Sokan tudják, hogy a daganatos megbetegedések, azon belül is a vastagbél és végbél tumoros elváltozásai világszerte – így hazánkban is – a vezető halálokok közé tartoznak. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezen daganattípusok egy idejekorán elvégzett szűrővizsgálat segítségével, korai stádiumban, sőt akár megelőző állapotában, még a rosszindulatú elváltozás kialakulása előtt felismerhetők. A…
A megtermékenyített petesejt osztódásáról készülő gyorsított felvételek segíthetik az orvosokat annak eldöntésében, hogy mely embriókat ültethetik be a vetélés kisebb kockázatával a mesterséges megtermékenyítés során.
Kétharmaddal emeli a szívelégtelenség kockázatát és növeli számos más szövődmény rizikóját is a cukorbetegség - állapította meg jelentésében csaknem kétmillió ember adatainak elemzése alapján a brit National Diabetes Audit elnevezésű szervezet.