2022. december 21. szerda

dec. 21
0:12
Van még hová fejlődni az energiatudatosságban (Zöldmánia)
A magyar vállalkozások fele tartja magát energiatudatosnak, kétharmada készít belső jelentést az energiafogyasztásról, ugyanakkor csupán 14 százalékuknak van fenntarthatósági cselekvési terve. A vállalkozások 43 százalékát súlyosan érinti az energiaválság. A gáz ára a megkérdezett cégek mintegy felének legalább a háromszorosára nőtt, az áramár eset
dec. 21
0:16
Díjazták a fenntartható cégeket (Zöldmánia)
A Deloitte idei Zöld Béka Díját a Magyar Telekom nyerte el. A Budapest Airport lett az első fenntarthatósági jelentés kategóriában, emellett elismerésben részült a Bátor Tábor Alapítvány is. Minden eddiginél nagyobb figyelmet kapnak a vállalati fenntarthatósági jelentések azok után, hogy az Európai Unió Tanácsa nemrég jóváhagyta az ezekről szóló ir
dec. 21
2:03
Karácsonykor egyedül, de nem magányosan (WebBeteg)
A Szeretet ünnepe nagyon sok gyermek és felnőtt számára boldogságos készülődést jelent a meghitt percekre, órákra, napokra, s amikor a család együtt lehet a fenyőillatú meleg otthonokban, a szépen megterített asztal körül.
dec. 21
4:42
7 dolog, amit megtehetsz karácsonykor azért, hogy tuti ne törjenek be hozzátok (Joy)
Sajnos a tolvajoknak az év legszebb ünnepe sem szent, de ezekkel a trükkökkel megvédheted az otthonodat és értékeidet.
dec. 21
5:03
Ez lehet az utolsó fotó, amit a Nasa marsjárója hazaküldött a Földre (Hamu és Gyémánt)
A Nasa Mars InSight leszállóegysége talán most küldte haza utolsó képét a vörös bolygóról.
dec. 21
5:12
Városi legenda vagy igaz, hogy a férfiak megijednek az erős nőktől? (She)
Sokszor hallottam már másoktól, hogy az erős és magabiztos nők azért vannak inkább egyedül, mert a férfiak félnek tőlük. Én ezt mindig egy hülye kifogásnak gondoltam, hisz a legtöbb férfi azért nem olyan ijedős, bár tény, hogy néha én is azt érzem, hogy a könnyebb préda felé hajlanak.
dec. 21
5:24
A szeretet és a béke, ami körülvesz karácsonykor - Ezt még beveszi valaki?! (She)
Az év legjobban várt és legszebb ünnepe, amikor minden és mindenki lecsendesül, szeretet és béke kering a levegőben, együtt a család, mindenki türelmes és élvezi az együtt töltött időt. Ez a karácsony, vagyis ilyennek kellene lennie. Nálatok ilyen? Mert nálunk köszönő viszonyban sincs a fentiekkel.
dec. 21
5:42
Oscar-díjas gyorstalpaló a fa alá: így játszd el, hogy örülsz a borzalmas ajándékoknak! (She)
Elbénázott ajándékot kapni nem kellemes. Az ember hajlamos úgy érezni, hogy a másik meg sem próbálta őt kiismerni, illetve egyáltalán nem törődik azzal, ki is valójában az ajándékozottja, mire vágyott volna.
dec. 21
5:51
Spáh Dávid: „Félek, hogy a tisztességes, normális emberek világában én kudarcot vallanék” (WMN)
„Szerintem annak idején azért vágtam bele a gyerekszínészetbe, hogy a »normális« gyerekkorból, vagyis a valóságból elmeneküljek, mert féltem attól a realitástól, ami várt rám. Ez tehát egyfajta kiugrási kísérlet volt, ami egy torz valóságot eredményezett. Innen kellett visszatérni a tényleges valósághoz, ami így nehezebben ment” – meséli Spáh Dávid
dec. 21
5:54
Ajándékozd a sütés-főzés élményét - 5 könyv, amit minden gasztróőrült szívesen megkapna karácsonyra (Femcafe)
A könyv tipikusan az az ajándék, amivel nem lőhetsz mellé. Egy gasztróbolondnak pedig tökéletes választás lehet egy receptes kötet, amiből akár már az ünnepek alatt inspirálódhat az újévi vacsorához. 5 ilyet is mutatunk, kattints a galériára!
dec. 21
6:18
Ezek a sapkatrendek uralják a téli szezont: mutatjuk a legmenőbb darabokat (Femcafe)
A hideg idő miatt már kötelező sapkát és sálat hordani, az előbbiből össze is gyűjtöttük a legtrendibb fazonokat.
dec. 21
6:21
Megfizethető fogások: nincs gond, ha idén szűkebb költségvetésből főznéd a karácsonyi menüt (egy.hu)
Halászlé, töltött káposzta, egészben sült csirke, diós bejgli – de mégis miből? Az idei karácsonyi készülődés közepette talán többször hangzik majd el ez a kérdés, mint gondolnánk. A minőségi ételekről viszont akkor sem szabad lemondani, amikor nehéz idők járnak: csak olyan recepteket kell keresni, amelyekben kevés, de jó alapanyagból készíthetünk
dec. 21
6:24
Messi: kudarc nélkül nincs siker! (Igényesférfi.hu)
Lionel Messi elérte az álmát és a futballtörténelem egyik leglátványosabb vb-döntője után végre teljessé vált a csillogó éremkollekció: Argentína ikonja világbajnok, felért a csúcsra.
dec. 21
6:30
Napi horoszkóp december 21.: a Mérlegek váratlan lehetőséget kapnak, a Halak a zsebükben érzik a sikert (Joy)
A csillagok a hét közepére is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
dec. 21
6:30
Borzalmas, mi történhet a kislánnyal, ha kimegy a hidegbe: a szülei egész télen rettegnek gyermekük betegsége miatt (Femcafe)
Kelsey akár meg is halhat ritka betegsége miatt, ha túl sok időt tölt kint a szabadban télen, és fellép nála egy súlyos reakció.
dec. 21
6:42
Új-Zélandé a 2022-es nyílt párosverseny-világbajnoki cím (AQUA)
Nick Egnot-Johnson, Sam Barnett, Zak Merton és Bradley McLaughlin, a Royal New Zealand Yacht Squadron tagjai lettek a 2022-es év nyílt párosverseny-világbajnokai. Sydney Harbourban öt napon át zajlottak a küzdelmek, qmelyek végén a második helyen az amerikai Chris Poole, Joachim Aschenbrenner, Malcolm Parker és Graeme Spence végzett, míg a harmadik
dec. 21
6:45
Akinek játékain nemzedékek nőttek fel – Szabó Lajos játék- és karácsonyfadísz-készítővel beszélgettünk (egy.hu)
Kiváltságos helyzetben vagyunk, ehhez kétség nem férhet: Tárnok határában van ugyanis az angyalka varázsműhelye, ahol Magyarország legszebb karácsonyfadíszei készülnek, még mindig hagyományos eljárással: üvegből, kézi foncsorozással és festéssel. Az ilyentájt zsibongó műhely és üzlet ontja magából gyermekkorunk ismerős üveggömbjeit, hagyományos kar
dec. 21
6:51
Több mint 100 ősi geoglifára bukkantak Peruban (Travelo)
A dél-amerikai sivatagba vésett hatalmas figurák több mint 2000 éves múltra tekintenek vissza.
dec. 21
6:54
Környezettudatos innováció a Coca-Colától (Zöldmánia)
Hulladékmentes Világ stratégiája részeként megváltoztatja a termékei csomagolását a Coca-Cola. A cég a csomagolástól elválaszthatatlan, palackhoz rögzített kupakokkal látja el az üdítőitalait, ami megkönnyíti a palackok együttes begyűjtését és újrahasznosítását, és ez a fogyasztóknak kényelmesebb, higiénikusabb élményt jelent. Az új kupakokkal a fo
dec. 21
7:00
A cipő, ami minden korosztálynak jól áll: akár anyukádtól is kölcsönkérheted (Joy)
Egy olyan darabról van szó, ami valószínűleg sosem megy majd ki a divatból.
dec. 21
7:00
Mi indokolta Benzema váratlan visszavonulását? (Igényesférfi.hu)
Már a katari foci vb előtt tudni lehetett, hogy Didier Deschamps nem számíthat olyan klasszisokra, mint az olasz Juventus középpályása, Paul Pogba, vagy az angol Chelsea játékosa, N’Golo Kanté, a torna előtt közvetlenül pedig a friss aranylabdás Karim Benzema is maródivá vált.
dec. 21
7:09
Az „egyél kevesebbet, mozogj többet!" tanács nem segíti a fogyásunkat, sőt (Hamu és Gyémánt)
Sokunknak egyszerű rutin az éves egészségügyi vizsgálat, de nem azoknak, akik a potenciálisan pontatlan testtömegindex (BMI) szabványok szerint a „túlsúlyos" fogalma alá tartoznak − számukra az orvosi vizit tele lehet kellemetlen pillanatokkal.
dec. 21
7:39
Fél év alatt több száz UFO-ról jelentettek az amerikai katonák (Hamu és Gyémánt)
Egyre több bejelentés érkezik, de ez nem feltétlen a földönkívüli jelenlét megszaporodását jelenti. Csak júliusban állították fel az amerikai kormány UFO-követő irodáját, de már fél év alatt több száz UFO-jelentés érkezett a katonai személyzettől – jelentette Sean Kirkpatrick, az Aaro (All-Domain Anomaly Resolution Office) igazgatója az AP
dec. 21
7:42
Kedves Kos, ma add meg magad a romantikának (Metropol)
A legjobb dolgok a legjobbkor jönnek
dec. 21
7:42
Csillogó, különleges és személyes ajándék – A monogramos ékszer egy életen át elkísér és minden szettet feldob (Joy)
Ezek a minimalista, finom, csillogó nyakékek a gravírozásnak köszönhetően igazán egyedi ajándékok lehetnek a fa alatt.
dec. 21
7:48
Lassítható-e a kopaszodás? (Igényesférfi.hu)
A kopaszodás sok férfi mindennapját keseríti meg, az úgynevezett androgén alopécia ugyanis általában jelentősen aláássa az önbizalmat is.
dec. 21
7:51
„Én embereket szeretek” (WMN)
Ő az első filmsztár, aki nembinárisként definiálja magát, tehát se nem nőként, se nem férfiként határozza meg magát – ami időnként a szerepválasztásaiban is megnyilvánul.
dec. 21
7:51
Milyen volt Sisi valójában? – interjú az Erzsébet királyné és a magyarok című könyv szerzőjével (egy.hu)
Barátság vagy szerelem? – ezzel az alcímmel jelent meg Káli Rozmis Barbara könyve néhány hónapja, és egyből a sikerlisták élére került. Nem csoda, hiszen a témája Erzsébet királyné és a magyarok, illetve Andrássy Gyula grófhoz fűződő kapcsolata, ami sokaknak izgalmas olvasmány. A kötet elnyerte a Történelmi tényirodalom kategóriában Az év könyve dí
dec. 21
8:18
Tuti tippek egy dietetikustól: így ne hízz az ünnepek alatt (She)
Karácsonykor az együtt töltött idő mellett általában a mértéktelen zabálásé a főszerep. Halászlé szigorúan fehér kenyérrel, töltött káposzta, bejgli, zserbó, rántott húsok... Megkérdeztünk egy dietetikust, mire érdemes figyelni az ünnepek alatt, hogy ne szaladjon el velünk a ló, és ne terheljük túl feleslegesen a szervezetünket.
dec. 21
8:20
Szerelem? Ne hidd: 5 jel, hogy csak kihasznál! (She)
Egy párkapcsolatot akkor is érezhetünk tökéletesnek, ha épp ki vagyunk használva, de rendesen. A másik iránt érzett szerelmünk sok dolgot más megvilágításba tesz. Amennyiben már sok barátodtól megkaptad, hogy szerintük itt valami nincs rendben, vagy épp te érzel hasonlót, akkor lépj hátra hármat, és gondold át, milyen kapcsolatban is élsz.
dec. 21
8:22
Rémálomkarácsony - Nem biztos, hogy ekkor kell megismerkedned az új párod szüleivel (She)
Ha friss kapcsolatban élsz, általában jó ötletnek tűnik, hogy karácsonykor mutasd be a párodat a szüleidnek, vagy ő téged akkor "vigyen haza" először. Hát, szerintem csak tűnik, pláne, ha a saját tapasztalataimra gondolok. Nem egy rémes karácsonyom volt már emiatt, ugyanis három alkalommal is karácsonykor ismerkedtem meg az aktuális pasim családjáv
dec. 21
8:24
Férfivélemény: 7+1 dolog, ami kiábrándító egy nőben (She)
Egy nő lehet akármilyen bomba testű, szőrtelen, hosszú és dús hajú, érzéki ajkú, ha mégis vannak olyan szokásai, amikkel pillanatok alatt lelombozza a férfit.
dec. 21
8:36
Hát mégis? Egy fizikus kimatekozta, hogy lehetséges az időutazás (Blikk)
Az időutazás régóta mindenki kedvenc tudományos kérdése, és most egy tudós bebizonyította, hogy a paradoxonmentes időutazás elméletben valóban lehetséges. Az ausztráliai Queenslandi Egyetem fizikushallgatója, Germain Tobar kidolgozta, hogyan lehet megvalósítani az időutazást.
dec. 21
8:39
Engedjünk a fine dining élménynek, minden fogás egy ajándék - Esztergom csillaga alatt ettünk (Travelo)
Nem kell tartani semmitől, tunkolhatunk szaftot, vághatunk minibárddal, de közben megízlelhetjük a vízikefír koktélt is.
dec. 21
8:51
Az ősemberek már 450 ezer éve is hajózhattak a Földközi-tengeren (Hamu és Gyémánt)
Az ősemberek már közel félmillió évvel ezelőtt kitalálták, hogyan hajózzanak át a tengeren új vidékekre.
dec. 21
9:00
A Bugatti leszállította a tizedik, egyben utolsó Centodieci hiperautót (Igényesférfi.hu)
A Bugatti végre lezárta az autógyártás történetének egyik legmerészebb karosszériaépítési projektjét. A francia márka most jelentette be, hogy az utolsó Centodiecit is útjára bocsátották végső otthonába.
dec. 21
9:09
A 21. nap könyve: Gyurkovics Tamás – Akcentus (Hamu és Gyémánt)
Egy regény a világ egyik legismertebb magyarjáról, Lugosi Béláról. A történet röviden A szerző Lugosi Béla emigráció utáni éveit meséli el egy regény formájában. Az elbeszélője nem más, mint Lugosi kitalált titkára, akinek karakterét a szerző valós személyekből gyúrta össze. A regény különlegessége, hogy a végén kezdődik, ebből az állásbó
dec. 21
9:33
Koronavírus - 5170 az új fertőzött és elhunyt 59 beteg (WebBeteg)
A beoltottak száma 6 420 700 fő, közülük 6 207 033 fő a második, 3 903 453 fő a harmadik, 410 699 fő már a negyedik oltását is felvette.
dec. 21
9:51
Szenzáció: Több mint 220 éves időkapszulát találtak egy hazai templomban (Travelo)
A kinyitható ládika egy felújítás során került elő.
dec. 21
9:54
280 ezer forint állami ingyenpénz: ne maradj le róla! (Igényesférfi.hu)
Év végéhez közeledve már csak néhány nap maradt arra, hogy kihasználd és maximáld a nyugdíjcélú megtakarításokkal elérhető állami adójóváírást, aminek mértéke akár a 280 ezer forintot is elérheti.
dec. 21
9:54
„Jézus sem azt nézte a keresztnél, hogy ez mekkora igazságtalanság” – Fedinecz Pál története (Képmás)
Az iskolai szerelmek elkerülték, volt, hogy bántották, mégis elhatározta, hogy boldogan fog élni. Azt mondja, benne minden megvan, csak nem csomagolták ki rendesen, ő a „tömörített fájl”. Fedinecz Pali felnőttként is kisgyerek méretű, 130 centiméter magas, achondroplasiával született. Mindenért kétszer annyit kell küzdenie, mint másoknak, mégis azt
dec. 21
10:09
Különleges élményekkel vár Karintia a téli szezonban (Hamu és Gyémánt)
Legyen szó kirándulásról, wellness hétvégéről, gasztronómiai túráról vagy síelésről, az Alpok déli oldala minden igényt kielégít.
dec. 21
10:15
Influenza: kettőzött sebességgel terjed az idei járvány (WebBeteg)
Beigazolódott az előzetes prognózis: az idei influenzajárvány korábban jött, és az eddigi tapasztalatok szerint intenzívebb is a szokásosnál.
dec. 21
10:18
Kávézzunk, de csak mértékkel! (Metropol)
Egyre több az érv arra, hogy a kávé igenis egészséges ital. Ám a kulcs itt is a mértékletesség, hiszen ami kis mennyiségben egészséges, az nagy mennyiségben akár árthat is.
dec. 21
10:30
Bulira készülsz vagy hosszú távon gondolkodsz? Így válassz kezeléstípust az ünnepi időszakra (Femcafe)
A nagy karácsonyi készülődésben már nem biztos, hogy marad idő a szépülésre, de szilveszterkor még ragyoghatunk és friss, üde arcbőrrel köszönthetjük az új évet! Ha családunk körében tervezünk ünnepelni, akár még egy komolyabb esztétikai beavatkozáson is részt vehetünk, ami pár nap felépülési idővel jár, de érdemes már most megtervezni a jövő évi k
dec. 21
10:30
Statisztikák szerint ezzel a színnel lehet leggyorsabban eladni az autót (Igényesférfi.hu)
A magyar piacot is jellemző bőséges, sőt akár extrém színválaszték ellenére a hazai autóvásárlókra inkább a viszonylagos biztonságra, értéktartásra és eladhatóságra való törekvés, valamint a közízlésnek megfelelő választás jellemző.
dec. 21
10:32
Teszt: melyik állatod látod meg először a képen? Ilyen feleség válik majd belőled (Femcafe)
Kíváncsi vagy rá, milyen feleség válik majd belőled? Esetleg már házas vagy és az érdekel, passzol-e a teszt eredménye rád? Görgess lentebb és tudd meg!
dec. 21
10:39
Így néznek ki majd a III. Károly királyt ábrázoló bankjegyek (Travelo)
Az új bankjegyek 2024 közepétől kerülnek forgalomba.
dec. 21
10:54
Karácsony más országokban: Spanyolország (Vital)
A karácsonyi időszakban a spanyol otthonokban „betlehemet”, jászolt állítanak, Jézus születésének megünneplésére. Szent este ünnepi vacsorára gyűlik össze a...
dec. 21
10:54
„Amikor rám ragyogtatta első mosolyát a kisfiam, kiválasztottnak éreztem magam” – Király Eszter és az anyaság (Képmás)
Király Eszter mentálhigiénés szakember írásai széles körben ismertek, orvosi pontossággal ragadják meg a női–férfi viselkedésformák egy-egy aspektusát. Beszélgetésünk témája ez esetben más kapcsolatot érint, és igen személyes mezsgyén mozog: a szülői hivatás labirintusairól, a pillanatok megragadásáról, az anyává formálódás rögös lelki útjáról szól

Keresés