2018. január 28. vasárnap

jan. 28
6:24
Közel 80 évig tartotta a sebességrekordot ez a Mercedes (Autónavigátor)
Az autók sebességrekordjának megdöntése mindig is nagy feladatot fog jelenteni autógyártók számára, már egészen a kezdetekkor is felmerült a nagy
jan. 28
10:18
Ismét jöhet egy kabrió Lexus (Autónavigátor)
Megvan még valakinek a Lexus SC? 1991-ben mutatkozott be, s mindössze két generációval, meg persze több frissítéssel egészen 2010-ig készült.
jan. 28
10:42
Daytona: Jól megy Alonso, de a technika ismét közbeszólt (F1világ)
Bár remekül helytállt a daytona-i 24 órás versenyen Fernando Alonso, úgy tűnik, egy fékprobléma miatt elszálltak az esélyeik egy jó eredményre. A kétszeres Forma-1-es világbajnok a verseny során még az élen is állt, majd átadta a Ligier volánját csapattársának, Lando Norrisnak. Később aztán Phil Hanson is autóba ült, a United Autosports versenygépe
jan. 28
14:48
4 éve írtuk: Bemutatta 2014-es autóját a Mercedes (F1világ)
Napra pontosan 4 éve, 2014. január 28-án mutatta be a nagyközönségnek W05-ös kódjelű modelljét a Mercedes csapata. A V6-os hibrid éra első évében a német istálló dominált az F1-ben: Lewis Hamilton révén világbajnoki címet nyertek, melyet aztán további 3 diadal követett sorban. Pedig a W05-ös modell tesztelés nem indult jól: Hamilton már a jerezi ny
jan. 28
18:48
Fotók: Meztelen nőkkel fotózták az F1-es bajnokot [18+] (F1világ)
Kétségkívül a Forma-1 történetének egyik legszabadelvűbb versenyzője volt az 1976-os év világbajnoka, James Hunt. A brit autóversenyző köztudottan nem vetette meg az alkoholt, a bulikat, no és persze a nőket sem – a Forma-1 rajongói mégis a Niki Laudával vívott fantasztikus küzdelmei miatt emlékeznek rá. Hunt az autóversenyzés után TV-kommentátorké
jan. 28
19:06
Idő előtt láthatjuk az új csúcs Ferrarit (Autónavigátor)
Nincs megállás. A Ferrari tovább dönti a saját rekordjait, újabban a hamarosan bemutatkozó 488 GTO-val. Nem újdonság a 488-as széria,
jan. 28
21:36
Alonsót technikai hibák fosztották meg a jó eredménytől Daytonában (F1világ)
Műszaki problémák miatt nem tudott jó eredményt elérni a daytonai 24 órás versenyen a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso és csapata. A maratoni száguldást az Action Express Racing csapata nyerte. Fernando Alonso a tavalyi, Indianapolis 500-on való szereplés után egy újabb kalandnak vágott neki: hétvégén a daytonai 24 óráson állt rajth
jan. 28
23:24
Fotók: Meztelen nőkkel fotózták az F1-es bajnokot [18+] (F1világ)
Kétségkívül a Forma-1 történetének egyik legszabadelvűbb versenyzője volt az 1976-os év világbajnoka, James Hunt. A brit autóversenyző köztudottan nem vetette meg az alkoholt, a bulikat, no és persze a nőket sem – a Forma-1 rajongói mégis a Niki Laudával vívott fantasztikus küzdelmei miatt emlékeznek rá. Hunt az autóversenyzés után TV-kommentátorké

Keresés