A Tesla önvezető funkciójáról, az Autopilotról kiderült, hogy új funkciója van: menekül a törvény őrei elől. A német rendőrség nemrég kénytelen volt üldözni egy Teslát, miután a Model 3 nem volt hajlandó megállni egy ellenőrző ponton.
A svájci Alpokban lévő hatalmas vízi akkumulátort, a Nant de Drance Hydropower Plant nevű erőmű 400 ezer autó akkumulátorának feltöltéséhez elegendő áramot képes eltárolni. Maga az erőmű egy újszerű megoldás arra a problémára, hogy mit kezdjünk azzal a megújuló forrásból származó energiával, ami többletként termelődik, és a fogyasztók nem használjá
Las Vegas-ban minden év elején megrendezik a világ legnagyobb fogyasztói kereskedelmi vásárát és bemutatóját, a CES-t. A technológiai szakma általában erre az időpontra koncentrálja a legnagyobb durranásait. Ám az mindig utóbb derül ki, hogy minek volt nagyobb a füstje, mint a lángja.
A Twitter folytatja az innovációt a felhasználói élmény javítása érdekében. A platform 2023 januárjában új navigációs eszközöket fog bevezetni – közölte Elon Musk, a platform vezérigazgatója.
Csípőprotézis-műtétet akkor végzünk, amikor a csípőízület teljesen elkopik, és ez fájdalmat okoz, nehezíti a mozgásképességet. A csípőprotézis-beültetés nagy műtétnek számít, altatásban vagy gerincvelő-érzéstelenítésben zajlik.
A rendszeres testmozgástól nem csak az időhiány riaszthat vissza − a fájdalomtól és a sérülésektől való félelem is az oka annak, hogy halogatjuk az új edzésprogram elkezdését.
Egy első randi mindig nagyon kényes dolog, főleg, ha egy netes társkeresőn ismerkedsz. Ilyenkor már legtöbbször annak is örülsz, ha az az ember áll előtted, akit a képeken láttál, de ha ez stimmel, akkor még számos dolog van, amin elcsúszhat a dolog.
Jobb későn, mint soha, gondoltam, amikor úgy döntöttem, innentől kezdve márpedig tudatosan, okosan és rendszeresen ápolom a bőrömet. Azonban, - mint az élet egyéb területein is -, először túllőttem a célon. Nem is kicsit. Az addig csak melegvizet és jobb napokon némi lemosót és hidratálót látott arcbőröm egyenesen sokkot kapott, a hatóanyagok tuca
Egy világszintű felmérés 3 fő szempont alapján listázta a nők számára legjobbnak titulált országokat. Mutatjuk a top 10-et, de azt is eláruljuk, hazánk hányadik helyen végzett.
A Pantone minden évben kiválaszt egy különleges árnyalatot, ami az „év színe” lesz. Hogy melyik legyen ez a szín, általában két titkos találkozón dől el. A döntést nagymértékben befolyásolják az adott év történései, s ezután a választott szín trendteremtő erőt kap, a divatipar, a nyomdaipar, a lakberendezés és a járműgyártás terén is befolyásolja a
Ha hajlamos vagy a fejfájásra, akkor érdemes odafigyelned arra, miket eszel és iszol, ugyanis a szervezetbe bevitt ételek és italok hatással lehetnek a fájdalom típusára és mértékére.
Velence önkormányzata áprilistól elutazási adó bevezetését tervezi, az adó alanyai a Marco Polo repülőtérről induló utasok lennének. Az olasz város utazókat érintő adónemet készül bevezetni 2023 áprilisától. Nem a régóta belengetett belépődíjról van szó, amelyet a városba érkező szabadidős turistáknak kell megfizetniük várhatóan jövő nyártól, hanem
A szupernóvák kifejezetten kellemetlenek lehetnek. Tönkretehetik a bioszférákat és halálos sugárzással áraszthatják el a bolygókat. Egy nemrégiben megjelent tanulmány most egy új potenciális fenyegetéssel jelentkezett: a szupernóvák egy speciális típusa évekkel a robbanás után is képes elpusztítani egy bolygó ózonrétegét.
Stephens-Sarlós Erzsébet több mint húsz éve foglalkozik hiperaktív, ADHD-s, tanulásban akadályozott és autisztikus gyerekekkel. Az általa kidolgozott mozgásterápiáról beszélgetett vele Both Gabi.
Őrületes futóteljesítményeket gyűjt egy oldal, ahol a teljesítmény nem abban rejlik, hogy az emberek mennyit futnak le egyszerre vagy mennyire gyorsak. Inkább abban, hogy minden áldott nap kimennek, és futnak minimum egy mérföldet. A listavezetők több mint 50 éve, megszakítás nélkül kocognak esőben, hóban, szélben, még betegség alatt is.
Láttad a Miről álmodik a lány? című filmet? Egyszerűen imádom, rongyosra tudnám nézni. Ám a film legboldogabb perceinél - annál a bizonyos apa-lánya táncnál - én a világ legszomorúbb emberévé válok.
A Boat International és az Oceanco által kiírt pályázatra érkezett pályaművek közül a hat legjobbnak kiválasztott között ott van Kállai Benedek munkája. A díj diák és gyakornok tervezőket hivatott megszólítani, és olyan kihívást jelentő feladatot kínál, amely minden pályázó technikai tudását és kivitelezési képességét próbára teszi. Idén a pályázók
Szemeteszsákok és bőröndök halma, kosz, kupi és még nagyobb kupi, hatalmas káosz a köbön – nagyjából erről szól a költözés, és ez az állapot egészen addig tart, amíg az új helyen meg nem találod mindennek a megfelelő helyét. Bosszússággal teli hatalmas öröm ez, amit életem során már sokszor megtapasztaltam, de ezúttal nehezebb volt, mint a többi. A
Mindenevő vagyok, rajongok a pizzáért és a hamburgerért. A barátaim között viszont van nyersevő, vegán, vega, paleo, tejallergiás, gluténérzékeny, élsportoló, és olyan is, aki időről időre böjtöt tart.
Rengeteg különböző közhelyet lehet hallani a nőkről - méghozzá nőktől. Úgy érzem, érdemes ezeket összeszedni és egyesével megvizsgálni, hogy mennyire állják meg a helyüket.
Téged is utolért az év eleji motiváció az egészségesebb étkezésre, de nem tudod, milyen ételek után nyúlj? Máris mutatjuk, hogy a dietetikusok mik mellett voksolnak.
Az állatterápia ma már tudományág, melynek lényege, hogy a terápiás állatokat – általában kutyát, macskát, lovat, vagy bármilyen szelíd emlőst, hüllőt, halat...
Környezetbarát, vegán, és fantasztikusan szépíti a bőrt – számomra ezek a konjac szivacsra legjellemzőbb tulajdonságok. Ha még nem ismered, elmondom, miért érdemes mégiscsak egészen közelről megismerkedned vele!