Lázár János elképzelhetetlennek tartja, hogy ne adják át a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által kért dokumentumokat a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) által támogatott civil szervezetek.
Vendéglátós barátjának adott információkat adóellenőrzésekről az a revizorként dolgozó férfi, akinek a büntetőpere pénteken kezdődött meg a Szolnoki Törvényszéken.
Ghána labdarúgó-válogatottja 2–2-es döntetlent ért el Németország ellen, az afrikaiak második gólját szerző Asamoah Gyan szerint taktikailag hibátlanul teljesítettek a találkozón.
Miroslav Klose beállította Ronaldo tizenötös vb-gólrekordját, illetve negyedik vb-jén talált be az ellenfelek kapujába, ami korábban csak a brazil Pelének és a német Uwe Seelernek sikerült.
A Real Madrid hazai környezetben remek rajt után 87–78-ra nyert a Barcelona ellen, így a spanyol férfi kosárlabda-bajnokság egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőjében 1–1-re módosította az állást.
A konzervatív csoportokkal szemben indított vizsgálatra vonatkozó, eltűnt belső elektronikus levelezésről faggatták pénteki képviselőházi meghallgatásán republikánus honatyák John Koskinent, az amerikai adóhivatal (IRS) vezetőjét.
A nigériai válogatott 1-0-ra nyert a bosnyák csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában. Korábban az afrikai válogatottak közül csak az elefántcsontpartiak nyertek.
Ha van valamilyen fontos tanulsága a szombati mérkőzéseknek, az nyilvánvalóan az, hogy újfent kiderült, nincsenek - vagy csak nagyon ritkán akadnak - könnyű mérkőzések a világbajnokságon. Az argentinok az irániak elleni és a németek a ghánaiak elleni mérkőzése kapcsán a legtöbb elemző az esélyesebb válogatott könnyű győzelmére számított. Aztán egyik sem lett sima mérkőzés, sőt a Nationalelf nem is…
Bosznia-Hercegovina egygólos vereséget szenvedett Nigériától, így a csoportkör után biztosan elbúcsúzik a világbajnokságtól. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!
Edin Dzeko találatát érvénytelenítették, és a Man. City csatára Muhamed Besic átadását sem tudta gólra váltani a 93. percben, így nyert Nigéria. A mérkőzés összefoglalójának megtekintéséhez kattintson ide!
Tekintettel arra, hogy a puffadás és a teltségérzés hátterében számos életmódbeli és táplálkozási hiba, illetve gasztroenterológiai elváltozás állhat, a kezelés minden esetben a kiváltó októl függ. A legtöbb esetben azonban a tünetek enyhülését és megszűnését érhetjük el a mindennapi szokásaink megváltoztatásával.
Az argentin válogatott szurkolói rendesen megünnepelték a továbbjutást, ami a házigazdáknak nem tetszett. Számolatlanul repültek az üvegek, alaposan „átrendezték” Belo Horizonte sétálóutcáját.
A kínai médiafelügyelet megvédi az újságírók jogait, miközben fellép azok ellen az újságírók ellen, akik önkényes leleplezésekkel fenyegetnek, zsarolnak és visszaélnek a nyilvánosság erejével - közölte a hivatal egyik vezetője egy minap közreadott rendelkezéshez fűzött magyarázatként.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három) 35 (harmincöt) 37 (harminchét) 43 (negyvenhárom) 52 (ötvenkettő) Joker: 563469. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 1 766 980; a 3 találatos szelvényekre 18 190; a 2 találatos ...
Budapest ‒ Sajnos már csak fotókon láthatja Grosics Gyulát (†88) családja. Az Aranycsapat legendás focikapusa múlt pénteken, hosszú betegség után hunyt el, emlékét sok ezer képkocka és film őrzi.
Újraválasztották a Jobbik országos elnökévé Vona Gábort a párt szombati tisztújító kongresszusán, ahol három alelnök mandátumát meghosszabbították, s három újat választottak. A több mint 500 küldött 95 százaléka támogatta Vona Gábort a titkos szavazáson. A pártelnök újságíróknak azt mondta: ezt a bizalmat óriási megtiszteltetésnek tartja, s örül annak az öt százaléknak is, amelyik nem szavazott…
Magyarország — Egy Bakonyban túrázó holland fiatalember és egy kétgyermekes, francia állampolgárságú édesanya – bár soha nem találkoztak, de ami közös bennük, hogy mindketten Magyarországon tűntek el az elmúlt napokban.
Budapest – Nem fogadták az infarktusgyanús Jolán nénit (77) az első kórházban. Az asszonyt négy órát utaztatták a rohammentőben, végül a mentőorvos könyörgésére sikerült csak kórházba fektetni.
Budapest – Még annyit mondjál, hogy „én nem is zavarok tovább", és menj ki az ajtón – hangzott el a rendezői utasítás, és a kezdő színész teljesítette a kérést, bár elsőre nem tudta kinyitni a díszletajtót.
Budapest — Kihívás volt, hogy különösebb maszkírozás nélkül kell 40 életéven átívelnem 40 forgatási napon. De ha egy rendező megbízik bennem, az engem is inspirál. Ma például megcsinálták a hajamat, majd feladták rám ezt a csodaszép ruhát, és máris félig megteremtett egy figurát – magyarázta Ónodi Eszter (41) a lezárt Lónyai utca közepén, a múlt század 30-as éveit idéző automobilok…
London — Nálunk is sikerrel debütált a Hogyan rohanj a veszTEDbe című korhatáros vadnyugati móka, amelynek revolverhősnő főszerepe jó hatással volt Charlize Theronra. Az Oscar-díjas hollywoodi sztárt felszabadította a szabadszájúság élménye, interjú közben is kedvére káromkodott a londoni luxushotelben, de közben magánéletéről is beszélt.
Budapest – Csak napokra látja vőlegényét Szepesi Niki (26). Az egykori úszónő szerelme májusban döntött úgy, hogy anyagi megfontolásból külföldre megy dolgozni. Ádám most felszolgálóként egy folyami hajóval járja a vizeket, és ezért egyelőre az esküvőt is lefújták.
Füle—Budapest — Mentő szállította kórházba az egyre kritikusabb állapotban lévő Bajor Imrét (57) péntek este! A Vasárnapi Blikk megtudta: az agydaganattal küzdő színészt az egyik kórház belgyógyászatán kezelik.
Önkéntes importkorlátozást kér a borkereskedőktől a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) annak érdekében, hogy vissza lehessen szorítani az olasz borok piaczavarónak tartott behozatalát – írja az agrárszektor.hu.
Legalább 2500 fogyasztónál kellett szombaton a reggeli órákban lekapcsolni az áramot Eger egy jelentős részén. Pedig csak egy asztalos üzem gyulladt ki, csakhogy az ottani nagyfeszültségű vezeték miatt ki kellett kapcsolni az áramot. A tűz az épület tetejét és a műhely egy részét teljesen tönkretette. Részletek a videóban.
A legutóbbi munkapiaci költségadatok az euróövezeti deflációs veszély növekedésére utalnak - vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
A Dumaszínház 36 éves humoristájának – aki a Heti Hetesben is szerepelt korábban – halálhíre megdöbbentette a kollégákat. A „túlmozgásos útkeresőt” gyászolják a pályatársai.
A Budavári Palota kupolájának panorámája, magyar festők önarcképei, flamencoelőadás, eredeti Varázsfuvola kotta, első világháborús gulyáságyú: csak néhány különlegesség azok közül, amelyet megtekinthettek a látogatók a Múzeumok éjszakáján.
A szervezők szerint még sosem voltak olyan kevesen a New Orleans Clubban, mint péntek este, amikor Krasznai Tünde adta első önálló koncertjét. Az aranytorkú énekesnőt egykori mentora nem, de Londonban élő korábbi szerelme meghallgatta.
Lejárató kampányt vagy őszinte vallomást láthatunk a melegek társkeresőjén, ahol Feng Ya Ou Ferenc fotójára és adatlapjára bukkantunk. A hirdetőt a szexranditól a komoly párkapcsolatig minden érdekli.
A Budavári Palota kupolájának panorámája, magyar festők önarcképei, flamencoelőadás, eredeti Varázsfuvola kotta, első világháborús gulyáságyú: csak néhány különlegesség azok közül, amelyet megtekinthettek a látogatók, ha a szombati Múzeumok éjszakáján a budai Vár felé vették útjukat.