Az uniós ügyekért felelős miniszter, Bóka János a finn Ilta-Sanomatnak adott interjújában Svédország NATO tagságáról is beszélt. Elárulta, hogy véleménye szerint, mi a csatlakozás feltétele.
Teljes munkaidős alkalmazottak esetében, akik szerződés szerint rugalmas – kötetlen – munkaidőben dolgoznak, lehetséges munkajogilag a készenlét elrendelése? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
Nőtt a turisták és a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Romániában tavaly november végéig az egy évvel korábbihoz képest, a turisták száma 12,746 milliót, a vendégéjszakáké 27,435 milliót tett ki - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken.
Menczer Tamás korábban modernkori keresztényüldözést emlegetett, mikor a természetvédők kifogásolták, hogy jogtalanul építenek keresztet a védett területre.
Újra csak rekreációra lehet költeni a Szép-kártyáról, élelmiszer már nem vásárolható vele. Aggodalmat váltott ki nyáron a turisztikai vállalkozások körében az a kormánydöntés, amelynek értelmében, a feltölthető keret összegének növelésével párhuzamosan, a kabinet átmenetileg kiszélesítette a Szép-kártyák felhasználhatóságát. Január elsejétől teljes
Az Európai Bizottság elnöke szerint az európaiaknak, nem pedig az embercsempészeknek kell meghatározniuk, ki és milyen körülmények között jöhet Európába.
Palvin Barbara hatalmas büszkeségünk, hiszen nemcsak meseszép, okos és melegszívű, hanem a humorérzéke is páratlan! Ahogy követjük őt modellkarrierjének kezdete óta, láthattuk, amint Barbi bájos kislányból gyönyörű nővé cseperedett, egy dolog azonban az évek múltán sem változott, az pedig a sziporkázó humora!
Mivel a kibocsátások továbbra is emelkednek, és a természeti katasztrófák világszerte pusztítást végeznek, nem csoda, hogy az éghajlattal kapcsolatos aggodalom minden eddiginél nagyobb. A napenergiától az elektromos mobilitásig egy tanulmány öt érvet hoz amellett, hogy bizakodóak legyünk az éghajlattal kapcsolatban.
Bár a piros szín mindig is klasszikus volt a körömárnyalatokban, az utóbbi időben a krómozott, mázas, lágy színű körmök vitték el a fókuszt. 2024-ben azonban visszatérnek a piros körmök és vadabbul, mint eddig bármikor. Mutatjuk a legjobb variációkat erre az árnyalatra.Fényes hollywoodi piros És végül természetesen a matt finish sem maradha
A delta (Δ δ) a görög ábécé negyedik betűje. Formája miatt a háromszög egyik szinonimája. Tanulás során először általában akkor kerül elő, amikor a gyerekek a sokszögek belső szögeinek összegét tanulják.
A curry egy igen sokoldalú, ízes műfaj. :D Nagyon sok kultúrában és változatban megtalálható. A rengeteg elkészítési mód és az ízek változatossága miatt mindenki meg tudja találni a saját ízlésének megfelelő curryt!
A csillagok állása mindig befolyásolhatja az érzelmi hangulatunkat, vannak, akik feszültebbek lesznek, míg mások nem tudnak megfelelően kommunikálni, és vannak, akiket a harmóniájukban vagy a pénzteremtő képességükben zavarnak meg a csillagok. Az alábbi felsorolás nehezebb időszakokat is mutat, de nem kell minden esetben ennyire negatívan megélni,
A RatePunk utazási iroda által végzett felmérésben a 2023-as szállásfoglalásokat figyelték meg. Az eredményekből pedig kiderült, hogy az ár szempontjából sem mindegy, melyik weboldalon és hogyan történik a foglalásunk.
Már évtizedek óta vártunk egy Bajos csajok egyesülésre, hiszen rengetegen a mai napig imádják a 2004-es filmet. Bár tavaly teljesült a kívánságunk, de sajnos nem egy folytatás formájában, csupán egy reklámra álltak össze a szőkeségek.A Black Friday-t reklámozó videóban Lindsay Lohan, Amanda Seyfried és Lacey Chabert újra eljátszották eredeti Bajos
Krausz Gábor és Mikes Anna úgy döntöttek, külföldre utaznak, és ott gyűjtenek közös élményeket. Bécs felé vették az irányt, fotójuk pedig arról árulkodik, hogy istenien érzik magukat egymás társaságában!
Emberbaráti törekvései mellett Diána hercegnére leginkább kitűnő ízlése miatt emlékezünk.És bár sok figyelmet szenteltek ruhaválasztásainak, a biciklis rövidnadrágtól a bosszúálló ruháig, a kiegészítők világára gyakorolt hatása is jelentős volt.A hercegnét a praktikus táskáktól az elegáns clutchokig számos elegáns táskával láthatjuk a róla készült
Jó a szex, de lehetne jobb is? Esetleg hiányzik a pezsgés, ami a kapcsolatok elején volt, vagy éppen az ismerkedés elején jártok és még “tanuljátok egymást"? Itt a tökéletes recept, ha szeretnétek, hogy a szexuális életetek maga legyen a mennyország!
Mindent próbáltál már a jó alvás érdekében, de változó sikert értél el? Lejjebb kapcsoltad a fűtést a hálószobában, elkerülted azokat az ételeket, amelyek tönkretehetik az alvást, és a telefont is eltetted az ágy mellől − mindhiába. De hallottál már arról, hogy a légzésmunka – a légzés irányításával testünket egy nyugodtabb állapotba hozzuk − is se