2017. március 23. csütörtök

márc. 23
8:21
Férfi vízi Ek: „Ha nem csinálunk őrültséget, megnyerjük a kupát” (She)
Mint megírtuk, az FTC-PQS 12–6-ra nyert Nagyváradon a férfi vízilabda Európa-kupa döntőjének első mérkőzésén, nagyon közel került tehát a végső győzelemhez. Az összecsapást követően a zöld-fehérek átlövője, Varga Dániel értékelt a FradiMédiának.
márc. 23
8:21
Esővel, széllel közeledik a lehűlés (Háziállat)
Ma még élvezzék ki a jó időt, mert aztán jön a hidegfront.
márc. 23
8:24
Óriási OTP-részvénycsomagot szórtak ki - jön a zuhanás? (Privátbankár)
A francia Groupama-csoport szerdán bejelentette, hogy a tulajdonában lévő OTP-részvények közül 8 millió 260 ezer darabot ad el intézményi befektetőknek.
márc. 23
8:24
Önkéntespénztári munkáltatói hozzájárulás: itt van a NAV tájékoztatója (Adózóna)
Nem kell nyilatkozatot kérnie a munkáltatónak arról, hogy munkavállalója rajta kívül más juttatótól is részesült-e önkéntespénztári hozzájárulásban – közölte a NAV.
márc. 23
8:27
Kihagyja Orbán Viktor a portugál-magyart? (Blikk)
Március 25-én, szombaton este ünneplik az Európai Uniót megalapító római szerződés aláírásának hatvanadik évfordulóját Rómában, ahol egyben az Európai Bizottság által kiadott Fehér Könyvet is megvitatják.
márc. 23
8:27
Mégsem kell korrupcióellenes ügyészség? (Alternatív Energia)
A vádhatóság ma állam az államban - Polt Péter uralmát kellene megrendíteni.
márc. 23
8:29
Szavazzon! Ön szerint ott lesz Orbán a portugál-magyaron? (Blikk)
Sajtóértesülések szerint a miniszterelnök szombaton egy római csúcstalálkozó miatt nem utazik Lisszabonba a válogatott meccsére.
márc. 23
8:29
Orbán Viktor levelet írt a brit kormányfőnek (Alternatív Energia)
"Magyarország szilárd szövetségese az Egyesült Királyságnak."
márc. 23
8:30
Megújul a szociális ágazat képzési programja (HR Portál)
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) uniós forrásból 12 milliárd forintot szánnak erre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
márc. 23
8:30
Mit kell ma tudni a forintról? (ProfitLine)
Csak kevéssé változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 23
8:31
A népszerű időjós vallomása: nem bírja feldolgozni egyedül édesanyja halálát (Blikk)
Az időjósnő édesanyja tavaly augusztusban hunyt el agydaganatban. Elvesztését azóta sem tudja feldolgozni, szakemberhez fordult.
márc. 23
8:31
Lövöldözés az USA-ban - Agyonlőttek egy rendőrt is (Alternatív Energia)
A hatóságok arról egyelőre nem adtak tájékoztatást, hogy mi volt az elkövető indítéka.
márc. 23
8:33
Mi történt Király Lindával? Mikor lesz az esküvő? (Blikk)
A munka miatt sokat van távol egymástól Király Linda és kedvese, Zsombor. A pár azonban nagy boldogságban él és hamarosan az esküvőt is elkezdik szervezni.
márc. 23
8:33
Eddig több százezer emberen segített Afganisztánban az Ökumenikus Segélyszervezet (hirado.hu)
Az idén is folytatja Afganisztánban eddigi legnagyobb élelmezési programját az Ökumenikus Segélyszervezet. Eddig több százezer emberen segítettek. Az élelmiszertámogatásért a segélyezett családok olyan munkákat végeznek, melyekkel például a saját megélhetésükhöz járulnak hozzá.
márc. 23
8:33
Kanyaróveszély és terhesség (WebBeteg)
A kanyaró egy erősen fertőző, ám nem gyakori gyermekkori betegség, amely terhes nők számára igen veszélyes lehet. A paramyxovirus okozta kanyaró leggyakoribb tünetei a láz, az orrfolyás, a köhögés, a szemek vörösödése és a bőrkiütés.
márc. 23
8:33
Lehet, hogy vége a frankfurti ámokfutásnak? (Portfolio)
A piacok a jegybankok pálfordulását kezdték árazni. Nem csoda, ha ez zavarokat okoz az erőben. ... &nbsp...
márc. 23
8:33
Így dönt rekordot a világ egyik leggyorsabb elektromos autója (videó) (Auto Pult)
Új autómárkák jönnek, hatalmas terveket mutatnak be, majd elsüllyednek a mélyben. Az elmúlt években rengeteg ’névtelen’ szuperautót kaptunk, és most itt egy újabb, amely viszont nem akármilyen képességeivel és elektromos hajtásával is kitűnik a sorból. A Nio EP9 sikeresen vette az első akadályokat és új elektromos körrekordot állított fel a Nordschleifén - a folyamatot pedig már videón is…
márc. 23
8:33
Kettészakadt az ország: 15 fokos különbséget mértek (Háziállat)
A melegrekord ugyan nem dőlt meg, de az ország északnyugati és délkeleti területei között csaknem 15 fokos hőmérséklet-különbséget mértek szerdán – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
márc. 23
8:35
Szakmai párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért (hirado.hu)
A nemzetközi konferencia fókuszában a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megvitatása, megosztás állt.
márc. 23
8:39
Csokikrém (Mindmegette)
márc. 23
8:39
F1: még el sem kezdték, de a Ferrari máris újabb csatát nyert (She)
Az FIA magyar idő szerint csütörtökre virradóra az F1-es Ausztrál Nagydíj helyszínén bejelentette: megelőzendő a tiltakozásokat és elhúzódó vitákat, kötelezte a Mercedest és a Red Bullt, hogy változtassák meg az idei autójuk felfüggesztését, miután az nem felelt meg maradéktalanul a szabályoknak.
márc. 23
8:42
Megint átállítjuk az órát – mi lesz a menetrendekkel? (Privátbankár)
Ha aznap utazol, egy kicsit megkavarodnak majd az éjszakai vonatok.
márc. 23
8:45
Rengeteget tett az Android O-hoz a Sony (PCWorld)
A Google ritkán tesz ilyet, de most külön kiemelte a Sony érdemeit az Android O fejlesztésében.
márc. 23
8:45
Készül az Assassin's Creed tévésorozat (GameStar)
Most már biztos, hogy a mozivásznak utána a tévéképernyőkön is tiszteletét teszi az Assassin's Creed. A Ubisoft emberei fogadkoznak, ezúttal nem kapkodnak és tökéletes munkára törekszenek.
márc. 23
8:45
Likvidálják az Iszlám Állam vezetőjét (Blikk)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet gyökeres kiirtását és vezetőjének likvidálását ígérték az amerikai fővárosban megrendezett terrorellenes nemzetközi konferencia résztvevői.
márc. 23
8:45
Terrorellenes konferencia - Az Iszlám Állam kiirtását ígérték (Alternatív Energia)
Kétmilliárd dollárra lenne szükség a célok megvalósításához.
márc. 23
8:45
Robbanások és tűz volt egy lőszerraktárban Kelet-Ukrajnában (ATV)
Robbanások történtek és hatalmas tűz ütött ki egy lőszerraktárban csütörtökre virradóra Ukrajna keleti részén, a Harkiv mellett lévő Balaklija városánál.
márc. 23
8:47
Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját a legidősebb magyar színésznő, aki még mindig aktív (Blikk)
Békés Itala (90) ma ünnepli születésnapját. A hihetetlenül aktív életet élő színésznő joggal büszke magára: nemrég Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjében alakított nagyot.
márc. 23
8:48
Kezdenek elpártolni Trumptól a szavazói (444.hu)
Már a férfiak és a fehérek többsége szerint se végzi jól a dolgát, a választók kétharmada gyengének tartja.
márc. 23
8:49
Felrobbant egy lőszerraktár: 15 ezer embert telepítenek ki Ukrajnában (Blikk)
Robbanások történtek és hatalmas tűz ütött ki egy lőszerraktárban csütörtökre virradóra Ukrajna keleti részén, a Harkiv mellett lévő Balaklija városánál.
márc. 23
8:50
Nem vicc, tényleg közpénzből hoznák el a Rolling Stonest, hogy megnyissa Hosszú Katinkát (444.hu)
3,5 milliárd forintba kerülne a vizes vb megnyitóünnepsége, ami hagyományosan senkit sem érdekel.
márc. 23
8:51
Személyautók ütköztek Budapesten (hirado.hu)
Négy személyautó ütközött egymásnak Budapest 9. kerületében, a Könyves Kálmán körúton, a Mester utca és a Gyáli út közötti szakaszon.
márc. 23
8:51
Podolski óriási bombagóllal búcsúzott a német válogatottból - videó (Blikk)
Lukas Podolski az Európa-bajnokság után lemondta a válogatottságot, azonban a német támadó kapott egy búcsúmérkőzést, ami álomszerűre sikerült.
márc. 23
8:51
Kivárnak a befektetők, a forint sem mozdul (Portfolio)
Stagnálással kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben miközben a nemzetközi devizapiacokon is csendesen indult a nap. Egyelőre további iránymutatásra várhatnak a befektetők mielőtt...
márc. 23
8:51
Vezetjük az EU-t munkaerőhiányban: lehet, hogy ezért nem dolgozunk? (Pénzcentrum)
Az átlagos órabér harmadát sem kapják meg a magyarok....
márc. 23
8:52
Garancsi több százmilliónyi közpénzt adott üzlettársa cégének egy bukdácsoló projektre (444.hu)
A miniszterelnök barátjaként is ismert üzletember partnerének cége 800 milliós bevétellel számolt 2015 végéig, de ebből 2 millió jött össze. Ez a projekt is a több sebből vérző Jeremie-program része volt.
márc. 23
8:53
Gyermekotthon lakói előtt élte át újra érettségi élményeit Harsányi Levente (hirado.hu)
A műsorvezető 40 adag ételt szolgált fel a Burattino Gyermekotthon lakóinak, így feleleveníthette középiskolai emlékeit is, hiszen annak idején pincérként végzett.
márc. 23
8:53
A Dunába vetette magát a Szabadság hídról egy férfi (Blikk)
Ma hajnali fél 1-kor riasztották a rendőröket a Szabadság hídhoz, amikor látták, hogy egy 29 éves férfi ugrani készül.
márc. 23
8:53
Megérkeztek a kártya nélküli bankautomaták (Portfolio)
Jövő héttől kezdve a Wells Fargo ügyfeleinek már csak okostelefon kell ahhoz, hogy pénzt vegyenek fel a bankautomatákból, a kártyák ideje úgy tűnik, lejárt. A nagybankok közül korábban a Bank of...
márc. 23
8:55
TV, mosógép, mikró - Alapvető változás jöhet (Portfolio)
Új energiacímkét kaphatnak a háztartási berendezések, amelyen A-tól G-ig terjedő skáláról lesz leolvasható a tervek szerint a gépek energiahatékonysága - írta a Világgazdaság. Az elgondolást...
márc. 23
8:57
7800 forintért adta el OTP-részvényeit a Groupama (Portfolio)
7800 forintért adta el OTP-részvényeit a Groupama ez a tegnapi záróárfolyamhoz képest 5 százalékos diszkontot jelent 8,26 millió darab OTP-részvényt adott el a Groupama, összesen 64,428 milliárd...
márc. 23
8:59
Megszólal Lázár János (Portfolio)
Reggel fél 9 előtt elkezdődött a Portfolio immár harmadik konferenciája az uniós forrásokról. Az eseményen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is felszólal a délelőtt folyamán.MKB-vezér:...
márc. 23
9:00
Túl könnyű nálunk pénzt mosni - feltehetnek a feketelistára? (Privátbankár)
Új pénzmosás elleni szabályozás jöhet. Kaszinósok figyelem! Mindent megtudhatnak rólatok, ha be akartok lépni.
márc. 23
9:01
Döntött a kormány, mennyit kapnak béremelésre az állami cégek (Portfolio)
Idén összesen 40,5 milliárd forintot kapnak bérfejlesztésre a kormánytól a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok. A 79 állami cég közül a...
márc. 23
9:02
Londoni terrortámadás: hét embert letartóztattak egy akció során (Privátbankár)
A támadóval együtt összesen négy halottja és mintegy 40 sérültje van a tegnapi londoni terrortámadásnak. A világ vezetői sorban fejezték ki együttérzésüket a londoniaknak, a rendőrség gyorsított eljárásban vizsgálja, hogy iszlamista kötődésű támadásról volt-e szó. Theresa May szerint „beteges és elfajzott” akció történt, az ilyenek azonban "eredendően bukásra vannak ítélve".
márc. 23
9:03
Majdnem gamer laptop 200 ezer alatt: videón az Acer Aspire E5-575G-51WV (PCWorld)
Megszokhattuk (sajnos), hogy egy igazán erős gamer notebookot 300 ezer forint fölött érdemes keresgélni, ehhez képest az Acer villantott egy olyasmit, ami befért a középkategóriás, multimédiás gépekre jellemző 200 ezres maximum alá.
márc. 23
9:03
Pokémon GO - már fénylő pokémonokat is foghatunk (GameStar)
A legújabb frissítés elhozta számunkra a legritkább zsebszörnyeket is. Ezen felül egy új fesztivál is elkezdődött a Niantic játékában.
márc. 23
9:03
Bajban van Trump: több munkatársa is kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal (Blikk)
Egyre bizonyosabbá válik, hogy a Trump amerikai elnök csapatából többen is dolgoztak az orosz kormánynak.
márc. 23
9:03
Figyeld az OTP-t! (Portfolio)
Az európai tőzsdéken nincsenek nagy mozgások a nyitást követően, itthon azonban vannak izgalmak: az OTP egyik nagytulajdonosa jelentős mennyiségű részvényt adott el, a Mol pedig részvényfelaprózásra...
márc. 23
9:03
Nagyobb a magyar munkaerőhiány az uniós átlagnál (HR Portál)
Az Európai Unió átlagánál nagyobb Magyarországon a betöltetlen álláshelyek száma és a bérköltség növekedése is - közölte az Eurostat adatai alapján a Világgazdaság.

Keresés