Így a korábban gondoltnál is alacsonyabb infláció és ezzel nagyobb fogyasztás, kedvezőbb külső egyensúly várható 2015-ben - áll a gazdaságkutató legfrissebb előrejelzésében.
Budapest — Megkülönböztetett figyelmet kap a hazai sportélet, amióta újra Orbán Viktor (51) tölti be a miniszterelnöki posztot, valósággal ömlik a pénz erre a területre.
Paudits Béla évek óta gondoskodásra szorul: két éve fogadta otthonába azt a férfit, aki támasza a bajban. A színművészt az sem érdekli, hogy emiatt az emberek körülötte azt pletykálják, meleg.
Képzeljük el, hogy az adóbevallásunk néhány fénymásolt lap, amire azt írunk, amit akarunk. Nem kell könyvelő, ügyvéd, húszoldalas használati utasítás, háromkilónyi igazolás, szerződés, kimutatás, számla.
Nyilvánosságra hozták a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait. Sokan eladósodtak, mások nagyot kaszáltak tavaly. Jet ski és traktor is van honatyáink garázsában.
Pierrot tíz évvel ezelőtt többek közt magánéletére hivatkozva szállt ki a Megasztár zsűriszékéből. Hogy azóta hogyan alakult a családi élete, azt nem tudni biztosan. Csak egy karikagyűrű és a közösségi oldalán egy fotó árulkodik arról, hogy új családot alapított.
Körülbelül ezer fogyasztónál nem lesz áram Pilisen, a városban lezárták a 4-es főutat a Rákóczi útnál történt baleset miatt – közölte a katasztrófavédelem.
A néhány órás vizit keretében a német kancellár először Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat európai uniós kérdésekről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról.
A Magyarországon tevékenykedő német vállalatok az itt termelt nyereség több mint felét újra befektetik, mert hosszú távra terveznek - mondta a Napi Gazdaságnak Lieselore Cyrus német nagykövet.
A szolgálati törvény az illetményemelést leszámítva egyértelműen az állomány eddig meglévő jogainak további csökkenését, elvonását tartalmazza, ezért a javaslatot a szolgálati viszonyban állók többsége érdekében nem támogatják - közölte Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának elnöke a Népszavával.
Magyarországon eddig körülbelül 100.000 lézeres szemműtétet végeztek, ebből több mint 70.000 kezelést Sasszem eljárással. 10-ből 7-en a Sasszemkezelést választják. Miért?
Az ukrán erők által az elmúlt hetekben elszenvedett sorozatos kudarcok miatt azonban az Obama-kormány új megközelítésben vizsgálja a katonai támogatás kérdését" - írta a The New York Times.
Az eddigi értékesítési matricaértékesítési adatok szerint többen használják a gyorsforgalmi utakat, mint tavaly ilyenkor - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.
Nem áll meg a budapesti Kossuth Lajos téren az M2-es metró ma. Angela Merkel német kancellár látogatása miatt emellett több főútvonalat is lezárnak időszakosan a fővárosban.
Jó reggelt mindenkinek, szép napunk lesz ma a met.hu előrejelzése szerint. „A Kárpát-medence időjárását a medencétől délre vonuló, keletre helyeződő ciklon alakítja. Csapadékrendszere főként az ország déli területeit éri el, majd hétfőn már – a ciklon távolodtával – emelkedik a … Folytatás
Afrikai diplomáciai források elmondása szerint az etiópiai Addisz-Abebában született megállapodás azt vázolja fel, hogy a két vezető miként osztja meg a hatalmat a majdani átmeneti kormányban.
Japánnak együtt kell működnie a nemzetközi közösséggel a terrorizmus elleni harcban, és meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy akciót indíthasson külföldön bajba került állampolgárainak megmentésére - mondta Abe Sindzó miniszterelnök hétfőn.
A görög kormány azt szeretné elérni, hogy a hitelezők enyhítsék a Görögországnak nyújtott gazdasági segélycsomaggal kapcsolatos, szigorú fiskális előírásokat.
Az Üllői út 24-ben nyíló központ utcai helyiségében tíz olyan rászorulót tud fogadni az Evangélikus Diakónia, akinek - akár van saját otthona, akár nincs - nem tud nappal fűtött helyen tartózkodni.
Nem érti E. Krisztián családja, hogy 33 éves rokonuk miért kezdett lövöldözni szombaton este az M1-es autópálya tatabánya-újvárosi lehajtójánál lévő gyorsétterem közelében.
Zenei és képi illusztrációval színesített rocktörténeti előadásokat tart Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró februártól minden hónap első szerdáján a fővárosi Örkény István Könyvesboltban.