Kongresszusi meghallgatásra idézték be Tim Cookot, az Apple informatikai cég vezérigazgatóját és James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját helyi idő szerint pénteken az Apple-telefonok titkosításának ügyében.
Hosszú tárgyalások után létrejött a kompromisszumos megállapodás Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.
Ülést hívott össze szombatra David Cameron miniszterelnök, aki a brit reformigényekről a brüsszeli EU-csúcson elért megállapodást vitatja meg kormányának tagjaival.
Egy évig bírta az Országos Roma Önkormányzat élén Hegedüs István elnök, majd a héten lemondott posztjáról. Az ORÖ körül sokasodó milliárdos nagyságrendű pénzügyi botrányok ellenére Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott még mindig élvezi a kormány bizalmát, sőt az sem kizárt, hogy az önkormányzat új vezetője ismét az ő hívei közül kerül ki. Egy másik forgatókönyv szerint Farkas kezét elengedik,…
Cser Ágnes szerint a jelenlegi tüntetéseket szervező, valamint a sztrájkot kilátásba helyező szakszervezeti vezetők szándéka nem a pedagógusok érdekeinek érvényesítése, hanem a kormány gyengítése.
Az Egyesült Államok alkotmányának legmarkánsabb konzervatív védelmezője távozott az élők közül Antonin Scalia Legfelsőbb Bírósági bíró váratlan halálával. Helyének betöltése belpolitikai szempontból hasonlóan meghatározza Amerika jövőbeli arculatát, mint a soron következő elnökválasztás. A Hetek cikke.
Az idei lomtalanítási szezonban két újrahasználati központban is le lehet majd adni olyan tárgyakat, amelyeket mások még használni tudnak, a rászorulók ezeket egy minimális tárolási díj ellenében elvihetik - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
A jelentős veszteséget felhalmozott vállalkozás külföldi tulajdonosa elengedi a teljes szállítói tartozást. Ezzel azonban nincs vége a dalnak. Hogy milyen adó- és egyéb terhekkel kell számolnia a magyar vállalkozásnak, azt Pölöskei Pálné szakértőnktől tudjuk meg.
Jellemzően a három leghátrányosabb helyzetben lévő megyéből - Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyéből - rabolják vagy adják el szexrabszolgának a 14 és 23 év közötti lányokat és fiúkat.
A munkahelyi tevékenységek 45 százaléka már most automatizálható lenne az Egyesült Államokban, és ez az arány a jövőben nyilván csak emelkedni fog. Persze egyik napról a másikra rendszerszinten...
Balatonaliga – Balatonfüred – Pécsely – Badacsonyörs – Keszthely – Fonyód – Balatonboglár – Siófok – Balatonaliga. Nem a Balaton Expressz állomásai, hanem az idén jubileumi, tizedik alkalommal megrendezésre kerülő UltraBalaton mérföldkövei. A május 27-29-e között rendezendő, 220 km-es távú verseny egyik mottója: Csak egy kör a Balaton körül, amelyre a Nemzeti Sport csapata is vállalkozik.
Ma a felhők már csak gomolyogni fognak, de olyan undorító esőtől, mint ami az elmúlt napokban csöpögött, már nem kell tartani. A napsütésből pedig már látni is valamit. Kisebb csapadék azért még északkeleten előfordulhat, főleg a délelőtt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5-10 fok között várható.(met.hu)
A Rák boldog, mert sikerült új útra lépnie, az Oroszlán bárhova is megy, mindenütt ő lesz középpontban, a Mérleg teljesen elvarázsolódott új kapcsolatától.
Több változat ismert arról, hogy a balatonakali művelődési házban rendezett buliról miért kellett kórházba szállítani a volt válogatott kézilabdázó G. Gy. fiát.
Ötven kiállító több száz termékét, köztük kávé-, bor-, párlat- és koktélkülönlegességeket kóstolhatnak meg az érdeklődők a KávéBár Bazár budapesti rendezvényén szombaton és vasárnap.
Mint beszámoltunk róla, George F. Hemingway, a Bp. Honvéd tulajdonosa súlyosan kritizálta Andó-Szabó Sándort, a múlt heti Honvéd–Haladás NB I-es bajnoki játékvezetőjét, amikor azt írta, „mészárlás történt bírói segédlettel”. Az eset nem maradt reakció nélkül, a szombathelyiek szerint etikátlan és felháborító Hemingway véleménye.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,54 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 23 171,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.