Emelkedésbe kapcsolt a mai kereskedésben az olaj, amit részben az válthatott ki, hogy a Goldman Sachs bemondta, jelentős fordulat következett be a kereslet-kínálati kilátások terén. Vagyis a csaknem...
A titkos Sykes-Picot paktum nélkül valószínűleg nem létezne sem Szíria, sem Irak, sem Libanon, sem Jordánia. Ez az egyezmény szította a legvéresebb indulatokat a vidéket, ebből nyert erőt az ISIS is.
Mint arról beszámoltunk, Gonzalo Higuaín 36 találattal megdöntötte a Serie A-ban az egy szezonban egy játékos által szerzett gólok rekordját. Egy nápolyi templomban is megemlékeztek a történelmi tettről…
Ottfelejtett kiképzőeszköz volt az a gyanús tárgy, amely miatt vasárnap törölték a Manchester United és a Bournemouth bajnoki mérkőzését és kiürítették a manchesteri stadiont.
Hozzá kellett szoknunk, hogy olyan világban élünk, amikor bármikor lefújhatnak az utolsó pillanatban egy koncertet, focimeccset, bármilyen tömegrendezvényt egy terrorfenyegetés miatt: ha mást nem is, ennyit biztosan elértek az elmúlt hónapokban elkövetett merényletek felelősei. Szombaton a Manchester United és a Bornemouth focimeccsét törölték, miután egy robbanószerkezetre kísértetiesen hasonlító…
Harmincadszor dagonyáztak a sárban a terepjárósok Somogyban: az esős idő ellenére/ miatt(?) 900 autó és közel 10 ezer ember látogatott ki Somogybabodra.
Szokatlan lépésre szánta el magán a világ legnagyobb vagyonalapja, a norvég állami alap, ugyanis tervei szerint pert indít a Volkswagen ellen - írja a Financial Times. Újabb pert akasztanak a...
A legutóbbi napok megnyilvánulásaiból kirajzolódik, hogy tobzódik a kormányzati korrupció, az ellenzék azonban önmagával van elfoglalva. Lefülelt mondatok.
Meglepő fordulattal zárult a 2016-os Invictus Games harmadik napja Elizabeth Marks őrmester, akinek a nyakába maga Harry herceg akasztotta a győzteseknek járó medált, az ünnepség után visszaadta a brit hercegnek. Döntésétazzal indokolta, hogy nem őt illeti az elismerés, hanem azokat a britorvosokat, akik megmentették az életét 2014-ben egy Papworth-i tüdőklinikán azelső Invictus Games verseny…
Rosszabb eséllyel indulnak a dohányzó társkeresők Bármilyen társkereső portálról van szó, legyen az komoly kapcsolatokraspecializált, vagy könnyedebb jellegű, egy dologra szinte mindegyikük rákérdez:az illető dohányos-e vagy sem, illetve szívesen ismerkedne-e dohányossal. Alogika azt diktálja, hogy a dohányos szívesen ismerkedik dohányossal, anemdohányzó viszont inkább ódzkodik a cigizőktől. De…
Biztonsági okokból jelentkezzenek be a franciaországi labdarúgó Eb-re kiutazó magyarok a kinti nagykövetségen – tanácsolja Nógrádi György biztonsági szakértő. Felhívta a figyelmet, hogy az eseményre másfél millió turistát várnak, ám minden helyet, ahol a kirándulók megfordulhatnak, nem lehet megvédeni az esetleges terrorista támadásoktól.
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését. A demokraták várható elnökjelöltje erről Kentuckyban beszélt egy vasárnapi kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az előválasztások. A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne “az amerikai gazdaság újraélesztése”.…
Bámulatos! Santi Cazorla ötéves kisfia, Enzo mindenkit elkápráztatott tehetségével az Arsenal utolsó angol bajnokija után vasárnap. Azért ez tényleg nem mindennapi!
Pünkösd miatt a budapesti tőzsdén nincs kereskedés, és Európában is visszafogottabb az aktivitás, miután a német piac is zárva tart ma. A többi fontosabb nyugat-európai index csökkenéssel kezdte a...
Az időjárásé lett a főszerep a pünkösdhöz kapcsolódó hollókői ünnep körül, ugyanis a hideg és az eső, az egyébként szabadtérre szervezett programok egy részét terembe kényszerítette. A pünkösdi király és királylány választás mellett az ünnep két napjába beleférnek a kézműves bemutatók, a hagyományos palóc szokások és természetesen a várban szervezett lovagi tornák, várjátékok. Az ilyenkor…
A Red Bull-istálló csapatfőnöke elmagyarázta, miért alkalmazta a Spanyol Nagydíjon Daniel Ricciardo esetében a három kerékcserés stratégiát, amelyről kiderült, hogy gyakorlatilag az ausztrál pilóta győzelmébe került, és amely következtében csapattársa, a 18 éves Max Verstappen győzött Barcelonában.