2017. november 12. vasárnap

nov. 12
0:12
Ingyenes vetítéssorozatot kínál a Müpa (ProfitLine)
Hét helyszínen várja az érdeklődőket a Müpa HD - Válogatás a Müpa koncertfelvételeiből című ingyenes vetítéssorozat, amelyen újcirkusz-produkciók, kortárs táncelőadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek elevenednek meg.
nov. 12
0:33
Hatékony támogatás a hazai cégeknek (Blikk)
A hazai vállalkozásoknak számtalanszor szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy nehezen vagy egyáltalán nem kapnak hitelt, amikor egy bizonyos ponton túl már nem képesek pénzügyi támogatás nélkül továbbfejlődni.
nov. 12
1:00
Hamilton az utolsó előtti sorban (Infostart)
Valtteri Bottas, a világbajnok Mercedes istálló finn pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését, amelynek elején a negyedik vb-diadalát két hete bebiztosító brit Lewis Hamilton a gumifalnak csapódott.
nov. 12
1:12
Így nyerhettél a Luxor-on (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők:
nov. 12
1:24
Szakítás utáni kilátástalanság - A pszichológus válaszol (WebBeteg)
Kicsit több mint egy éves kapcsolatomnak lett nemrég vége, miután megcsalt a párom. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
nov. 12
3:06
Újabb bankot vásárolhat Szerbiában az OTP (ProfitLine)
Még az év vége előtt megkezdik a szerbiai Komercijalna Banka privatizációját, amelyre három érdeklődő van, közöttük az OTP Bank is - közölte szombaton a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
nov. 12
4:06
Ha így fektetnél be, Te is sok pénzt keresnél (ProfitLine)
Alacsony banki kamatok. Szinte nulla közeli hozamok az állampapírokon. Ráadásul kamatadó (15%) levonás a kamatokból. A végén szinte semmi nem marad a befektetőnek. Mi a megoldás? Kockáztatni kell! Irány a tőzsde! - mondják sokan. Igen, de a tőzsdei befektetők sokszor veszteséget szenvednek. Miért? Mi az amire nem figyelnek sokan? A megoldás sokkal
nov. 12
4:12
Kiszabadult a Nigériában elrabolt magyar túsz (GazdaságPortál)
Kiszabadult és szombaton a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett az a magyar állampolgár, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok – közölte a TEK szombaton este az MTI-vel. A TEK válságközpontja a nemzetközi partnerekkel, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az elmúlt hetekben a
nov. 12
4:36
Havazás is lehet - csak előbb három front vonul át rajtunk (Háziállat)
A hétvégén egymást követik a légköri frontok. Vasárnap estétől egy délnyugatra kimélyülő mediterrán ciklon hoz szeles időt, kiadós csapadékot, nyugaton havazhat is.
nov. 12
5:06
Lengyelországban a függetlenség napját ünnepelték (ProfitLine)
Lengyelország-szerte tömegek vonultak utcákra szombaton a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep, a függetlenség napja alkalmából, Varsóban százezrek vettek részt különböző politikai irányultságú tömörülések menetein, valamint a központi állami megemlékezéseken.
nov. 12
5:12
A kárpátaljai magyarság helyzetéről tanácskoztak (ProfitLine)
A kárpátaljai magyarságnak a jelentős mértékben megváltozott ukrajnai feltételek közötti helyzetét vitatták meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek hagyományos éves konferenciáján szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban.
nov. 12
5:12
O.J. Simpson egy ideje szabadlábon van, de már tombol (hirado.hu)
Las Vegasban többet ivott a kelleténél, amit nem néztek jó szemmel.
nov. 12
5:18
Kamerák előtt szedték szét Hajdú Pétert egy fotó miatt (ATV)
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:00-kor az ATV-n.
nov. 12
5:24
Késő délután jön az eső (Háziállat)
Délután északnyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, amely országszerte sok esővel jár. Majd csak kedd délutántól várható a csapadékhullás mérséklődése.
nov. 12
5:48
Spanyolország kiütötte Costa Ricát (Infostart)
A világbajnoki résztvevő spanyol labdarúgó-válogatott hazai pályán simán, 5-0-ra győzte le Costa Ricát felkészülési mérkőzésén.
nov. 12
5:48
Az életmód szerepe az IBS kezelésében - Ön mennyit tud róla? Tesztelje! (WebBeteg)
Tudástesztünk kitöltésével kiderítheti, melyek a helyes életmódbeli lépések, melyek megkönnyíthetik az irritábilis bél szindrómával történő együttélést, illetve enyhíthetik a panaszait. Tudjon meg többet!
nov. 12
5:48
Becsületbeli ügynek nevezte Kaczynski a háborús jóvátételt (hirado.hu)
Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezetője becsületbeli ügynek nevezte szombaton Krakkóban, hogy Lengyelország háborús jóvátételt követeljen Németországtól a második világháborúban okozott pusztításért.
nov. 12
6:00
Tömegsírokat találtak Havídzsánál (hirado.hu)
Feltételezhetően az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áldozatainak – mintegy négyszáz ember – maradványait tartalmazó tömegsírokat találtak Irak északi részén, egy korábbi katonai bázison – jelentette az iraki sajtó a helyi kormányzóra hivatkozva.
nov. 12
6:03
Borús lesz a vasárnap (hirado.hu)
Sok helyen esik majd az eső.
nov. 12
6:06
Ezeken a településeken lesz ma időközi önkormányzati választás (ProfitLine)
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati voksolást: Lendvajakabfán, Tilajban és Váraszón polgármestert, Kárászon pedig egyéni listás képviselőket választanak.
nov. 12
6:18
10 milliárdos, aki a legtöbb pénzt kaszálja idén (Portfolio)
Rendre beszámolunk arról, kik a leggazdagabb emberek a világon, de arról már kevesebb szó esik, hogy ki teszi zsebre éves szinten a legtöbb pénzt. A Bloomberg Billionaires Index adataira alapozva megnéztük, idén eddig kik gazdagodtak tovább...
nov. 12
6:18
Trump: Sose mondanám Kim Dzsong Unra, hogy kicsi és kövér (hirado.hu)
Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy szigorítani fog az Észak-Korea ellen bevezetett kínai szankciókon – írta vasárnap a Twitteren Donald Trump amerikai elnök Hanoiból.
nov. 12
6:24
Piedone a Corvin sétányon - fotók (Infostart)
Köztéri szobrot kapott Budapesten Bud Spencer, a Piedone-filmek legendás főszereplője.
nov. 12
6:24
„Lehet, hogy a társadalom kényszeríti ki a teljes ellenzéki összefogást” (ATV)
Mielőtt Karácsony Gergely politikára adta volna a fejét, közvélemény-kutatással foglalkozott. Hat évvel ezelőtt pedig, akkor éppen LMP-politikusként „kimatekozta” az úgynevezett technikai koalíciót. Szerinte a Jobbik korlátozott bevonásával lehetséges volna leváltani az Orbán-kormányt. Ötlete felhördülést váltott ki az ellenzéki nyilvánosságban, a
nov. 12
6:30
Újabb óriásgyémántra leltek, az értékét egyelőre találgatják (hirado.hu)
Óriási nyersgyémántot találtak Sierra Leonéban, mindössze néhány hónappal az után, hogy a mostani 476 karátos drágakőnél is méretesebb, 709 karátos darabra bukkantak.
nov. 12
6:30
Újabb óriásgyémántra leltek, az értékét egyelőre találgatják (hirado.hu)
Óriási nyersgyémántot találtak Sierra Leonéban, mindössze néhány hónappal az után, hogy a mostani 476 karátos drágakőnél is méretesebb, 709 karátos darabra bukkantak.
nov. 12
6:30
Kitört a pánik, rendőrök rohanták le az utcát (Ripost)
A tetőkön mesterlövészek keresték a célpontjaikat, a városrész felett helikopterek köröztek - razziázott a rendőrség.
nov. 12
6:32
Harmadik nem bevezetése: külön vécé és öltöző jár az interszexuálisoknak (Ripost)
Egy harmadik nemet is be kell vezetni a személyiségi jogi szabályozásban - döntött a német alkotmánybíróság. Az ítélet a mindennapi életet is felbolygathatja Németországban. Az interszexuálisoknak ugyanis külön nyilvános vécé vagy külön öltözőkabin is jár.
nov. 12
6:48
Elrabolhatták Harírit – Magyarázatot követel Rijádtól a libanoni elnök (hirado.hu)
Felszólította szombaton Michel Aun libanoni államfő Szaúd-Arábiát, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem tért még mindig haza Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, aki Rijádból jelentette be a múlt héten a lemondását. Egy magas rangú libanoni illetékes arról számolt be, hogy Aun úgy tájékoztatta a Bejrútban dolgozó külföldi nagyköveteket, hogy Ha
nov. 12
6:48
Wifin mennek házhoz a hekkerek (AQUA)
Nemrégiben került napvilágra egy kritikus technikai probléma, amely bármely, wifit használó eszköz lehallgathatóságát érinti. A hiba kihasználása lehetővé teszi, hogy az eredetileg titkos csatornán zajló forgalom lehallgathatóvá váljon.
nov. 12
6:48
Megható: Kamerák előtt esett szerelembe a magyar sztárpár - Videó (Femcafe)
A fél ország látta, amikor először találkoztak.
nov. 12
6:51
Utazási költségtérítés: amikor a távmunkás is kiküldetésben van (Adózóna)
Távmunkás az őt foglalkoztató cég székhelyétől eltérő városban dolgozik. Havonta egy-két alkalommal ellátogat a cég székhelyére (értekezletekre). Ez kiküldetésnek minősül? Megtéríthető a munkavállalónak a saját gépjárműhasználat, illetve az autópálya-matrica költsége? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
nov. 12
6:57
Így készítsük el otthon a forralt bort (Blikk)
Bár még várnunk kell egy kicsit, hogy elkezdődjön az advent, a hűvösebb őszi estéken már vehetünk egy bögre fűszeres forralt bort, hogy egy picit felmelegedjünk. Azonban nagyon egyszerűen elkészíthetjük otthon is.
nov. 12
6:59
Betettem egy érmét a fagyasztóba mielőtt elmentem otthonról. Ha megtudod, miért, innentől te is ezt fogod csinálni (Blikk)
Zseniális!
nov. 12
7:03
Egyéves lett Liptai Claudia kisfia (Habostorta)
Liptai Claudia tündéri képet osztott meg kisfiáról. A Sztárban sztár zsűritagja életében nagy változást hozott kisfia, Marcell születése, aki most lett 1 éves. A születésnap ... The post Egyéves lett Liptai Claudia kisfia appeared first on Habostorta.hu.
nov. 12
7:03
Medvemacskák születtek az állatkertben - ilyet még biztosan nem látott (Infostart)
A Perth-i Állatkert által 2017. november 11-én közreadott, keltezetlen felvétel az állakert két fiatal, külöböző nemű binturongjáról (Arctictis binturong) az anyaállat mellett.
nov. 12
7:03
Túl elfoglalt vagy? Ha ezt a néhány alapszabályt betartod, fitt maradhatsz (Blikk)
Sokat segíthet, ha mindet betartjuk.
nov. 12
7:05
Ezeket a gyümölcsöket fogyasszuk a téli hónapokban (Blikk)
Az őszi és téli hónapokban is biztosítanunk kell szervezetünknek a megfelelő élelmi rostokat, vitaminokat és ásványi anyagokat. A hazai gyümölcsökből ilyenkor sokkal kisebb a választék, így többnyire a déli gyümölcsökre támaszkodhatunk. Ezeknek a gyümölcsöknek a tápanyagtartalma sokkal kisebb, azonban a változatosan étkezőknél fontos kiegészítői a
nov. 12
7:06
Hatalmas öröm érte Kiszel Tündét (Blikk)
Alig hitte el...
nov. 12
7:06
Még egy bankot vásárolna az OTP Szerbiában (ProfitLine)
Még az év vége előtt megkezdik a szerbiai Komercijalna Banka privatizációját, amelyre három érdeklődő van, közöttük az OTP Bank is - közölte szombaton a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
nov. 12
7:06
Súlyos bírság az autópályákon: egy vagyont bukhatnak a gyanútlan magyarok (Pénzcentrum)
Hamarosan indul a síszezon, és a legfrissebb kutatások szerint többszázezer magyar indul ilyenkor a külföldi sípályákra. Európa autópálya rendszerei között azonban óriási különbségek mutatkoznak, ezért fontos tisztában lenni a sztrádák...
nov. 12
7:06
Nem polgárháború, csak F1 – növelték a biztonságot Interlagosban (m4sport.hu)
„Nem fordulhatna elő, hogy golyóálló autóval kell a versenypályára utaznunk”
nov. 12
7:07
Ezek a legszerencsésebb csillagjegyek a szerencsejátékban. Most te is rengeteget nyerhetsz... (Blikk)
Te köztük vagy?
nov. 12
7:08
Végre! Teljesült Nyertes Zsuzsa legnagyobb vágya (Blikk)
Hatalmas boldogságban jelentette be.
nov. 12
7:09
Éhgyomorra ittam ezt a házi csodaitalt. Elkerültek a betegségek, megerősödött a szervezetem, ráadásul még fogytam is (Blikk)
Neked is ki kell próbálnod!
nov. 12
7:10
Janicsák Vecának sikerült az, ami mostanában a nőknek nem (Blikk)
Íme a részletek.
nov. 12
7:11
A sav szedi szét a testünket, de ha ezeket eszed a rák és a szívbetegségek is elkerülnek (Blikk)
Ezek a leglúgosabb ételek, amik helyreállítják az egészségedet!
nov. 12
7:12
Áder szerint a körforgásos gazdaságé a jövő (NRGreport)
A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete - mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.
nov. 12
7:13
Természetes ránctalanító krém mindössze 3 összetevőből. Akár 5 évet is fiatalodhatsz (Blikk)
Nem tartalmaz semmi káros vagy mesterséges összetevőt!
nov. 12
7:18
Trump kiakadt, hogy Észak-Korea öregnek nevezte, hiszen ő sem nevezi kövérnek és alacsonynak Kim Dzsongunt (444.hu)
Itt tart most a világpolitika.

Keresés