Sok kismama küzd azért, hogy egyáltalán teherbe eshessen. Közülük sokan a PCOS vagy éppen az inzulinrezisztencia miatt kénytelenek megvívni ezt a harcot, ami szerencsére ma már nem reménytelen.
Egy év alatt számos régióban megugrott az eladásra kínált ingatlanhirdetések száma. Az egyes megyék között lehetnek eltérések, de jól látható a tendencia, hogy az emberek szabadulnának ingatlanjaiktól.
Nem csak a természet, de mi is fellélegezhetünk! Véget ért a forró nyár, és beköszöntött a kellemes, napsütéses ősz. Nem véletlen, hogy a tél beharangozója, sokunk kedvenc évszaka is egyben.
Október első hetében számos újdonsággal indult útjára a 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat. A kezdeményezés célja továbbra is az, hogy a hazai egészségügyben a 2013-as esztendő során megtapasztalt, emberileg és szakmailag egyaránt kiemelkedő orvosi teljesítményekre, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra irányítsa rá a nyilvánosság figyelmét.
Egy fél Föld kerület, azaz húszezer kilométeres út megtétele és öt hónapnyi utazás után október 11-én pénteken egy órakor közös célba futással érkezik haza a Volkswagen Közép-Ázsia Expedíció.
Az élet sztómával nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Megfelelő darabszámú és minőségű segédeszközök nélkül a sztómások élete teljesen ellehetetlenülne, a társadalom kirekesztett tagjaivá válnának.