Pete Carroll, a Seattle Seahawks főedzője sokak által érthetetlen játékot hívott a Super Bowl utolsó percében, amikor is csapata az ellenfél egyyardos vonalánál járt, s egy touchdownnal minden bizonnyal megnyerte volna a mérkőzést. Russell Wilson irányítónak passzolnia kellett, de ő az ellenfél játékosának a kezébe dobta a labdát. Öt ok, hogy miért választhatott passzjátékot az edző.
Az ösztöndíjasok havonta nettó 100 ezer forint juttatásban részesülhetnek, ha vállalják, hogy a szakvizsga után az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak majd, és nem fogadnak el hálapénzt.
Részvétét fejezte ki az Európai Unió, Obama amerikai elnök pedig élesen elítélte Goto Kendzsi lefejezését. A japán újságíró kivégzéséről az Iszlám Állam tett közzé videót. A dzsihadisták fogságában lévő jordán pilóta sorsáról egyelőre nincs hír. További információk a videóban.
A horvát kormány döntése, amelynek értelmében rögzíti a frank árfolyamát 6,39 kunán, Ausztria kérésére az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága elé kerül megvitatásra – számolt be a horvát média vasárnap.
Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevízióban vasárnap sugárzott interjújában ismételten elutasította, hogy a “terrorizmus elleni” harcot a “radikális iszlám elleni háborúnak” vagy “vallásháborúnak” minősítse. Érvelése szerint az ilyen címkézés akadályozná a radikális ideológiák kiirtását a muszlim közösségekben. “Nem játszom szójátékot a címkékkel. Úgy hiszem, mindannyian elismerjük, hogy ez…
Amint arról beszámoltunk, a New England Patriots nyerte meg a XLIX. Super Bowlt, miután az arizonai University of Phoenix Stadionban megrendezett mérkőzésen 28–24-re legyőzte a Seattle Seahawkst. Íme, a nagydöntő legjobb pillanatai!
Egy éves az alap, amelynek kezelője a természettudományok módszereit is beveti a vagyonkezelésnél. A forint szerinte nem drága, a magyar részvények eleget estek, leginkább azonban a Mol, az OTP, és az MNV devizakötvényeit kedveli. A Bitcoin nem halt meg, de magyar alapba egyébként sem lehet vásárolni belőle.
Különösen méltánytalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a korábbi ígéretek ellenére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói kimaradnak a közszolgálati életpálya-modellből, a szakszervezet ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult - közölte Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke.
A WHO szerint Európa-szerte nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központtal (ECDC) közös, legfrissebb influenza jelentése szerint elsősorban Észak- és Nyugat-Európa érintett. Magyarországon 47 600-an fordultak orvoshoz az elmúlt héten ilyen tünetekkel.
Angela Merkel német kancellár látogatása miatt a tömegközlekedésben is várhatóak időszakos változások a hétfői nap folyamán, főként délelőtt és késő délután. Az előre tervezett forgalomkorlátozásokról és valósidejű közlekedési információkról a BKK honlapján lehet tájékozódni.
Minél több szakemberre van szükség Magyarországon a termelésben; ezt a célt szolgálta a szakképzési rendszer átalakítása, amelyet Magyarország a német mintát alapul véve hajtott végre - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter német nagyvállalatoknak rendezett befektetői fórumon január 30-án Budapesten.
Megmozdult a hitelpiac 2014-ben: 240 milliárd forint lakáshitelt vett fel a magyar lakosság a bankoktól, ami 59%-os növekedést jelent 2013-hoz képest. Jó hír, hogy a bankok év végén sem húzták be a...
Körülbelül ezer fogyasztónál nem lesz áram Pilis településen, a városban lezárták a 4-es főutat a Rákóczi útnál történt baleset miatt - közölte a katasztrófavédelem hétfő hajnalban.
A Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadárok fokozódó támadásainak hatására a NATO katonai vezetése és az amerikai kormány több tisztségviselője egyre inkább hajlik arra, hogy az Egyesült Államok védelmi célú fegyverekkel és felszereléssel lássa el a kijevi kormány ostromlott erőit - mondták el vasárnap a The New York Timesnak (NYT) amerikai tisztségviselők.
A New England Patriots 28-24-re legyőzte a címvédő Seattle Seahawks együttesét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) arizonai Glendale-ben rendezett vasárnapi döntőjében, a 49. Super Bowlon.
Körülbelül ezer fogyasztónál nem lesz áram Pilisen, a városban lezárták a 4-es főutat a Rákóczi útnál történt baleset miatt – közölte a katasztrófavédelem.
Nem fogunk unatkozni ezen a héten sem, az amerikai Fed legutóbbi döntését követően ugyanis minden eddiginél jobban felértékelődtek a makrogazdasági adatközlések a piac számára. Az inflációs és...
Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevízióban vasárnap sugárzott interjújában ismételten elutasította, hogy a "terrorizmus elleni" harcot a "radikális iszlám elleni háborúnak" vagy "vallásháborúnak" minősítse.
A magyar választópolgárok Németországra tekintenek első számú szövetségesként, és a két ország közti minél szorosabb politikai és gazdasági együttműködést támogatják - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A témáról az összes megkérdezett közel harmada beszélt a felmérést megelőző két hétben, 22 százalékban pozitív véleményt alkotva.
Tizennyolc államon söpör majd végig téli vihar az elkövetkező napokban az Egyesült Államokban, amely csaknem százmillió embert érinthet közvetlenül - közölte vasárnap az amerikai meteorológiai szolgálat.