2012. szeptember 16. vasárnap

szept. 16
5:27
A lánya lehetne: új életet kezdett kedvesével a magyar énekes (ATV)
A sztárokat is sújtja a válság, a legtöbben igyekeznek megszabadulni adósságuktól. Gergely Róbert is hitelcsapdába esett, és mivel nem akart még 25 évig a bank markában lenni, eladta budai otthonát.
szept. 16
6:21
Szakadékba zuhant a pár a Duna mellett (ATV)
Szakadékba zuhant egy fiatal pár tegnap délután a Komárom-Esztergom megyei Dunaalmás közelében. A férfi esett először a mélybe, ahonnan társa próbálta kihúzni, de közben ő is lecsúszott. A férfinek végül sikerült kijutnia, ő hívott segítséget is, arra azonban nem emlékezett, pontosan hol is történt a baleset. Végül a rendőrök 3 órás kutatás után találtak rá az addigra teljesen átfázott nőre.
szept. 16
6:39
Százezer nő megtörte a Fideszt: mégis téma a családon belüli erőszak (ATV)
Munkacsoport felállítását kezdeményezi az emberi erőforrás miniszter az ombudsmani hivatallal, az egyenlő bánásmód hatósággal, az igazságügy- és belügyminiszterrel a családon belüli erőszak Btk-ba foglalása érdekében. Erről Balog Zoltán miniszter beszélt, miután szombaton egyeztetett a népi kezdeményezés vezetőjével, az LMP-vel és a Fidesz női tagozatával.
szept. 16
6:57
Saját ágyúi süllyesztették el a szudáni hadihajót, sok halott (ATV)
Saját erődítményük ágyúi süllyesztették el a dél-szudáni folyami flottilla egyik hadihajóját - jelentették be szombaton Jubában, hozzátéve, hogy tíz katona megfulladt, ötven eltűnt a Nílusban.
szept. 16
7:15
Forgalomkorlátozással járó baleset a 44-es főúton (Alternatív Energia)
Egy személygépkocsi és egy nyerges vontató az árokba hajtott vasárnap kora hajnalban Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 44-es főút 37-es kilométerénél, forgalomkorlátozásra lehet számítani - tájékoztatta az MTI-t Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőrség szóvivője.
szept. 16
7:17
Többször a fiába döfte a konyhakést (Alternatív Energia)
Csak szerencséjének köszönhetően nem szenvedett életveszélyes sérülést az a fiatal férfi, akit saját apja késelt meg a Nógrád megyei Mátraszelén - értesült a HavariaPress.
szept. 16
7:33
Csőtörés a Budai úton Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Csőtörés miatt több helyen felpúposodott, illetve beszakadt az aszfalt a Budai úton Székesfehérváron - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
szept. 16
7:51
Évtizedes büntetést torolt meg a nyugdíjas rendőrön (Alternatív Energia)
Megtámadott az utcán egy nyugdíjas rendőrt egy férfi Hajdúböszörményben. Kihallgatásán a támadó elmondta a rendőröknek, hogy egy 15-20 éves bírságolást próbált megtorolni áldozatán - értesült a HavariaPress.
szept. 16
8:09
Nem tudják azonosítani a sztrádán elgázolt nőt (Alternatív Energia)
Mivel nem találtak nála iratokat, a rendőrök még nem tudták azonosítani azt a nőt, akit pénteken hajnalban gázolt halálra egy autó az M1-es autópályán - értesült a HavariaPress.
szept. 16
8:27
Washington részlegesen evakuálja két nagykövetségét a támadások miatt (ATV)
Az Amerikai Egyesült Államok elrendelte tuniszi, illetve kartúmi nagykövetségének részleges evakuálását. Mindkét fővárosban tüntetések voltak és a tiltakozók megtámadták a nagykövetségeket. A diplomaták családtagjait és több dolgozót is hazaküldenek.
szept. 16
8:29
Vadászbombázókkal támadták a civileket (ATV)
Heves harcok folytak szombaton Szíria második legfontosabb nagyvárosa, Aleppó térségében, ahol tért nyertek a kormányerők, de a július közepe óta tartó csata még nem dőlt el.
szept. 16
8:45
Heteken át tüntetne a terrorvezér Amerika ellen (ATV)
Újabb tüntetésekre szólított fel a Hezbollah terrorcsoport vezetője Libanonban, a Mohamedet gyalázó film miatt. Hasszan Naszrallah sejk szerint "a világnak meg kell tudnia, hogy a muszlimok nem tűrik csendben, hogyha inzultálják őket". Hétfőn több ezren tüntettek az afgán fővárosban az amatőr film miatt, a tüntetők több rendőrautót felgyújtottak.
szept. 16
8:47
Ennyit keres Geszti az RTL-nél (ATV)
Geszti Péter mindent vitt az RTL-nél. Úgy tűnik, mostanában ő a legfoglalkoztatottabb hazai híresség a csatornánál. Túl azon ugyanis, hogy mentorként újra szerepel az X-Faktorban, az induló RTL II. kampánya mögött is ő, vagyis egészen pontosan a cége áll. Vállalkozásával együtt így óvatos becslések szerint is 25 millió forintot zsebelhet be az RTL Klubtól - írja a Blikk.
szept. 16
9:03
Társadalmi vitát indít a kormány a vízgazdálkodásról és az aszálystratégiáról (ATV)
A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését, ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita; a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter a kisújszállási Indián Rizs Kft.-nél tett szombati látogatásán.
szept. 16
9:05
A Barca tovább menetel, a Real megint kikapott (ATV)
A listavezető Barcelona könnyen nyert 4-1-re a Getafe otthonában, Messi csereként duplázott. A Real Madrid Sevillába látogatott, a meccset Trochowski második percben lőtt gólja döntötte el.
szept. 16
9:09
Csőtörés a Budai úton Székesfehérváron (Metropol)
A feltörő víz az úttest teljes egészét és a járdákat is elöntötte. A vízmű szakemberei próbálják leszakaszolni az érintett csőszakaszt.
szept. 16
9:39
Kutya vitte haza a koponyacsontot - megtalálták a holttestet is (Alternatív Energia)
Megtalálták szombaton azt a holttestet, aminek koponyacsontját egy héttel korábban egy szekszárdi ember kutyája vitt haza - értesült a HavariaPress.
szept. 16
9:39
Schiffer: a kormány csak egy érdekcsoportnak akar kedvezni (ATV)
Nem alkalmaztak új trükköket egy kétes közbeszerzés során, amely miatt az LMP feljelentést kezdeményez, mondta az LMP-s politikus.
szept. 16
9:57
Miért nem bocsátanak meg az örmények? (ATV)
Az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt felfüggesztett örmény-magyar diplomáciai viszony helyreállítása több szempontból is sürgős lenne. A helyzet rendezéséhez nekünk kellene bocsánatot kérnünk, ám erre eddig nem sok kormányzati hajlandóság mutatkozik.
szept. 16
10:15
Orbán a hazugság lejtőjén - Mesterházy Attila írása a héten (Alternatív Energia)
A baltás gyilkos ügyében beigazolódtak legrosszabb sejtéseink. Orbán Viktor maga felelős azért, hogy Ramil Safarov kiszabadulhatott. Mondom, sejtettük ezt, de magyar emberként mégiscsak szégyen, hogy ilyen miniszterelnöke van az országnak. A szégyen része az is, hogy nincs senki a Fideszben, aki megállítaná Orbánt. Inkább újabb és újabb verziókkal állnak elő, hogy mentsék a főnöküket.…
szept. 16
10:33
Másfél ezer hamisított szabadidőruhát foglaltak le (Alternatív Energia)
Másfél ezer hamisított márkajelzésű szabadidőruhát találtak a pénzügyőrök egy lengyel kamionban Nagylaknál - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
szept. 16
10:33
Beszakadt az aszfalt: csőtörés Székesfehérváron (ATV)
Csőtörés miatt több helyen felpúposodott, illetve beszakadt az aszfalt a Budai úton Székesfehérváron – tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
szept. 16
10:35
Életmentő volt a figyelmes szomszéd bejelentése (Alternatív Energia)
Az erkélyajtón keresztül jutottak be a tűzoltók Zalaegerszegen egy cukorbeteg férfihoz, aki eszméletlenül feküdt a lakásában - közölte vasárnap honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI értesülése szerint a kilencedik emeletre kellett kívülről feljutnia a tűzoltóknak.
szept. 16
10:51
Mourinho: az a benyomásom, hogy jelenleg nincs csapatom (ATV)
Súlyos kritikával illette a Real Madrid játékosait a bajnoki címvédő csapat portugál vezetőedzője a Sevillától elszenvedett 1-0-ás bajnoki vereség után.
szept. 16
11:09
Életét vesztette a lakásából kimentett zalaegerszegi férfi (ATV)
A kórházba szállítás után meghalt az a cukorbeteg zalaegerszegi férfi, akit rosszulléte miatt a tűzoltók mentettek ki kilencedik emeleti bezárt lakásából.
szept. 16
11:15
Társadalmi vita kezdődik a vízgazdálkodási és aszálystratégiáról (Infostart)
Megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését a kormány. Ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita; a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter.
szept. 16
11:15
Figyelmes szomszéd hívta a tűzoltókat (Metropol)
A bejárati ajtó előtt fekve, eszméletlen állapotban találtak rá az ott lakó, hatvanas éveiben járó férfira.
szept. 16
11:27
Új Btk- A kormányt nem érdekli az ügyvédi kamara véleménye (Alternatív Energia)
Szükség van új büntetőeljárási törvényre (Be.), de megalkotása csak szakmailag megalapozott kodifikáció után, az új büntető törvénykönyv (Btk.) jövő nyári hatálybalépését követő tapasztalatok ismeretében lehet időszerű - mondta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, büntetőjogász az MTI-nek.
szept. 16
11:27
„Halál Amerikára” – afgán diákok tüntettek (ATV)
Ezerötszáz diák gyűlt össze vasárnap Kabulban, tiltakozásul a Mohamed prófétát gyalázó amerikai videofilm miatt.
szept. 16
11:29
Rablót keres a kecskeméti rendőrség (Alternatív Energia)
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt keresik azt a férfit, aki egy kecskeméti élelmiszerüzlet bevételét próbálta megszerezni szombat délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
szept. 16
11:45
Kéttucatnyi határsértőt és egy embercsempészt fogtak el (Alternatív Energia)
Kéttucatnyi határsértőt és egy embercsempészt fogtak el vasárnapra virradóra Csongrád megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
szept. 16
11:45
Újra balesetet szenvedett Robert Kubica (ATV)
Másfél évvel súlyos ralibalesete után újabb hasonló eset alanya volt a korábbi Forma-1-es pilóta, Robert Kubica, aki azonban ezúttal épségben megúszta olaszországi kalandját.
szept. 16
12:03
Megfigyelik a parkolóőröket a XII. kerületben (Alternatív Energia)
Folyamatosan ellenőrzik az utcán dolgozó parkolóőröket a XII. kerületben - tudatta Váczi János (Fidesz-KDNP) alpolgármester a blogján.
szept. 16
12:09
Szükséges lehet az új büntetőeljárási kódex (Infostart)
Szükségesnek tartja az új büntetőeljárási törvényt a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Bánáti János azonban ezt csak szakmailag megalapozott kodifikáció után, az új büntető törvénykönyv jövő nyári hatálybalépése utáni tapasztalatok ismeretében tartja időszerűnek.
szept. 16
12:21
MSZP: elfogadhatatlan, hogy a Malév külföldi repülési jogai a Wizz Airhez kerültek (Alternatív Energia)
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Malév legértékesebb repülési jogait a kormány a Wizz Air személyében olyan "offshore cégnek" adta, amelynek "komoly szerepe volt a Malév tönkretételében".
szept. 16
12:21
Haladékot kapnak a görögök, de több pénzt nem (ATV)
Görögország több időt, haladékot kap a nemzetközi hitelezőktől folyósított mentőcsomag törlesztésére, de több pénzt már nem - mondta Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter az Österreich című napilapnak adott interjúban vasárnap.
szept. 16
12:23
Az MSZP távol maradhat a feliratkozás parlamenti vitájától (Alternatív Energia)
Az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben.
szept. 16
12:39
LMP: élelmiszerár-robbanást okozhat az aszály (Alternatív Energia)
Az elmúlt két aszályos év következtében drágulni fognak az élelmiszerek, akár élelmiszerár-robbanás is bekövetkezhet - jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján az LMP választmányi szóvivője.
szept. 16
12:39
Választójogi törvény módosítása: az LMP ott lesz, az MSZP nem valószínű (ATV)
Az MSZP az alaptörvény elfogadásához hasonlóan várhatóan a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában sem vesz részt az Országgyűlésben. Az LMP-nél nem merült fel, hogy távol maradjanak.
szept. 16
12:57
A németek többsége nagykoalíciót szeretne (ATV)
Németországban egy évvel a következő parlamenti választás előtt a lakosság többsége nagykoalíciót akar, a konzervatívok és a szociáldemokraták azonban egyelőre hallani sem akarnak a 2005 és 2009 közötti együttműködés felújításáról.
szept. 16
13:33
Bombariadó miatt lezárták a szolnoki vasútállomás épületét (Alternatív Energia)
Bombariadó miatt, vasárnap délelőtt, lezárták a szolnoki vasútállomás épületét, ezért lezárták az állomás utascsarnokát és a jegypénztárak területét - értesült a HavariaPress.
szept. 16
13:33
Távirányítású bombával öltek meg 14 embert (ATV)
Távirányítású pokolgéppel fölrobbantottak egy kisteherautót vasárnap Pakisztán északnyugati részén; a merényletben 14-en életüket vesztették, köztük három nő és három gyerek - közölte a helyi rendőrség.
szept. 16
13:51
„Nem művész, hanem egy nagy senki” Halálközelben járt a magyar énekes (ATV)
El szeretett volna búcsúzni feleségétől, de nem tudott, mert minden olyan gyorsan történt. Arra rájött, hogy érdemes embernek lenni és másokhoz is így viszonyulni.
szept. 16
14:09
Időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
Várható időjárás hétfő estig:
szept. 16
14:09
Halász: a családon belüli erőszakot a kívülállók gyakran bagatellizálják (ATV)
Amikor elkezdődött a népi kezdeményezés, a társadalom teljesen passzív volt, ez most megváltozott.
szept. 16
14:15
Az MSZP kivonul, az LMP ott lesz a választójogi vitán (Infostart)
Várhatóan nem vesz részt a választójogi törvény kormányoldal által tervezett módosításában az MSZP. Józsa István, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese úgy vélte: a választójogról csak szélesebb társadalmi konszenzus alapján lenne szabad dönteni.
szept. 16
14:27
Több száz szalmabála ég a Borsod megyei Kesznyéten határában (Alternatív Energia)
Több száz szalmabála gyulladt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyéten határában vasárnap - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
szept. 16
14:45
Jövő heti időjárás - Kapunk hideget, meleget (Alternatív Energia)
A jövő héten változékony lesz az időjárás. A hét elején még 28 fokos maximumok is lehetnek, de a hét második felében újabb lehűlés várható, pénteken a leghidegebb órákban mindössze 2 és 8 fok között alakulhat a hőmérséklet.
szept. 16
14:45
Tárgyalni kezdi a parlament az alkotmány második módosítását (ATV)
Az Országgyűlés hétfőn kezdődő kétnapos ülésén támogathatja a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállássá minősítését szorgalmazó népi kezdeményezést, a kormány tájékoztatása szerint így még idén meghozhatják az erről szóló jogszabály-változtatást. A Ház emellett szavaz a jövő évi költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról, továbbá tárgyalni kezdi az alaptörvény második módosítását és…
szept. 16
14:47
Lex Varga - Döntés a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezésről (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfőn kezdődő kétnapos ülésén támogathatja a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállássá minősítését szorgalmazó népi kezdeményezést, a kormány tájékoztatása szerint így még idén meghozhatják az erről szóló jogszabály-változtatást.

Keresés