Bevezetése óta nagy fejtörést, galibát okoz a behajtási költségátalányra vonatkozó, folyton változó szabályok értelmezése. Olvasónk meglepődve tapasztalta, hogy a szállítója két-két és fél évvel ezelőtti számlák esetében terhelt rá behajtási költségátalányt az egyéni vállalkozására. Hunyadné Szűts Veronika, igazságügyi adó- és járulékszakértőnk válaszolt.
Újabb fideszes képviselőkről derült ki, hogy családtagjaik állami támogatásokra pályáztak és nyertek. A Blikk írta meg, hogy több kormánypárti képviselő és politikus felesége is kapott támogatást napkollektorokra. Az egyik érintett az ATV Híradónak azt mondta: még a feltételezés is nonszensz, hogy a felesége azért nyert, mert képviselő a férje. A DK gusztustalannak tartja a történteket és…
Várhatóan nem fog jelentősen a lengyel hozam alá esni a magyar azt követően, hogy a napokban közel 15 év után először lett negatív a két referenciaérték közti különbség - olvasható az Erste Bank...
„Egy anticiklon épül le térségünkben, hiszen péntek estig folyamatosan süllyed a légnyomás. Szombaton már egyre inkább a Kárpát-medence fölé húzódik egy magassági teknő”- jelzi előre a met.hu. Izgatottan várjuk!
A városi fiatalok a korábbi negyedévnél kevésbé voltak elégedettek jelenlegi helyzetükkel az első negyedévben, kilátásaikat azonban optimistábban ítélték meg.
A januárban elfogadott menetrendhez képest idén több mint 25 milliárd forinttal több uniós forrás áll a Pest megyeiek rendelkezésére a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) Éves...
A Bika végre olyan barátra lelt, akiben maradéktalanul megbízhat, az Ikrek újdonságra és változatosságra vágyik, az egyedülálló Mérleg most megtalálhatja párját.
Az udvaron talált üveggel vagdosták magukat kisgyermekek a Heim Pál Gyermekkórházban – állítja egyikük édesanyja. Arra hivatkozva utasították el 12 éves lánya kezelését, hogy a gyerek nem tartotta be a házirendet.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett a családi adókedvezmény is megmarad, a kétgyermekesnek járó támogatás még emelkedni is fog - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára az M1-es aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Shakespeare-lázban ég Nagy-Britannia, és e hét végén szinte átláthatatlan programözönben csúcsosodik ki a hosszú hónapok óta tartó készülődés. Kiállítások, vásárok, ismeretterjesztő programok százai várják a művelődni vágyókat országszerte, de azok sem maradnak hoppon, akik csak némi szórakozást vagy családi programot keresnek. Sablonosnak semmiképpen sem mondható happeningek segítik hozzá a…
A menekültipar – ezzel a címmel jelent meg Udo Ulfkotte könyve. A német tényfeltáró újságíró annak járt utána, hogy kik és pontosan mekkora hasznot húznak az Európába érkező menekültek millióiból.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a negyeddöntős párharc harmadik mérkőzését is megnyerte a Cleveland Cavaliers és a San Antonio Spurs – mindkettő idegenben győzött –, így már csak egy sikerre van a továbbjutástól az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 262,86 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 26 747,09 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az OTP húzta lefelé a piacot, amit a ...