Tóth Vera és Sirokai Diána életében is rendkívül fontos szerepe van a testpozitivitásnak, az önelfogadásnak, az egész életüket végigkíséri ez a két fontos téma. Mindketten hosszú ideje küzdenek a súlyukkal, mára azonban megtanulták magukat elfogadni, már nem akarnak másoknak, csak önmaguknak megfelelni. A kiegyensúlyozott élethez vezető út azonban
Minél nagyobb hatótávolságú fegyvert szállítanak a nyugati országok Ukrajnának, annál távolabb fogja Oroszország tolni a területétől a fenyegetés vonalát - jelentett ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.
Hétvégén rendezik a Rally3-as bajnokság idei harmadik versenyét, melyen összesen 31 páros küzd meg a bajnoki pontokért, további 17 egység pedig a nézőket igyekszik szórakoztatni a Just4Fun kategóriában. A Rally3 orfűi versenyén Zákányi János és Vidécz Zsolt rajt-cél győzelemmel kezdett, majd az Eger Rallyn Békési Richárd és Tóth Gergely nagy csatá
Csehország és Szlovákia növekvő érdeklődése miatt Lengyelország kétszeresére növelné a balti-tengeri Gdanski-öbölbe tervezett úszó cseppfolyósított földgáz, vagyis LNG-terminál kapacitását - közölte a kelet-lengyelországi Lublinban a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.
Az IMSA jövőre bemutatkozó GTP kategóriájának következő szereplője is lerántotta a leplet, ezúttal a BMW közölt újabb képeket autójáról. A BMW M Hybrid V8 névre keresztelt autó 2023-ban az Acura a Cadillac és a Porsche autóival fog megmérettetni, míg a Lamborghini egy évvel később csatlakozik majd hozzájuk. A bajorok ekkor már Le Mans-ban is indíta
Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadás miatt hadbíróság elé kell állítani. Ugyanakkor orosz bíróság elé is való, mert elszigeteltségbe taszította országát, és visszavetette fejlődését - állította Milos Zeman cseh államfő a Szabad Európa Rádió ukrán adásának adott interjújában.
Ha Európában akar értékesíteni egy amerikai autó, akkor muszáj lépést tartania az itt megszokott fejlesztésekkel, hiszen itt olyan versenytársak várják a mezőnyben, mint a Range Rover Sport vagy az Audi Q7.
Nem mindennapi feladatot kapott Anger Zsolt. A színész-rendező egy olasz produkcióban kapott szerepet úgy, hogy nem beszéli a nyelvet. A színész az RTL Klub Reggeli című műsorában beszélt arról, hogy amikor a Nanni Moretti-film válogatására hívták, először majdnem szívrohamot kapott.
A Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén a következő három évre megújította 25 tagú elnökségét - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.