2013. december 3. kedd

dec. 3
0:09
Nyelvvel kormányozható a kerekes szék egy új készülék segítségével (WebBeteg)
A nyelvbe illesztett különleges piercing segítségével kormányozhatják kerekes széküket, kezelhetik a számítógépet azok, akiknek végtagjai megbénultak.
dec. 3
10:39
A fogyatékkal élőkre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Színház (WebBeteg)
Hallássérült nézői számára jeltolmácsolással, látássérült közönsége számára pedig narrációval játssza előadását a Nemzeti Színház a fogyatékkal élők nemzetközi napján, december 3-án kedden.
dec. 3
11:12
Íme a világ gasztronómiai fővárosa (Infostart)
Továbbra is Tokióban van a világ legtöbb három Michelin-csillagos étterem - derült ki a japán fővárosról kedden megjelent legfrissebb kalauzból, amely ugyan a tavalyi 14 helyett csak 13 helynek ítélte oda a legmagasabb besorolást, Tokió azonban így is lekörözi a többi metropoliszt.
dec. 3
11:42
Négyen kerültek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával Mórahalomról (WebBeteg)
Négy embert vittek kórházba a mentők szén-monoxid-mérgezés gyanújával kedd reggel Mórahalomról - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
dec. 3
12:45
Romlik a levegő minősége Miskolcon (WebBeteg)
Romlik a levegő minősége Miskolcon, ezért a város polgármestere elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
dec. 3
13:48
Szemfáradtság: Mi okozza, mit tehet a megelőzés érdekében? (WebBeteg)
Gyakran érzi úgy, hogy szemi fáradtak, szárazak? Cikkünkből kiderül, hogy a legtöbb esetben mi okozza ezt a problémát, és mit tehet a panaszok ellen.
dec. 3
18:00
Ételdetektor: megoldás az ételallergiára? (WebBeteg)
A kanadai Isabel Hoffman megálmodott egy olyan praktikus, hordozható eszközt, amit akár ételdetektorként is elnevezhetnénk. A kis készülék pillanatok alatt feltérképezi a vizsgált étel pontos összetevőit, ami segítséget jelenthet többek között az ételallergiás betegeknek is.

Keresés