Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint levelezés helyett párbeszédre lenne szükség, a kormány újabb levelezése az állampolgárokkal "felesleges és hamis".
A Nemzetközi Valutalap (IMF) európai irodája megkezdte annak a lehetőségnek a vizsgálatát, hogy szükség esetén hitelt nyújtsanak Spanyolországnak - közölte a Dow Jones egy név nélkül idézett forrásra hivatkozva. Az IMF szóvivője ugyanakkor tagadta, hogy az IMF spanyol mentőcsomagot tervezne.
Németországban a szolgáltatási szektor után az iparban is jelentősen emelik a béreket: csütörtökön az IG Metall szakszervezet a Volkswagennel (VW) állapodott meg bérfejlesztésről, az autógyártó mintegy százezer alkalmazottjának fizetése 4,3 százalékkal emelkedik.
Németországban a szolgáltatási szektor után az iparban is jelentősen emelik a béreket: csütörtökön az IG Metall szakszervezet a Volkswagennel (VW) állapodott meg bérfejlesztésről, az autógyártó mintegy 100 ezer alkalmazottjának fizetése 4,3 százalékkal emelkedik.
A takarékossági intézkedéseket pártoló görög konzervatívok nagyobb támogatottságot élveznek, mint az azt ellenző baloldaliak egy pénteken, két és fél héttel a görögországi parlamenti választások előtt, közzétett felmérés szerint.
A kormány a Horthy-korszakot akarja restaurálni, ahol van egy kedvezményezett felső tízezer és egy nyomorba döntött óriási tömeg, amelyet karhatalmi eszközökkel próbálnak majd kordában tartani – közölte Róna Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A CloudMagic megkönnyítheti a dolgunkat Chrome és Firefox alatt is. Related Stories Reklámok költözhetnek a Google képkeresőjébe Bármikor bemutatkozhat az XPERIA Tipo Költségtakarékos GeForce GTX 550 Ti az MSI-tól Hogyan jelenítsük meg a fájlkiterjesztéseket gyorsbillentyűkkel? Lua - játékos egér a Roccattől
Som-Balogh Edina szerint nemcsak a neve változott a szombati esküvője óta. A Barátok közt szereplője úgy érzi, a templomi áldás még szorosabbá fűzte a kapcsolatukat. A színésznő a mézesnapok örömeiről mesélt.
Hivatalossá vált, hogy tizenegy játékos távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédtól. Horváth Adriánnak, Díaz Navarretének, Bojan Bozsovicsnak, Sorin Botisnak, Nicolas Ceolinnak és Jean-Baptiste Akassounak lejárt a szerződése,és mindannyian távoznak Kispestről.
Elhagyhatja a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK-t Fernando Fernández. A tél legnagyobb igazolásának tartott spanyol támadó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – noha szerződése csak 2013 nyarán jár le, szakít a klubbal.
Veszteséggel zárult a májusi hónap utolsó kereskedési napja az amerikai piacokon. Masszív esést eredményezett a hónap a piacok számára, az euróövezeti adósságválság, ezen belül is a spanyol és a görög aggodalmak, az amerikai és a kínai gazdaság lassulását igazoló makroadatok igazán megkeserítették a befektetők életét. A májusi hónap folyamán a Dow és az S&P 500 indexe több mint 6 százalékkal,…
Ismét a kínai gazdaság lassulását igazoló adat került napvilágra. A kínai statisztikai hivatal számára felmérést készítő kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) feldolgozóipari beszerzőmenedzser indexe májusban az áprilisi 13 havi csúcsról, 53,3 pontról 5 havi mélypontra, 50,4 pontra esett. Az eredmény csalódásként értékelhető, ugyanis a Dow Jones hírügynökség által megkérdezett elemzők…
Számtalan színész született és vesztette életét eme különös napon, ezért június elsejét nyugodt szívvel áldozhatnánk fel a filmvilág oltárán. Related Stories Transformers: Fall of Cybertron - bejelentve PC-re! Jó reggelt! 2012.06.02. LEGO Batman 2: DC Super Heroes E3-as ízelítő [Felvételről] Late Night Live Aréna - 2012.05.10. Ezekkel játszunk júniusban
Átgondolatlan döntés volt a pénznyerő automaták adójának durva emelése a kormány részéről. Erre utal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium máris módosítani akarja a szabályokat.
A londoni olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott Newport Beachen 9–5-s vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól. Négy nappal korábban 12–9-re nyert az USA.
A 2014-2020 közötti költségvetési időszakban két nagyszabású program keretében lesznek elérhetőek európai uniós szinten a kis- és középvállalkozásokat támogató források és eszközök - hangzott el a belgiumi magyar nagykövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvényen.
A férfi kosárlabda NB I A-csoportjából kiesett Zalakerámia-ZTE KK együtteséhez szakmai igazgatóként tér vissza a csapattal 2010-ben bajnoki címet nyerő Völgyi Péter.
Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni - mondta a BBC-nek Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki szerint ez már néhány hét múlva bekövetkezhet.
A külföldi befektetők körében több százmilliárd forintot kitevő forintpiaci pozíciót mozgatott meg az az április végi pozitív brüsszeli fordulat, amikor bejelentették, hogy megkezdődhetnek a...
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Horvátország szuverén adósosztályzatainak kilátását pénteken a Moody's Investors Service, a növekedéssel és a költségvetési...
Nem okozott meglepetést az E-Star az első negyedéves gyorsjelentésben közölt számokkal. Az elemzői várakozáshoz képest nincs eget rengető különbség, a havi riportokból pedig már ismert volt az eddigi...
Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője. Az valutaalap szerint a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban a kötelezettségszegési eljáráson túlmutató lépések szükségesek.
Napokon belül végleg távozik a CIG Pannónia Biztosítótól Gaál Csaba korábbi vezérigazgató - értesült a Napi Gazdaság. Az életbiztosító tőzsdei részvényárfolyama csütörtökön újabb történelmi...
Intenzív zivatarokkal kezdődött a meteorológiai nyár, de komolyabb lehűlésre nem kell számítani. Vasárnap 30 fok körüli maximum hőmérséklet várható - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Nyolcvanmilliárd forintos veszteséget okoz Magyarországnak a dohányzás – számolta ki az ÁNTSZ a káros szenvedélyből eredő bevételeket és kiadásokat összevetve. A csütörtöki dohányzásellenes világnap alkalmából készített felmérésükből az is kiderül, hogy a cigaretta tavaly húszezer embert öl meg, és egyre nagyobb arányban hódít a nők, köztük is a fiatal lányok körében. Az Egészségügyi…
Ritkaságszámba menő autókból, alkatrészekből és kiegészítőkből rendezett jótékonysági árverés révén akar segíteni a Ferrari autógyár az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartományt nemrég sújtó földrengés károsultjain.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint az elmúlt két évben kormánypártként érvényesíteni tudták elképzeléseiket. Harrach Péter az MTI-nek a kabinet megalakulásának kétéves évfordulója alkalmából adott interjúban arról is beszélt: arra számít, hogy a nagyobbik kormánypárt új frakcióvezetőjével legalább annyira jó lesz az együttműködés, mint Lázár Jánossal volt.
Intenzív zivatarokkal kezdődött a meteorológiai nyár, de komolyabb lehűlésre nem kell számítani. Vasárnap 30 fok körüli maximumhőmérséklet várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az MTI-vel.
Jean Bédard, a Lucian Bute pályáját igazgató Interbox vezetője szerint nem zárható ki, hogy védence a Carl Froch elleni azonnali visszavágóban gondolkodik.
A PSZÁF 2012. június 1-jén kelt határozatában visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte az intézmény végelszámolását - közölte a PSZÁF. A...
A Hyundai az i40 után egy osztállyal lejjebb, az alsó-középkategóriában is megpróbál a minőségibb kiszolgálásra törekedni. Az i30 ennek jegyében született, és valóban jó autó lett, de a belseje - a...
Tovább csökkentek az ázsiai részvényindexek a pénteki nap folyamán, a mai pesszimista hangulat forrása egyrészt a tegnapi gyenge amerikai makroadatok, másrészt pedig Kína volt, ahol a HSBC mellett már a hivatalos feldolgozóipari beszerzőmenedzser index is az ipari szektor aktivitásának lassulását jelezte.
Nagy erősödést mutatott tegnap délutántól estig a forint, de ennek folytatódása egyrészt az azóta bekövetkezett újabb külpiaci hangulatromlás miatt kérdéses, másrészt amiatt, mert az erősödés útjában...
Vegyesen nyithatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok a pénteki napon, a befektetők minden bizonnyal kivárnak a délután érkező amerikai foglalkoztatottsági adatokig. A hangulatra azonban negatív hatással lehet a vártnál gyengébb kínai feldolgozóipari adat.
A PSZÁF 2012. június 1-jén kelt határozatában visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte az intézmény végelszámolását. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a takarékszövetkezet elveszítette tőkéjét, sőt szavatoló tőkéje is negatívvá vált. A takarékszövetkezet 17 ezer betétessel rendelkezik.
A Skyrim régóta várt, kiegészítő méretű DLC-je az információmorzsák és képzeletünk után mozgóképen is megmutatja magát. Related Stories LEGO Batman 2: DC Super Heroes E3-as ízelítő [Felvételről] Late Night Live Aréna - 2012.05.10. Ezekkel játszunk júniusban E3 Visszaszámlálás - Azok a játékok, amelyek biztos kint lesznek az E3-on Human Element - Zombiapokalipszis bejelentve!
Hozzávalók: 35 dkg hideg marhasült 35 dkg fejeskáposzta 2 evőkanál olívaolaj 1 nagy fej vöröshagyma fél kávéskanál só 1 kávéskanál majoránna 70 dkg tört burgonya
A munkához való viszony a kormány politikájának egyik legfontosabb kérdése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi András. A Századvég Alapítvány elnöke beszélt arról is, hogy a közvélemény-kutatások méréseit hosszabb távon érdemes értelmezni, egy-egy felmérésből nem vonható le általános következtetés.
Intenzív zivatarokkal kezdődött a meteorológiai nyár, de komolyabb lehűlésre nem kell számítani. Vasárnap 30 fok körüli maximumhőmérséklet várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az MTI-vel.