2022. április 27. szerda

ápr. 27
0:06
Benzema: A visszavágón jobban szükségünk lesz a Bernabéu közönségére, mint eddig bármikor (m4sport.hu)
Egyik fél sem volt maradéktalanul elégedett a Manchester City – Real Madrid Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonását követően. Madridi oldalon a vereség és a négy kapott gól miatt főhetnek a fejek, míg a háromszor is kétgólos előnyben lévő manchesteriek hagyták kicsúszni a kezükből, hogy már az odavágón jó esélllyel eldőljön a párharc.
ápr. 27
0:12
Mandularákos Paul Arthurs, az Oasis volt gitárosa (hirado.hu)
Mandularákot állapítottak meg az Oasis angol rockzenekar hajdani gitárosánál, Paul „Bonehead” Arthursnál.
ápr. 27
0:12
Bartók Tavasz: Öt debreceni helyszínen 22 produkciót láthat a közönség (hirado.hu)
Öt helyszínen 22 produkciót láthat a közönség a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek országos rendezvénysorozat keretében Debrecenben – hangzott el a programsorozat nyitóeseményén a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban kedden.
ápr. 27
0:12
Akadozik a tőkebevonás, csúszik a Honor IPO-ja (vg.hu)
A kínai mobilgyártó a Huaweiből történő kiválással lerázta magáról az amerikai szankciókat, ám a befektetők tartanak tőle, hogy bármikor feketelistára kerülhet, lévén, hogy elég vaskos az kínai állami tőkekitettség a vállalatban.
ápr. 27
0:12
1000. szállodáját nyitotta meg a Marriott Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (Spabook)
Marriott luxus szállodalánc ma ünnepelte a The Westin London City, az 1000. szállodájának megnyitását Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA régióként ismert a terület összefoglaló neve). A Marriott International egyúttal…
ápr. 27
0:12
Kim Dzsongun bejelentette: Felpörgeti Észak-Korea nukleáris fegyverprogramját (Nyugati Fény)
Észak-Korea elindította "fejlesztéseit".
ápr. 27
0:16
Lengyel gázipari vállalat: A Gazprom leállítja a lengyelországi gázszállítást (hirado.hu)
Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda 8.00 órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba a Jamal-Európa gázvezetéken – közölte kedden a PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat.
ápr. 27
0:16
Kaposváron és Budapesten is bemutatják a Mária evangéliuma című rockoperát (hirado.hu)
Május 3-án a kaposvári Csiky Gergely Színházban, június 6-án, pünkösdhétfőn pedig Budapesten, a Margitszigeti Színházban is bemutatják a Mária evangéliuma című rockoperát, amelyet további nyári helyszíneken is láthat a közönség az idén.
ápr. 27
0:16
Harmincöt millió személy élhet toalett nélkül Oroszországban (vg.hu)
A szlovák rendőrség szerint dezinformáció a nagy jólét mutatása a külvilág felé.
ápr. 27
0:16
Anyák napja alkalmából rövid oda-vissza járatokat ajánl a Wizz Air (Spabook)
A Wizz Air anyák napja alkalmából megköszöni az édesanyáknak az egész életen át tartó fáradhatatlanságot, türelmet és odaadást. Ezért anyák napja alkalmából a Wizz Air összegyűjtött néhány ötletet azoknak, akik…
ápr. 27
0:16
Megvan, melyik párté lett a második legnagyobb frakció a Parlamentben (Nyugati Fény)
Új taggal is bővül a csapat.
ápr. 27
0:18
Most jött: Tragédia történt Budapesten, egy holttest hever a panelház előtt (BorsOnline)
Borzalmas tragédia történt a főváros Iii. kerületében.
ápr. 27
0:18
546 ezer forint volt a februári bruttó átlagkereset (ProfitLine)
Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KS
ápr. 27
0:18
Wonderest: Idén is megrendezésre kerül a környezettudatos, vegán fesztivál a természet lágy ölén (Noizz)
A WONDEREST idén harmadik éve hozza össze az indie-folk, neoklasszikus és egyéb, részben akusztikus műfajok hazai és nemzetközi képviselőit a természet közepén. Az erdélyi hegyekben született fesztivál idén az Őrségi Nemzeti Parkba költözik, közel az osztrák és szlovén határhoz.
ápr. 27
0:18
15 dolog, amit biztosan nem tudtál Lily-Rose Deppről (Glamour)
Ha Lily-Rose Depp nevét hallod, ugye neked is rögtön híres szülei, Johnny Depp és Venessa Paradis ugranak be? Nos, Lily-Rose napjainkban sokkal több annál, minthogy az egykori sztárpáros lánya. Nemcsak, hogy sikeres modell, de színészi karrierje is egyre inkább felfelé ível. Nem is csoda, hogy Lily-Rose már most, 22 évesen nagyon sikeres, hiszen am
ápr. 27
0:18
Minden szülő rémálma: míg a nagymama pakolászott, elrabolták a három hónapos csecsemőt (BorsOnline)
A kis Brandont egy ismeretlen férfi rabolta el, azóta az egész megye őt keresi.
ápr. 27
0:18
Ebből mi lesz? Tyson Fury durva parancsot kapott a feleségétől (BorsOnline)
44 milliárdért újra üttetné magát a brit bunyós.
ápr. 27
0:20
A csernobili atomerőműben szolgált sok ukrán gárdista van még mindig orosz fogságban (hirado.hu)
Még mindig orosz fogságban van 169 ukrán nemzeti gárdista, akik a csernobili atomerőművet őrizték – közölte Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter kedden Csernobilban tartott sajtótájékoztatóján.
ápr. 27
0:20
Megerősítette a lengyel állami földgázipari vállalat, hogy az oroszok leállítják a gázt (vg.hu)
Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda 8.00 órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba.
ápr. 27
0:20
Kunhalmi most arra panaszkodik, hogy Márki-Zay tanácsadói köre erőltette a putyinozós plakátokat (Nyugati Fény)
Utólag már nem bizonyult jó választásnak az amerikás jelölt.
ápr. 27
0:22
Szörnyű baleset: Élet és halál közt a világbajnok magyar ejtőernyős (BorsOnline)
A napos időben a szokásos tavaszi ugrásgyakorlatot hajtották végre a szolnoki ejtőernyős katonák, amikor az egyik fiatal kiképzőt szőrnyű baleset érte.
ápr. 27
0:22
Megjelent a Z-generáció bálványának, The Kid Laroi-nak első idei slágere (Noizz)
Elképesztő felemelkedése után a Grammy-jelölt, többszörös platina lemezes előadó, The Kid LAROI vadonatúj sokak által várt dallal tért vissza, amely a ”Thousand Miles” címet kapta és az év első dala Laroi-tól.
ápr. 27
0:22
Ezt teszi minden nap unokája kedvéért a magyar sztár 96 éves nagypapája (BorsOnline)
Mindenkinek elkerekedik a szeme, amikor meglátja Tamás bácsit. Katus Attila nagypapája betöltötte a 96. életévét, de még most is minden nap sportol.
ápr. 27
0:22
Ezt látni kell, Lionel Messi ellen búcsúzik a legenda (BorsOnline)
Extraklasszis védője, Giorgio Chiellini nélkül folytatja az olasz labdarúgó-válogatott, tudniillik a Juventus klasszisa június elsején lép utoljára pályára nemzeti szerelésben.
ápr. 27
0:24
ET-főtitkár: Az ET cselekvési tervet javasol Ukrajna támogatására (hirado.hu)
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára, Marija Pejcinovic Buric kedden a testület parlamenti közgyűlésében bejelentette, hogy a szervezet hamarosan cselekvési tervet fog előterjeszteni Ukrajna megsegítésére.
ápr. 27
0:24
Hova lehet utazni? Európai körkép a járványszabályokról (vg.hu)
Ezekre az beutazási szabályokra kell készülni az európai országokban.
ápr. 27
0:24
Mi történt? Matolcsy váratlanul hatalmasat emelt az alapkamaton (Nyugati Fény)
Romlik a forint.
ápr. 27
0:26
Hatalmas lángok csaptak fel Szadán, rohantak a tűzoltók (BorsOnline)
Kigyulladt egy üzem épületének teteje Szadán.
ápr. 27
0:26
Mick Jagger szerint Machine Gun Kelly miatt él még ma is a rock műfaj (Noizz)
A legendás zenész szerint Machine Gun Kellynek köszönhetően nincs veszve a rock műfaja.
ápr. 27
0:26
Oroszország betartotta ígéretét: Elzárták a gázcsapot (BorsOnline)
A lengyelek a háború kezdete óta követelik a Nato beavatkozását, fegyvereket is szállítanak Ukrajnába.
ápr. 27
0:28
Az esővíz is kincs lett Ukrajnában, egyre nehezebb helyzetbe kerül a lakosság (hirado.hu)
Több nagyváros ellen intéztek légi- és tüzérségi csapásokat az orosz erők Ukrajna keleti és déli részén.
ápr. 27
0:28
Magyar startup száműzi a menstruációs fájdalmakat egyedülálló fejlesztésével (vg.hu)
Hőfejlesztő és rezgéseket kibocsátó bodyt dobnak piacra.
ápr. 27
0:28
Agypusztító blődségeket válaszolt a tanárok követeléseire Semjén Zsolt (Nyugati Fény)
“A szíve vérét locsolta ki a tanárokért".
ápr. 27
0:30
Teljesen összetört az édesanya: három kisgyermek megfulladt a folyóban játék közben (BorsOnline)
A fiatal lány elvitte a húgát a folyóhoz. Ám egy váratlan pillanatban tragédia történt.
ápr. 27
0:30
Még a homlokát is fehér por borítja az internet új bulibárójának (Noizz)
Az elmúlt pár napban az egész internet egy meglehetősen fura képen pörög, mely elsőként a Twitteren kezdett el terjedni.
ápr. 27
0:30
Játékbabával a kezében csapott le a debreceni recskarém (BorsOnline)
A férfi egyik kezében egy játékbabát tartva végzett önkielégítést egy debreceni vendéglő terasza előtt, mint mondta, azért tette, mert az egyik nő hasonlított a kezében tartott babára.
ápr. 27
0:32
Lavrov: A NATO belépett a háborúba (hirado.hu)
Az eddiginél is több fegyvert biztosítanak az Ukrajnát támogató országok a védekezéshez.
ápr. 27
0:32
Újra főszerepbe került Putyin hatméteres híres asztala (vg.hu)
.
ápr. 27
0:32
Friss: Biztonsági garanciákat kap Washingtontól és Londontól a NATO-csatlakozás előtt álló Svédország (Nyugati Fény)
Támogatásra számíthatnak.
ápr. 27
0:34
Második tini korát éli Madonna: mintha nem is 63 éves lenne (Noizz)
Madonna mostanában furcsa dolgokat művel a közösségi médiában, nemrég mi is írtunk róla, hogy a díva TikTok-oldalára elég furcsa videót töltött fel, amely alapján azért úgy tűnik rendszeres vendége a szépségbeavatkozást végző orvosoknál.
ápr. 27
0:34
Nem hallgat tovább: Komoly nehézségeken ment keresztül Agárdi Szilvi (BorsOnline)
Agárdi Szilvi gyengén látóból négy nap alatt vakult meg teljesen egy évvel ezelőtt.
ápr. 27
0:36
Guterres Putyinnak: Az ENSZ és a Vöröskereszt kész biztosítani a civilek evakuálását Mariupolból (hirado.hu)
Az ENSZ a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával (ICRC) együtt kész biztosítani a civilek evakuálását Mariupolból az általuk választott célállomásra – jelentette ki António Guterres, a világszervezet főtitkára, amikor kedden a Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
ápr. 27
0:36
Covidos lett Kamala Harris (vg.hu)
Az amerikai alelnök tünetmentes, és önkéntes karanténba vonul; washingtoni rezidenciájáról fogja ellátni hivatali teendőit.
ápr. 27
0:36
Rendkívüli: Letartóztatták a Magyar Pünkösdi Egyház szociális intézményének vezetőit (Nyugati Fény)
Bűnszervezetben elkövetett pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsítják őket.
ápr. 27
0:38
Meglepő dolog derült ki Sydney van den Bosch-ról (BorsOnline)
A modell nem tartja kizártnak, hogy egyszer a másik oldalon is kipróbálja magát.
ápr. 27
0:40
A spórolásra figyelmeztetnek Németországban: napszakonként akár 75 forintot is változhat az üzemanyag ára (hirado.hu)
A Szövetségi Kartellhivatal elnöke nem javasolja az autópályák mellett lévő benzinkutak használatát, és a spórolásra hívja fel a figyelmet.
ápr. 27
0:40
Guterres Putyinnak: az ENSZ és a Vöröskereszt kész biztosítani a civilek evakuálását Mariupolból (vg.hu)
Putyin szerint Oroszország pontosan úgy ismerte el a két Donyec-medencei „népköztársaságot”, ahogy a világ számos állama Koszovót.
ápr. 27
0:40
USA védelmi minisztere: Reális az esélye annak, hogy Ukrajna megnyeri a háborút Putyinék ellen (Nyugati Fény)
Szerinte minden jel erre mutat.
ápr. 27
0:42
„Azt hittem, hogy elvesztettük” - összeesett a focipályán a 16 éves fiú, édesanyját sem ismerte fel (BorsOnline)
Élet és halál között lebegve szállították kórházba a fiatalt, miután rosszul lett. Az e-cigi miatt került életveszélybe.
ápr. 27
0:44
Magyar kitüntetést nyújtottak át Lily Ebert Londonban élő magyar holokauszt-túlélőnek (hirado.hu)
Magyar állami kitüntetést nyújtottak át kedden Lily Ebert Londonban élő magyar holokauszt-túlélőnek.

Keresés