszik a megajándékozottaknak - olvasható a szerkesztőségün...
A csimpánzok kétszázszor több spermiumot termelnek, mint a legnagyobb emberszabású majmok, a gorillák és tizennégyszer többet, mint az orángutánok - idézte japán kutatók megállapítását szerdán a BBC hírportálja.
Az állampolgárok negyvenöt százaléka ma bizonytalan szavazónak számít - mondta Szili Katalin független országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az MSZP-nek is alkalmazkodnia kell ehhez a helyzethez, kapaszkodókat kell nyújtania számukra.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma ma teszi közzé a januári fogyasztói árindexet. A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett elemzők 0,3 százalékos havi áremelkedésre számítanak januárra az előző havi 0,5 százalék után.
A plasztikcicának férfi kell, méghozzá domináns! Egyre nehezebben bírja a bezártságot, s kinti barátja, Sanyi szerint csak idő kérdése, mikor rohanja le Bécit, a villa alfahímjét.
Elsüllyedt egy külföldieket szállító turistahajó csütörtökön a vietnami Halong-öbölben, s tizenketten - egy vietnami, a többi külföldi - életüket vesztették.
Egy közös hétvégét akart eltölteni szerelmével, ezért bombariadóval fenyegette meg munkahelyét K. László. Ám a fiatalember lebukott, első fokon egy év fogházbüntetésre ítélték.
Tolvai Reni napi két liter vizet iszik, és kizárólag a saját maga által készített ételeket eszi meg. Az év hangja az életmódváltás mellett egy speciális űrhajósedzéssel szeretné izomzatát feszesebbé formálni.