2021. október 10. vasárnap

okt. 10
0:00
Fotók a Dancing with the Stars legforróbb pillanatairól (Blikk)
Hollywoodig repítették a Dancing with the Stars táncosai a nézőket szombat este.
okt. 10
0:00
Előválasztás második forduló: Karácsonyt kihúzták, közzétették, hol és mikor lehet szavazni (Blikk)
Karácsony Gergely péntek délelőtt jelentette be visszalépését, ám az ellenzéki előválasztás második fordulójának szavazólapjait már hétfőn a nyomdába küldték, ezért azokon még a főpolgármester neve is beikszelhető.
okt. 10
0:00
Tudni vélik, miért nem Karikó Katalin kapta idén a Nobel-díjat – A Svéd Akadémia főtitkára fogalmazta meg (Blikk)
Sokan meg voltak győződve arról, hogy a koronavírus sújtotta évben az fogja kapni a Nobel-díjat, aki tudósként a legtöbbet tette az egész világot sújtó áldozatot koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Nem így lett, és erre jött is egy a magyarázat, éppen a legfontosabb helyről.
okt. 10
0:00
Egy anya, aki az egyetlen nő akart lenni a fia életében (She)
Mindent olyan jól kitalált, olyan jól eltervezett, szinte már abban a pillanatban, amikor a szülőszobában a kezébe adták Csabikát. Ott feküdt a mellén, ráncosan és vörösen, és akkor megértette: vége a magánynak, a kiszolgáltatottságnak. Kapott egy embert, aki örökre csodálni és imádni fogja.
okt. 10
0:00
Itt a magyarok kezdőcsapata az albánok ellen (Blikk)
Sallói Dániel is szerepel a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában az Albánia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
okt. 10
0:00
Ginger, az örökbe fogadott kutya mentette meg Luciferi, a kiscica életét – A tököli házi kedvencek története (Blikk)
Együtt eszik, együtt alszik, együtt túrázik, gyakorlatilag mindent kettesben csinál Ginger, a mentett kutya és Luciferi, a fekete macska. Bár papírforma szerint ősellenségként kellene élniük, olyan barátság szövődött közöttük, amely túlmutat az általunk ismert iskolás tananyagon.
okt. 10
0:03
PC takarítás mesterfokon - így tartsd tisztán a géped! (PCWorld)
Ne csak a lakást takarítsd rendszeresen; az alaplap és a merevlemezek sem szeretnek ám koszos helyen élni!
okt. 10
0:03
Lemond az osztrák kancellár (444.hu)
Sebastian Kurz egy korrupciós ügybe bukott bele.
okt. 10
0:03
John Winning, a 69 éves szkiffes örökifjú (AQUA)
John „Woody” Winning a harminchetedik szezonjára készül a 18 lábas szkiff osztályban, és annyira komolyan veszi, hogy új hajót építtetett. Szó nincs ugyanakkor arról, hogy az ősz Winning és társai pusztán töltelékként jelennének meg a mezőnyben: a 2020–2021-es szezonban futammásodikok lettek a későbbi győztes Smeg mögött a 2021-es Jj Giltinanon (ez
okt. 10
0:03
Letért az útról, felborult, szörnyethalt az autójában (Autószektor)
A katasztrófavédelem honlapján azt írta, a férfi autója lesodródott az útról, és a tetejére fordulva az árokba borult. A kocsiban csak a férfi utazott. Illusztráció: police.hu
okt. 10
0:04
Megvan a Dancing with the Stars kieső párosa: most kérdezhet is tőlük (Blikk)
Hatalmas verseny volt a ma esti, Hollywood-show tematikájú Dancing with the Stars-ban! A kiesők Hevesi Krisztina és Baranya Dávid voltak.
okt. 10
0:04
Létezik a titkos magyar járványügyi statisztika, amit hónapok óta követelnek a szakemberek (Blikk)
Hosszú ideje kérik a szakemberek a kormányt, hogy osszák meg velük a koronavírusos betegek részletes oltottsági adatait, ám ez eddig nem történt meg. Kásler Miklós azonban nemrégen különös kijelentést tett, ami azt sugallja, mégis létezik egy erről statisztika.
okt. 10
0:04
Üzemanyaghiány miatt napokig nem lesz áram egész Libanonban (Blikk)
Az ország két legnagyobb hőerőműje állt le a hétvégén. Irán segítene, de az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván a Hezbollahot, amely az iráni olajszállítmányokkal oldaná meg a problémát.
okt. 10
0:04
Megaláz és megsemmisít a szavaival - tényleg ilyen párt akarsz?! (She)
Vendégségbe voltunk hivatalosak, ezért beugrottunk egy kis csokiért vagy valamilyen csecsebecséért egy üzletbe. A polcok teli színekkel, hangulatokkal, csábító formákkal. Nézelődöm. Mögöttem nagy izgalommal lép be egy tíz év körüli kislány és az anyukája.
okt. 10
0:04
Ezzel vége a világbajnoki álmoknak – Albánia Budapesten is legyőzte a magyar futballválogatottat (Blikk)
Sorsdöntő meccset játszott a magyar labdarúgó-válogatott Albánia ellen. Ezúttal is 1-0-ra kaptunk ki, mint egy hónapja Elbasanban. Akkor és most is a csereként beálló Broja bánt el velünk. Sajnos ebben a mai magyar csapatban egyáltalán nem volt meg a gólszerzés lehetősége.
okt. 10
0:07
Kiszivárgott a Radeon RX 6600 specifikációja és ára, a 3060 komoly kihívója lesz (PCWorld)
Az AMD készülő, nem XT-s kártyája kapcsán teljesítménytesztek is napvilágot láttak.
okt. 10
0:07
A tálibok humanitárius segítséget és vakcinákat is kértek az USA-tól (444.hu)
Az első félhivatalos találkozón ezt az amerikai diplomaták állítólag meg is ígérték, cserébe a terrorizmus féken tartásáért.
okt. 10
0:07
Gondolatjel – Légszennyező villanyautók (Autószektor)
A villanyautó legnagyobb előnyének – nem ok nélkül – tartják, hogy helyi emisszió nélkül közlekedik. Azaz maga a jármű nem bocsát ki káros összetevőket tartalmazó kipufogógázt. Városokban, lakott területeken ez vitathatatlanul nagy pozitívum, a belsőégésű motoros gépkocsikhoz képest, hiszen nagy népsűrűségű területek levegőminőségéről, lakhelyünk é
okt. 10
0:08
Orvost kellett hívni Kinizsi Ottóhoz a Dancing with the Starsban (Blikk)
Annyira túlhajszolta magát Kinizsi Ottó a Dancing with the Starsban, hogy orvost kellett hívni hozzá.
okt. 10
0:08
Elsüllyedt egy hajó a Balatonban a Szüreti Regattán (Blikk)
Elsüllyedt egy hajó Badacsonynál a Szüreti Regattán.
okt. 10
0:08
Babiš pártja elvesztette a cseh választást (Blikk)
A jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte a szombaton délután zárult képviselőházi választást Csehországban. Ez azt jelenti, hogy az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló Andrej Babiš pártját leváltják.
okt. 10
0:09
Súlyos balesettel zárult a szombat - teljes útzár (Autószektor)
Eddig tisztázatlan körülmények között szombaton 22 óra 30 perckor Budapest XXII. kerületében, a 6-os számú főúton a 14 -16 km szelvény között, Budapestre befelé vezető sávban két autó ütközött össze. Az elsődleges információk szerint a balesetben négy személy megsérült. A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek, ezért a szemle és a
okt. 10
0:12
Szabó Zsófi esküvőről jelentkezett be, nagyon csinos volt (Blikk)
Szabó Zsófi esküvőn járt, és ha már ott volt, megosztott néhány gyönyörű fotót az Instagramon.
okt. 10
0:12
Lemondott az osztrák kancellár: belebukott a korrupciós botrányba Sebastian Kurz (Blikk)
Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán, írja az MTI.
okt. 10
0:12
Napsütésben didereghetünk szombaton (Háziállat)
A sokévi átlagnál legalább 5-6 fokkal hidegebb időre számíthatunk a következő napokban.
okt. 10
0:16
Hűvös és esős, borongós nap vár ránk (Háziállat)
Kétségtelen, hogy itt az ősz, és nem is hoz mást magával csak esőt, szelet és borongós időt.
okt. 10
0:21
Marco Rossi várja a minőségi tippeket a keretébe (Magyar Nemzet)
A szövetségi kapitány szerint felvettük a versenyt Albániával, de támadásban hiányzott a minőség.
okt. 10
0:57
Allmendinger nyert Charlotte-on és Nascar-rekordot döntött (USAracing)
Aj Allmendinger győzelmével ért véget az Xfinity Series Drive for the Cure 250-e a Charlotte...
okt. 10
1:06
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a teherautókat és a buszokat (ProfitLine)
Hétfőtől egy héten át fokozottan ellenőrzi a teherautókat, buszokat, valamint vezetőiket a rendőrség az ország közútjain.
okt. 10
2:06
Atópiás dermatitisz - Hogyan kezelhető? (WebBeteg)
A csecsemők és gyermekek leggyakoribb bőrgyógyászati betegsége az atópiás eredetű bőrgyulladás (atópiás dermatitisz). Fő tünete a majdnem állandó jelleggel fennálló és alig csillapítható viszketés és száraz bőr.
okt. 10
3:06
Így emelkedik a kulturális szférában dolgozók bére (ProfitLine)
Január elsejétől 20 százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
okt. 10
3:09
Németh Lajos: Bocsánatot kellett kérnem a nézőktől (BorsOnline)
Németh Lajos szereti a tömegközlekedést, a villamoson pedig időnként megkérdezik tőle, milyen idő várható. S ugyan még senki nem akarta megverni azért, mert más lett az időjárás, mint amit megjósolt, egy hatalmas tévedésének azonban meglett a böjtje.
okt. 10
3:18
Kinek kellenek a pasik? A sorozat, amit egyszer minden nőnek látnia kellene (Joy)
Ha ősz, akkor sorozatok! Nekünk pedig az újdonságok mellé van még pár igazán csajos tippünk!
okt. 10
3:30
Egy fillért sem hajlandó fizetni Makai Viktóriának a támadója: „Félelmetesebb hely lett számomra a világ” (Blikk)
Már csaknem három év telt el azóta, hogy egy részeg férfi aljas módon megtámadta és kis híján megerőszakolta az otthona közelében kocogó Makai Viktóriát. Az ultrafutónő ügyében tavaly szeptemberben jogerős ítélet is született, de a törékeny édesanya sebesülései egy része még mindig nem gyógyult be, a lelki sérülései és a szörnyű emlékei súlyát pedi
okt. 10
3:30
Eláruljuk, milyen őszi smink illik hozzád a horoszkópod alapján (Joy)
A csillagok segítenek, ha reggelente bajban lennél a sminkeddel kapcsolatban!
okt. 10
3:34
Smoothie bowl: egészséges, szép és akár egy diétába is beleillik a dietetikus szerint (Joy)
Ősszel kevesebb a napsütés, ezért csökkenhet szervezetünkben a “boldogsághormon”, valamint a szerotonin- és a dopamin szint, így testünket és kedvünket is érdemes színes és tápláló prés- és gyümölcslevekből készült smoothie bowlokkal feldobni. A Funky Forest dietetikusból és food stylistokból álló csapata 3 olyan smoothie bowl receptet alkotott, am
okt. 10
3:42
Drákói diétával fogy Szigeti Ferenc (Blikk)
Egyetlen lágy tojás, pár koktélparadicsom és egy puffasztott rizsszelet, mindössze ennyit reggelizik mostanában Szigeti Ferenc. A Karthago gitárosa ebédre és vacsorára sem eszik ennél kiadósabban, a zenész ugyanis komoly diétába kezdett. Szigeti az elmúlt tizenhét évben nagyon komolyan vette a testedzést, de a pandémia az ő megszokott napirendjét i
okt. 10
4:06
A 5-ös lottó féltett titka - egy módszer, amivel tutira telitalálatod lesz (ProfitLine)
Sok-sok ember elképzelte már azt, hogy mi lenne ha a teljes fizetéséből lottószelvényt vásárolna és a sok-sok szelvénnyel nagy eséllyel elvinné a főnyereményt. Mások úgy gondolják, hogy összeállnak sokan, és együtt vásárolnak rengeteg szelvényt, ezzel jelentősen megnövelve nyerési esélyeiket. De mennyi szelvényt kellene kitölteni, hogy tuti ötösünk
okt. 10
4:15
Sikerrel zárult az Electrosub idei kiállítása (okosipar.hu)
Szeptember 30-án zárta kapuit az Electrosub Konferencia és Kiállítás, amely hosszú idő után először tette lehetővé a szakemberek számára, hogy kilépve a virtuális világból, szemtől szembe, a kihívásokra megoldásokat keresve és kínálva, szakmai megbeszéléseket, üzleti tárgyalásokat folytassanak. Az eseményen 24 kiállító vett részt, a magyar vállalat
okt. 10
4:18
Pataky Attila vészjósló kijelentést tett: „Földanyánk egyszer megrázza magát és eltűntet minket” (ATV)
Az EDDA énekese is kitölti a kormány környezetvédelmi kérdőívét, amelyben egyebek mellett arról is kérdezik az embereket, hogy szigorúbban büntetnék-e az illegális szemétlerakást.
okt. 10
4:21
De ki az a Karl Andersen? 15 divatikon, akit nem az igazi nevén ismer a világ (Joy)
Például azt tudtad, hogy nem is léteznének az ikonikus Michael Kors táskák, ha a tervező az igazi nevével futott volna be?
okt. 10
4:27
Gyárak, amik nélkül nincs elektromos offenzíva (autopro)
A járműipar legfőbb trendje az elektromos átállás, ám ehhez akkumulátorokra is szükség van.
okt. 10
4:30
5 sztori szoláriumi dolgozóktól, amit el se akarunk hinni! (Joy)
Micsoda sztorik!
okt. 10
4:33
Átlátszó ruhában mutogatja hatalmas melleit a szemérmetlen modell – 18+ fotók (BorsOnline)
Kicsit sem szégyellős a fiatal nő.
okt. 10
4:39
Elindult az X-Faktor jubileumi évada! (Márkamonitor)
Csobot Adél, Gáspár Laci, Puskás Peti és ByeAlex a mentorszékben ültek, hogy 10. alkalommal is megtalálják az ország legtehetségesebb előadóját, akiben ott van az a bizonyos X! Az első válogató adásban felbukkant egy tehetséges hasbeszélő, Puskás Peti ismét táncra perdült, Gáspár Lacit megsértették, Csobot Adél szerelmes lett, ByeAlex pedig dollárj
okt. 10
4:39
Magyarország váratlanul mégis csatlakozik a globális minimumadóhoz (Mínuszos)
Több mint száz szövegmódosítási javaslat 2,5 év kitartó munkájának eredménye: Magyarország csatlakozik a globális minimumadóhoz. Varga Mihály pénzügyminiszter ezek közül a három pontot kiemelt: az egyik szerint a társasági adó kulcsa nem fog változni, továbbra is kilenc százalékos marad. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország.
okt. 10
4:39
„Pro Bono program” az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében (New Technology)
Jócselekedet hónapja az Audi Hungariánál: a társadalmi felelősségvállalás szellemében az október hónap az önkéntesség jegyében telik a vállalatnál. A programsorozat kiemelkedő kezdeményezése az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tudástranszferre épülő előadássorozata, amelyet a régió kis- és középvállalkozásai sz
okt. 10
4:39
Nemzetek Ligája döntő: a spanyol fiatalság vagy a francia rutin lesz a nyerő? (Helló Magyar)
Nem fognak unatkozni a focirajongók, először lesz egy olasz-belga bronzcsata, majd egy francia-spanyol döntő:
okt. 10
4:42
"Elkényeztettek, én pedig ezt ahol csak tudtam, kihasználtam" - fordított felállás: amikor a gyerek alárendeli a saját szülőjét (She)
Gyerekkoromban tanultam meg uralni a környezetemet, az abban élő embereket, s ami anno szemétségnek tűnhetett, az a karrierem során csak előre vitt.
okt. 10
5:00
Ma megváltozik időjárásunk - mutatjuk a részleteket (Háziállat)
Vasárnap az ország nagy részén borongós időre van kilátás, többfelé ismétlődő esőre is számítani kell. Az Északi-középhegység térségében és északkeleten maradhat szárazabb az idő, itt helyenként rövid időre a nap is kisüthet. Többfelé élénk lehet az északi-északkeleti szél. Hajnalban -1 és +9 fok között alakulhat a hőmérséklet, északkeleten lehet h

Keresés