A kelkáposzta jótékony hatásairól egy korábbi írásunkban már esett szó: legnagyobb értékét a benne található vas, a rostok, ásványi sók és B-vitaminok adják, ezenfelül kalciumtartalma jó hatással van a csontokra, továbbá A-, C- és E-vitaminhoz is hozzájuthatunk belőle. Most viszont azt nézzük meg, mi minden készülhet belőle.
Több itthoni iskolában próbálták sikerrel a svédasztalos menzát. Valóban ez lenne a válasz a közétkeztetés válságára? Bátrabban kóstolnak azok a gyerekek, akik szabadon szedhetnek a tányérjukra? Svédországban élő tanár, egy finn anya és a szabad szedéses rendszerrel elsőként kísérletező magyar vállalkozó számolt be a tapasztalatairól.
A turizmus fellendülését, a turisztikai szolgáltatások fejlődését remélik az országos jelentőségű turisztikai övezet minősítéstől az erdélyi Nagybányán – mondta Pintér Zsolt önkormányzati képviselő hétfőn az MTI-nek. Máramaros megye székhelyét a pénteki kormányülésen…
A várandósság a nők életének egyik legszebb és legnehezebb időszaka egyszerre. Szervezetünk és immunrendszerünk működése megváltozik, érzékenyebbé válik, és még az olyan banálisnak tűnő dolgok kezelése is gondos odafigyelést igényel, mint a megfázás.
Akár fittebbek szeretnénk lenni, akár csak többet olvasnánk, vagy éppen a munkában, tanulásban kellene egy kis löket, jól jön egy hű társ, egy barát, aki nem csak a kezünket fogja, de lelkesedésével előre is húz, ha elakadnánk az úton.
Az ideális növénygondozás nem csupán a rendszeresen öntözésen és a megfelelő mennyiségű napfényen múlik: arra is fokozottan ügyelned kell, pontosan hol tárolod a kedvenceidet.
Bár a reggeli órák még kissé hűvösebbek lehetnek, február első hetében sokfelé tavaszias időben volt részünk. Dr. Moric Krisztina , allergológus és klinikai immunológus, fül-orr-gégész, az Allergia Központ szakembere kérdésünkre elmondta, hogy az enyhe februári időjárásnak köszönhetően, már megjelentek az első pollenek, amit az arra érzékenyek is é
A női meddőség hátterében rengeteg különféle ok állhat, ezért a kivizsgálás gyakran hosszadalmas, több szakorvosi területre kiterjedő folyamat. A legtöbb esetben valamilyen fizikai elváltozásról van szó, így például a petevezető károsodásáról, endometriózisról, esetleg kismedencei összenövésekről – ezekkel a nőgyógyász foglalkozik. Amennyiben azonb
Az emberi jogi jogsértések miatt élesen kritizált monarchia a közelmúltban kötött megállapodást a spanyol teniszcsillaggal, aki a szaúdi tenisz szövetség nagyköveti posztját foglalhatja el.
A február a szerelem hónapja, de mit tegyél, ha téged még mindig az exed emléke kísért? Sokakkal előfordul, hogy annyira belegabalyodnak a múltbeli drámáikba, hogy a szerelem eltűnni látszik az életükből.Van egy megoldás, ami valószínűleg nem fog tetszeni elsőre: tanuld meg tisztelni az exed. Hogy meggyőzzünk, hoztunk négy erőt adó okot is, hogy mi
Február elején robbant a hír: III. Károly brit királynál rákot diagnosztizáltak. Harry herceg ezt követően tett látogatást apjánál, a találkozóról egy interjú során számolt be. Kínos részleteket szellőztettek meg Károly király furcsa szokásaival kapcsolatbanEredendően prosztata-megnagyobbodás miatt végeztek beavatkozást az uralkodón, amiko
Vajon hogyan lehet megtalálni az igazi hivatásunkat, ha egyre jobban szorítja a torkunkat a bejelentett, 8 órás munka, amit napról napra kevésbé szeretünk?
Egy asztrológus különös kínai újévi jóslatokat osztott meg 2024-re nézve, amiben elárulja, mit ne tegyünk meg annak érdekében, hogy elkerüljük a balszerencsét.
Egyre többen kezdik felismerni a bőrápolás fontosságát, van néhány mindennapi szokás viszont, melyek elhagyásával már önmagában rengeteget tehetünk bőrünk egészségéért.
A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Vézna, beteges gyerek voltam, nem igazán kerestem mások társaságát. Barátaim a fejemben léteztek. A lakótelep kicsiny játszóterén ősi kincsek után kutattunk, kalózokkal ütköztünk a hánykolódó tengeren, várakat építettünk, melyeket ádáz csatákban védtük meg. Így teltek a nyaraim. A novella Zircher Péter írása. Tizenkét éves lehettem, amikor valósá
A "bélázás" lassan fogalommá válik: valami olyasmit jelent, hogy képesek vagyunk létrehozni valamit abból, ami körülvesz minket, és szabadon játszani vele. Ez jellemzi a Bélaműhely nevű kivételes közösségi zenei projektet, amelynek ózdi foglalkozására látogatott el Héda Veronika és Chripkó Lili. Riport.
A klasszikus olasz desszert ízvilága inspirálta az egészségesebb alternatívaként elkészíthető zabkása desszertet. Hozzávalók3,6 dl cukrozatlan mandulatej245 g teljes tejből készült joghurt, pl. görög típusú joghurt, elosztva2 ½ evőkanál tiszta juharszirup, elosztva2 evőkanál chia mag2 teáskanál instant eszpresszó kávépor1 teáskanál vanília kivonat½
Az Intuitive Machines által készített Odyssesus lehet az első privát űreszköz, ami sikeresen landol a Hold felszínén. A leszállóegység néhány napja az első képeket is elküldte, amelyeken jól kivehető a Columbia sportszergyártó logója is.
Ha már a kezdetektől, vagyis a magok elvetésétől szeretnél gondoskodni arról, hogy a később asztalodra kerülő zöldségek valóban nagybetűs Bio-k legyenek, akkor már a palántanevelés során is érdemes odafigyelned. A bio palántanevelés ugyanis nem egyszerű: sok odafigyelést igényel – és némi kihívással is jár. A jó hírünk viszont az, hogy segítünk meg
A külföldi turistáknak mostantól 150 ezer indonéz rúpia (3500 Ft) idegenforgalmi adót kell fizetniük, ha be akarnak lépni Balira. A szigeten az idén idegenforgalmi adót vezetnek be, ez az intézkedés február 14-től életbe is lépett. A külföldi turistáknak az összeget még érkezésük előtt kell befizetni a Love Bali weboldalon keresztül. A díj a belföl
Tíz éven át készült Jonathan Glazer egyedi hangvételű Holokauszt-drámája, az Érdekvédelmi terület (Zone of Interest), mely az auschwitzi láger parancsnokának és családjának szemszögén keresztül mutatja be a borzalmak egyetlen, ám annál felkavaróbb epizódját.
Bizonyára már mindenki hallott a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő tudatos gyereknevelés kifejezésről. Napjainkban a tudatos szó sok mindent takarhat, ennek tükrében számos nevelési módszer érthető ezalatt. De mégis mit jelent pontosan a tudatos gyereknevelés és miért akar mindenki erre buzdítani?
Szerencsétlenül alakult Valter Attila idei bemutatkozása, mivel hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben zajló kerékpáros körverseny nyitószakaszának befutójánál belekeveredett egy tömegbukásba.
Miközben az Egyesült Államokban gyermekvédelmi törvényt írtak a digitális eszközökre kihegyezve, Tari Annamária klinikai pszichológust és pszichoterapeutát arról kérdeztük, hogy kell-e féltenünk ezektől a platformoktól a gyerekeinket, és ha igen, pontosan mitől.
A gyermeke jövőjéért akkor is aggódik a szülő, ha ép, egészséges, ám, ha sérült vagy beteg, különösen nagy lelki teher a gondolat, hogy mi lesz vele, ha egyedül marad a világban.
A mexikói konyha rajongóinak kötelező recept, azoknak pedig, akik nyitottak az újdonságokra szintén ajánlott. A közép-amerikai ország kulináris világa rendkívül izgalmas, és nem áll meg a burritók és tacosok szintjén. Ha imádod a pikáns ételeket, ez a pofonegyszerű tortilla leves nagy kedvenced lesz!
A magyar néptánc hagyományainak ősereje találkozik a globális társadalmi kihívásokkal és a mesterséges intelligencia megjelenésével az Urban Verbunk egyedülálló színpadi produkciójában. A "Ne hazudj a bolygónak!" című, műfaji határokon átívelő, rendkívül látványos, multivizuális tánc-show – a decemberi teltházas bemutató után – március 10-én láthat
A Grammy-díj-kiosztó házigazdája, a világhírű stand-up előadó, Trevor Noah minden idők egyik legbrutálisabb rasszista rendszerében született Johannesburg gettójában fekete anyától és fehér apától. A kisfiú, aki mindenhol idegen volt, mára nyolc nyelvet beszél, és százezreket gondolkodtat el bölcs humorával.
Victoria Beckham egy sokoldalú nő, de a "nagymama" szerepre azért még nem biztos, hogy készen áll.A sztár pánikba esett, amikor a Vogue-nak adott legutóbbi interjújában megkérdezték tőle, hogy készen áll-e arra, hogy nagymama legyen.Jézusom! Mi van?! Hú! Várjunk csak. Nem hiszem, hogy ez meg fog történni mostanában, hacsak ti nem tudtok valamit, am