Egy, a hagyományos kínai orvoslásban több mint ezer éve ismert növény, a kudzu segíthet az alkoholistákon. Daidzin nevű hatóanyagának mesterséges változata bevált az állatkísérletek során - adták hírül amerikai kutatók.
Már alig lehet kapni, pedig szép bokra bőven ontja a termést. A téli gyümölcstálak díszítésére, választékának bővítésére szolgál. 5 ok, amiért nem szabad megfeledkeznünk róla!
Vannak olyan tesztek, amelyeknél adott a helyes válasz, csak összegezni kell a pontszámot. Vannak másféle felmérések, amelyeknek kérdéseire sokféle választ lehet adni, és éppen ezt értékeli az elemző. A svájci Hermann Rorschach Psychodiagnostik című, 1921-ben kiadott könyvében szereplő tíz tintafolt a második kategóriába tartozik - illetve az internet következtében egyesek szerint akár azt is…
A rákszűrésben és a kezelési eljárásokban bekövetkezett javulás a rák okozta halálozási arány rendületlen csökkenéséhez vezetett az elmúlt három évtizedben - jelentették be tanulmányukban amerikai kutatók.
Ma már lehetséges az, hogy egy 40-50 éves, vagy a posztmenopauzális korban lévő nőnek is gyereke születhessen. Biztonságos az azonban, ha egy ilyen korú nőt hormonokkal „pumpálnak” tele? Fontos információk, melyekkel érdemes tisztában lenni!
Mivel a bőr legfelső rétegében helyezkedik el a legtöbb fájdalomérző idegvégződés, emiatt a felületes sebzések, horzsolások eleinte gyakran nagyobb fájdalmat okoznak, mint a súlyosabb sérülések.
Saját szívéből kivett, majd szövettenyészetben szaporított sejteket kapott egy szívinfarktuson átesett beteg, a sejtekből várhatóan olyan izomsejtek keletkeznek, amelyek pótolják az infarktus következtében elhalt szívizomzatot.
A felületes visszérgyulladás (Thrombophlebitis superficialis) igen gyakori szövődmény visszértágulat esetén. Általában az alsó végtagon megjelenő hosszanti vörös csík, vagy több piros folt jelzi a betegséget.
Egy nemrégiben végzett klinikai vizsgálat szerint a rostdús diéta módosítja a kalcium és a foszfor szintjét a szervezetben, legalábbis 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek körében.
A koenzim-Q10 molekula, más néven ubiquinon-t 1957-ben fedezték fel. A kutatások egyre újabb és újabb jótékony hatásokat tulajdonítanak neki. Mi a szerepe a szervezetünkben? Hogyan tudjuk pótolni, ha szükséges?
Az emberek alvásigénye egyetlen genetikai mutációtól függhet - állítják amerikai kutatók a Science tudományos magazin pénteki számában megjelent tanulmányukban.
Két Guinness-rekordot is felállítottak az osztrákok Stájerországban a hét végén: miközben Michael Schimpel gitáros 51 koncertet adott 24 óra alatt Grazban, Fohnsdorf lakói a világ leghosszabb, jeget nyalogató kerékpárosok alkotta élőláncot "állították fel".