Érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak „mozgatásáról” a szükséges döntést meghozza a kabinet – erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt a kormany.hu oldalon hétfőn közzétett videóban.
Ed Savitt, az egyetemista fiú kilenc évvel ezelőtt kivett egy albérletet, ahol azonban sehogy sem tudott rájönni, hogy hogyan használja a szárítógépet. Emiatt felvette a kapcsolatot a korábbi lakóval, Heidi Parkerrel, aki szíves örömest segített neki. Már pár szó után szimpatikusak voltak egymásnak, a kapcsolatból pedig később nagy szerelem lett, m
Idén még alig volt csapadék, a koronavírus-okozta idénymunkás-problémák után még ez is gondokat okoz a hazai mezőgazdaságban, az Agrárminisztérium most megoldást próbál találni.
Elkészült a legnagyszabásúbb magyar karanténvideó, kétszáz zenész tartott „home flashmobot”, a Queen együttes legendás slágerét adták elő. Katasztrófavédelmi szakember, orvosok, rendőrök is melléjük álltak: ha most otthon maradunk, folytatódhat a show!
Nem látni olyan folyamatokat Magyarországon, amelyek arra utalnának, hogy bármilyen uniós irányelvvel szembeni intézkedést készülnének bevezetni, vagy már be is vezették volna – ezt Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke mondta a cseh közszolgálati televízió vitaműsorában.
Kétségtelen, hogy Oroszországban is súlyos helyzetet teremtett elő a Covid-19, viszont Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szigorú óvintézkedésekkel sikerült megfogniuk a vírust.
Több népszerű oldal is létezik Youtube-on, amelyen egész nap a lo-fi hiphop zenéket lehet hallgatni, egy loopolt animációval a háttérben - a legíresebb ezek közül a vizsgákra készülő anime lány, akinek macskája az ablakban alszik.
Éjszaka továbbra is derült lesz az ég, legfeljebb délnyugaton, délen lehet kevés fátyolfelhő. Kedden napos idő várható, de az ország déli felén erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani.
Több híresség is úgy döntött, ha már a korlátozó rendelkezések miatt annyi ideje felszabadult, tétlenkedés helyett inkább azon van, hogy másoknak segítséget nyújson.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra "kifut" koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen.
Enying – Még nincs hároméves, mégis az életéért küzd Dávidka, akiről néhány napja derült ki, hogy leukémiás. A gyermek történetéről a TV2 tények számolt be.
Az osztrák kormány tagjai felajánlották egyhavi nettó jövedelmüket jótékonysági célra egy általuk meghatározott szervezetnek az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben – közölte hétfőn Sebastian Kurz kancellár és Werner Kogler alkancellár az APA osztrák hírügynökséggel.
A koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt a hazai úszóélet, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának (30) azonban nem kellett felhagynia a tréningekkel.
Pásztor Anna, Kautzky Armand, Geszti Péter, Lotfi Begi, Ternovszky Béla, Sena- csak néhány név azok közül, akik egy kedves videoüzenetben mondanak köszönetet egészségügyi dolgozóknak, eladóknak, sofőröknek, gyógyszerészeknek, futároknak , mindazoknak, akik nem tehetik most meg, hogy otthon maradjanak. Az esti tapsolás így a netre költözik, amihez a
Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta - közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma.
New York államban sok a halálos áldozat – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója hétfőn. Ron DeSantis floridai kormányzó pedig azt közölte, hogy az állam egyes tengerparti strandjait újranyitották.
Magyarország – Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésben részesülők száma, jelenleg több mint félszázan vannak lélegeztetőgépen.
Határozottan emelkedett a Fidesz támogatottsága: míg januárban a biztos szavazók 50 százaléka, a legfrissebb adatok szerint 55 százaléka szavazna a nagyobbik kormánypártra – közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása alapján a Nézőpont Csoport vezetője az M1-en.
Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta – közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve: 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, ezzel pedig 24 114-re nőtt az áldozatok száma.
Neked énekelek címmel gálaműsorral készült a TV2, amelyben az összefogás fontosságára hívják fel a figyelmet és köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik a vírus elleni harc frontvonalában dolgoznak nap mint nap. A jobbnál jobb produkciókat tegnap este láthatták a nézők, sokak mellett pedig előadással készült Lovasi András és felesége, Földes Eszte
Európa polgárait arra figyelmeztetik, hogy vegyék személyes fenyegetésnek a magyar kormány lépéseit. A felhatalmazási törvény szerintük alapjaiban támadja az európai demokráciát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is csatlakozni kíván az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kezdeményezett nemzeti korrupcióellenes együttműködéshez - közölte a számvevőszék hétfőn az MTI-vel.
Több mint 26 ezer tonna növényvédő szert értékesítettek tavaly Magyarországon, az abból származó nettó árbevétel 104,5 milliárd forint volt, amely 4,7 százalékkal múlta felül az előző évi bevételt - derült ki a Naik Agrárgazdasági Kutatóintézet (Naik AKI) hétfőn megjelent jelentéséből.
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn.
A következő napokban a Körösöknél és egyes Tisza-holtágaknál, illetve a Csepel-szigetnél folytatódik a szúnyogirtási program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
A 73 éves Demjén Ferenc dióspusztai birtokán, elszigetelten él a járvány miatt, de alig várja, hogy folytathassa turnéját. Az énekes szeretné, ha kezet rázhatna azzal az esztergomi férfival, aki a TV2 jótékonysági műsorában 280 ezer forintot adott a sáljáért.