A 128 önkéntes egyikénél sem lépett fel semmilyen mellékhatás - mondta a Független Hírügynökségnek Sinka László, az újinfluenza elleni védőoltást felnőtteken tesztelő két háziorvos egyike.
A tüdőrák - mai ismereteink szerint - leginkább a dohányzás mellőzésével előzhető meg, mivel a tüdődaganatok 90 százaléka erősen dohányzó személyeknél alakul ki. További három tanács, aminek segítségével kerülheti a tüdőrákot.
Caster Semeny hermafrodita - állítja egy ausztrál lap a 800 méteres síkfutás berlini győzteséről. A nemvizsgálat még nem publikált eredménye szerint a dél-afrikai sportolónak nincsen méhe és petefészkei, azért a nemzetközi atlétikai szövetség valószínűleg nem engedi többet női versenyen indulni.
A jogászok, orvosok és közgazdászok társadalmi elismertsége a legnagyobb Magyarországon a felsőoktatási hallgatók körében - derült ki az Educatio Kft. felmérésének legújabb eredményéből. Az összegzés szerint tudományos fokozat nélkül is már doktori címmel járó jogi és orvosi pálya számít társadalmilag a legelismertebbnek.
Egy kormányjelentés szerint legalább 333 gyereket adtak el külföldi örökbefogadóknak guatemalai katonák és rendőrök a 36 évig tartó véres polgárháború során, de emberi jogi csoportok szerint az eladott gyerekek valós száma több ezerre rúghat.
Gyakoriak a szexuális zavarok azon férfiak körében, akik a krónikus hepatitis-C ellen vírusellenes kezelést kapnak - állapították meg amerikai kutatók, akik tapasztalataikról a Gastroenterology című szaklapban számoltak be.
Egy svéd politikus szerint le lehet lassítani az új influenzavírus terjedését, ha az emberek megfelelő távolságot tartanak egymástól, és kézfogás helyett meghajlással üdvözlik egymást.
Azok, akik az egészséges étrenden felül még vitaminokat és egyéb étrendkiegészítő tablettákat is szednek, nemcsak fölöslegesen adnak ki pénzt a termékekre, de az egészségüket is veszélyeztetik - állítja egy brit táplálkozási szakértő.
„Hazánkban minden fél órában meghal valaki hirtelen szívhalál következtében.” Ilyen és ehhez hasonló elrettentő címsorokat olvashatunk több hazai napilapban és internetes oldalon.
A kiválasztott négymillió rászorulónak sem az újinfluenza elleni vakcináért, sem annak beadásáért nem kell majd fizetnie az orvosnál, mert azt az egészségbiztosító állja - olvasható a Népszabadságban.
A krizantém (Chrysanthemum) tökéletes választás szeptemberre! Hétről hétre egyre bőségesebb a kínálat az üzletekben, míg végül valóságos krizantém-kavalkád lesz mindenütt. A krizantém kiváló választás arra az esetre, ha színpompás látványt kíván elérni otthonában, vagy szemet gyönyörködtető ajándékot szeretne adni.
Egy argentin folyó felett különös tárgyat fotózott le egy horgász, ám nehéz eldönteni, hogy valójában mi az: egy repülő csészealj vagy egy több millió éve kihalt dinoszaurusz?
Hazánkban minden fél órában meghal valaki hirtelen szívhalál következtében - ilyen és ehhez hasonló elrettentő címsorokat olvashatunk több hazai napilapban és internetes oldalon. Pánik helyett ismerjük meg azokat a módszereket, amelyekkel megelőzhetjük a tragédiát.
Nem kötélből, hanem vasbetonból lehetnek az idegei annak a katonának, aki moccanatlanul várta, míg centikkel a feje fölött elrepül egy felszálló vadászgép.
Meglepően hangzik, de a korai stádiumban lévő daganat egyes esetekben nem feltétlenül igényel kezelést, hiszen terápia nélkül is jók a beteg életkilátásai, és a negatív mellékhatásokkal sem kell számolni.
A zajos utak közelében élőknél nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás betegség - derült ki egy svéd kutatásból. A probléma súlyosabb, mint gondolnánk, ugyanis már hatvan decibeles zaj ártalmas - márpedig ennyinek minden negyedik ember ki van téve a fejlett országokban.
Korrupció vádjával életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy tajpeji bíróság pénteken Csen Suj-pien volt tajvani elnököt és feleségét - jelentették tajvani televíziók.
Halálos veszélyt jelent az emberre a malária most megjelent, új formája. Eddig mindenki azt hitte, hogy a Plasmodium knowlesi nevű, maláriát okozó baktérium csak a főemlősöket támadja meg - az utóbbi időben viszont rengeteg embert is megbetegített Malajziában.
Az elhízott emberek között csak igen ritkán találunk betegséget a háttérben, általában régi beidegződések és pszichológiai problémák lehetnek a fő okok.
A Nyíregyházi Városi Bíróság bűnösnek találta Bodnár Lászlót, a Debrecen labdarúgóját halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, és egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását egy évre felfüggesztette.
Sok napsütésre, a keleti országrészen akár 30 Celsius-fokra lehet számítani szombaton, és vasárnap is csak néhány fokkal esik vissza a hőmérséklet, míg tartós csapadék sehol sem várható - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hozzátette: a jövő héten sem köszönt be még az igazi ősz.
Ha az egészségügyi hatóságok meg akarják fékezni az újinfluenza járványos terjedését, akkor elsősorban a gyerekeknek kellene védőoltást adni - állapította meg egy amerikai tanulmány, amely a Science című tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg.
Magas szikláról fejest ugrani a csillogó habok közé - minden kisfiú eljátszik a gondolattal, ám felnőtt korára a legbátrabb is felhagy a vakmerő mutatványokkal. Nem úgy Jonathan Goodwin! A kis Jonathanból bámulatos szabaduló művész lett, aki kifogyhatatlan az ötletekből, és a nap 24 órájában a legbizarrabb szituációkban teszteli találékonyságát.
A vérszegénység laboratóriumi kórjelzői a hemoglobin-koncentráció és a vörösvértestszám (legtöbbször ezen értékek együttes változása áll fenn). Vérszegénység következtében a sejtek oxigénnel való ellátottsága romlik, ami számos betegség és kórállapot előidézője lehet.
Gordon Brown miniszterelnök a brit kormány nevében megkövette a számítógép matematikai elméletét elsőnek kidolgozó Alan Turingot, mivel a tudóst életében súlyos méltánytalanságok érték homoszexualitása miatt. A bocsánatkérés az után történt, hogy egy tudósokból, művészekből és emberi jogi aktivistákból álló csoport a miniszterelnökséghez fordult az ügyben.
Minden nemzet fölöttébb büszke a kincseire. Ha azt halljuk hungarikum, máris soroljuk: téliszalámi, gulyás, fütyülős pálinka, és természetesen: Pirospaprika (Capsicum annuum)
Az artrózis kezelésével kapcsolatban számos kísérleti stádiumban lévő, eredményesnek ígérkező terápiás megközelítés létezik. Tökéletesítésük a XXI. századi orvostudomány egyik nagy kihívása.
Összeszedtünk néhány hasznos tanácsot arra az esetre, ha fájna a kicsi feje. A legfontosabbak: sok szórakozás, játék, nyugalom. Legtöbbször már a napirend megváltoztatása is elég.
A Crohn-betegség kezelése elsősorban gyógyszeres kezeléssel történik, bizonyos esetekben azonban műtéti beavatkozásra van szükség. A megfelelő kezelés segítségével a Crohn-betegségben szenvedő betegek képesek a rendes napi életvitelre.
Azok a férfiak, akiknek az átlagosnál hosszabb a gyűrűsujjuk, gyorsabban vezetnek, hajlamosak a veszélyes előzési manőverekre és gyakran parkolnak tilosban - derült ki egy német kutatásból.
Ha aszkorbinsavval - magyarul: C-vitaminnal - és cukorral isszuk a zöld teát, a szervezetünk könnyebben szívja fel az egészséges sejtműködést és antioxidáns védelmet nyújtó katechineket - derült ki egy amerikai kutatásból.
Baleset, terhességi és szülési komplikációk, öngyilkosság, erőszak, az AIDS és a tuberkulózis a 10 és 24 év közötti fiatalok leggyakoribb haláloka világszerte - állítja egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentés.