2015. július 1. szerda

júl. 1
5:28
Gyurcsány cégéről határoztak (Alternatív Energia)
júl. 1
5:30
Kamu utazás a Vaterán (Alternatív Energia)
A károsultak most a pénzükért futnak, a rendőrség nyomoz.
júl. 1
5:32
Az iskola nem az életre nevel (Alternatív Energia)
Motivációs tábor indul kamaszoknak: célja, hogy segítsen helytállni a való életben.
júl. 1
5:34
Uber-sofőrre támadtak fővárosi taxisok (Alternatív Energia)
Egy, a napokban elfogadott taxisrendelet előírja, hogy 2018-tól csak taxisok uberezhetnek.
júl. 1
5:36
Ellenőrzik a jegybankot (Alternatív Energia)
Egy év alatt közel 300 milliárd forintot költött el a jegybank ingatlanvásárlásra, alapítványokra.
júl. 1
5:39
Nőtt az elektronikus fizetési módok forgalma (Infostart)
Nőtt az elektronikus fizetési módok forgalma 2015 első negyedévében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, a legszembetűnőbb növekedés az érintőkártyák és az érintéses fizetést lehetővé tevő terminálok számában volt megfigyelhető.
júl. 1
5:42
Erdőőrség alakul Romániában (Infostart)
Erdőőrség megalakításáról hozott sürgősségi rendeletet keddi ülésén a román kormány, amely így próbál gátat szabni az évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető illegális erdőirtásnak.
júl. 1
5:42
Szeptembertől már lehet magáncsőd (Kripto Akadémia)
Igennel az előterjesztők mellett a fideszesek és a jobbikosok voksoltak.
júl. 1
5:42
Paksi bővítés – Az Alstom csúcsminőségű gőzturbinával indul a Rosatom közbeszerzésen (GazdaságPortál)
Az Alstom a csúcsminőséget képviselő (Arabelle típusú) termékre épülő turbinaszigetet ajánlja a Paks-II beruházáshoz a Roszatom várható közbeszerzésén, a felmérések szerint 3-5 magyar cég tudna kapcsolódni a turbinasziget tervezői, gyártási és kivitelezői munkájába, illetve szervizelésébe. Philippe Anglaret, a nemzetközi cég atomerőmű üzletágának vezetője kedden magyar újságíróknak elmondta, hogy…
júl. 1
5:44
Válaszol: Ligeti Miklós, a Transparency International jogi vezetője (Kripto Akadémia)
júl. 1
5:46
Egybeeső és ütköző érdekek (Kripto Akadémia)
Kínai térhódítás Szibériában? – Szorosabb politikai együttműködés Moszkva és Peking között – Dél-kínai-tengeri ambíciók.
júl. 1
5:48
Líbiában készítették fel a tunéziai merénylőt (Kripto Akadémia)
Líbia közkedvelt célpontja lett a terrorszervezetek, amelyek hasznot húznak a fejetlenségből.
júl. 1
5:50
Chris Christie is indul 2016-ban (Kripto Akadémia)
Eddig már 14-en jelentették be, hogy megpályázzák a republikánus elnökjelöltséget.
júl. 1
5:51
Ez a hála Matolcsyéknak? - Kiábrándítóan viselkednek a banki ügyfelek (Portfolio)
Nem hozott áttörést a banki hitelezésben május hónap: a lakossági hitelkihelyezések növekedése visszaesett, a vállalati hitelkihelyezések pedig mélypontra estek. Annak ellenére történt mindez, hogy a...
júl. 1
5:51
Ők a legszegényebb magyarok: ennyiből élnek (Pénzcentrum)
Tízezrek nyomorognak a legelmaradottabb kistérségekben....
júl. 1
5:52
Jemenben is lecsapott az Iszlám Állam (Kripto Akadémia)
Rivalizálás folyik az országban az IS és az al-Kaida között.
júl. 1
5:54
Akár egy hét is lehet az iráni halasztás (Kripto Akadémia)
A Nyugat egyértelmű elkötelezettséget vár Teherántól, hogy lehetővé teszi a szigorú nemzetközi ellenőrzést, a katonai létesítményekét is.
júl. 1
6:00
Magyar-szerb kormányülés lesz Budapesten (Infostart)
Együttes ülést tart a magyar és a szerb kormány szerdán Budapesten.
júl. 1
6:00
A hatalom tudatosan agyatlanít (Kripto Akadémia)
A fennkölten hazug szövegek szembekerülnek a valósággal.
júl. 1
6:02
Harmincmillióért vette a meccseket az olasz elnök (Kripto Akadémia)
A Catania korábbi elnökének „csak” annyi volt a célja, hogy csapata ne essen ki a másodosztályból.
júl. 1
6:04
"Nem bírtuk fizikálisan" (Kripto Akadémia)
Benedek Tibor a világbajnokság érdekében nem terhelhette túl játékosait.
júl. 1
6:06
Közelkép - A legendás Újhold (Kripto Akadémia)
" Gyerekfejjel még ismerhettem az újholdas írókat, akik ma már a magyar irodalom klasszikusai. "
júl. 1
6:08
Nyíri Szása lesz a Bóta Café vendége (Kripto Akadémia)
Érdekes, humorral fűszerezett történetei vannak a különböző fogásokkal kapcsolatban.
júl. 1
6:10
A regényírás hosszútávfutóknak való (Kripto Akadémia)
Totth Benedek: talán vissza lehetne csábítani a fiatalabbakat a könyvekhez, róluk is szólhat az irodalom.
júl. 1
6:12
Közelről bámuljuk a szerb csodát (Kripto Akadémia)
Huszonegy „oroszlán” a világbajnok focicsapat keretében.
júl. 1
6:14
Federer és Nadal is könnyedén továbbjutott (Kripto Akadémia)
Az angol nyílt teniszbajnokság második játéknapján Federer három szettben győzte le a bosnyák Damir Dzumhurt.
júl. 1
6:16
Történelmet írhat Chile (Kripto Akadémia)
A házigazdák 2-1-re legyőzték Perut az elődöntőben, így bejutottak a fináléba.
júl. 1
6:18
Ilyen nincs: Amerikában is van egy Görögország! (Privátbankár)
Amíg Európát a görög válság kínozza, addig jó alkalmat látott egy különleges státuszú terület, hogy görög módra benyújtsa a számlát a saját „anyaországának”. Egy karibi szigetről van szó, amely hogy-hogy nem, az USA területe lett úgy, hogy közben mégsem teljesen az, és egy arányában görög méretű adóssághegyen ül.
júl. 1
6:18
Állam az államban (Kripto Akadémia)
Egyre-másra születnek elrettentő ítéletek, de a törvény nem mindenkit kötelez.
júl. 1
6:18
Július elsejével egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató (hirado.hu)
Egybeolvad a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt.
júl. 1
6:20
Túl bonyolult ez (Kripto Akadémia)
Az alapellátás egyik nagy tudású oktatója nem kevés öniróniával sütötte el a viccet a háziorvosok szerepéről...
júl. 1
6:20
Kigyulladt egy 100 négyzetméteres épület Pest megyében (hirado.hu)
A 100 négyzetméteres műhely - ahol kész és félkész bútorok égnek - egy nagyjából 300 négyzetméteres csarnok része. Az épület másik felében autószerelő műhely működik.
júl. 1
6:22
Kapanyél (Kripto Akadémia)
Amúgy nem először ment helybe a kormány a pofonért.
júl. 1
6:22
Gaskó elindul a VDSZSZ elnöki posztjáért (hirado.hu)
Kihívója Halasi Zoltán lesz.
júl. 1
6:24
Szőrös "szuperpáncéllal" rendelkező ősférget találtak Kínában (Infostart)
Félmilliárd évvel ezelőtt élt szőrös, "szuperpáncéllal" rendelkező férget találtak Kínában. A tudósok szerint az első olyan állatok közé tartozhatott, amelyek testüket páncélzattal védték - ismertette a frissen publikált felfedezést a The Guardian.
júl. 1
6:24
Ősszel már a családbarát közgondolkodást erősítené a kormány (444.hu)
Orbán Viktor felszólította Lázár Jánost, hogy szeptember 1-re dobjon össze egy jó kis kampányt.
júl. 1
6:24
Mit nekünk Unió (Kripto Akadémia)
Vacak 8 millió euróval minket nem lehet lekenyerezni.
júl. 1
6:26
Argentína is döntőbe jutott a Copa Americán (444.hu)
Ráadásul kiütéssel! 6:1-re nyertek Paraguay ellen, így a döntőben megmérkőzhetnek a kétszer egymás után emberelőnyben is csak egy góllal győző, eddig a hazai pálya minden előnyét élvező chileiekkel. Argentína 1993, az utolsó Copa America-győzelme óta nem nyert semmit, Chile pedig … Folytatás
júl. 1
6:28
A határok ellenőrzése ma már globális játszma (444.hu)
Egy útvonal bezáródik, erre egy másik megnyílik. Igazán egyszerű, de a bevándorlás európai szabályozói mégsem képesek felfogni ezt az alapszabályt. Ruben Andersson vezető migrációszakértő cikke a 444-en.
júl. 1
6:30
Így készítse el a kata alól kikerülő cég nyitómérlegét (Adózóna)
Ha egy a kisadózók tételes adóját (kata) választó gazdasági társaság bármilyen okból kikerül a kata hatálya alól, kénytelen szembesülni azzal a kellemetlen ténnyel, hogy a kikerülést követő nappal nyitómérleget kell készítenie, melyet könyvvizsgálóval kell hitelesíttetnie.
júl. 1
6:30
Érdekes! Másképp parkolnak a férfiak és a nők (ProfitLine)
A Goodyear a magyar sofőrök parkolási szokásainak vizsgálatával bízta meg az NRC Netpanelét 2015 júniusában, akik 1200 fős mintavétellel mérték fel a 18-59 éves magyar lakosság parkolási szokásait.
júl. 1
6:30
Már 141 halottja van a keddi indonéziai légikatasztrófának (444.hu)
Folyamatosan emelik ki a holttesteket a lakónegyed romjai alól, amire egy katonai szállítógép zuhant.
júl. 1
6:30
Az Uber két vezetőjének szeptember 30-án kell bíróság elé állnia Franciaországban (GazdaságPortál)
Szeptember 30-án mond ítéletet a párizsi büntetőbíróság a taxisok által tisztességtelen versennyel vádolt Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás és két vezetője ellen folyó eljárásban – közölte kedden a párizsi ügyészség. Az amerikai szolgáltatásnak, valamint Thibaud Simphal vezérigazgatónak és Pierre-Dimitri Gore Coty nyugat-európai igazgatónak megtévesztő kereskedelmi gyakorlat, a taxis…
júl. 1
6:36
Pénteken és hétfőn is rendkívüli ülést tart az Országgyűlés (Infostart)
A kormány péntekre és hétfőre is kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.
júl. 1
6:36
Sikerek az úszó ob-n (Infostart)
Kenderesi Tamás fantasztikus idővel győzött 200 méter pillangón, míg Bernek Péter és Kapás Boglárka harmadik aranyérmét gyűjtötte be az úszók Győrben zajló országos bajnokságának keddi versenynapján.
júl. 1
6:36
Fehér egerek és emberek (Alternatív Energia)
Találtuk: http://tozsdemamor.blog.hu/
júl. 1
6:36
Házi kedvencünk is lehet allergiás, így vehetjük észre (hirado.hu)
A szakember azt tanácsolja, hogy ne tartsuk steril környezetben az állatot, inkább vigyük sokat a természetbe.
júl. 1
6:36
Ukrajna nem vásárol több földgázt Oroszországtól (ATV)
Ukrajna bejelentette kedd este, hogy július 1-jétől nem vásárol földgázt Oroszországtól, mert az illetékeseknek nem sikerült egyezségre jutniuk a fizetendő árról. A két ország energiaügyi minisztere Bécsben tárgyalt erről egymással a nap folyamán.
júl. 1
6:38
Nem volt meglepetés a késő délutáni programban Wimbledonban (Infostart)
A késő délutáni programban valamennyi kiemelt játékos sikerrel vette az első fordulós mérkőzését a wimbledoni nyílt teniszbajnokság keddi játéknapján.
júl. 1
6:38
Gazdagodunk (Alternatív Energia)
Riporteri idézésre fölbukkant a Duna tévé képernyőjén Banai Péter Benő úr, a nemzetgazdasági minisztériumból.

Keresés