2014. március 22. szombat

márc. 22
0:06
Olvasnivaló: Borókabogyós, mustáros laskagomba (Mindmegette)
A különféle gombákból készült fogások remek színt visznek a gyors, mégis ízletes otthoni menübe. Legalább kéthetente - de előfordul, hogy gyakrabban is - sor kerül valamilyen gombás finomság kieszelésére és persze megvalósítására is a konyhában.
márc. 22
0:09
Az EBESZ ukrajnai megfigyelő misszió kiküldéséről döntött (Infostart)
Ukrajnai megfigyelő misszió kiküldéséről döntött az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) - közölte a szervezet állandó tanácsának ülése után, péntek este az EBESZ mellett működő amerikai képviselet.
márc. 22
0:24
A nemzetbiztonsági bizottság jövő kedden foglalkozik Welsz Tamás halálával (Infostart)
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jövő keddi ülésén foglalkozik a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, Welsz Tamás csütörtöki halálának körülményeivel.
márc. 22
1:03
Gáz fenyegette a vasútállomást (Blikk)
márc. 22
1:18
Sportfogadás: Dárdai a Real és a Chelsea mellett teszi le a voksát (Agroinform)
Dárdai Pál,a Betclic nagykövete szerint az MTK legyőzi a Vidit, míg az El Clásicón a Real Madrid a Barca fölé kerekedik.
márc. 22
3:09
50 ezret kaptam a Blikk játékától! (Blikk)
Magyarország - Pásztor József Sándornak (56) átlagosan indult a napja. Megvette a Blikket, mint 20 éve mindig, de most először rá is talált a szerencse: egy 50 ezer forintos banki utalvánnyal lett gazdagabb.
márc. 22
4:18
Vasárnap még NB I-es az Újpest (Blikk)
Budapest — Egy ideiglenes vagyonfelügyelő döntésén múlik az NB I-es újpesti focicsapat sorsa!
márc. 22
4:36
Bilincs nélkül hozták az elfogott főrendőröket (Blikk)
Budapest - Egy volt bűnügyi osztályvezető, O. Zsolt alezredes az egyik rendőr, akit pénteken előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság vesztegetés miatt. Őt és társait, egy századost, egy főhadnagyot és egy hadnagyot rendőrök kísértek pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróságra.
márc. 22
4:36
Mire figyel nagyon a NAV mostanság? (ProfitLine)
Idén már a nyilvános online adatokat is felhasználja az ellenőrzéshez és a vizsgálati célpontok kiválasztásához az adóhatóság, amely többek között a szervezett csalási struktúrák feltárására, az áfára, a kapcsolt vállalkozások transzferárazására, illetve a fiktív számlázás és az indokolatlanul elszámolt költségek felderítésére összpontosít - hívja fel a figyelmet a Mazars.
márc. 22
4:40
Megölte magát a betörővel végző nyugdíjas (Blikk)
Miskolc — Képtelen volt tovább cipelni a terhet, és már azt sem várta meg, hogy kiderüljön az igazság, H. Ferenc (†76) március elején felakasztotta magát. A kisnyugdíjas még januárban piszkavassal vert halálra egy a házába betörő nőt saját otthonában.
márc. 22
4:44
Egy órán át küzdöttek Welsz életéért (Blikk)
Budapest—Érd — Egyre rejtélyesebb Welsz Tamás (†41) halála. A Simon Gábor volt MSZP-s alelnök titkos bankszámlái és hamis bissau-guineai útlevele ügyében is érintett vállalkozó csütörtökön halt meg, amikor a rendőrök őrizetbe vették. Ám a hírek szerint nem kizárt: öngyilkos lett.
márc. 22
4:48
Több milliót buknak a becsapott pedagógusok (Blikk)
Miskolc - Megtámadja a tanárok ügyvédje a munkaügyi bíróságon azokat a hamisított szerződéseket, amelyek miatt a Miskolci Rendőrkapitányság is nyomoz.
márc. 22
4:52
Tovább dolgozik a halálház villanyszerelője (Blikk)
Pusztaszabolcs — Egy ember kínhalált halt, egy kisgyermek félárván maradt a villanyszerelő miatt, mégis ugyanúgy dolgozik, mint a tragédia előtt.
márc. 22
5:12
Oszternek ki kell fizetnie a pláza milliós kárát (Blikk)
Budapest — Felmérték a MOM Park mélygarázsában okozott károkat, a kivitelező pontos árajánlatot is készített az Oszter Sándor (65) színművész által megrongált bejáróról.
márc. 22
5:15
Uniós bírálatok özöne zúdul Ankarára a Twitter betiltása miatt (Infostart)
Több európai biztos és az Európai Parlament elnöke is élesen bírálta pénteken a török kormányt a Twitter közösségi portál betiltása miatt.
márc. 22
5:15
Óriási fizetések a jegybankban (Blikk)
márc. 22
5:15
Jogsértő MNB-s bérek (Alternatív Energia)
A bankok szakképzett dolgozóinak kimagasló jövedelmét a jegybanki ranglétra legalja is felülmúlja.
márc. 22
5:17
Átadták Budapesten a Radnóti-díjakat (Alternatív Energia)
Hanti Miklós szerint az ország a "nácizmus kapujában áll." A MEASZ elnöke Antirasszista-díjakat adott át.
márc. 22
5:19
Orbánék a hatalmukat védik a néptől (Alternatív Energia)
Az Eötvös Károly Intézet és a Védegylet szívesen közvetítene, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita.
márc. 22
5:21
Köztér - Egy kutya kötelessége (Alternatív Energia)
"A közmédiát megdicsérte, az jól teljesít magyarügyben..."
márc. 22
5:23
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön milyen regényt írna Matolcsy működéséről?
márc. 22
5:25
Levélvoksok özöne jön (Alternatív Energia)
Bejött Orbánék terve: több mint kétszázezer új, külhoni szavazó lehet április 6-án.
márc. 22
5:33
Ijesztő állapotban van Törő (Blikk)
Budapest — Megrémült Törőcsik András (58) látványától a legenda egyik legjobb barátja. Polonkai Zoltán (44) naponta látogatja a korábbi kiváló labdarúgót, akinek hétfői balesete után műtéttel távolítottak el egy vérömlenyt a koponyájából, azóta pedig mélyaltatásban tartják a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházban.
márc. 22
5:33
Szinte üresek a gáztárolók (Kripto Akadémia)
Orbán már az ipari rezsicsökkentést ígéri Brüsszelből, persze részletek nélkül.
márc. 22
5:35
A Századvég optimista (Kripto Akadémia)
De 2015-re már csak 2 százalékos növekedést jósolnak.
márc. 22
5:37
Változások a vagyonkezelésben (Kripto Akadémia)
Kiszélesíti az állami vagyont értékesítők körét a napokban megjelent kormányrendelet.
márc. 22
5:39
Nem jut elég hazai sertés a fogyasztókhoz (Kripto Akadémia)
Húsz éve még 10 millió jószág röfögött az ólakban, jelenleg 2,9 millió sertést tartanak nyilván Magyarországon.
márc. 22
5:41
Fizet az Elmű-Émász (Kripto Akadémia)
A Fidesz-kabinet a cég vegzálásával azt akarta elérni, hogy az ne fizethessen osztalékot a tulajdonosoknak.
márc. 22
5:43
Tarjányi Péter, rendőrségi szakértő (Kripto Akadémia)
márc. 22
5:45
Érvénytelenítették a thaiföldi választást (Kripto Akadémia)
Jinglak Sinavatra kormányfő írta ki az előrehozott voksolást, mivel nem tudta lecsillapítani a kormányellenes megmozdulásokat.
márc. 22
5:48
Anyósjelöltje tartja a lelket Dorkában (Blikk)
Budapest — Bár fia még a villában küzd a főnyereményért, Zsolt (21) édesanyja úgy gondolta, itt az ideje, hogy megismerkedjen fia új választottjával. Rita azt követően kereste fel a ValóVilág 6.-ból kiesett Dorkát (20), hogy a netes kommentelők elkezdtek csipkelődni, és azt feszegetni: vajon ennyi volt-e a nagy szerelem Zsolt és Dorka között.
márc. 22
5:48
Húszmillió dolláros Matisse-t ad vissza egy norvég múzeum az örökösöknek (Infostart)
Visszaad egy norvégiai múzeum a törvényes örökösöknek egy 20 millió dollárt érő Matisse-festményt, amelyet még Hermann Göring náci vezető orozott el egy menekülésre kényszerített francia zsidó műkereskedőtől.
márc. 22
5:50
Imre örül, hogy újra itthon van (Blikk)
Füle — Hosszú idő után végre biztató hírt kaptunk az agydaganattal küzdő Bajor Imréről (57). A népszerű színművész legjobb barátja, Koós János (76) a Blikknek elmondta: Bajor a körülményekhez képest jól érzi magát, és a kedve is sokkal jobb azóta, hogy hazajött Kínából. A színművész továbbra is fülei otthonában gyógyul, kezelésekre majd innen kell bejárnia.
márc. 22
5:51
Csillagászati naptárként is szolgált az ősi sziklaváros, Petra (Infostart)
Nem csak esztétikai jelentősége miatt egyedülálló az ősi jordániai sivatagi romváros, Petra, a sziklákból kifaragott épületeit alapítói úgy tájolták, hogy a nap sugarai a szent helyekre vetődjenek, azaz az épületek egyfajta csillagászati naptárként is szolgáltak - derítették ki spanyol és olasz szakemberek több éves kutatás során.
márc. 22
5:51
Most annak van igaza, akinek ereje van (Kripto Akadémia)
Yurii Mushka, Ukrajna magyarországi nagykövete úgy véli, háborúval semmit nem lehet megoldani.
márc. 22
5:51
Spanyol nevelőnő gondoskodik a magyar származású trónvárományosról (ATV)
A kis György hercegre, Vilmos brit herceg és felesége, Katalin hercegnő kisfiára első nagy külföldi utazása során egy Spanyolországból származó nevelőnő gondoskodik.
márc. 22
5:53
Vádlott az al-Kaida hitszónoka (Kripto Akadémia)
A bírókat is meglepte, hogy végül mégis vallomást tett a terrorszervezet egykori szóvivője.
márc. 22
5:55
Krím és következményei (1.) (Kripto Akadémia)
Történelmi újraegyesítés történt? – Washington és Brüsszel nem ismeri el a referendumot – Kölcsönös egymásrautaltság.
márc. 22
5:57
Kijev aláírta a társulást (Kripto Akadémia)
Célzott szankciókra készül az Európai Bizottság – Ban Ki Mun kiállt a kisebbségi jogokért.
márc. 22
5:59
Javult az idő, roncsnak nyoma sincs (Kripto Akadémia)
Hiába minden, két hete sehol sem találják az eltűnt malajziai utasszállító repülőgépet.
márc. 22
6:01
Biennálé gyermekeknek és az ifjúságnak Kaposváron (Kripto Akadémia)
46 előadás lesz a Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, melyet május 5. és 10. között tartanak meg.
márc. 22
6:03
Közelkép - Csöszmöd nem Krahács (Kripto Akadémia)
Már a falu neve is telitalálat volt Baktai Ferenc, egykori népszavás kollégánk kabaréjeleneteiben, hiszen szállóigévé is vált: "Nyomják Krahácsot!"
márc. 22
6:09
Fosszilis trágya árulta el a vadjuh egykori élőhelyét (Infostart)
Fosszilis trágya árulta el, hogy a kanadai vadjuh egyszer már kihalt azon a lakatlan szigeten, ahová néhány évtizede betelepítették - derült ki egy amerikai tanulmányból.
márc. 22
6:09
Megnyílt a Tavaszi Fesztivál (Spa Trend Online)
márc. 22
6:09
Lezuhant egy sárkányrepülő Jakabszállásnál – fényképpel (ATV)
Lezuhant egy sárkányrepülő péntek este az 54-es főút mellett Jakabszállás térségében, vezetője a helyszínen meghalt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
márc. 22
6:11
Ma már nem verik az úszópalántákat (Spa Trend Online)
Gyurta Dani edzője könyvében betekintést enged az úszósport sokszor kegyetlen világába.
márc. 22
6:13
Megtörik-e a spanyol motorosok uralma? (Spa Trend Online)
Indul a gyorsaságimotoros világbajnoki szezon - nagy csata várható mindhárom kategóriában.
márc. 22
6:15
Mi húzza a magyar gazdaságot felfelé? (ProfitLine)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben és 2015-ben is kiegyensúlyozott marad, mivel a nettó export és a belső felhasználás is pozitívan járul hozzá a GDP bővüléséhez. A külkereskedelmi többlet fennmaradását az erőre kapó nemzetközi gazdasági környezet vezérli, míg a belső motor már a fogyasztás lesz - olvasható a kutatóintézet legfrissebb elemzésében,…
márc. 22
6:15
BL: micsoda műsor! (Spa Trend Online)
Revánsot vehet a Real Madrid a Dortmundon a tavalyi elődöntős kiesésért.
márc. 22
6:17
Újpest, válságövezet (Spa Trend Online)
Elképzelhető, hogy a lila-fehér egyletnek a Diósgyőr elleni lesz az utolsó fellépése.

Keresés