Csajos, nagyon is, ez a legelső, amit mindenki levág a Mazda2-ről. A továbbiakat már csak az fogja, aki a kínoskék fényezésen túlteszi magát. Ez az autó férfiként is élvezhető.
Folyamatosan szivárognak az információk a Mercedes-Benz új elektromos autójáról, amellyel a BMW i3 orra alá akarnak borsot törni. Frankfurtban koncepcióként mutatkozik be az ötüléses EQ A.
A Mercedes-Benz igazi érdekességekkel készül a Frankfurti Autószalonra: az olyan „átlagos” újdonságok mellett, mint a frissített S-osztály Coupé és Cabriolet, elhozza a Forma-1-es hajtáslánccal szerelt hiperautóját, a Project One-t is, és egy izgalmas koncepciót, ami jövőben érkező tisztán elektromos szériájuk egyik fontos tagja lesz. Ezúttal utóbbiról, az EQ A tanulmányról osztottak meg velünk…
A BMW-t idén szinte lehetetlen követni: számtalan sorozatgyártású újdonságot (új X3, új 6-os GT, 1-es, 2-es és i3 frissítés) és friss koncepciót – amelyekből egytől egyig szériagyártású autó lesz hamarosan – mutattak már be eddig is, és még mindig nincs vége a sornak. A 8-as, a Z4 és az X7 után ugyanis újabb tanulmány érkezik, melyet a Frankfurti Autószalonon lepleznek majd le, és talán ez lesz a…
A Jaguar a jövőre készül a Frankfurti Autószalonon, méghozzá két igencsak rendhagyó tanulmánnyal. Az E-Type Zero Concept egy a legendás sportautó bőrébe bújtatott elektromos modell, míg a Future-Type Concept egy igazi jövőautó, melynek lényege nem is maga a jármű, hanem az „okoskormány”, amely nem csak az autó irányítására szolgál, hanem személyi asszisztensként üzemel.
A TVR sokáig tartotta lázban az autózás szerelmeseit, de most végre lerántották a leplet vadonatúj modelljükről, amely a várakozásoknak megfelelően a Griffith nevet kapta. Az újdonsággal tulajdonképpen hamvaiból tér vissza az angol márka, és csak remélni tudjuk, hogy a teljesen új négykerekű meghozza majd a gyáriak számára a várt sikereket.
Az új Ford Fiesta öt csillagot ért el a törésteszten, de a Mazda CX-5, a Renault Koleos és az Opel Grandland X is maximálisat kapott. Az Opel villanyautója viszont csupán négyet ért el.
Kisebb sorozatot mutatott be a Caterham, az apró sportkocsiból viszont nem hogy erősebb, inkább gyenge változatot dobott ki, amivel megtapasztalhatod, hogy nem az erő számít.
Elhaladt a hurrikán a közép-amerikai térségből, a piros M3, amiről beszámoltunk, a levegőben vészelte át a vihart. Aggódtunk a lepakolásával, de sikerült, ismét talajon az értékes E36.
A Lamborghini nem habozott az Aventador felrázásával, és S utónévvel, minden részletében felfokozva mutatta be állandó csúcsmodelljét nemrég, a Frankfurti Autószalonra pedig már a nyitott tetejű Roadster verzió is megkapja az újításokat. Akárcsak kupé testvére esetében, ezúttal is sokkal többet kapunk némi teljesítménynövekedésnél.
A Kia már korábban megosztott velünk egy ízelítő képet legújabb koncepciójáról, ám akkor még nem sokat lehetett tudni a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó négykerekűről. A koreaiak azonban úgy döntöttek, hogy még a seregszemle megnyitója előtt elárulnak néhány újabb részletet a tanulmányról, amiről két friss képet is megosztottak velünk.
A BMW elképesztő sebességgel mutatja be friss modelljeit az idei évben, és a sorozatgyártású újdonságok (új X3, új 6-os GT, 1-es, 2-es és i3 frissítés) mellett ez a koncepciókra is vonatkozik, hiszen két sportos modell után (8-as és Z4) Frankfurtba elhozzák az X széria zászlóshajójának előfutárát, az X7 Concept-et – de jó eséllyel az X2-őt is leleplezik a német seregszemlén. A korábbi hírek arról…
Az Opel nemrég jelentette be, hogy az új Insignia Grand Sportból elkészíti a GSi kivitelt, amelynek alapjait az Insignia jelenleg is kapható legerősebb változata biztosítja, azonban a megjelenést, a futóművet, a fékrendszert és a tapadást is ‘felfokozták’ a tervezők, izgalmas csomagot alkotva. Korábban kémfotók már alátámasztották, de most végre megérkezett az Insginia GSi puttonyos változata is,…
Az Alpina már korábban beharangozta, hogy érkezik legújabb modelljük, méghozzá D5 S néven. A BMW-k alapos és minőségi átdolgozásával foglalkozó gyártó pedig le is leplezte a szedán és kombi karosszériával is elérhető dízel rakétát. A mérnökök ezúttal az 530d xDrive modellt vették alapul.
A Mercedes-Benz igazi érdekességekkel készül a Frankfurti Autószalonra: az olyan „átlagos” újdonságok mellett, mint a frissített S-osztály Coupé és Cabriolet, elhozza a Forma-1-es hajtáslánccal szerelt hiperautóját, a Project One-t is, és egy izgalmas koncepciót, ami jövőben érkező tisztán elektromos szériájuk egyik fontos tagja lesz. Ezúttal utóbbiról, az EQ A tanulmányról osztottak meg velünk…
A BMW-t idén szinte lehetetlen követni: számtalan sorozatgyártású újdonságot (új X3, új 6-os GT, 1-es, 2-es és i3 frissítés) és friss koncepciót – amelyekből egytől egyig szériagyártású autó lesz hamarosan – mutattak már be eddig is, és még mindig nincs vége a sornak. A 8-as, a Z4 és az X7 után ugyanis újabb tanulmány érkezik, melyet a Frankfurti Autószalonon lepleznek majd le, és talán ez lesz a…
A Jaguar a jövőre készül a Frankfurti Autószalonon, méghozzá két igencsak rendhagyó tanulmánnyal. Az E-Type Zero Concept egy a legendás sportautó bőrébe bújtatott elektromos modell, míg a Future-Type Concept egy igazi jövőautó, melynek lényege nem is maga a jármű, hanem az „okoskormány”, amely nem csak az autó irányítására szolgál, hanem személyi asszisztensként üzemel.
A TVR sokáig tartotta lázban az autózás szerelmeseit, de most végre lerántották a leplet vadonatúj modelljükről, amely a várakozásoknak megfelelően a Griffith nevet kapta. Az újdonsággal tulajdonképpen hamvaiból tér vissza az angol márka, és csak remélni tudjuk, hogy a teljesen új négykerekű meghozza majd a gyáriak számára a várt sikereket.
Szeptember 7-én újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarországon a Mini története: a brit prémium márka hazai forgalmazója együttműködési megállapodást kötött a Katona József Színházzal.
BMW megígérte, hogy valami egészen nagy dolgot leplez majd le a Frankfurti Autószalonon. Az új X7 iPerformance valóban megdöbbentő külsővel bír. Elsőre úgy fest, mint egy akciófilmhez készített egyedi gyártású monstrum.
Amint az Opel és a magyar Fifty-Fifty vitorláshajó együttműködéséről még korábban beszámoltunk, nincs ez másképp most sem: a négykerekűek mellett a fehér vitorláknak éppúgy szerelmesei vagyunk, következzen tehát egy programajánló, amiben villámos sikerek várhatóak, és ehhez még jósnak sem kell lennünk.
Nemrég teszteltük a Peugeot Travellert, majd utána azonos hajtáslánccal hoztuk el testvérét, a Toyota Proace Versót. Elsőre fölöslegesnek tűnt a próbája, ám nem volt az.
Vagy mondhatnánk azt is, hogy a legelső elektromos hajtású Jaguar? Az I-Pace-szel szemben nem lenne fair, viszont kérdés nélkül a modern kütyükkel kitömött E-Type-ot választanánk.
Megvan még a zöld-sárga Benetton F1 autó, amit V8-as Ford motor hajtott? Michael Schumacher 25 évvel ezelőtt azzal szerezte élete első F1 futamgyőzelmét. Még 90 követte.
Nem vitás, a crossovereké a világ, amelyek meghódították a vásárlók döntő hányadát – ma már a vevők java inkább a divatos, emelt modelleket keresi a szalonokban. Erre reagálva a Renault immáron kiterjedt palettát tart, több méretkategóriában kínálva alternatívát. Ezúttal a nemrégiben frissült Captur kerül nagyító alá, a hozzá kapható legerősebb benzinmotorral és a franciák jól ismert…
Nem kell búsulniuk azoknak a tulajdonosok, akik nem rendeltek gyári AMG-line csomagot új E-osztály kombijukhoz, a Brabus által kínált tuningcsomag megoldást jelent számukra.
Amint az Opel és a magyar Fifty-Fifty vitorláshajó együttműködéséről még korábban beszámoltunk, nincs ez másképp most sem: a négykerekűek mellett a fehér vitorláknak éppúgy szerelmesei vagyunk, következzen tehát egy programajánló, amiben villámos sikerek várhatóak, és ehhez még jósnak sem kell lennünk.
Nem vitás, a crossovereké a világ, amelyek meghódították a vásárlók döntő hányadát – ma már a vevők java inkább a divatos, emelt modelleket keresi a szalonokban. Erre reagálva a Renault immáron kiterjedt palettát tart, több méretkategóriában kínálva alternatívát. Ezúttal a nemrégiben frissült Captur kerül nagyító alá, a hozzá kapható legerősebb benzinmotorral és a franciák jól ismert…
50 éve alkot sportmodelleket az AMG a Mercedes szárnyai alatt, ráadásul a GT már a második szinte teljes egészében saját tervezésű modelljük. Egy méregdrága, tűpontos szárazföldi vadászrepülő.
Nemsokára bemutatkozik az év talán legizgalmasabb durranása, amelynek képét csak szép lassan rakosgathatjuk ki. A Forma-1 technikát felvonultató Mercedes-AMG Project One a héten startoló Frankfurti Autószalonon debütál majd, azonban a leleplezésig a németek természetesen folyamatosan felkavarják az állóvizet egy-egy ízelítővel, ahogy tették azt most is.
A múlt heti kiszivárgott képek után végre mindent megtudhatunk a BMW X7 Conceptről – legalábbis, amennyit elárultak a gyáriak. A BMW elképesztő sebességgel mutatja be friss modelljeit az idei évben, és a sorozatgyártású újdonságok (új X3, új 6-os GT, 1-es, 2-es és i3 frissítés) mellett ez a koncepciókra is vonatkozik, hiszen két sportos modell után (8-as és Z4) Frankfurtba elhozzák az X széria…

A napokban megjelent pletykák után a cseh autógyártó is nyilatkozott a csúcs Kodiaq-kal kapcsolatban. Hivatalosan is megerősítették, hogy jövőre érkezik a Kodiaq RS.
Szeptember 7-én újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarországon a MINI története: a brit prémium márka hazai forgalmazója, a BMW Group Magyarország együttműködési megállapodást kötött a Katona József Színházzal, felhelyezve a MINI-t a hazai kulturális élet térképére – a jeles eseményen pedig mi is részt vettünk.
A Ford Mustang frissített verziójáról és annak képességeiről már többször is beszámoltunk, de az európai verzió hivatalosan még nem mutatkozott be – egészen mostanáig. Az amerikaiak végre leleplezték az öreg kontinens előírásainak megfelelő kivitelt is, annak minden fontos adatával együtt – amik egyébként szerencsére megegyeznek a tengerentúli változatokéval.
A Brabus teljesítményre éhes mérnökei közelebbről is szemügyre vették a Mercedes-AMG S 65 kabriót és úgy döntöttek, hogy elfér még néhány plusz lóerő a motorháztető alatt.
A Bugatti Chiron nagyjából minden szempontból az autógyártás csúcsát jelenti, legyen szó luxusról vagy éppen teljesítményről. Az 1500 lóerős szuperautó nagyjából minden rekordot magának követel, legutóbb pedig az egyik legextrémebb csúcsot is beállította, amikor a 0-400-0 km/h-s futamot mindössze 41,96 másodperc alatt teljesítette.
Az egykor virágzó brit sportautógyártás mára igencsak letűnőben van, ám az egyik meghatározó márka, a TVR most visszatért. A hányatott sorsú márka újra brit kézben van, és itt a vadonatúj, 500 lóerős Griffith.
Városi, trendi kisautó, tetszetős és a szívünkre pályázik. Mi az? Megérkezett hazánkba az egyik legnépszerűbb négykerekű, méghozzá a Ford palettájáról, mely idestova 40 éve a vásárlók egyik kedvence a kategóriában, és most sincs másképp, extráival, dinamikus megjelenésével, vadiúj parkoló asszisztensével minden a rendelkezésre áll, hogy a női szíveket elcsavarja.