Augusztusban az Ipar 4.0-val kapcsolatos tudásbővítés kerül a Modern vállalkozások program fókuszába – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető IKT-tanácsadója.
Mostanra talán kijelenthető, hogy az utóbbi években tartósan csökkenni tudott Magyarország GDP-arányos adósságrátája, ami jelentősen mérsékelte az ország sérülékenységét. Ennek ellenére meglepő, hogy az éves finanszírozási szükségletünk...
Az olasz hatóságok elsőként üdvözölték vasárnap azt a vatikáni bejelentést, miszerint az egyház egy tervezeten dolgozik a korrupciót elkövetők, valamint a szervezett bűnözés tagjainak kiközösítésére.
A Katar ellen felheccelt négy ország, de különösen Szaúd-Arábia és az Emirátusok lecsillapításával próbálkozik Rex Tillerson, miután mindenkinek kellemetlen a krízis. A külügyminiszter még mexikói útját is le kellett, hogy mondja, de úgy tűnik, annak az országnak kell eloltani a tüzet, aki fellobbantotta.
Pénteken tartja meg a parlament rendkívüli ülését az országgyűlésnek átgondolásra visszaküldött plakáttörvény ügyében - mondta el Budai Gyula fideszes politikus. A Jobbik frakcióvezetője arra szólította fel az ellenzéki pártokat, mindenképpen vegyenek részt a szavazáson, hogy most se lehessen meg a kormánypártoknak a kétharmados többség.
Az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek - írja a hétfői Világgazdaság az OBA éves beszámolójára hivatkozva.
Spanyolországban rendezik idén a Szervátültetettek Világjátékát: ez tulajdonképpen a Transzplantáltak Olimpiája. A magyar csapat a héten indul, köztük van, aki már 30 éve is részt vett a versenyen. Ma ünnepélyes keretek között tartották a csapat hivatalos eskütételét. További részletek a videóban.
Feltételezhető, hogy az év első negyedében megugró részmunkaidős foglalkoztatottak között vannak olyanok is, akiket csak "papíron", a minimálbér emelése miatt soroltak át - írja a hétfői Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésére hivatkozva.
Kombik közül eddig a legcsábítóbb az Optima SW, minden jóval megtömve kényelmes, és már-már prémiumban érezhetjük benne magunkat. Imádni való, főleg akkor, ha kevesebbet költünk rá.
Az elmúlt négy évben közel 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények nyugdíjas korú dolgozó továbbfoglalkoztatására - tudta meg a Magyar Idők a Miniszterelnökségtől.
Kedvezmény érvényesíthető bérlakás építése, elektromos töltőállomás létesítése után, enyhül továbbá az adókötelezettséggel kapcsolatos több szabály a minap megszavazott adócsomag alapján.
Európában sokan támogatják a bevándorlást, másoknak, így hazánknak is az önvédelem az elsődleges - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a hétfői Magyar Hírlapban megjelent interjúban.
Nyolc év alatt 5800 milliárd dollár pluszt jelentene a globális gazdaságnak, ha a nők esélyei javulnának a munkaerőpiacon. Erre figyelmezteti az ENSZ Munkaügyi Szervezete (ILO) a hamarosan kezdődő G20 csúcsértekezletet, mely korábban vállalta, hogy 25 százalékkal javítja a szebbik nem esélyeit a munkaerőpiacon 2025-ig -írja a HVG.
Az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA) 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek - írja a hétfői Világgazdaság az OBA éves beszámolójára hivatkozva.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett vasárnap Portugáliában a kormány az ország középső részén tomboló tűzvész miatt, amely legalább 62 ember életét követelte. A tűz hatalmas tragédiát okozott – indokolta a keddig tartó nemzeti gyász kihirdetését a kormány, amely azt is bejelentette, hogy a lángok megfékezésén dolgozó 700 tűzoltó mellett 360 katonát
A figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,7-es, vagyis nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Több mint ötezer nyugdíjaskorú orvos, ápoló kapott mentességet az elmúlt négy évben, amióta hatályban van a „munka vagy nyugdíj” szabály – értesült a Magyar Idők. A lap szerint az egészségügy egyre súlyosabb munkaerőhiánya miatt nemcsak az ágazat érdekképviselői, de vezetői is szükségesnek tartanák az intézkedés felülvizsgálatát.
Véget ért a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelynek versenyprogramjában 14 előadás szerepelt, ezeket Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus válogatta. A versenyprogram köré szerveződött a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok voltak láthatók a monodrámáktól a zenés darabokig.