2021. január 19. kedd

jan. 19
0:03
Moszkvába utazik Szijjártó Péter (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter a hosszútávú gázvásárlási megállapodásról is tárgyal.
jan. 19
0:03
Tíz fotó a 100 éve született Mészöly Miklós életéből (Könyves Magazin)
Száz éve, 1921. január 19-én született Mészöly Miklós, akiről Esterházy Péter azt mondta, hogy mindannyian az ő köpönyegéből bújtak ki. Mészöly 1954-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott, életművének gerincét elbeszélések, novellák, kisregények alkotják, ezzel együtt több esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet szerzője. Életét sokféleképpen
jan. 19
0:06
Ilyen még nem volt: repülőről lőtt fel műholdakat a Virgin Orbit (Infostart)
Repülőgép szárnyai alól indított rakétájával állított pályára műholdakat Richard Branson űrvállalkozása, a Virgin Orbit.
jan. 19
0:06
Erőss Loránd: hetven éve várt a szakma az egészségügy átszervezésére (Infostart)
Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetben megtalálható szakterületek együttműködése előremutató lehet a betegek számára – mondta Erőss Loránd, az intézet most kinevezett főigazgató-főorvosa.
jan. 19
0:06
Lezárták a washingtoni Capitoliumot (Infostart)
Biztonsági fenyegetésre hivatkozva. Jelentések szerint füst szállt fel az épület közeléből.
jan. 19
0:06
Australian Open: a címvédő Babos Tímea nincs karanténban, de... (Infostart)
Hiába várt az ajtóban ugrásra készen a transzportot, hogy elvigyék edzésre, nem jöttek érte.
jan. 19
0:06
Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat (444.hu)
A főváros előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a kormány által ígért, de máig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, ami lehetővé tenné a felújítás elindítását – közölte a BKK.
jan. 19
0:06
Havazás is várható elszórtan az ország területén hétfő estig (Háziállat)
Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, de az északkeleti, keleti megyékben még éjszaka is több maradhat a felhőzet. Estére megszűnnek a hózáporok, és ezt követően legfeljebb hószállingózás fordulhat elő.
jan. 19
0:06
Dobai Jani 30 percet töltött a jeges Mosoni-Dunában (444.hu)
A volt bokszoló eredetileg 15 percig akart a 0 fok körüli vízben lenni, végül 30 percig lubickolt a lékben. Dobai János gyakran fut mezítláb a hóban vagy fürdik jéghideg vízben, de ilyen hosszan még sosem fürdött ennyire hideg vízben. (Győr Plusz)
jan. 19
0:06
Az FBI szerint az orosz hírszerzésnek akarták eladni Nancy Pelosi ellopott laptopját (444.hu)
A Capitolium ostroma alatt vitték el. Az FBI a 22 éves Riley June Williamst keresi.
jan. 19
0:06
Öt éve nem voltak ilyen alacsonyak a budapesti albérletárak (Noizz)
10 százalékkal voltak alacsonyabbak a lakásbérleti díjak Magyarországon, mint 2019-ben - ez derült ki az ingatlan.com és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös elemzéséből.
jan. 19
0:06
A norvég homár nagymestere, a marseille-i AM étterem kiérdemelte harmadik csillagát is (Travelo)
Az elegáns, de nem hivalkodó étteremből talán ki sem néznénk, hogy egy év alatt érte el a harmadik csillagot.
jan. 19
0:06
A Qatar Airways 10. születésnapja Budapesten (Spabook)
A Qatar Airways első menetrend szerinti járata pontosan 10 éve érkezett meg Dohából Budapestre. A jeles születésnap emlékeit felidéző közleményt adott ki a légitársaság, amelyből sok érdekességet tudhatunk meg. 10…
jan. 19
0:06
Hamarosan cukrászdát nyit Gáspár Bea és Evelin (Life)
Hamarosan megvalósítja közös álmát Gáspár Bea és nagyobbik lánya, Evelin, akivel nemsokára megnyitják közös cukrászdájukat.
jan. 19
0:06
„A szex pont egy Bogyó és Babóca hosszúságú” – 43 szülői vallomás – tőletek, másképp (WMN)
„Egyik mindennapos tevékenységeim közé tartozik falattal a számban kakás feneket törölni.” Most ti mondtátok el másképp, hogy gyereketek van
jan. 19
0:06
Egymillió faj halhat ki a következő évtizedekben (Hamu és Gyémánt)
A klímaváltozás okozta éghajlati zavarok hatalmas mértékűek, ebből kifolyólag bolygónk sokkal rosszabb állapotban van, mint azt a tudósok korábban gondolták. A következő néhány évtizedben a Föld nagyjából egymillió faja kihalhat. A világ vezető kutatói több mint 150 korábbi tanulmányt elemeztek és összegezték az eredményeiket, amely sokkal
jan. 19
0:06
277 millió forintos bírságot kaptak az Amazon partnerei Ausztriában (Növekedés)
Az Amazon beszállítói közül csupán három működött makulátlanul Ausztriában.
jan. 19
0:06
Nincs elég egészséges játékosuk, visszalépnek a vb-től a zöld-fokiak (Eurosport)
A visszalépés értelmében az afrikai csapat valamennyi találkozóját 0-10-es gólkülönbséggel elveszíti.
jan. 19
0:07
Brutálisan drágult a paradicsom és a körte (Infostart)
Az alma és a burgonya felvásárlási ára viszont csökkent, ahogy a hús ára is visszaesett.
jan. 19
0:10
Új dolgok derültek ki a dél-afrikai mutációról (Infostart)
Egyelőre nincs megnyugtató válasz.
jan. 19
0:10
Meghalt Timár György Tamás volt parlamenti képviselő (Infostart)
Hosszú betegség után, életének 84. évében elhunyt Timár György Tamás volt országgyűlési képviselő pénteken - közölte a család.
jan. 19
0:10
Vakcinabeszerzés: íme az újabb vakcinák piacra kerülési menetrendje (Infostart)
Az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője arról is beszélt, hogy mi állt a nagy port felverő külön német vakcinabeszerzés hátterében.
jan. 19
0:10
Törlik a magyarok egyik eredményét a kézilabda-vébén (Infostart)
Visszalépett a világbajnokságtól a Zöld-foki Köztársaság.
jan. 19
0:10
Karácsony: A járvány és a válság rombolása mellé zárkózik fel az Orbán-kormány a megszorításaival (444.hu)
A főváros tájékoztató kampányt indított a kormány megszorításairól.
jan. 19
0:10
Melegfront jön hóval, majd ónos esővel - két napra is figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Gyökeresen átalakul időjárásunk a következő napokban. Egy kicsit még kitart a tél, majd a hét közepére kora tavasz váltja az eddigi kemény fagyokat, akár 15 fok is lehet.
jan. 19
0:10
Biztonsági okokra hivatkozva elvették Fehéroroszországtól a jéghokivébé társrendezői jogát (444.hu)
A főszponzor Skoda és a Nivea is közölte, hogy anyagilag nem támogatja a vb megrendezését, ha Minszkben lesznek meccsek.
jan. 19
0:10
Majdnem egymilliót lehet keresni már az Aldinál (Noizz)
2021-ben is az inflációt meghaladó mértékben emelte az ALDI mind a bolti, mind a logisztikai munkatársai bérét. Az áruházlánc javadalmazási programja továbbra is a munkavállaló lojalitását honorálja, például a vállalatnál eltöltött 5 év után már legalább 400 000 forintos bruttó munkabért fizet a cég 8 órás munkaviszonyban értékesítési, vagy logiszt
jan. 19
0:10
Így befolyásolja a testsúlyodat az alvás (Life)
Egyre többet lehet hallani, olvasni arról, hogy a nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás is hozzájárulhat a túlsúly kialakulásához. Elsőre hihetetlennek tűnik, de igaz, és most azt is elmondjuk, miért fontos a kilóid szempontjából is az, hogy kipihend magadat.
jan. 19
0:10
„Nem tartok ott, hogy környezettudatos legyek” – A világ az alacsonyabb jövedelműek szemszögéből (WMN)
„A világ jelenlegi állapota lemondásra késztet mindenkit, a harcos vegánok pedig már-már lemondásra kényszerítenének mindenkit.” De vajon képes lehet-e lemondani a nehezen megszerzett javairól az, aki legalulról jött, és a saját erejéből küzdötte fel magát a jólét szintjére – kérdezi a szerzőnk, aki maga is nagy szegénységben nőtt fel.
jan. 19
0:10
A tudósok megtalálták, mi jellemző a szellemekkel suttogókra (Hamu és Gyémánt)
A tudósok azonosították azokat a tulajdonságokat, melyek miatt valaki nagyobb valószínűséggel állíthatja, hogy hallja a halottak hangját. A szellemek látásának és hallásának megtapasztalása régóta foglalkoztatja a tudományos közösséget. Rengeteg antropológus foglalkozik vallásos és spirituális élményekkel, a tudósok pedig az ezek mögött re
jan. 19
0:10
Koronavírus - Kevesebb Pfizer vakcina érkezik kedden, mint amire számítottak (Növekedés)
Újabb, 35 685 ember beoltására elegendő vakcina érkezik kedden a Pfizertől - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
jan. 19
0:10
Távozott Roger Federer ügynökségétől Alexander Zverev (Eurosport)
A német teniszező egy hétfői Instagrambejegyzésben közölte a hírt.
jan. 19
0:11
Két tényező hajtotta az egekbe a magyar gyümölcsárakat (Infostart)
2020-ban és 2019-ben is nagyon rossz évük volt a hazai gyümölcstermesztőknek, így két év alatt jelentősen, csaknem a duplájára nőttek itthon a gyümölcsárak – mondta az InfoRádiónak a FruitVeb Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
jan. 19
0:14
Újabb kétmilliárdos eszközbeszerzés segíti a védekezést (Infostart)
Többek között fertőtlenítő robotokat kaptak az intézmények.
jan. 19
0:14
Kiakadt a vakcinák elosztásán a WHO-főnök (Infostart)
A "vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot" - mondta.
jan. 19
0:14
Akár 12 meccsről is eltilthatják Messit (Infostart)
Legutóbb 2005-ben kapott piros lapot az argentin klasszis.
jan. 19
0:14
Karácsony: Az ország olyan kormányt érdemelne, amelyik magától emel szót az ellenzékiek elleni hadjárat ellen, nem sunnyog (444.hu)
A magyar demokratáknak szolidaritást kell vállalniuk a letartóztatott Navalnijjal, és oroszok 10 millióinak demokratikus álmaival – írja a főpolgármester.
jan. 19
0:14
Ez egy fesztivál? Ők lépnek fel Biden beiktatásán (Noizz)
Te örülnél, hogy ha első napodon a munkahelyeden így fogadnának?
jan. 19
0:14
Fél gázsiját fizette ki egy ételért Emilio (Life)
Az énekes szerette volna emlékezetessé tenni monacói kiruccanásuk, ezért feleségével együtt betértek egy elegáns étterembe. Csalódniuk kellett, életük egyik legrosszabb – és legdrágább – élménye volt az éttermi kitérő.
jan. 19
0:14
„Komolyan? Ez is megtörtént? Jézusom…” – Egy erőszaktevő és az áldozata beszélgetése évtizedek múltán (WMN)
Egy új találkozás felülírhatja vajon a rettenetes emlékeket, és gyógyíthatja a traumát, ami évtizedekkel korábban képződött?
jan. 19
0:14
Új kémthriller érkezik a Netflixre Gal Gadot főszereplésével (Hamu és Gyémánt)
Újra filmvásznon láthatjuk az izraeli filmcsillagot. A Netflix szerezte meg a Heart of Stone című kémthriller forgalmazási jogait, amelynek főszerepét Gal Gadot játssza – írja a Deadline alapján az MTI. A Skydance Media produkciójában készülő filmet, amelyet később Mission: Impossible- vagy James Bond-jellegű, de női főszereplős fi
jan. 19
0:14
7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére (Növekedés)
7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig - mondta Nagy István hétfőn az Agrárminisztériumban.
jan. 19
0:14
Megtámadja a bíróság ítéletét a hírhedt doppingdoktor (Eurosport)
.
jan. 19
0:15
Nem eszik olyan forrón a „lisztkukac-kását” (Infostart)
Egyelőre még várni kell arra, hogy a közönséges lisztbogár lárvájának felhasználásával készüljenek élelmiszerek az Európai Unióban. Noha az európai szakhatóság emberi fogyasztásra alkalmasnak találta a rovart, az Európai Bizottságnak is engedélyeznie kell az unióra és a tagállamokra vonatkozó felhasználást. Az eljárás a Nébih szerint több hónapot v
jan. 19
0:18
Varga Judit nem hagyta annyiban a Facebook-ügyet (Infostart)
Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a tech cégek "rendszerszintű visszaélései" miatt.
jan. 19
0:18
Szlovákia a teljes lezárás és az országos tesztelés útjára lépett (Infostart)
Kijárási korlátozással összekötött tömeges tesztelés kezdődött hétfőn Szlovákiában. Minderről egy nappal korábbi rendkívüli ülésén döntött a kormány. A tesztelés egészen január 26-ig tart. Január 27-étől pedig csupán negatív PCR- vagy antigénteszt birtokában mehetnek be a munkahelyükre azok a személyek, akik nem tudnak otthonról dolgozni.
jan. 19
0:18
Nem Fehéroroszországban lesz a hokivébé (Infostart)
Bekeményítettek a főszponzorok, lépett a szövetség.
jan. 19
0:18
Digitálisan is megnézhető a Kép/Test/Lét összművészeti kiállítás (Noizz)
A magyar kultúra napja alkalmából, hétfőtől digitálisan is megtekinthető a MANK Kép/Test/Lét összművészeti programsorozat három vidéki kiállításának anyaga a alkotomuveszet.hu oldalon és a társaság Facebook-oldalán - közölte a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel hétfőn.
jan. 19
0:18
Smink nélkül, természetes valójában szelfizett Michelle Obama (Life)
Michelle Obama a minap ünnepelte 57. születésnapját.
jan. 19
0:18
Amikor mindig igazam van ─ miért nehéz belátni, ha tévedünk? (Hamu és Gyémánt)
Nekünk, egyszerű halandóknak nagyon nehéz belátni, ha tévedtünk. Miért van ez? Legyen az egy politikai vita, vagy a házimunkán való összekapás, gyakoribb az, hogy a másik személy hibáit keressük. A sajátunkat egyszerűen nem akarjuk meglátni. A tanulás, fejlődés alapja az, hogy belátjuk azt, amit eddig tévesen tudtunk, és változtatunk raj

Keresés