Aki nem ismeri őket, úgy gondolja, hogy Hegyi Barbara a hevesebb kettejük közül, Zorán pedig maga a nyugalom megtestesítôje. A színésznő azonban egy korábbi interjúban elmesélte: pont fordítva van. Ám ő humorérzékével remekül állja a sarat.
Több százan tüntettek szombat este Kijevben az Oroszországi Föderáció nagykövetsége előtt, követelve Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójának beszüntetését. A tiltakozó akcióról Jurij Szavcsuk, az Ütés (UDAR) párt parlamenti képviselője tájékoztatta az Unian ukrán hírügynökséget, azt hangoztatva, hogy a tüntetők háromszázan vannak, de számuk folyamatosan nő. A tüntetők “Nem a háborúra!”,…
A Newcastle United tegnapi, Hull City elleni idegenbeli meccse nem csak a „szarkák" 4–1-es győzelméről marad emlékezetes, hanem a vendégek menedzsere, Alan Pardew sportszerűtlen viselkedéséről is. A szakember lefejelte a Hull középpályását, David Meylert, amiért klubja azonnal meg is büntette 100 ezer fontra, vagyis mintegy 37.6 millió forintnak megfelelő összegre.
Az amerikai The New York Times blogján a megváltozott magyar választási rendszerről, a német Süddeutsche Zeitung oldalán a magyar belpolitikai helyzetről jelent meg véleménycikk.
A volt ukrán elnök, Viktor Janukovics Donyeckben királyi pompába „csomagolta” 39 éves szeretőjét. Sok nő pénzt, előkelőséget és fényes karriert kap cserébe, mert kormányfők, államelnökök, netán diktátorok szeretője, más asszonyokra azonban verés és halál vár.
Sok meglepetést tartogathat a magyar idő szerint éjszakai 86. Oscar-díjátadó ceremónia: az idén az elemzők szerint különösen erős volt a jelöltek mezőnye.
Mozgósítást hirdetett vasárnapra a kárpátaljai Jobboldali Szektor (PSZ), amely egész nap várja önkéntesek jelentkezését engedéllyel tartott fegyvereikkel együtt Ungváron.
Elszállították a főváros VII. kerületében, az Almássy téren, felújítási munka közben talált robbanótesteket, a lakók hazatérhettek otthonukba - közölte Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap az MTI-vel.
Többen is felhívták az orosz elnököt, így például Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Francois Holland francia elnök is. Putyin azt hangoztatta, hogy nemcsak Krímbe tervez katonákat küldeni, hanem Ukrajnának minden olyan területére, ahol a lakosság többsége orosz.
Hosszú évtizedek után ismét megjelent Kassán termékeivel az állami tulajdonú Hollóházi Porcelángyár, helyi vállalkozók szombaton márkaboltot nyitottak a felvidéki városban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter reméli, hogy a hitelintézeti szektor nyeresége elősegíti majd a kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatának erősödését. Varga Mihály lehetőséget lát az Új Széchenyi Terv folytatására is, egy "Széchenyi plusz"-programra.
Farkas Bertalan magyaros libamájat, szaftmentes pörköltet is vitt az űrbe, társa, Kubaszov a szkafanderében csempészett fel a fedélzetre egy uborkát, a NASA pedig most teszteli, mit egyenek a Marsra utazó asztronauták az évekig tartó kiküldetés során.
A nyugati nagyhatalmak, élükön az Egyesült Államokkal jóindulatúan szemlélik bizonyos demokratikusan megválasztott rendszerek megdöntését és az ilyen rendszerekkel szembeni tiltakozó mozgalmakat - írta elemzésében az AFP francia hírügynökség az egyiptomi és az ukrán elnök menesztését, valamint a thaiföldi és venezuelai kormányellenes tüntetéseket említve példaként.
A kormány elmúlt időszakban kiemelt témává tette az energiaellátás témakörét, így a korábbi, egyszerű "gázár-kérdésen" túlmenően további témák is a kampány témájává nőtték ki magukat. Persze a...
Kósa Lajos szerint az ellenzéki összefogás "negatív meglepetést" fog okozni az áprilisi országgyűlési választásokon, a Fidesz ügyvezető alelnöke nem tartaná meglepőnek, ha a Jobbik legalább az ország egyharmadában megelőzné az MSZP-t.
Komoly küzdelmet folytatott és győzött Jakabos Zsuzsanna a fájdalommal szemben, ami a vállát érintette. Kiváló úszónk már edzhet a vízben, de erősíteni még nem tud. Az NSO Tv-nek elmondta, nyáron a berlini Eb-n az érem a cél, de ehhez vissza kell nyerni a formáját.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy négytagú családot vittek kórházba a mentők vasárnapra virradó éjjel Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Kínában az elmúlt három hónapban több mint ötezer illegálisan működtetett orvosi rendelőt, egészségügyi intézményt zárattak be a hatóságok - derült ki az egészségügyi és családtervezési főhatóság hivatalának vasárnap közzé tett közleményéből.
Óriási hang egy aprócska testben – ez Nótár Mary első látásra, ám az énekesnő valójában érzékeny, megfontolt, és végtelenül őszinte személyiség, akinek mindene a színpad és a közönség. És persze három éve vőlegénye, Sanyi, akiért mindenre képes lenne, Mary szerint ugyanis nincs fontosabb dolog az életben, mint a szerelem.
Détár Enikő élete rendeződött, újra vidám a színésznő DétárEnikő remekül néz ki! Bár megviselte az elmúlt időszak, nem panaszkodott, hanemösszeszorította a fogait és sikerült talpra állnia. Most, hogy betöltötte az ötvenet,csak előre akar nézni és újra akarja kezdeni életét „Nem zavara korom, de igyekszem befékezni az időt, és hiszek benne, hogy van örömforrásötven-, hatvan-, hetvenévesen is,…
A globális mobiladat-forgalom 2018-ig a tavalyinak közel tizenegyszeresére, a kelet-közép-európai térségben 13-szorosára emelkedik - derül ki a Cisco Visual Networking Index (VNI) prognózisának frissített mobiladat-forgalmi fejezetéből.
A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd 97 millió forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot az eredménytartalékból a társaság március 21-én tartandó közgyűlésén. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósága pedig 8 milliárd 999 millió forintos osztalékra tett javaslatot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.
Egy magyar találmányt emleget napjainkban az amerikai sajtó, mely megoldást kínál a fogyatékkal élők számára. A történet tipikusan amerikai, ezúttal azzal a különbséggel, hogy van magyar vonatkozása is.
A rapper Fluor Tomi nagy álma, hogy egyszer repülhessen Besenyei Péterrel, épp ezért nem volt kérdés, hogy a magyar pilótának szurkolt a Red Bull Air Race abu-dzabi nyitófutamán.
Niko Kranjcar és Igor Bubnjic is kimarad sérülés miatt a horvát labdarúgó-válogatott keretéből a következő Svájc elleni felkészülési mérkőzésen, de hiányozni fog a Barcelonába tartó Alen Halilovic is.
Két kisebb bank bezárásával ötre emelkedett az idei bankcsődök száma az Amerikai Egyesült Államokban. Az egyik csődbe ment hitelintézet a virginiai Millennium Bank, amely két bankfiókkal, 130,3...
Interpol által körözött, emberkereskedelemmel gyanúsított férfit fogtak el a rendőrök Napkoron - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap a rendőrségi honlapon.
Történelmi tettet készült végrehajtani az ukránok kétszeres olimpiai bajnoka, Vaszil Lomacsenko és második profi mérkőzésén próbálta megszerezni a Bokszvilágszervezet (WBO) pehelysúlyú övét a mexikói Orlando Salidótól, azonban megosztott pontozással végül alulmaradt.
Hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29 ártatlan civil meghalt. A hatóságok terrorcselekménynek minősítették a történteket.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX növekvő forgalom mellett több mint 2 százalékos eséssel fejezte be a hetet. A forgalom 39,3 milliárd forintról 46,5 milliárdra nőtt, a héten. A BUX pénteken 17 744,92 ponton zárt, az előző heti záró érték 18 110,98 pont volt.
Bódi Gusztiék két hónapot töltenek külföldön Bár nagyonjól hangzik a kéthónapos Thaiföldi vakáció, sajnos Bódi Gusztiék számára nemcsak öröm és móka lesz a nyaralás. A pár azért utazott Thaiföldre, mert Gusztiszívét kell kezeltetniük a tengerparti paradicsomban. Decembereleje óta nem adott egyetlen koncertet sem a mulató zene egyik legfelkapottabbházaspárja. Guszti és Margó szőrén-szálán…
Újabb csúszást kell elkönyvelnie a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) az idei brazíliai labdarúgó-világbajnokság nyitómeccsének otthont adó stadion átadását illetően: az Arena Corinthians csak május közepén, alig egy hónappal a torna rajtja előtt lesz kész..