Erzsébet királynő brit uralkodó tiszteletére ezután Erzsébetnek fogják hívni a londoni Big Ben óra tornyát. A híres tornyot ugyan mindenki Big Bennek hívja, de a név eredetileg a toronyban lévő órát takarja. A névváltoztatást a királynő uralkodásának 60. évfordulója alkalmából kezdeményezték parlamenti képviselők.
Az európai válság mélyülése miatt az alapvető cél a magyarországi munkahelyek megvédése - nyilatkozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a HírTV Rájátszás című kedd esti műsorában. A kormánypárti...
Mostanra állandósult nálunk az átmeneti állapot: dobozok itt, zsákok ott, a nagyfotelben az összegyűjtött törölközők, a kanapén az asztalterítők, a kisasztalon meg azok a ruhák, amiket épp leszedtem a szárítóról, hogy kiteríthessem az újakat. Ideális esetben.
Görögdinnyét enni jó, hiszen kellemesen édes, hűsítően lédús, sőt még a színe és az illata is kényezteti az érzékeket. Nem csoda, hogy kánikulában a túlélés egyik alapvető eszközévé lép elő. Nemcsak élvezeti szempontból hasznos azonban, ha gyakran harapunk bele egy-egy mosolygó dinnyeszeletbe, hanem az egészségünknek is jót teszünk vele, hiszen a görögdinnye összetétele minden szempontból ideális.
Mohamed Murszi, Egyiptom megválasztott iszlamista elnöke azt szeretné, ha egyik alelnöke nő, a másik pedig keresztény vallású lenne – közölte az elnök politikai tanácsadója a CNN amerikai hírtelevízióban.
Az Eb előtt a férfiak hattizedének volt kedvenc csapata, és többségük – közel 70 százalék – még az elődöntők előtt is bízhat csapata végső sikerében. Bár a döntőt a legtöbben nyilvános helyen, másokkal együtt szurkolva néznék majd, a férfiak közel fele feleségével vagy barátnőjével kettesben követi a foci-Eb meccseit. A legtöbben szívesen visszanézik a legjobb meccseket, ha könnyen elérik azokat –…
Korlátozzák a külföldiek felvételét a belgiumi francia nyelvű orvosi és fogorvosi karokra a következő tanévtől kezdve, a kvótát 30 százalékban állapították meg – közölték kedden az illetékes hatóságok.
Másfél éve nemegyszer hallgathatták meg a védelmi, biztonságpolitikai témákkal foglalkozó újságírók a nyugati vezetők ígéretét, miszerint nem lesz beavatkozás Líbiában. Aztán – ahogy Oroszország félrenézett a Biztonsági Tanácsban – mégiscsak lett.
Leváltotta tisztségéből az egyik argentin püspököt és egy missziós közösség alapítóját a pápa. A két papról bebizonyosodott, hogy szerelmi viszonyt folytattak nőkkel.
Mikor már azt hittük, hogy mindent elnyel a számháború, az értelmetlen lóerő- és sebességhajhászás, akkor jött a Toyota és megmutatta az utat. Hosszabb változat
Átlagemberként, több száz döntést hozol meg nap, mint nap. Most képzeld el, hogy ettől a perctől fogva mindegyiken, a legjelentéktelenebbnek tűnő választáson is élet vagy halál múlhat.
A gyermekkorúakon vallási indíttatásból végzett körülmetélés büntetőjogi következményekkel járó cselekmény - foglalt állást kedden egy németországi bíróság.
Rabosították kedden este, és átszállították a Rahova börtön kórházrészlegére a letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Nastase volt miniszterelnököt, akit múlt szerdai öngyilkossági kísérlete óta a Floreasca sürgősségi kórházban ápoltak lőtt sebbel.
Hatodik helyen végzett Kleinheincz Magdolna képe az idén először, június 19. és 23. között megrendezett Artist Village Gloednitz fesztiválon. Az ötvenhárom induló közül nemzetközi, egyetemi szakértőkből álló zsűri választotta ki a legjobbakat.
A Kisalföldön született Orsós Gábor ötlete Amerikától kezdve Ázsián át bejárja a világsajtót. Az Ausztriában élő üzletember 37 méter hosszú, 20 méter széles, környezetbarát `szigeteket´ készül megvalósítani.
Összesen 2150 aktív kórházi ágyat szüntetnek meg az új egészségügyi struktúrában. Erről kedden beszélt Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke egy rádióinterjúban. Az új struktúra július elsejével indul, Rácz szerint markáns lesz az átalakítás, de egyetlen kórházat sem kell bezárni.
A kormány kedden bejelentette: a felsőoktatási jelentkezések feldolgozása után átrendezi a férőhelyeket, így ősztől a korábban közöltnél ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal, míg a részösztöndíjak számát csökkentik.
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A focimeccseken a szurkolótábor a csapat tizenkettedik játékosa. Ha elér a focistákig a hitük, a bizalmuk a buzdításuk, a játékosok bizonyítottan sokkal többre képesek! A fanatikus szurkoló bármit megtesz a csapatért. Vajon mi történik, ha a szurkoló fanatikus, és szorult helyzetben úgy érzi, a csapat már mindent megtett, így tizenkettedik játékoson áll vagy bukik a győzelem?
A jó esők és a párás meleg kedvez a gombák burjánzásának. A Duna-parton a Parkban biztosra megy, aki ezt a létformát kutatja, ráadásul örökre beoltódik a levegőt megrezegtető kaliforniai-izraeli (dia)spórákkal. Vigyázat: pszichedelikus transzveszély!
Korábban az angol labdarúgó-bajnokság harmadosztályába kieső Portsmouth vezetői is elkönyvelték, ám mégsem biztos, hogy Futács Márkó távozik a klubtól.
Március végétől egyre jobban - kb. ahogy Ádám keresi Évát - Vágyom rá(d), hogy megkaparinthassam a Zanzibar besztofját. Ha Nem szeretsz várni, akkor előre biztosítsd be a pozíciódat a hajón, mivel esélyes, hogy Jönnek újak, a férőhelyek száma pedig véges!
A 2000-es évek elejére a Korn és a Deftones több követőre lelt, mint egy vakító fogsorú szektavezér. Ám népes klónhadseregeikben akadtak jócskán selejtes darabok is. Voltak azonban, akiknek már a kezdetektől fogva sikerült kiemelkedniük a szimpla kópiák rengetegéből.
Egyes elméletek szerint a tektonikai mozgásoknak köszönhetően Göteborg az évek során Amerikába tolódott át. Legalábbis a metalcore formációk többsége előszeretettel idézi meg olyan death metal legendák dallamvilágát, mint az At The Gates vagy a korai In Flames.
Kifejezetten a nyárra fejlesztett mobilapplikációkat teszteltünk a szúnyogűzőktől az úti szótáron át egészen a londoni városnéző programig. A teljesen haszontalan alkalmazások mellett néha egész jó programokra bukkantunk.
Tavaly debütált Budapest egyik legszimpibb folkfesztiválja és szerencsére nem sodorta el a válság a folytatást - 27-én jön a II. Nufolk Fesztivál négy napon át 12 koncerttel az óbudai Zichy-kastélyban tanyát vert Kobuci Kertben.
Benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) Riccardo Ricco olasz országúti kerékpáros, akit áprilisban 12 éves eltiltással sújtottak második doppingvétsége után.
Akár az éneklő Paulo Coelho-nak is nevezhetnénk a rendkívül szimpatikus kopasz énekest, Gustavo Corderát, aki Argentína és a latin világ egyik legnagyobb zenei kedvenceként, szinte nagyköveti rangban érkezik a Hajóra.
A töltött részecskék elektromos mezejét képes megjeleníteni ausztrál és japán kutatók által kifejlesztett eljárás, amely új távlatokat nyit az adattárolásban, a sokkal hatékonyabb napelemek, akkumulátorok gyártásában.
Az ország hadiállapotban van, és minden erőt a harc megnyerésére kell fordítani - közölte kedden este Bassár el-Aszad szíriai államfő. Kedden heves harcok dúltak a szír főváros külvárosaiban.
Szerdán ítéletet hozhatnak a tavaly januári, három halálos áldozattal járó West-Balkán-tragédia miatt indult perben. Az ügyészség fogházat kért a szerintük a szabályokat hanyagul megszegő négy vádlottra, a hely egyik tulajdonosára, a rendezvény szervezőire, illetve a biztonsági őrök vezetőjére. A vádlottak hárítják a felelősséget, védőik felmentésüket kérték.
Adományokat loptak el a Szemem Fénye alapítvány által működtetett üzletből Pécsett. A rablók betörték a bolt kirakatát, majd elvitték az ott kiállított persely tartalmát és a hétvégén összegyűlt bevételt, csaknem 50 ezer forintot.
Újabb állomásához érkezett a magyar filmforgalmazás. A Sleeping Beautyt és Az orvvadászt a premier napján, július 5-én a mozibemutató mellett a UPC videotárában is elérhetővé teszi a forgalmazó. Szelényi Ákos és Vidámi Zoltán,...
Batman és Joker szabadságra ment, Gotham City pedig végre elcsendesedett. Illetve mégsem, hiszen imposztorok tucatjai öltik most magukra maskaráikat, hogy rendet vagy kupit rakjanak ott, ahol eddig a komoly versenyzők rótták a köreiket.
A töltött részecskék elektromos mezejét képes megjeleníteni ausztrál és japán kutatók által kifejlesztett eljárás, amely új távlatokat nyit az adattárolásban, a sokkal hatékonyabb napelemek, akkumulátorok gyártásában.
Ezentúl mindennap kapsz tőlünk egy kis segítséget ahhoz, hogy pozitívan gondolkodhass! Napi kínai mantráinkkal az egész életed megváltoztatjuk, ha te is úgy akarod!