2019. június 30. vasárnap

jún. 30
0:09
Gigantikus rezsicsökkentés Romániában (NRGreport)
A hazai kitermelésű gáz árának állami szabályozása nyomán jelentős rezsicsökkentésben részesülnek Románia lakói a nyár közepétől.
jún. 30
0:36
Összeomlás szélén a vízügyi ágazat? (ProfitLine)
Az LMP szerint az összeomlás szélére került a vízügyi ágazat és a jövő évi költségvetésben sem kap megfelelő forrásokat a terület - mondta Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 30
0:45
Exkluzív képek az épülő MOL-torony belső tereiről (NRGreport)
Javában zajlik a Kopaszi-gátnál az új MOL Campus építése. Noha az építkezés egyelőre a mélyépítési munkálatok fázisában van, a beruházás honlapján újabb látványtervek jelentek meg az épület belsejének várható kialakításáról. Szűkkörű sajtótájékoztatón mutatta be Ratatics Péter, a MOL hazai operatív működésért felelős vezetője a projekt részleteit,
jún. 30
1:36
Rég nem volt ennyi szélsőjobboldali Németországban (ProfitLine)
Meghaladta a 24 ezret, és ezzel a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett a szélsőjobboldaliak száma Németországban 2018-ban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) csütörtökön ismertetett éves jelentése szerint.
jún. 30
2:06
Időjárás-előrejelzés a következő napokra - Visszatér a hőség, mi már azt is tudjuk mikor (Háziállat)
A Kárpát-medence időjárását magasnyomás alakítja. Ilyen idő várható vasárnap.
jún. 30
2:45
Durva szélviharral keményít be az idő, de nem ez lesz a legrosszabb (Ripost)
Mennyire bírod a hőséget? Az előrejelzések szerint a következő napokban nem számíthatunk frissítő esőre.
jún. 30
3:03
Zalatnay helyett Révész énekelte a magas hangokat (BorsOnline)
Aligha van olyan ember az or­szágban, aki ezt a sort olvasva nem dúdol: Nem várok holn
jún. 30
3:36
Erősen visszaesett a cseh Agrofert holding nyeresége (ProfitLine)
Tavaly 63,5 százalékkal 1,67 milliárd koronára csökkent éves szinten a cseh Agrofert holding nyeresége. A bevételek 400 millió koronával 157,5 milliárd koronára emelkedtek - közölte a CTK hírügynökséggel szombaton Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője. Az Agrofertet Andrej Babis jelenlegi cseh kormányfő alapította a kilencvenes években.
jún. 30
4:03
Bajnokok: Már a mozikban a spanyolok kedvenc 2018-as filmje! (Mafab)
Már a mozikban Javier Fesser filmje, mely 2018-ban hatalmas sikert aratott hazájában, Spanyolországban, és az év legnézettebb spanyol produkciója lett. A vígjáték premierje kapcsán cikkünkben mindent ...
jún. 30
4:09
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 2019.06.29 – egy telitalálatos szelvény volt (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 10 (tíz) 24 (huszonnégy) 55 (ötvenöt) 77 (hetvenhét) Nyeremények: 5 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 1.154.615.510 forint; 4 találatos szelvény 79 darab, nyereményük egyenként 650.510
jún. 30
4:36
A legelterjedtebb allergiatípusok (WebBeteg)
A három leggyakoribb allergiás betegség az asztma, a rhinitis és a különböző ételallergiák. Európában nyolcvanmillió embert tartanak nyilván különböző allergiás betegségekkel. Előfordulások, arányok.
jún. 30
4:39
Milyen bűnbe esel a legkönnyebben? Csillagjegyed elárulja (Spabook)
Mindenkinek vannak hibái és gyakran képtelenek vagyunk nemet mondani olyan dolgokra, amelyektől a józan eszünk is eltiltana. Légy őszinte, ugye...
jún. 30
4:51
Most kaptuk a hírt: lángokban áll a társasház, hatalmas erőkkel vonult ki a londoni tűzoltóság (Ripost)
Legalább 70 tűzoltó küzd a lángokkal London nyugati részén.
jún. 30
4:51
Figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat (GazdaságPortál)
Vasárnap extrém UV-B-sugárzás várható – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szombaton eljuttatott tájékoztatásuk szerint az UV-B-sugárzás elérheti a 8-as szintet. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mindenkitől azt kéri, foko
jún. 30
5:09
4 jel, hogy nem normális a menstruációd (Spabook)
A menzeszed nagyon sokszor produkálhat olyan tüneteket, amikhez nem vagy hozzászokva, de ezek nagy része teljesen ártalmatlan dolog, és nem kell...
jún. 30
5:12
Ezután a dicséret után, Hollywood tárt karokkal várja Ed Sheerant (hirado.hu)
A popsztárt a rendező, Danny Boyle méltatta, aki beválogatta legújabb filmjébe, a Yesterdaybe.
jún. 30
5:18
Színek, melyekkel ciprusi hangulatot varázsolhatsz az otthonodba (Joy)
A mediterrán országok színeiért nem lehet nem bolondulni - mi most épp Ciprust vettük célba!
jún. 30
5:18
Hősök: Bemutatjuk a búvárt, aki annyira kimerült, hogy egy holttestbe kapaszkodott a Duna alján (ATV)
Milán, Gábor és Zsolt. Fantasztikus emberek, és szakemberek. Ha ők nincsenek, akkor egész biztosan nem sikerül felszínre hozni a Hableányt, vagy csak sokkal később. Emberfeletti munkát végeztek, és végeznek minden nap.
jún. 30
5:18
A YouTube megváltoztatja a videó ajánlási rendszerét (hirado.hu)
A YouTube többet nem kínál számunkra érdektelen videókat.
jún. 30
5:21
Végzetes vonzerő: 8 vadító szett, amelyeknek a pasik nem tudnak ellenállni (Spabook)
Mondják, hogy nem a ruha teszi az embert, azonban abban kiegyezhetünk, hogy nagyon sokat dob egy ember vonzerején. És mi nők pont ezért imádunk...
jún. 30
5:39
Ezzel az 5 csillagjeggyel kifejezetten problémás együtt élni (Spabook)
Mindenkinek – egyénre szabottan, és horoszkópot illetően is – vannak olyan tulajdonságai, amik megnehezítik az együttélést. Azonban akadnak...
jún. 30
5:42
Retteg az exétől Pamela Anderson (Habostorta)
A francia focista, Adil Rami és Pamela Anderson még 2017 nyarán jöttek össze. Pamela most elárulta, hogy idillinek tűnő kapcsolatuk korántsem volt annyira felhőtlen. A ...
jún. 30
5:45
Valóban elegendő egy bioaktív készítmény használata gombaölőnek? (Agrofórum)
Sz. Tamás kérdése: Tisztelt Németh Zoltán Úr! Egyik kertész ismerősöm kizárólag egy bioaktív készítményt használ a gyümölcsfáira, de szinte valamennyi növényére a kertben (gyümölcsfák, palánták, eper, málna, tuja, buxus stb.). Azt mondta, hogy ezzel, a lisztharmat kivételével tulajdonképpen az összes kártékony gombafajt és baktériumot távol tudja t
jún. 30
5:54
Rettenetes tragédiáról jött hír, küzdenek az orvosok (Ripost)
Nyolchónapos terhes nőt késeltek halálra Londonban.
jún. 30
5:54
Veszélyben a magyar határ, támadnak a migránsok (Ripost)
Továbbra is jelentős számban kísérleteznek illegális migránsok a magyar határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában.
jún. 30
6:06
Vigyázz! Kész! Itt az IKEA-lakótelep! (Portfolio)
Két év múlva nyithat az első IKEA-lakótelep. Nem. Nem Svédországban, hanem Dél-Angliában. Tíz évvel ezelőtt már próbálkozott lakásépítéssel a svéd bútorgyártó és skandináv partnere. Akkor a válság elsöpörte a tervet, de most...
jún. 30
6:06
Bakondi: Politikai provokáció a Sea-Watch 3 civilhajó működése (hirado.hu)
Kikötött Lampedusa szigetén a Sea Watch 3 nevű bevándorlóbarát hajó az olasz tiltás ellenére. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az NGO-hajók az olasz határvédelmi törvények visszavonását szeretnék elérni.
jún. 30
6:06
Francia harmónia jó motorral – Renault Megane TCe 140 (Autónavigátor)
A Daimler és a franciák házasságából ugyanolyan autók születésére számítottunk, ennek ellenére bár ugyanaz a motor, mindegyik nagyon más, és az az érzésünk, hogy a Renault bánik a legjobban az új technikával.
jún. 30
6:06
Újabb figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat (Infostart)
Percek alatt megtörténhet a baj .
jún. 30
6:06
Mint a gokartban: 7 év után együtt az élen Leclerc és Verstappen! (m4sport.hu)
Charles Leclerc és Max Verstappen a gokart után az F1-es mezőny élén is együtt. Egy kép a múltból, egy kép a jelenből – előkép a jövőről?
jún. 30
6:08
Zombik fogságában vannak magyarok tízezrei (Portfolio)
Az egyre nagyobb munkaerőhiány közepette az MNB friss jelentésében megvizsgálta, hogy a zombi vállalatoknál komoly munkaerőpiaci tartalék van. Ha ők átkerülnénk piacképes vállalatokhoz, az csökkentené a munkaerőhiányt. A hagyományos...
jún. 30
6:08
A szaúdi erők megsemmisítették a jemeni síita húszi felkelők egyik drónját (hirado.hu)
A lázadók támadásában a drón egyetlen célpontot sem talált el, az eszközt megsemmisítették.
jún. 30
6:09
Egy dolog, ami ellenállhatatlanná tesz és 10 módszer, amivel fejlesztheted (Spabook)
A boldog lányok a szép lányok, tartja a mondás, és nem is kérdés, hogy aki pozitív energiát sugároz magából, az mások szemében is azonnal...
jún. 30
6:10
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben (hirado.hu)
A főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
jún. 30
6:18
Egy legenda bukása: Marlon Brando ettől szenvedett egész életében (Femcafe)
A színészóriás a legnagyobb szerepeket is könnyedén eljátszotta, de magánéletében már nem volt ilyen rátermett, képtelen volt feldolgozni a traumáját.
jún. 30
6:24
Cigánytelep mellől indult, most gyárigazgató (ATV)
„A többségnek nem érdemes külföldre mennie. Magyarországon manapság sok valódi lehetőség van, csak ezeket fel kell ismerni, és élni kell velük” – mondja Söregi Tibor, a Nidec GPM Hungary kft. berceli gyárának igazgatója, aki romaként futott be komoly karriert. A Hetek cikke.
jún. 30
6:30
Rendőri kíséretet kapott az eltévedt medvebocs (Infostart)
Két villogó rendőrautó csinált vigyázott rá a forgalmas úton.
jún. 30
6:30
A görög rendőrség hamis útleveket és személyi igazolványokat gyártó párt vett őrizetbe (hirado.hu)
Egy-egy lopott, majd azt meghamisított útlevélért ötezer eurót kértek a migránsoktól.
jún. 30
6:36
Emily Ratajkowski imádja lepukkant férjét (Habostorta)
A csinos brit modellt, Emily Ratajkowskit (28) New York utcáin kapták lencsevégre, amint ebédelni indultak Sebastian Bear-McClard (32) színész-producerrel és kiskutyájukkal, Colombóval. Hiába nézett ki a ...
jún. 30
6:36
Több mint négyezer gyerek vesz részt idegen nyelvi táborokban (ProfitLine)
Idén több mint 82 ezer gyerek vesz részt a nyári Csodaszarvas táborokban, közülük csaknem négyezren választották az idegen nyelvi táborokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Rétságon.
jún. 30
6:39
6 színész, akik a Jóbarátokban és a Himym-ben is szerepeltek (Joy)
Te észrevetted már, hogy ők mindkét sorozatban szerepeltek?
jún. 30
6:39
Vasárnapi lehangoltság? Eképpen kerüld el! (Spabook)
Egész héten várjuk a hétvégét, amikor végre szabadok vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk, addig alszunk, amíg jólesik és kipihenjük a stresszt...
jún. 30
6:42
Harmincharmadik alkalommal tüntettek a sárgamellényes mozgalom tagjai (hirado.hu)
A megmozdulás résztvevőinek száma megfeleződött június 22-éhez képest, amikor 11,8 ezren tiltakoztak.
jún. 30
6:44
Találkozik egymással Donald Trump és Kim Dzsongun (hirado.hu)
Megérkeztek a demilitarizált övezetbe.
jún. 30
6:45
Katonai és rendőri erőket mozgósítanak a sertéspestis miatt Vietnamban (Agrofórum)
Május második felében Vietnam 500 ezer sertés kényszervágását hajtotta végre, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis terjedését. Így 1,7 millióra, az ország sertésállományának 5 százalékára emelkedett a levágott jószágok száma.
jún. 30
6:48
Hetven konténernyi szemetet kapott vissza Kanada (Infostart)
Megérkezett Kanadába a csaknem hetven konténernyi szeméttel megrakott hajó Fülöp-szigetekről.
jún. 30
6:51
Hogyan lesz az úszógumiból kockahas - Katus Attila bevált tippjei (Spabook)
Előző cikkemben már említettem, hogy a hátfájást úgy tudod a legjobban megelőzni, ha a mély hátizmokat és a hasfaladat is erősíted. Ha pedig...
jún. 30
6:54
Van lehetőség eleget tenni a babaváró hitel előírásainak az igénylés előtt (AQUA)
Szakértők hangsúlyozzák, hogy az igénylést megelőzően jó eséllyel el lehet intézni, hogy még a legszigorúbbnak tűnő előírásoknak is megfelelhessünk.
jún. 30
6:57
Újult erővel tér vissza a kánikula, napról napra melegebb lesz (Ripost)
A meleg mellé viharos szél is érkezik, a hét közepén pedig frissítő záporok hűtik majd a levegőt.
jún. 30
6:57
Hordágyon vitték el a fiatal fiút, kígyómarástól esett össze (Ripost)
A tini túrázás közben, egy erdős részen sérült meg. Hegyimentőket riasztottak hozzá, majd kórházba került.

Keresés