2020. július 25. szombat

júl. 25
0:03
Hűsöljön Bécs természetes strandjain (Travelo)
Összesen mintegy 60 km-es partszakasz áll a fürdeni vágyók rendelkezésére.
júl. 25
4:36
A holiday heart szindróma (WebBeteg)
Az régóta köztudott, hogy a hosszan tartó alkoholizálás számos egészségügyi problémát okoz, illetve az egyszeri italozás egyes hatásai is széles körben ismertek, például a részegség. A közelmúltban derült fény az alkoholfogyasztás másik heveny hatására, amely a szívet érinti.
júl. 25
7:36
Megállapították, még mennyi idő egészséges a tévé előtt (Infostart)
A televíziózással töltött idő korlátozása segíthet az egészség megőrzésében, és csökkentheti a korai halálozáshoz vezető betegségek kialakulásának kockázatát.
júl. 25
8:18
6 kérdés, amit tegyél fel magadnak, ha egy hosszabb kihagyás után ismét erősíteni kezdesz (Joy)
A pandémia vagy a nyári szünet miatt jó ideje nem mentél a konditerem közelébe, ám most úgy érzed, újra eljött az idő? 3 szakértő mondja el, mikre figyelj, ha sérülésmentesen és hatékonyan szeretnéd bonyolítani a nagy visszatérést! A Runner's World magazin írása.
júl. 25
8:39
Így még soha nem láthattad Emma Watsont - Hihetetlen, mire képes a smink (Femcafe)
Egy jó sminkkel akárki lehetsz.
júl. 25
8:57
Felkapottak, mégsem jók: 5 hely, amiért mindenki rajong, ám valójában szörnyűek (Femcafe)
Nem mindig azt kapjuk, amire számítottunk.
júl. 25
9:06
26 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt (WebBeteg)
26 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4424 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
júl. 25
9:09
2 perces műveltségi teszt - Te vajon okosabb vagy az átlagnál? (Femcafe)
Első blikkre igazán egyszerű kérdéseknek tűnhetnek, azonban hidd el, hogy te is el fogsz rajtuk gondolkozni.
júl. 25
9:12
Napi horoszkóp július 25.: az Oroszlánok végre lezárhatnak valamit, a Szüzek barátságból vizsgázhatnak jelesre (Joy)
Hétvégén is érdemes elolvasnod a horoszkópod, ismét izgalmas üzeneteket küldtek ugyanis a csillagok!
júl. 25
9:36
Mozgás fájós térddel - Árt vagy használ a biciklizés és a futás? (WebBeteg)
Itt a nyár, egyre többen pattannak biciklire, húznak futócipőt. De vajon jót tesznek-e ezzel a térdízületüknek, különösen, ha az eleve problémás? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista erre a kérdésre adott választ.
júl. 25
10:30
Térképen láthatod a világ legrégebbi éttermeit (Joy)
Az eggyel korábbi kerek szülinapomat volt szerencsém London legöregebbnek mondott éttermében, a The Rules-ban megünnepelni. Hát persze, hogy ott is egy magyar pincérbe futottunk bele, aki a gondoskodásával bearanyozta az estét. Ha te is hasonló élményre vágysz: most látványos térképen összegyűjtve láthatod a világ legrégebbi éttermeit. Az Éva magaz
júl. 25
11:42
Utazási betegség: Mi okozza? (WebBeteg)
Az utazási betegség vagy kinetózis egy olyan tünetcsoportot jelöl, amely az egyensúly-érzékelés zavarai miatt alakul ki.
júl. 25
11:51
Képzőművészeti kertmozi nyílik a Balatonnál (Travelo)
Tíz filmvetítés, köztük egy rendhagyó premier is szerepel a műsorban.
júl. 25
12:09
Menyasszonyi ruhákat dobott piacra a Disney - Többé nem álom a mesebeli esküvő (Femcafe)
Igazi hercegnőként tündökölhetsz az esküvődön.
júl. 25
12:21
Online térképen nézheti meg, Horvátország mely területei biztonságosak (Travelo)
Az új weboldalon a megbetegedések számáról is friss adatokat közölnek.
júl. 25
12:51
Új táncművészeti és mozdulatszínházi kezdeményezés indul (Travelo)
Az emberi mozzanat ábrázolásának jelentőségére, formáira világítanak rá.
júl. 25
12:53
Légi felvételen nézheti meg a hazai fürdő épülő medencéit (Travelo)
Az új fürdőrészleg a jövő évi turisztikai szezon kezdetére készül el a tervek szerint.
júl. 25
13:21
Ebben az állatkertben az állatok társaságában alhat (Travelo)
A Pairi Daiza Állatkert nem mindennapi lehetőséget kínál az állatbarátoknak.
júl. 25
13:33
Nem kell többé rovarirtóra költened, minden megvan otthon, amit utálnak a bogarak (Femcafe)
Ezután garantáltan rovarmentes lesz az otthonod.
júl. 25
13:36
Visszér - Mit tehet Ön erei védelmében? (WebBeteg)
A visszérproblémák orvosi kezelése mellett szinte minden esetben fontos az életmódváltás, de a visszérproblémák megjelenésére hajlamos egyéneknek is célszerű olyan életvitelt folytatniuk, amely nem fokozza az alsó végtagokban a visszaáramló vér pangását. Hogyan?
júl. 25
13:51
Csillagokat nézhet vagy akár csobbanhat is ezeken a közelgő kerékpártúrákon (Travelo)
A részvétel a biciklis élménytúrákon ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges.
júl. 25
14:21
Kínában új üveghíd épült, mely minden korábbinál hosszabb (Travelo)
A borzongásra való igény szemernyit sem csökkent.
júl. 25
14:23
Új weboldalon gyűjtheti be a biztonságos hazai fürdőzés tudnivalóit (Travelo)
Egy új kampánnyal is erősíteni próbálják a biztonságos, itthoni fürdős kikapcsolódásokat.
júl. 25
14:33
Ezek voltak a történelemben a nagy legelsők: szelfi, McDonald's, színes fotó és mobil (Femcafe)
Elképesztő fotók a világ legnagyobbjainak első termékeiről, éttermeiről, vagy éppen egy-egy történelmi pillanat, ami a mai napig hatással van ránk és a technika fejlődésére. Ez valami hihetetlen!
júl. 25
14:42
Kidörzsölődik a combod nyáron? Eláruljuk ellene a megoldást (Joy)
Mindegy, milyen a testalkatod, a fránya combdörzsölődés téged is érinthet.
júl. 25
15:12
Nyáron súlyosbodhat az asztma (WebBeteg)
Az allergiás asztma az asztmás betegségek leggyakoribb típusa. Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál jelentkezik egy időben szénanátha is.
júl. 25
15:21
Futurisztikus öko-lakóhajó ringatózik Bretagne partjainál (Travelo)
Az ötletet az 1977-es James Bond film adta.
júl. 25
15:33
Ezeket edd, hogy megőrizd az éleslátásod, rövid időn belül segítenek (Femcafe)
Vannak ételek, amelyek kifejezetten sokat segíthetnek, hogy megőrizzük szemünk egészségét. Mutatjuk, hogy mit szerezz be mindenképp!
júl. 25
16:18
Az ok, amiért mindig fehér ágynemű van a hotelekben (Joy)
Biztos megfigyelted már, hogy a szállodákban mindig fehér az ágynemű, de az okát vajon tudod?
júl. 25
16:21
Marco Polo nyomában tekerhet át a Balkánon (Travelo)
A túra résztvevői 28 nap alatt érnek Velencéből Athénbe.
júl. 25
17:21
Rosamund Pike pozitív magyarországi élményeiről mesélt a Condé Nastnak (Travelo)
A színésznő Budapesten forgatta a Radioactive című Marie Curie-filmet.
júl. 25
17:23
Megjelent a Kaposfest részletes programja (Travelo)
Klasszikus zenei csemegék és ritkán hallható darabok is felcsendülnek.
júl. 25
17:42
Májfoltok - Kialakulás, kezelés és megelőzés (WebBeteg)
A májfoltok vagy napfoltok barnás színű, lencseformájú foltok a kézfejen, az alkaron vagy az arcon. Elsősorban olyan bőrfelületeken fordulnak elő, amelyek közvetlenül ki vannak téve a napsugárzásnak.
júl. 25
18:09
Hatalmas a vita, hogy a vékony vagy a telt lányon áll jobban a ruha (Femcafe)
Mindkettő csodás, ám néhányan túl határozottan foglalnak állást.
júl. 25
18:30
Az 5 legrosszabb nászajándék: avagy minek nem örülnek szinte soha a párok! (Joy)
Esküvőre vagy hivatalos és nem tudod mi legyen a nászajándék? Na, ezek tuti ne!
júl. 25
19:12
A fogamzásgátló tabletták hatékonyságát befolyásoló tényezők (WebBeteg)
Napjainkban az alacsony hormontartalmú, korszerű fogamzásgátló tabletták széleskörűen elterjedtek, használatuk egyre korábbi életkortól kezdődik. Ugyanakkor a hölgyek anyagi boldogulásuk, karrierjük felépítése érdekében egyre későbbi életkorban vállalnak gyermeket. A tablettaszedési időszak tehát egyre hosszabbodik. Ezért különösen fontos azon tény
júl. 25
20:00
Csak a zsenik tudják megoldani ezt a feladványt 30 másodperc alatt: neked megy? (Ripost)
Mindössze 30 másodperc alatt kellene tudni megfejteni a képrejtvényeket.
júl. 25
20:18
Csak minden 5. ember tudja helyesen az alábbi mesefigurák nevét (Joy)
Még fel tudnád idézni, milyen mesékért rajongtál gyerekkorodban? Walt Disney rajzfilmjeit a mai napig imádod? Most kiderül, vajon a névmemóriád mennyire szuper!
júl. 25
20:42
Széntabletta: mikor szedjük, mikor ne? (WebBeteg)
Az orvosi szén (aktivált szén, carbo activatus) egyike a legrégebben alkalmazott gyógyszereknek. A faszenet az 1800-as években gyulladt bőrfelületek borogatására használták, az 1900-as évek elején pedig az emésztési zavarokat faszénpor itatásával kezelték.
júl. 25
22:06
Prosztatamegnagyobbodás vagy daganat? Tesztelje tudását! (WebBeteg)
Kvízünk kitöltésével megtudhatja, hogy mennyire ismeri a prosztata elváltozásainak kockázatait. Melyik korosztályt fenyegetik leginkább a prosztata betegségek? Hogyan kezelhető a prosztatarák?

Keresés