Nem alakult ki az egészségtudatos magatartás Magyarországon - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár 2013. július 18-án Balatonkenesén, a Jobb szűrni, mint megijedni elnevezésű ingyenes szűrőprogram Balaton-parti megnyitóján.
Az elmúlt évhez hasonlóan idén száz készház épül az országban, a magyar cégek által exportált ilyen házak száma viszont eléri a kétszázat - közölte a Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keretében tevékenykedő készházépítő szakmai tagozat (MAKÉSZ).
A nyári fesztiválokon és tengerpati pihenés közben sok turista próbálja ki a hennafestést. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal arra figyelmeztet, hogy a hennához adott mesterséges fekete színezék komoly bőrkárosodást, allergiát, hosszú távon pedig akár még rákot is okozhat.
Nem kis vállalkozásra készül Koczka Terézia: ő lehet az első magyar nő, aki körbevitorlázza a Földet – ráadásul mindezt hatvan évesen. Sikeres a munkájában, szerető család veszi körül, közel két évvel ezelőtt mégis úgy döntött, hogy első magyar nőként részt vesz a Clipper Round the World földkörüli vitorlásversenyen.
Belefáradt az állandó fogmosásba? Túl elfoglalt a fogselyem használatához? Ne engedjen a kísértésnek, és ne hagyja ki ezeket a napi feladatokat! A szájhigénia a tiszta foggal kezdődik.