Az argentin labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Godoy Cruz hazai pályán legyőzte a San Martin San Juant, s ezzel feljött a második helyre a bajnoki tabellán. Igaz, még nem minden csapat játszott ebben a fordulóban.
Óriási meglepetésre a listavezető Fluminense hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett az Atlético GO-tól a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.
Megtámadott az utcán egy nyugdíjas rendőrt egy férfi Hajdúböszörményben. Kihallgatásán a támadó elmondta a rendőröknek, hogy egy 15-20 éves bírságolást próbált megtorolni áldozatán - értesült a HavariaPress.
Rég várt összecsapást rendeztek Las Vegasban, ahol Sergio Martínez (50–2–2) 12 menetben pontozásos győzelmet aratott Julio César Chávez jr. (46–1–1) ellen.
Félúton tart kóma és ébrenlét között T. Mihály, aki két hete lelőtte 10 éves kislányát, majd saját maga ellen fordította fegyverét. Mint arról a Bors beszámolt: a férfit súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, ahol másfél hétig mesterséges altatásban tartották. Így aztán a rendőrség nem tudta előzetes letartóztatásba helyezni.
Mivel nem találtak nála iratokat, a rendőrök még nem tudták azonosítani azt a nőt, akit pénteken hajnalban gázolt halálra egy autó az M1-es autópályán - értesült a HavariaPress.
Továbbra is elmondható, hogy az amerikai vállalatok dúskálnak a készpénzben, legutóbb a 24/7 Wall St. gyűjtötte össze a 10 legnagyobb készpénzállománnyal rendelkező amerikai társaságot. Ezek...
Bár a használtautók piacán szinte minden esetben igaz, hogy az ár egyenes arányban áll a minőséggel, ennek ellenére a legolcsóbb autók között is akadhat gyöngyszemekre egy-egy szakavatott szem. De vajon mire is érdemes figyelni?...
Az Amerikai Egyesült Államok elrendelte tuniszi, illetve kartúmi nagykövetségének részleges evakuálását. Mindkét fővárosban tüntetések voltak és a tiltakozók megtámadták a nagykövetségeket. A diplomaták családtagjait és több dolgozót is hazaküldenek.
Feltételezett afgán rendőrök megöltek négy NATO-katonát vasárnap reggel az ország déli részén - közölte az atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kabuli parancsnoksága.
Heves harcok folytak szombaton Szíria második legfontosabb nagyvárosa, Aleppó térségében, ahol tért nyertek a kormányerők, de a július közepe óta tartó csata még nem dőlt el.
A labdarúgó NB I 7. fordulójának záró mérkőzésén a DVSC-Teva a Budapest Honvédot fogadja. A találkozó előtt Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője nyilatkozott várakozásairól klubja hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n.
A film fanatikusai azzal vádolják a rendezőt, hogy úgy ölte meg Jacket (Leonardo DiCaprio), hogy a fiúnak nem kellett volna meghalnia, hiszen volt elég hely az úszó padlódarabon Rose (Kate Winslet) mellett.
Újabb tüntetésekre szólított fel a Hezbollah terrorcsoport vezetője Libanonban, a Mohamedet gyalázó film miatt. Hasszan Naszrallah sejk szerint "a világnak meg kell tudnia, hogy a muszlimok nem tűrik csendben, hogyha inzultálják őket". Hétfőn több ezren tüntettek az afgán fővárosban az amatőr film miatt, a tüntetők több rendőrautót felgyújtottak.
Geszti Péter mindent vitt az RTL-nél. Úgy tűnik, mostanában ő a legfoglalkoztatottabb hazai híresség a csatornánál. Túl azon ugyanis, hogy mentorként újra szerepel az X-Faktorban, az induló RTL II. kampánya mögött is ő, vagyis egészen pontosan a cége áll. Vállalkozásával együtt így óvatos becslések szerint is 25 millió forintot zsebelhet be az RTL Klubtól - írja a Blikk.
Gulyás László sportriporter az NSO Tv-nek beszélt a magyar labdarúgó-válogatott hollandok elleni szerepléséről. Az NS vasárnapi vendége elmondta, a mostani Videotont nem lehet összehasonlítani a régivel.
A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését, ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita; a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter a kisújszállási Indián Rizs Kft.-nél tett szombati látogatásán.
A listavezető Barcelona könnyen nyert 4-1-re a Getafe otthonában, Messi csereként duplázott. A Real Madrid Sevillába látogatott, a meccset Trochowski második percben lőtt gólja döntötte el.
A labdarúgó NB I 7. fordulójában vasárnap a Pécsi MFC a Győri ETO otthonába látogat. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Supka Attila, a pécsiek vezetőedzője elmondta: a gyengébb szezonkezdet után mentálisan kellett rendbe tenni a játékosokat.
A franciák többsége támogatja az államfőnek azt a tervét, amelynek értelmében 75 százalékos "gazdagadót" vetnének ki az országban élő milliomosokra. Francois Hollande elnök hónapokkal ezelőtt közölte: a társadalmi igazságosság jegyében 75 százalékos adókulcsot alkalmaznának azoknak az esetében, akiknek éves jövedelme meghaladja az egymillió eurót (285 millió Forint). Az Ouest-France szombati…
Csak mítosz az olimpiák amatörizmusa: az ókori bajnokok is profi juttatásban részesültek. Már az i.e. 500-as játékok legjobb futóihoz is dőlt a pénz, s azóta sem járnak rosszul az aranyérmesek.
A zeneszerző itáliai ihletésű darabjainak zongorakoncertjével, Roberto Prosseda közreműködésével kezdődik szerdán a budapesti Olasz Kultúrintézet idei évada.
Rengeteg újdonsággal és még több lehetőséggel kecsegtet a legutóbbi PlayStation Store frissítés. Related Stories Dzsungel vagy csatatér a szobádból? Hivatalosan is megerősítve a Dragon Age III: Inquisition Wii U nyitócím lesz a Tekken Tag Tournament 2 Jó Éjt! 2012.09.17. Jó reggelt! 2012.09.18.
Tovább emelkedtek a részvényárak, és a forgalom is élénkült az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 4,81 százalékkal nőtt az előző heti 4 százalékos erősödés után.
Hozzávalók: 60 dkg pontyfilé 1 db sárgarépa 1 db fehérrépa 3-4 szál zöldhagyma 1 kisebb méretű vöröshagyma 1 evőkanál liszt 4 dl tejszín 2 dl zöldségleves vagy víz 1 db citrom leve só bors vaj