2016. szeptember 16. péntek

szept. 16
0:06
Donald Trump jó egészségnek örvend (ProfitLine)
A republikánus elnökjelölt, Donald Trump is egészséges - derül ki a csütörtökön délelőtt nyilvánosságra hozott orvosi jelentésből.
szept. 16
0:33
Vízilabda: elutasították a mieink óvását a junior Eb-n (She)
Hiába óvott a magyar küldöttség a hollandiai férfi junior Európa-bajnokság elveszített csütörtöki negyeddöntője után, a beadványt első fokon elutasították – derült ki a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos honlapjáról.
szept. 16
0:39
A NAV közel 300 millió forint bírságot szabott ki nyáron (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közel 300 millió forint bírságot szabott ki nyári ellenőrzési akciójában, az országszerte mintegy 7600 ellenőrzés egyharmada valamilyen szabálytalanságot tárt fel - közölte az adóhivatal csütörtökön a honlapján.
szept. 16
0:51
Európa-liga: az összes csütörtöki eredmény egy helyen! (She)
Korhut Mihály csapata, a Hapoel Beer-Seva idegenben legyőzte az Internazionalét, Szántó Tamás is győzelemnek volt részese a Rapid Wienben. Íme, a labdarúgó Európa-liga-csoportkör első fordulójának összes eredménye és gólszerzője egy helyen.
szept. 16
1:12
Kevesebb saját márkás terméket vásárolunk (ProfitLine)
Megállt a kereskedelmi márkás árucikkek évek óta tartó térnyerése az élelmiszer-kiskereskedelemben az idei első fél évben; a saját márkás termékek forgalma ugyanúgy 3,0 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, mint a gyártói márkás árucikkeké, a háztartási vegyi áruból és kozmetikumból a saját márkák bevétele pedig 7,2 százalékkal emelkedett, míg a gyártói márkáké 10,1 százalékkal…
szept. 16
1:45
Tőkés Rudolf szerint komoly veszélyt jelenthet az orosz expanzió (ProfitLine)
Komoly veszélynek tartja Oroszország világszerte elért befolyásának növelése érdekében tett lépéseit Tőkés Rudolf, a Connecticuti Állami Egyetem professor emeritusa.
szept. 16
2:03
Pénteki sportműsor: Formula–1, Chelsea–Liverpool, Samp–Milan (She)
Topligás futball, Formula–1-es szabadedzések, futsal, kézilabda, paralimpiai közvetítések, lóverseny – a sportrajongóknak ezen a pénteken is érdemes a tévékészülék elé ülni.
szept. 16
2:18
Másfél millió munkahely szűnhet meg a logisztikában (ProfitLine)
Az elkövetkező tíz évben több százezer segédmunkás munkahelye szűnik meg a logisztikai robotizáció miatt – figyelmeztet a Roland Berger legújabb tanulmányában. Ha a vállalatok nem készülnek fel megfelelően az átállásra, az eurózóna 1,5 millió munkahelyet veszít el. A legsúlyosabban érintett szektorok várhatóan a kereskedelem és a feldolgozóipar illetve ezek logisztikai szolgáltatói lesznek.
szept. 16
2:51
3,5 százalékos gazdasági növekedést és 25 millió új munkahelyet ígér Trump (ProfitLine)
Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje 3,5 százalékos gazdasági növekedést és tíz év alatt 25 millió új munkahely megteremtését ígérte az Egyesült Államokban egy csütörtöki rendezvényen.
szept. 16
3:15
Muri Enikő segíti a nyíregyházi vérfürdőt túlélő ikreket (Blikk)
Budapest — Anyagilag és lelkileg is támogatná Muri Enikő a nyíregyházi tragédiában érintett ikerpárt.
szept. 16
3:24
2018-ig megmaradhat a jelenlegi alapkamatszint (ProfitLine)
Az UniCredit Bank elemzői szerint a jelenlegi 0,9 százalékos alapkamatszint tartósan, egészen 2018-ig megmaradhat, miután az Európai Központi Bank és az amerikai Fed ellentétes kamat- és monetáris lépésekre készül, ráadásul az MNB-nek viszonylag széles eszköztára van arra nézve, hogy kamatlépés nélkül is elérje monetáris céljait - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit…
szept. 16
3:33
Negyedmilliárdot hozott össze Voldemortné cége (Blikk)
Budapest — Elképesz­tően sikeres cége van a Voldemort nagyúrként elhíresült fideszes képviselő, Mengyi Roland feleségének.
szept. 16
3:33
Csillagok az égen – a Mercedes ugrott a prémium márkák élére (Auto Pult)
Az eladási statisztikák az autópiac, a gyártók értékelésének szerves részét képezik, tükrözve ezzel az aktuális erőviszonyokat. Noha a legfontosabb ilyen kimutatás az autóipar teljes egészét számba vevő lajstrom, a prémiumok közt dúló verseny is érdekesnek számít: a luxusmodellek német gyártói közül ezúttal a Mercedes-Benz áll nyerésre.
szept. 16
3:37
Döbbenet! Saját lánya boltjában rázta halálra az áram Cs. Ferencnét (Blikk)
Hódmezővásárhely — Szomorú tekintetek, helyszínelő rendőrök és szalaggal körbezárt kirakat jelzi: szörnyű tragédia történt a hódmezővásárhelyi Szent Antal utcában.
szept. 16
3:37
Minőségi ugrás – Opel Mokka X nemzetközi menetpróba (Auto Pult)
Tudják, hogy mi a közös az alaposan frissített Opel Mokkában és Skócia zászlajában? Az X! Nemrég az Egyesült Királyság északi tagországában járhattunk a villámos márka jóvoltából, hogy festői körülmények között bizonyíthassa nekünk a Genfben leleplezett Mokka X, hogy nem csak divatosabb, hanem jobb is lett. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, és több mint 250 kilométeren keresztül nyüstöltük a kis…
szept. 16
3:51
Kómába esett Alexander anyukája, mégsem engedik haza apjához (Blikk)
Budapest—München — Elképesztő jogi csűrcsavar!
szept. 16
3:57
Könnyebb lesz a csok igénylése? (ProfitLine)
A családi otthonteremtési támogatási kedvezményről szóló kormányrendelet módosítása szerint még többen igényelhetik a csokot - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön közleményben az MTI-t.
szept. 16
4:09
Befejezték a közös munkát, mindenben szakított exével Fördős Zé (Blikk)
Budapest — Fördős Zét (39) és exét, Dórát már a közös munka sem köti őket össze.
szept. 16
4:13
Ön szerint nyilvánosságra hozzák a politikus rokonok vagyonát? (Blikk)
Elképesz­tően sikeres cége van a Voldemort nagyúrként elhíresült fideszes képviselő, Mengyi Roland feleségének.
szept. 16
4:30
Vinkó Bence az év menedzsere az infokommunikációs szektorban (ProfitLine)
Vinkó Bencét, az EPAM Systems Kft. ügyvezető igazgatóját és Fehér Gyulát, a USTREAM alapítóját választotta az év menedzserének az infokommunikációs szektorban az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
szept. 16
5:03
Indul a ChimeIn, a LogMeIn sikeréért felelős szakemberek új webes applikációja (ProfitLine)
“Nincs kihasználva az internetben rejlő lehetőség, hogy bármely oldalhoz hozzá tudjunk szólni. Ezért hoztuk létre a ChimeIn-t” - mondja KovácsBernárdt Tamás, az egyik legsikeresebb magyar-amerikai tech vállalat, a LogMeIn volt ügyvezetője. Most új vállalkozását, a napokban elindult ChimeIn-t készül az Egyesült Államokba vinni, hogy magyar-amerikai együttműködésként indítsa útjára a siker felé. Az…
szept. 16
5:05
Folyamatosan javul a diákok idegennyelv-tudása (ProfitLine)
A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, a kerettantervek nyelvtanításra fordítható óraszámai pedig meghaladják az európai átlag óraszámot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a független Kész Zoltán írásbeli kérdésére.
szept. 16
5:18
Egészségügy - A törzskarton-rendszerről egyeztetnének (Kripto Akadémia)
Dietetikusokra és gyógytornászokra lenne a legnagyobb szükség.
szept. 16
5:18
Magasabb áron számolhatja el az üzemanyagot októberben (Adózóna)
Októberben az autógáz kivételével a szeptemberinél magasabb áron számolhatja el az üzemanyagokat.
szept. 16
5:18
Kitakarás nélkül, ruhátlanul tér vissza a mozivászonra Pamela Anderson (hirado.hu)
A színésznő 49 évesen is is pont olyan magabiztosan dobja le ruháját, mint évtizedekkel ezelőtt.
szept. 16
5:20
Sosem derül ki, hogy zsarolt volna újságírókat az AH? (Kripto Akadémia)
Molnár Zsolt: nem indul tényfeltáró vizsgálat a sajtóban megjelent hír alapján.
szept. 16
5:22
Farkas Flórián kezét nem engedik el Lázárék (Kripto Akadémia)
Ő a miniszterelnök szolnoki barátja, és „hamarosan a sajtó rendelkezésére áll”.
szept. 16
5:24
Államtikokat tár fel Gyurcsány (Kripto Akadémia)
"Ovi" és "Bajusz" - Feljegyzések a titkosszolgálati dossziékban.
szept. 16
5:26
Megszűnt a magánszféra (Kripto Akadémia)
szept. 16
5:36
Kártérítés, vagy biztosítási csalás? (Alternatív Energia)
Megszólalt az a nyírkátai férfi, akinek egy induló vonat mindkét lábát levágta.
szept. 16
5:36
Kettőt találhat, mit néznek az ingyenes wi-fin? (hirado.hu)
Régi álom foszladozik: az okos várost nem éppen a legokosabban használják fel. A vonatkozó adatok ismeretében azért sejteni lehetne.
szept. 16
5:36
Megúszhatják a bírságot a korábban illegálisan létesített kutak (ProfitLine)
Törvénymódosítás teszi lehetővé, hogy bírság megfizetése nélkül kaphassanak fennmaradási engedélyt az idén június 4. előtt illegálisan létesített kutak, az engedélyeztetési eljárás megkönnyítése érdekében tájékoztató kiadvány jelent meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) portálján - hívta fel a figyelmet a kamara.
szept. 16
5:36
Így utazta körbe a világot minimálbérből a fiatal magyar házaspár (Pénzcentrum)
Több mint négy évig tartott a nászútjuk....
szept. 16
5:38
Zuhanhat a gazdaság a családi vállalkozások miatt (Alternatív Energia)
Néhány éven belül generációváltásra lehet számítani, ám ezt kevés cég élheti túl.
szept. 16
5:40
Bezárt CBA-boltok - Ezernél többen kerülhetnek utcára (Alternatív Energia)
Jövő héten tájékoztatják a dolgozókat - Aki nem fejleszt, lemarad a versenyben.
szept. 16
5:42
Ezermilliárdok út- és vasútépítére (Alternatív Energia)
A stratégiai és a gazdasági kabinet döntéseiről is beszámolt Lázár.
szept. 16
5:44
Talán jövőre kikerül a gödörből az építőipar (Alternatív Energia)
Az épületek építése 1 %-kal emelkedett, az egyéb építményeké visszaesett.
szept. 16
5:46
Ma vizsgálja az S&P; a magyar adósságot (Alternatív Energia)
szept. 16
5:48
Válaszol: Lázár János, kancelláriaminiszter (Alternatív Energia)
szept. 16
5:50
Trump ledolgozta hátrányát (Alternatív Energia)
Orvosa szerint Hillary egészséges és alkalmas az elnökségre.
szept. 16
5:54
Minszk újratöltve (Alternatív Energia)
Újabb hitelrészletet folyósít Ukrajnának az IMF.
szept. 16
5:54
Drágult a benzin (hirado.hu)
2 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti árát pénteken a Mol, a gázolajé nem változott.
szept. 16
5:56
Szerb részvétel a horvát kormányban? (Alternatív Energia)
Zágráb az Európai Unió aktív tagja kíván lenni.
szept. 16
5:58
Biztosítékot vár az ENSZ Damaszkusztól (Alternatív Energia)
Húsz élelmiszerrel, gyógyszerrel megrakott kamion áll indulásra készen.
szept. 16
6:00
Vádemelés a volt brazil elnök ellen (Alternatív Energia)
A brazil ügyészség szerint Lula volt a „karmestere” a korrupciós hálózatnak.
szept. 16
6:02
Megépülhet a két új brit atomreaktor (Alternatív Energia)
A 18 milliárd fontos beruházás mintegy harmadát kínai forrásokból fedeznék.
szept. 16
6:04
Helyzetjelentés a kisemmizettekről (Alternatív Energia)
Hajléktalanok megrázó fotói egyszer használatos fényképezőgépekkel rögzítve.
szept. 16
6:06
Sass Sylvia jubileumi albuma (Alternatív Energia)
A kiadvány tisztelgés a negyvenöt éves pályafutás előtt.
szept. 16
6:08
Gödöllő főváros lenne (Alternatív Energia)
A kultúra ma a város egyik húzóereje.
szept. 16
6:09
Kiijev nem örül Putyin újabb látogatásának (ProfitLine)
Még a nap folyamán tiltakozó jegyzéket intéz Moszkvához a kijevi vezetés Vlagyimir Putyin orosz elnök és Dmitrij Medvegyev kormányfő újabb krími látogatása miatt - közölte csütörtökön Marjana Beca ukrán külügyi szóvivő.

Keresés