2012. szeptember 15. szombat

szept. 15
5:09
Biankó döntést hozott Orbán (Alternatív Energia)
Amikor Orbán Viktor a baltás gyilkos átadásáról döntött, még nem tudhatta, hogy Ramil Safarov letölti-e kiszabott büntetését Azerbajdzsánban. Az átadásról szóló határozatot ugyanis aznap írta alá Navracsics Tibor, amikor az igazságügyi tárca információt kért Safarov sorsáról az azeri hatóságoktól. Ezt az MSZP-s Kovács László közölte, miután a Külügyminisztériumban betekintett az átadással…
szept. 15
5:27
Gárdaklónok ellen lépnének fel a DK-sok (Alternatív Energia)
Új módszerrel lépne fel a Demokratikus Koalíció a betiltott gárda "klónjainak" félelemkeltő felvonulásai ellen - Gyurcsány Ferenc és több képviselőtársa ezért a gyülekezési törvényt módosító javaslatot nyújtott be.
szept. 15
5:29
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön miért kezdene éhségsztrájkot?
szept. 15
5:31
Újabb milliók Orbán Viktor hivatalának (Alternatív Energia)
Hiába duplázzák meg jövőre - 1,9 milliárdról 3 milliárd forintra - a Miniszterelnökség költségvetését, Orbán Viktor hivatalának ez is kevés. A fideszes Babák Mihály parlamenti képviselő kapcsolódó módosító indítványa újabb 200 millió forinttal növelné 2013-ban a kancellária bértömegét - írta a Blikk.
szept. 15
5:33
Úgy lopott, hogy mégsem lopott (Alternatív Energia)
Egy, még az idén januárban a sarkadi Tescóban történt lopás után feltehetően csak az ügyészség gondolja úgy, hogy a fideszes önkormányzati képviselő nem követett el bűncselekményt. Abszurd történet a délkeleti végekről.
szept. 15
5:35
Menesszék Romneyt, és jelöljék Orbánt! (Alternatív Energia)
Olyannyira elégedetlen az amerikai Republikánus Párt saját elnökjelöltjével, hogy jobban tenné, ha lecserélné a magyar kormányfőre - ajánlotta a megoldást az American Prospect című liberális folyóirat internetes oldalán. A jobboldali magyar párt, a Fidesz régi vezetője sokkal hatékonyabban valósítaná meg az ultrakonzervatív teadélután mozgalom programját, mint az ideológiailag bizonytalankodó és…
szept. 15
5:37
Mindent bevetnek a Klubrádióval szemben (Alternatív Energia)
Újabb közleménnyel próbálta megerősíteni a Médiatanács korábbi döntését, mellyel kizárta a 95,3 MHz frekvenciapályázatból a Klubrádiót. Eszerint a bíróság a Médiatanácsnak adott igazat, a Fővárosi Ítélőtábla egy szerdai döntésével is megerősítette, hogy a testület helyesen alkalmazza az úgynevezett Klub-szabályt a rádiós frekvenciapályázatok alaki vizsgálata során.
szept. 15
5:39
Százezreket ítélt lassú éhhalálra a magyar kormány (Alternatív Energia)
Papírral pótolják ki a cipő talpát; találgatják, hogy a vizet vagy a villanyt kapcsoltassák-e ki; ha kell, elválnak a jövedelempótló támogatásért; évi két hónapot kénytelenek ingyen dolgozni - így él 200 ezer közmunkás Magyarországon. Az ő képviseletüket kívánja felvállalni a frissen alakult Közmunkás Szakszervezet, amelynek társelnöke és főtitkára országos toborzókörútra indult.
szept. 15
5:41
Megdöbbentek a behívón (Alternatív Energia)
Több fővárosi kerületben is megkezdték a polgári védelmi szolgálatba toborzáshoz szükséges adatkérő levelek kiküldését. Ugyan a katasztrófavédelem eddig nem jelezte, hogy toborzás indult volna, ám cikkünk megjelenése után Bakondi György főigazgató elismerte, vidéken már be is fejeződött a postázás, és százezren már biztosan tagjaivá váltak a szolgálatnak. Az egyik fővárosi önkormányzat munkatársa,…
szept. 15
6:03
Nem elég a pénze: árulja magát a színésznő (ATV)
A színésznő kitalálta, hogyan szerezhetne biztos bevételi forrást válását követően.
szept. 15
6:39
„Bocsánat, én nem mondtam árat” Ismét kóstolgatott Budai (ATV)
A magyar dinnye után most a magyar almát népszerűsíti Budai Gyula. A vidékfejlesztési minisztérium államtitkára arra kérte az áruházakat, hogy az aszály miatt kisebbre nőtt almát is vegyék át a termelőktől, akik így jobban járnának, mintha ipari almaként adnák el. Közben tart még a gazdasági versenyhivatal eljárása a dinnyekartell miatt. Budai Gyula, aki korábban egy fórumon elismerte, hogy…
szept. 15
7:51
Magyarul tanul egy tolvajtól Rezesová (Alternatív Energia)
Mintarab lett Eva Varholíková Rezesová, a szlovák milliomosnő, aki részegen négy ember halálát okozta közlekedési balesetben.
szept. 15
8:27
Novembertől több pénzt kapnak a háziorvosok (ATV)
Megjelent az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozásának megemeléséről szóló kormányrendelet, amelynek értelmében már novembertől több pénzt kaphatnak a felnőtt- és gyermekháziorvosok mellett a vegyes praxisok, a védőnői szolgálatok és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosok.
szept. 15
8:29
Tengerészgyalogosokkal erősítették meg a kartúmi amerikai követség védelmét (ATV)
Gyorsreagálású amerikai tengerészgyalogos szakasz utazott a szudáni fővárosba, hogy megerősítse az Egyesült Államok ottani nagykövetségének védelmét - közölte helyi idő szerint pénteken Washingtonban egy hivatalos forrás.
szept. 15
8:33
Itt lesznek forgalmi változások a Nemzeti Vágta miatt (Infostart)
Forgalomkorlátozások lesznek, és módosított útvonalon közlekednek a hétvégén a BKV járatai a Hősök tere és a Városliget környékén a Nemzeti Vágta miatt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
szept. 15
8:45
Panetta: Magyarország erős szövetséges egy fontos régióban (ATV)
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter mintegy egyórás megbeszélésen fogadta a Pentagonban Hende Csaba honvédelmi minisztert.
szept. 15
8:51
Több mint egymilliárd forintos pluszforrás az egészségügyi kasszában (Infostart)
Összesen 1,4 milliárd forinttal megemelték az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző keretét.
szept. 15
8:53
Háziorvosok, védőnök: megjött az emelés! (Infostart)
Megjelent az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozásának megemeléséről szóló kormányrendelet, amelynek értelmében már novembertől több pénzt kaphatnak a felnőtt- és gyermekháziorvosok mellett a vegyes praxisok, a védőnői szolgálatok és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosok.
szept. 15
9:03
Tálib támadás Harry herceg támaszpontja ellen (ATV)
Legalább két amerikai katona vesztette életét Dél-Afganisztánban, ahol tálib erők Hilmend tartományban támadást indítottak a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) egyik támaszpontja ellen. Ott állomásozik Harry herceg, a brit trónörökös kisebbik fia is, de nem esett bántódása.
szept. 15
9:05
Az ENSZ-főtitkár szerint visszataszító a Mohamed-film (ATV)
Az ENSZ-főtitkár visszataszítónak nevezte pénteken az Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) című filmet, amely Amerika-ellenes tüntetéshullámot váltott ki az iszlám világban. A muzulmánokat ugyanakkor "nyugalomra" és "józanságra" intette Ban Ki Mun.
szept. 15
9:07
Újabb botrány a brit királyi családban (ATV)
Egy francia bulvármagazin félmeztelen képeket jelentetett meg Katalin cambridge-i hercegnőről. Vilmos herceg feleségéről a pár múlt heti franciaországi nyaralásán készítettek lesi-fotókat, amint éppen napozott. A fényképek megjelenése nagy felháborodást váltott ki. Az újság egyik munkatársa viszont azt mondja, semmi rosszat nem tettek.
szept. 15
9:21
Autóbuszok közlekednek a 4-es, 6-os villamos vonalának egy szakaszán a hétvégén (Alternatív Energia)
A 4-es és a 6-os villamosok helyett autóbuszok közlekednek szombat estétől hétfőn hajnalig a Széll Kálmán tér és az Oktogon között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
szept. 15
9:39
Két autó ütközött Mórahalom közelében - egy súlyos sérült (Alternatív Energia)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött Szeged és Mórahalom között az 55-ös út 18-as kilométerénél szombat reggel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
szept. 15
9:39
Autóbusz közlekedik a négyes-hatos vonalának egy szakaszán a hétvégén (ATV)
A négyes és a hatos villamosok helyett autóbuszok közlekednek szombat estétől hétfőn hajnalig a Széll Kálmán tér és az Oktogon között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
szept. 15
10:03
Felújítás miatt nem járnak végig a Combinók (Infostart)
A 4-es és a 6-os villamosok helyett autóbuszok közlekednek szombat estétől hétfőn hajnalig a Széll Kálmán tér és az Oktogon között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
szept. 15
10:03
Buszok járnak a 4-es, 6-os helyett (Metropol)
Pályafelújítási munkákat végeznek a Margit híd budai hídfőjénél, valamint a Podmaniczky utca és a Nyugati tér között.
szept. 15
10:15
Két autó ütközött össze Mórahalom közelében – egy súlyos sérült (ATV)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött Szeged és Mórahalom között az 55-ös út 18-as kilométerénél szombat reggel – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
szept. 15
10:21
Több pénz az egészségügynek (Metropol)
A cél: a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető.
szept. 15
10:33
Faforgács gyulladt meg egy szombathelyi üzemben (Alternatív Energia)
Meggyulladt a faforgács szombatra virradóra a szombathelyi Falco Forgácslapgyártó Zrt. üzemének előkészítőjében, a tüzet a hajnali órákban eloltották - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletese az MTI-t.
szept. 15
10:33
Verekedő románokat fogtak el Győrött (ATV)
Egy órán belül elfogtak három román fiatalt, aki verekedést provokált szombat kora reggel Győrött – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
szept. 15
10:35
A demokrácia nemzetközi napjára (Alternatív Energia)
A demokrácia nemzetközi napja a szabad világ minden polgára számára ünnep: a szabadság megélésének ünnepe. Magyarországon ma kevés ok van az ünneplésre. Nálunk ma nem ünnepelni, hanem félteni és védeni kell a demokráciát. Mert hazánkban ma nem teljes a demokrácia, és a szabadság nem élhető meg maradéktalanul.
szept. 15
10:39
Tarlós István az elhibázott 4-es, és a tervezett 5-ös metróról (Infostart)
Elhibázott beruházásnak tartja a 4-es metró építését a főpolgármester. Tarlós István a Magyar Hírlapnak nyilatkozott.
szept. 15
10:51
A DK tüntetést szervez a választási regisztráció ellen (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció 2012. szeptember 15-én, szombaton 15 órától tüntetést szervez a Batthyány-örökmécsesnél az előzetes választási regisztráció ellen. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint a választási regisztráció alkotmányellenes, súlyosan korlátozza az állampolgári jogokat, magyarok millióit zárja ki a döntés szabadságából, a hazából.
szept. 15
10:51
Választójogi buhera: a Fidesznek lejt a pálya (ATV)
Az elmúlt 22 évben többször is módosultak a Fidesz választásokra vonatkozó elképzelései. Korábban például a kétfordulós választások mellett kardoskodtak, a regisztráció 2010-ig fel sem merült a részükről. A Hetek cikke.
szept. 15
10:53
Kinevezték a polgári hírszerző szolgálat új főigazgatóját (Alternatív Energia)
Kinevezte Pásztor Istvánt az Információs Hivatal (IH) új főigazgatójává Orbán Viktor kormányfő. A pénteki hatályú kinevezés a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg. Pásztor István a szervezet élén Pető Tibort váltja.
szept. 15
11:27
Ismét nyugalom van a megtámadott egyiptomi magyar táborban (ATV)
Helyreállt a rend a Multinacionális Erők és Megfigyelők Békefenntartó Missziójának (MFO) egyiptomi táborában, amelyet az iszlámellenes amerikai amatőr film miatt feldühödött beduinok támadtak meg péntek délután.
szept. 15
12:03
Gyurcsány: kész vagyok támogatni Mesterházy miniszterelnökségét, ha… (ATV)
A Kossuth téren az előzetes választói regisztráció elleni éhségsztrájkja közben az atv.hu-nak nyilatkozó volt kormányfő szerint a Demokratikus Koalícióhoz Bajnai Gordon közelebb áll, mint Mesterházy Attila, de a demokrata oldal győzelme érdekében habozás nélkül támogatná az MSZP elnökének közös miniszterelnök-jelöltségét.
szept. 15
12:21
Tarlós: alapvetően elhibázott a 4-es metró építése (ATV)
Tarlós István főpolgármester szerint a 4-es metró árából a BKV teljes járműállományát lecserélhették volna, és Siemens-szel pedig minősíthetetlenül rossz szerződést kötött a város. A Magyar Hírlapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a dugódíj elkerülhetetlen, de szerinte még 2016-ig halogatható.
szept. 15
12:39
Kósa Lajos szerint négy hónap múlva leállhat az önkormányzati rendszer (ATV)
A bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő hiteleket ugyan nem számolják föl, de több pénzt már nem helyeznek ki a hazai önkormányzatokhoz; ha nem lesz pénz, jövő januárban a hazai önkormányzati rendszer egyszerűen megáll – mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Népszabadságnak.
szept. 15
12:57
Orbán újabb nemzeti konzultációt tervez (Alternatív Energia)
Hamarosan újabb nemzeti konzultáció kezdődik - mondta el a Népszabadság blogrovatának a miniszterelnök sajtófőnöke.
szept. 15
12:57
Iszlamisták tüntettek Sydneyben: összecsapás sebesültekkel (ATV)
Többen megsebesültek szombaton Sydneyben, ahol az iszlámot és Mohamed prófétát gyalázó film ellen tüntetők az amerikai főkonzulátus előtt rendőrökkel csaptak össze.
szept. 15
12:59
Áder: Recsk a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált (Alternatív Energia)
Recsk nemcsak egy internáló tábor volt, hanem akárcsak az Andrássy út 60., a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált - jelentette ki a köztársasági elnök szombaton az egykori recski kényszermunkatábor területén kialakított Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen.
szept. 15
13:33
Azeri kiadatás - A Fidesz kihasználta a többi EP képviselő távollétét (Alternatív Energia)
Az Európai Parlamenti vitában többen felvetették a Safarovot átadó magyar kormány felelősségét is, ilyen módosító indítványok is benyújtásra kerültek, de ezeket a néppárti többség leszavazta- álltja közleményében Kovács László volt külügyminiszter
szept. 15
13:51
Gumilövedékkel lőttek rá egy fiúra Zuglóban (Alternatív Energia)
Négyen támadtak rá egy zuglói szórakozóhelyen egy 18 éves fiatalemberre szombatra virradóra a fővárosban. A támadók fegyverutánzatokkal, feltehetően gumilövedékkel többször rá is lőttek a fiúra - írta a police.hu.
szept. 15
13:51
Megjavították Gyurta világcsúcsát 200 méter mellen (ATV)
A japán Jamagucsi Akihiro szombaton megjavította Gyurta Dániel világcsúcsát 200 méteres mellúszásban.
szept. 15
13:53
Időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
szept. 15
13:57
Gumilövedékkel lőttek rá egy fiúra (Metropol)
Négyen támadtak rá egy zuglói szórakozóhelyen egy 18 éves fiatalemberre.
szept. 15
14:09
Köd, hat és huszonöt fok is lehet vasárnap Magyarországon (ATV)
Vasárnap még lehet eső, de a Tiszántúlon a napsütés lesz jellemző.
szept. 15
14:27
Fénymásolt pénzzel fizettek diákok az iskolai büfében (Alternatív Energia)
Egy ezer és egy ötszáz forintost fénymásolt le két általános iskolás fiú a Komárom-Esztergom megyei Ácson, majd rávették két társukat, hogy azzal fizessenek az iskolabüfében - írta a kemma.hu szombaton.
szept. 15
14:33
Áder: Recsk, a közös szenvedéstörténet része (Infostart)
Recsk nemcsak egy internáló tábor volt, hanem akárcsak az Andrássy út 60., a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált - jelentette ki a köztársasági elnök szombaton az egykori recski kényszermunkatábor területén kialakított Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen.

Keresés